Nógrád Megyei Hírlap, 1997. március (8. évfolyam, 51-74. szám)
1997-03-11 / 59. szám
1997. március 11., kedd SporTTíjköR 9. oldal Serfőző spurizott legjobban Négy éve minden március elején megrendezi az év első nagy amatőr futóversenyét a Gellért-hegyen a Budapest Sportiroda. Ez a rövid távú verseny valójában csak a szezon prológja, mégis rengetegen vesznek rajta részt, s egy jó eredmény doppingolhat az egész szezonra. A 4. Spuri Csúcsfutásnak szinte májusi időben vágott neki közel 1300 induló. Eny- nyien vállalták, hogy futva, kocogva - netán négykézláb - feljutnak a Gellért-hegy csúcsára. A 2500 méteres pályán 125 méternyi szintkülönbséget is le kellett győzni. Mindez a férfiaknál az St. Glass-Faipari SC legfrissebb igazolású futójának, Serfözö Sándornak sikerült (ideje 7:59 perc), megelőzve Rezessy Gergelyt (Vasas, 8:07) és Berkovics Imrét (BVSC, 8:10). A hölgyeknél a kaposvári Barócsi Heléna, a senioroknál Szekeres Ferenc (Futapest), a „szenyoritáknál” Varga Ilona (Honvéd), a középiskolásoknál Kis Roland (Ganz Air) és Szekeres Nóra (KSI), míg az általános iskolásoknál Eppick Győző és Szabadi Andrea (MAFC) végzett az élen. A Budapest Sportiroda legközelebb április 13-án rendez versenyt, mégpedig a 12. Matáv-Vivicitta városvédő futást. (aá) Befejeződött a röplabda Mini Kupa-sorozat Felkészültek az „olimpiára” Befejeződött a salgótarjáni általános iskolák közti mini leány röplabdatorna. A harmadik fordulót csütörtökön játszották a Petőfi iskolában, s a végső győzelmet a házigazdák első csapata szerezte meg. Eredmények: Petőfi II - Gagarin 2-0, Petőfi I - Arany 2-0, Petőfi II - Arany 2-1, Petőfi I - Gagarin 2-0, Gagarin - Arany 0-2. A Petőfi I - Petőfi II mérkőzést később játsszák le. A csütörtöki torna végeredménye: 1. Petőfi I, 2. Petőfi II, 3. Arany, 4. Gagarin. A Salgótarjáni Röplabda Klub által szervezett háromfordulós versenysorozaton fordulóról fordulóra is sokat javult a lányok játéka, helyenként élvezetes labdameneteket produkáltak a felsősök. A sorozat jó felkészülési lehetőséget biztosított a ma 14 órakor a Petőfi Sándor Iskolában kezdődő II. korcsoportos leány városi diákolimpiái döntőre. Edzőváltás a Győri ETO FC-nél: Haász helyett Keglovich Hiányzott az utánpótlás A Győri ETO FC elnöksége hétfői rendkívüli ülésén felmentette Haász Sándort vezető edzői megbízatása alól. A labdarúgócsapat Haász Sándor (Szakmai irányításával az előirányzott nyolcadik helyen tanyázik. Mivel már az ősztől - a sajtóban folyamatosan megjelentekből - egyértelműnek bizonyult, hogy az edző több kérdésben nem a testület elvárásainak megfelelően látja el feladatkörét, váltottak. Az indoklás szerint az ETO hazai mérkőzéseken mutatott játéka és eredményessége, valamint az, hogy Haász nem „építette” be a csapatába a saját nevelésű játékosokat olyan mértékben, amiként azt előírták számára. A bajnoki idény végéig az együttes irányításával Keglovich László szakmai elnökhelyettest bízták meg. Tapasztalata, tekintélye alkalmassá teszi őt a korábban általa is megfogalmazott célok elérésére. Munkáját pályaedzőként Györft László segíti. Kosárlabda, NB II, Keleti csoport Vereség a Tisza partján Tiszaújváros - SFSKKII130-83 (64-35) Tiszaújváros, 150 néző, vezette: Pázsitka, Sztrakovics. SFSKK II: Boronyai 2, Besze 33, Kasléder 31/3, Horváth 13/6, Berki 4. Csere: Bálint. Edző: Mirko Zserajics. A csoport második helyezettjének otthonába látogattak szombaton Kasléderék, s a papírforma hazai győzelmet ígért. Sajnos ez be is igazolódott, s ezzel sokadik idegenbeli vereségüket szenvedték el a tarjáni fiatalok. Valószínűleg szerepet játszott ebben az is, hogy a Sasok ismét csak hat emberrel vették fel a harcot. A zakó eredménye: Besze ék maradtak a csoport sereghajtói között. (gábor-deka) Hiába küzdött kézzel-lábbal a Honvéd - talán majd a rájátszásban Ilyenkor csak a győztesekről készül csapatkép! A kupa és a dicsőség a Körmendé A vasiak majd’ szétszedték a csarnokot Itt épp’ egyikük boldogságát csillapítják Pillanatfelvételek a hétvégi, salgótarjáni kosárlabda adidas-Magyar Kupa-fináléról Volt egy kupadöntő Salgótarjánban... Botrányos körülmények a spanyol élvonalbeli futballrangadón Rakétával lőttek a kaput s)ra A játék és a gólok mellett sok egyéb, nem labdarúgópályára való esemény is történt a spanyol bajnokság 28. fordulójában lejátszott Athletic Bilbao - Real Zaragoza (2-2) találkozón. Otto Konradot, a Zaragoza kapusát egy rakétával meglőtték, a futballistát kórházba kellett szállítani. Konradot a 25. percben találta el egy rakéta, amelyet egyértelműen a Bilbao szurkolótáborából indítottak el. Az osztrák hálóőr könnyebb égési sérüléseket szenvedett a jobb arcán, különösen a szeme és az orra körül. Nem ez az első eset egyébként, hogy Konradot a nézőtérről eltalálták: 1994 szeptemberében a San Siro-sta- dionban az olasz Milan szurkolói egy üveggel megdobták, az akkor még a Salzburg színeiben védő kapust egy Bajnokok Li- gája-mérkőzésen. A heves indulatokat kiváltó találkozón Lizarazu (Bilbao) és Gonzalez (Zaragoza) valóságos ökölpárbajt vívott. Mindkettőjüket kiállították. Ugyancsak idő előtt mehetett zuhanyozni Aguado (Zaragoza) is. A Konrad helyett csereként pályára lépett Juanminek szerencséje volt. A Bilbao-szurko- lók újabb két rakétát lőttek ki, de ezek egyike sem találta el a kapust. A spanyol szabályok értelmében az eset miatt a Bilbao pályáját akár az egész idényre betilthatják. Elképzelhető az is, hogy a mérkőzést újra játszatják, vagy a Zaragoza kapja meg a három pontot. Sportturmix „Súlyos” beteg Heveny fnájgyulladással kórházba került Konishiki, a híres japán szumóharcos. A 275 kg-os testsúlyú versenyző betegsége miatt kihagyni kényszerül a Nagy Tavaszi Szumótomát, így a makuuchi-divízióban elveszti jelenlegi előkelő 10. helyét. Látható gyorsulás A Magyar Televízió ma késő éjjel amatőr autós és motoros gyorsulási versenyről sugároz. Az eseményt a Hungaroringről láthatják az érdeklődők éjfél után 20 perctől. Ennek következtében a műsorzárás 1.40 percre tolódott ki a TV 1-es csatornáján. Kató temetése Múlt szombaton Bangkokból megérkeztek Kató Mihály hamvai. Az edzőtáborozáson szerencsétlenül járt thaibox-világbajnok temetése jövő szerdán 13 órakor a Kerepesi úton lesz. Vésztanács és napi értekezlet a sikeres naganói téli olimpiáért Minden reggel lesz megbeszélés A jövő évi naganói téli olimpia minden versenynapjának reggelén amolyan egyeztető megbeszélésen lesz jelen Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság spanyol elnöke. A spanyol sportdiplomata mellett az úgynevezett „vésztanács” tagja a naganói szervezők első embere, Makoto Kobayashi, továbbá a téli esemény tévéjogainak három legfőbb tulajdonosa, a CBS, az EBU és az NHK képviselője. Marc Hodler, a NOB egyik alelnöke szerint e tanács akár váratlan módosításokat is eszközölhet a műsorban, hiszen - főként a síszámokban - megeshet, hogy a havazás közbeszól. A svájci Hodler jelenléte egyébként némi megnyugvást jelent majd a rendező japánoknak, hiszen a Nemzetközi Síszövetség (FIS) elnökeként jócskán van tapasztalata a nemzetközi versenyekről. Tavasszal megkezd(het)í a felzárkózást Tar csapata A megyei másodosztályú bajnokság magabiztos megnyerését követően sikeres folytatást reméltek a tari szurkolók a labdarúgó megyei első vonalban, az eredmények azonban elmaradtak. A rajt előtt még nem volt kialakult csapat, hiszen távozott az edző és néhány meghatározó játékos. A cél ennek ellenére mégis a bent maradás volt. Az őszi szezont elemezve erre vajmi kevés remény maradt... Az együttes a 15 mérkőzésből egyetlen találkozót sem tudott megnyerni, s mindössze két döntetlenre futotta az erejükből. 1350 perc alatt csupán 14 gólt sikerült elérniük az 53 kapottal szemben. Hazai pályán nyolcszor kaptak ki, s 6-30-as a gól- különbségük. Idegenben már jobb a mérleg, hiszen Nagybá- tonyban (1-1) és Mátranová- kon (2-2) is jók voltak egy pontra, igaz, e mellé öt vereséget szedtek össze a tariak. Ez két pontot eredményezett 8-23- as gólkülönbséggel. A gólokon kilenc játékos osztozott, a legeredményesebb Alapi F., Farkas és Tóth volt. Az őszi mérkőzések kezdetén nem volt edző, az elnök állította össze a csapatot. Kapushiány lévén Oláh Z., a középpályás látta el a portás szerepét. A második fordulótól ül a kispa- don Csorba Tibor edzőként. Később leigazolták Nagybá- tonyból Lászlókot a kapuba, aki ugyan jó teljesítményt nyújtott, de néhány mérkőzés után külföldre tette át székhelyét - dolgozni. Következett Gáspár, a csapat minden poszton játszó játékosa, őt az ifi kapus Nagy követte. A háló előtti megnyugvást Halasi visszaigazolása jelentette, ám ő a ragyogó védések mellett sok, a mérkőzés eredményét befolyásoló hibát is vétett. Időközben további erősítést jelentett Maksó D„ Farkas, Varga, Juhász és Alapi F. leigazolása is, a tehetséges fiatalok csatasorba állítása mellett. Mérkőzésről mérkőzésre javult a csapat teljesítménye. Több összeEgyre formálódik Tar csapata csapáson vezettek (Érsekvadkert ellen két góllal is), mégis rendre veszítettek. Ezek többnyire a kishitűségre, figyelmetlenségre és erőnléti problémákra vezethetők vissza, mivel a játékosok nem nagyon látogatták az edzéseket. így persze a taktikai elemek begyakorlása elmaradt, az összeszokottság hiánya is hátrányt jelentett. A tavaszi fordulókra az alapozást megkezdték Halasi, Sándor és Tóth József vezetésével. Az már biztos,hogy nem Csorba Tibor ül majd az edzői kispadon. Az előkészületi mérkőzéseken többnyire vereséget szenvedett a gárda. Mindenesetre az eredeti célkitűzést, a bent maradást továbbra is fenntartják. Hogy ebből mi valósul meg, az tavasszal eldől. (esla)