Nógrád Megyei Hírlap, 1997. április (8. évfolyam, 75-100. szám)

1997-04-12-13 / 85. szám

2. oldal 1997. április 12., szombat Az USA Indiana Államából érkezett pénz a tetőzet elkészítéséhez Remény a reménység-templomra Pünkösdkor lesz harmadik éve, hogy lerakták Balassagyarma­ton az Élet és Reménység Mária-templom alapkövét, s meg­szentelték a helyet, ahol a hívek közösségben lehetnek. A pénz­telenség miatt a munkálatok ez idő alatt sokat álltak, ám a na­pokban érkezett amerikai segítség felgyorsíthatja az építke­zést. Dr. Banal Gábor, az Élet és Reménység Mária-templom Alapítvány kuratóriumának el­nöke optimistának vallja magát, s a napokban érkezett segítség­gel az élet is őt igazolja.- Beérett a korábban megírt sok-sok pályázatunk közül az egyik - mondja az egyházköz­ség világi testületének vezetője.-Úgy tűnik, hogy a nyu­gat-európai egyházakra ke­vésbé számíthatunk, viszont az Egyesült Államok szemlélete szerint Magyarország, s a ma­gyar egyházak beletartoznak a támogatandók körébe. Indiana Államból, a Koch Alapítvány több templom építéséhez nyúj­tott már segítő kezet, s most a balassagyarmati templom épí­téséhez is hozzájárultak 25 ezer amerikai dollárral. Biztató és megejtő levelükből erőt tudunk meríteni a munkák folytatásá­hoz, s kilátásba helyeztek to­vábbi segítséget is, amennyiben erre később szükségünk lesz.-Mire lesz elegendő ez az összeg, tekintve, hogy tavaly teljesen le kellett álljanak a munkálatok. Tető nélkül vé­szelte át a rendkívül hideg telet A jelek biztatóak a templom. — Az említőt 25 ezer dollárt 2 millió forinttal toldotta meg a városi önkormányzat, s a meg­lévő forrásainkkal együtt már befejeződhet a tető állagmegó­vása. Az idén még további két alapítványtól várunk segítséget, szóval, bizakodom.-Maga a templom mikorra lehet kész? — Úgy vélem, 2000-re. Kez­detben sok kritika érte azokat, akik a templom építésének gondolatát fölvetették. Az új építménynek nem csupán az célja, hogy a város nyugati és déli részein közelebb legyen maga az egyház a hívekhez. A meglévő templomok „csak” templomként funkcionálnak, pedig közösségi házra is szük­ség lenne. A mai kor kihívásai­nak a keresztény közösségek­ben levő erő és érték felmutatá­sával tud megfelelni az egyház. Az ezredfordulóra idősek ke­resztény klubjává, ifjúsági ta­lálkozók helyszínévé, a keresz­tény értelmiség találkozóhe­lyévé szeretnék fejleszteni az Élet és Reménység Mária- templomoL Nem lesz több papja az egyháznak, a világi­akra egyre nagyobb feladat há­rul, s ehhez teret kell biztosí­tani. T.L. Ki Nógrád legeredményesebb tanulóvezetője? Évente átlagosan 2500-3000 ál­lampolgár szerez B-kategóriás gépkocsivezetői jogosítványt a megyében. Átlagosan 18-25 fő teszi le hibátlanul a vizsgákat. A Nógrád Megyei Balesetme­gelőzési Bizottság a megyei közlekedési felügyelettel évente megrendezi a tanulóve­zetők versenyét a legjobbak között. Április 12-én, szombaton 9 órai kezdettel Salgótarjánban rendezik meg 27 meghívott részvételével a verseny megyei döntőjét, amely elméleti és gyakorlati feladatok megoldá­sából áll. A főkapitányság épü­letében zajló elméleti versenyt követően a gyakorlati versenyt a rutinpályán tartják. Kertészknlóluiek, harfcársolóhnafc - Balassagyarmaton, a Thököly úton nyitot­ták meg Nógrád megyében az első Husqvama szaküzletet, ahol többek között fűrészekből, fűnyírókból, sövényvágókból bőséges a kínálat. fotó: rigó tibor „Rendőrségi dosszié” — Bűnmegelőzési játék fiataloknak Bárkiből lehet mesterdetektív ,41a ezeket a szavakat halljátok: bűnmegelőzés, közleke­désbiztonság, bűncselekmény, nyomozás, bizonyára a rendőrség jut eszetekbe. A rend őrei azok, akik óvják a közrendet, közbiztonságot, felderítik és megelőzik a bűn- cselekményeket, szembenéznek a sötét alvilággal. Ennek a nehéz munkának most Ti is részesei lehettek egy játék keretén belül.” Ezek a gondolatok vezeük be a salgótarjáni Balassi Bálint Könyvtár és a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság által a gyerekek számára kiadott „Rendőrségi dosszié” című rajzos, fényképes összeállítást. A Nógrád biztonságáért programhoz kapcsolódva kö­zös játékra, izgalmas megmé­rettetésre hívják az érdeklődő tíz-tizennégy éves diákokat. A vetélkedéshez ez a kiadvány tartalmazza a megoldandó feladatokat. Számos izgalmas feladat között ki kell találni egy bűncselekmény helyszí­nét, fantomképet kell rajzolni keresett személyekről, kép- rejtvényeket kell megfejteni, talált tárgyaknak gazdát ke­resni stb. Ha sikerült megtalálni a jó megoldásokat, elkészül a dosszié, s az április 21-éig visszaérkezik a Balassi Bálint Könyvtár címére, a jutalom nem marad el. A legügyesebb pályázó el­nyerheti a „Sherlock Holmes, a mesterdetektív” kitüntető címet. Természetesen ezen kí­vül is számos díj vár még gaz­dára. A játék eredményhirde­tése és a jutalmak átadása nyilvánosan történik május­ban, az úgynevezett nyílt rendőri napon. P. A. Visszaigazolta az élet az SVT-Wamsler ösztönzőrendszerét Nem ismerik az állóvíz fogalmát- Nálunk megfordult a világ. A termelési igazgatótól a takarító­nőig a termelőket szolgáljuk ki - érzékeltette új ösztönző bérezési rendszerük lényegiét Mede Sándor, az SVT-Wamsler Háztartás- technikai Rt vezérigazgatójának gazdasági helyettese. jesítésért kettő százalékos bér­A cégnél nem ismerik az álló­víz fogalmát valami mindig történik, abból indulnak ki, hogyan lehetne másként, job­ban csinálni. Filmes teljesítménybér — A fizikai dolgozóknál három évvel ezelőtt megszüntettük a teljesítménybért, abból a meg­fontolásból, hogy az inflációs időszakban csak a fix bér je­lent biztonságot A munkás akkor is megkapta bérét ha be­jött, s valamilyen oknál fogva nem tudott folyamatosan ter­melni. Az elmúlt időszakban tapasztaltuk, ha megvannak a feltételek, akkor ütemesen dolgoznak a szerelőszalagnál. Tavaly sokat rágódtunk azon, milyen érdekeltséget kellene kialakítanunk, hogy a kiszol­gálóknak is érdekük legyen: minden időben, és amikor kell, ott legyen a szalagon az alkat­rész a folyamatos termelés ér­dekében. Úgy néz ki, hogy megtaláltuk a célravezető megoldást. Február hónapra visszatekintve elmondhatom, sikeresen alkalmaztuk új bére­zési rendszerünket, mely to­vábbi bizakodásra jogosít fel. A termelést kiszolgálókat öt kategóriába sorolták. Az el­sőbe a tizenhat fős felső veze­tés tartozik. A cég bérük hat­van százalékát garantálja. A termelési terv 60-80 százalék közötti teljesítésével azonos mértékű az alapbér-kifizetés. Afölött egy százalékos túltel­növekedés jár egeszen kilenc­ven százalékig. Ettől felfelé minden egy százalékos tervtúl­teljesítéshez öt százalék plusz- bér párosul. A második kategóriába az üzemvezetőket, anyagbeszer­zőket, kereskedőket, műszaki fejlesztőket, technikusokat so­rolták. Részükre a besorolási bér nyolcvan százalékát garan­tálják. Nyolcvan-kilencven százalék között egy százalékos túlteljesítésért kettő százalék, kilencven százalék fölött pedig három százalék többletbér du­kál. Euelktdá teiuelés — A harmadik kategóriába mindazok szerepelnek, akik nem fértek bele az előző ket­tőbe. Náluk a biztosított bér ki­lencven százalék. A nyolcvan- kilencven százalék közötti tel­jesítmény után egy százalék pluszbér jár, afölött pedig más­fél százalék. A negyedik kate­góriát a termelő dolgozók al­kotják. Biztosított bérük a be­sorolás alapján száz százalék. Amennyiben kilencven száza­léknál nagyobb tervteljesítést érnek el, minden egy száza­lékhoz egy százalék pluszbért kapnak. Áz ötös kategóriába a meósok tartoznak. Itt nagyobb alapbéremelést hajtottak végre. Sajátságos feladatuknak megfelelően havi prémiumban részesülhetnek. — Az új ösztönzési rendszer bevezetése előtt januárban át­lagban tizennégy százalékkal emeltük a béreket. A fizikai dolgozóknál az alsó határ há­romezer forint volt. Náluk a minimális bruttó bér havi har­mincezer, a szellemi dolgo­zóknál pedig harmincötezer. Tervteljesítés esetén eléri a huszonkilenc százalékot. Az élet igazolt bennünket. Febru­árban napról napra emelkedett a termelés, a hó végére pedig elérte a kilencvenhárom száza­lékot Jéahugalat — Még nem tudtam eldönteni, hogy a plusz kilenc százalék szerepel-e a keresetemben. Március hónap tisztább lesz előttem. Egy biztos: nem mindegy, hogy az ember mennyit visz haza. Januárban nettóban negyvenöt, február­ban ötvennyolcezer forintot kaptam kézhez — erősítette meg a fend tapasztalatokat Tóth József, a szereidé I. mű­vezetője, majd hozzáfűzte: - Jó a hangulat, meg lehetnek elégedve dolgozótársaim. Ko­rábban fizetés után visszaesett a termelés, mióta az új bérezés van, ilyen nincs, mert többet visznek haza. Hegyi László, a hidegala- kító-üzem üzemvezetőjének véleménye: — Az elején nem tudtuk, mi az új ösztönzés előnye. Az első hónapban jól vizsgázott, ki­lencvenhárom százalékos terv­teljesítést értünk el. Nekem ti­zenöt, a művezetőknek kilenc, a dolgozóknak pedig három százalék pluszbért jelent. Már most érezni, hogy nemcsak az üzemben, hanem az üzemek között is jobban összehangol­juk a munkát, erősödik az egymásrautaltság.- Többfordulós tárgyalás után február 12-én írtuk alá a végleges megállapodást a szakszervezett bizottsággal és az üzemi tanáccsal - mondta Mede Sándor.- Viszonylag többszöri egyeztetés eredménye a szer­ződés aláírása. A múlt évben testületi ülésen tárgyaltunk a cég 1997. évi elképzeléseiről. Ennek során megfogalmaztuk elvárásainkat- A lehetőségeket és a követelményeket többször egyeztettük. Megbeszéltük, hogy az átlagbér fejlesztésén belül milyen legyen az alap­bérfejlesztés mértéke, hogyan alakítsuk ki az egyes csopor­toknál a garantált béreket. Vé­gül kompromisszummal meg­született az egyezség. Vegyes jelzések-Alapvető célunk, hogy az ! 996^os eredményes év után idén is megőrizzük a bérek re­álértékét Reméljük, sikerül. Ennek érdekében a vezérigaz­gatóval a nyári leállás előtt együttesen megbeszéljük a ta­pasztalatokat - hangsúlyozta Lipták János, a szakszervezeti bizottság titkára.- Az üzemi tanács egyetér­tése után írtam alá a szerződést — mondta Sándor Sándor el­nök. - A visszajelzések vegyes képet mutatnak. Ahol az átlag­nál magasabb volt a bérfejlesz­tés, ott viszonylag elégedettek, ahol az átlagnál kevesebb, ott méltatlankodnak. V.K. Kihívás, küzdelem, jó „buli”, életforma Sziklamászó-álom Buda Richard 24 éves. Fiatal kora ellenére Salgótarján egyik legtehetségesebb szik­lamászójaként tartják szá­mon. Vele beszélgettünk. — Miért mászik valaki falra? — Ez nehéz kérdés. A dolog­nak megvan a sajátos varázsa. Ha valakitől megkérdezik, hogy miért focizik, szerintem ugyanúgy nem tudná elmon­dani. Lehet ez egy kihívás, küzdelem a gravitáció ellen. Talán a legnagyobbak sem tud­nának rá válaszolni. Fokozatok... — Ez spon? Életforma? Vagy abszolút őrültség?-Szerintem mind a három. A mászók többségének sport, akik könnyebb, szebb utakat másznak. Valakinek ez az élete, tehát a létformája. Az Egyesült Államokban léteznek olyan sportolók, akik alkalmi alpin- munkákból élnek, s idejük leg­javában másznak. Van, akinek pedig valóban őrület, extrém fölkészüléssel dolgozik. — Önnek mik voltak az eddigi legnagyobb eredményei? He­gyeket és nehézségi fokozatokat tekintve. — A fal tekintélyét nézve a szász-svájci homokköveket tudnám említeni, hiszen mesz- sziről nézve teljesen simának látszanak, s az a „baj”, hogy közelről is. Ott volt egy VIII-as nehézségű utam, ami az utolsó­kat vette ki belőlem... — A fokozatokat, kérem, ma­gyarázza el! — Az I-es fokozatot vehetjük úgy, hogy egy egyszerű sziklás meredély, itt turisták is föl tud­nak menni, nem kell hozzá hegymászó-szaktudás. Innen lehet végiggondolni, milyen le­het az X-es, XI-es fokozat. Ott vannak még az áthajló, apró pe­remes utak is. Amit én másztam legnehezebbet, az egy VIII-as plusznehézségű út volt. A plusz, mínusz jelölés, az egy fi­nomítás. A módosítás a számo­záson. Háfidpraéskutra-Tudom, hogy nem szereti a műfalat ,* és hogy csak edzésre használja. Hogyan lehet még készülni a szezonra? — A műfal az elsődleges a fölkészülésben, de a rossz idő­ben is, ha egy kicsit melegebb van és egy kicsit száradnak a sziklák, lehet mászni. A műfa­lon való versenyzést azonban ellenzem, mert nem helyettesíti a valódi természetet. — Ennek ellenére országos ezüstérmes műfalmászóverse- nyen. — Igen. Szolnokra hívtak ver­senyezni évekkel ezelőtt, onnan ez a helyezés. — Olykor magam is előfordu­lok hegymászók társaságában. Az ön számára mit jelentenek ezek a társaságok? — Majdnem ugyanazt, amit másnak. ,3ulikat”, érdekes programokat. Közülük talán a legfontosabb a balassagyarma­tiakkal való kapcsolat, akikkel évente jó párszor találkozunk. Cél a Tátra (is) — Ma Magyarországon mennyire veszélyes a mászás technikailag? — Hazánkban az utak jól vannak biztosítva, a mászás biztonságos sport. — Mik a távolabbi tervei, nagy álmai? — Sportmászás a Tátrában, IX-es fokozatban, valamint az osztrák Alpok Wilder Kaiser hegységét hódítgatni. D. N. Á.

Next

/
Oldalképek
Tartalom