Nógrád Megyei Hírlap, 1997. március (8. évfolyam, 51-74. szám)
1997-03-28 / 73. szám
Megyei Körkép PÁSZTÓ 1997. március 28., péntek Európa-nap Salgótarjánban - Egész napos programok városszerte Találkozó a fejlett Nyugattal (Folytatás az 1. oldalról) A rendezés jogát pályázaton nyerte el a város, Gazsi Ferenc jóvoltából. A Palócország ’97 szervezője ugyanis kedvező alkalmat látott a kiállítás és az EU-nap összekapcsolásában. A rendezvény koordinálásában meghatározó szerepet vállalt a Külügyminisztérium, melynek képviselője, Tóth Tamás főosztályvezető-helyettes jelezte, hogy az 5-6 év múlva esedékes csatlakozásunkig évente négy ilyen rendezvény lesz. A lakosság szavazni fog a kérdésben, ezért meg kell mutatni, milyen előnyökkel és milyen kötelezettségekkel jár az EU-tagság - fejtette ki. Egyébként 15 helyi iskola már készül valamelyik EU-tag- államból, s ismereteiket a város főterén felállítandó sátrakban osztják meg az érdeklődőkkel. Szinte valamennyi közintézmény helyet ad valamely fórumnak, s mindeközben sport- és kulturális események színhelye lesz a város. A Centmm Áruház kirakatában nemzetközi babapavilont rendeznek be helyi óvodások közreműködésével. A főtéren kulturális fesztivál zajlik majd, a Bolyai gimnáziumban pedig konferencia az európaiság oktatásáról. A programfűzért utcai folklór- party zárja. T. N. L. PIACI ÁRAK EílllÉlvír J B.-gyarmat Pásztó B.-terenye Salgótaiján tojás 13-16 Ft/db 12-15 Ft/db 15 Ft/db 15-18 Ft/db burgonya 16-20 Ft/kg 13-18 Ft/kg " 15 Ft/kgvöröshagyma 50"Ft7kg 50 Ft/kg 30 Ft/kg 50-60 Ft/kg fokhagyma 320 Ft/kg 380 Ft/kg 280 Ft/kg 400-600 Ft/kg sárgarépa 60 Ft/kg 70 Ft/kg 60 Ft/kg 50-80 Ft/kg petr. gyökér _______ 70-80 Ft/kg 80 Ft/kg 70 Ft/kg 85-100 Ft/kg karfiol "" 280 Ft/kg ______ 330 Ft/kg 240 Ft/kg 220-280 Ft/kg kelkáposzta 90 Ft/kj WFt/taT 70 Ft/kg 85-100 Ft/kg karalábé 50 Ft/kg 80 Ft/kg _ 50-100 Ft/kg fejes káposzta 30 Ft/kg 35-40 Ft/kg 50 Ft/kg 30 Ft/kg savanyú káposzta 80 Ft/kg 100 Ft/kgW Ft/kg alma 50-80 Ft/kg 50 100 Ft/kg _______65-80 Ft/kg őf f-SOTi/kg paradicsom 300 Ft/kg 280 Ft/kg 280-320 Ft/kg 290-350 Ft/kg paprüti 40-110 Ft/db 30-60 Ft/db 25-40 Ft/db 18-45 Ft/do banán 180 Ft/kg 210 Ft/kg .............. 240 Ft/kg.... 199-2 49 Ft/kg narancs 150-180 Ft/kg 150 Ft/kg “ 145~FE/kg —119-129 Ft/kg saláta 50-60 Ft/tej 65 Ft/féj 50 Ft/fej 35-65 Ft/tej retek 60TT7csömé> 30-60 Ft/csomő 55 Ft7csomo 50-55 Fl/csómó uborka 300 Ft/kg ” 280 Ft/kg 330 Ft/kg 400-450 Ft/kg zeller "WTt7kg ~^jTTt7Eg~ 70 "Ft/kg" 90-100 Ft/kg Színvonal, ami elérhető Hét Végi Ugyeletek Orvosi készenlét Salgótarján. A hét végi orvosi (sürgősségi) ügyeleti ellátás péntek délután 16.30 órától kedden reggel 7.30 óráig tart. A központi ügyeletet (felnőtt és gyermek), az Ady Endre út 3. szám alatt, a volt Bőr- és Nemi- beteg-gondozó épületében megnyílt egészség- ügyi létesítményben kereshetik fel. Telefon: 410-853. számon. Az anyatejgyűjtő állomáson - szintén az Ady Endre út 3. szám alatt - szokott időben és helységben, 8.00 és 9.00 óra között veszik át a tejet. Fogorvosi ügyelet hét végén és ünnepnapokon: Salgótarján, Március 15. út 12. fsz. 2. szám alatt (Fő tér 13.) fogorvosi rendelőben 8-12 óráig. Tel: 32/421-909. Balassagyarmat: a Rákóczi út 66. szám alatti rendelőben tartanak hét végi orvosi ügyeletet. Bátonyterenye, Szécsény, Pásztó, Rétság: - A megszokott helyeken lesz ügyeleti ellátás. FI éhalom: Arany J. út 2. Lelkisegély telefonszolgálat: Balassagyar- mat:35/313-000., Salgótarján: 32/311-600. Gyógyszertárak nyitva tartása A hét végén, március 28-án, pénteken délután 16 órától április 1-én, kedden reggel 8 óráig az alábbi gyógyszertárak tartanak ügyeletet a megyében: Salgótarjánban: szombat-vasárnap Füleki út 53- 55. szám alatti Borostyán Patika, hétfőn Fő tér 9. szám alatti Pécskő gyógyszertár, Balassagyarmaton: szombat-vasárnap Rákóczi út 51. szám alatti Szent György Patika, hétfőn Rákóczi út 22. szám alatti Winkler Lajos gyógyszertár, Szécsényben: szombat-vasárnap a Rákóczi út 94. szám alatti Szent Jób Patika, hétfőn Rákóczi út 67. szám alatti gyógyszertár, Pásztón: szombat-vasárnap Kölcsey út 18. szám alatti Gyógyír Patika, hétfőn Kölcsey út 6. szám alatti gyógyszertár, Bátonyterenyén: szombat-vasámap-hétfő Nagybátony (bányaváros), Ózdi út 31. szám alatti gyógyszertár tart ügyeletet, Rútságon: nincs ügyelet, a sürgős segítségre szoruló betegeket Balassagyarmat és Vác patikái látják el gyógyszerrel. Állatorvosi ügyeletek A hét végén, március 29-én szombaton, és 30-án vasárnap és 31-én hétfőn az alábbi településeken tartanak ügyeletet a megyében dolgozó állatorvosok: Rétság és környékén: (Diósjenő, Nagyoroszi, Drégelypalánk, Romhány, Nézsa) 29-30-án dr. Lukáts András, 2645 Nagyoroszi, Kossuth u. 7. Tel.: 35/374—107, 31-én Zomborka Béla 2618 Nézsa, Szondi u. 20. Nézsa: 3, Balassagyarmat és környékén: (Szanda, Érsek- vadkert, Terény, Magyamándor) 29-30-án dr. Silverió András, 2649 Dejtár, Rákóczi u. 6., 31- én dr. Baráth József Magyamándor, Iskola u. 20., 35/372-217, Szécsény és környékén: Őrhalom, Varsány, Rimóc, Endrefalva) 29-30-án dr. Perjés Zoltán, 2660 Balassagyarmat, Béri B. Á. u. 13/A. 35/311-187, 31-én dr. Pintér Gábor 3170 Szécsény (Pösténypuszta) Kassai u. 24., Salgótarján és környékén: (Cered, Karancske- szi, Luciáivá, Bátonyterenye, Mátraterenye, Kis- hartyán, Nógrádmegyer) 29-30-án dr. Papp Tamás, 3078 Bátonyterenye, Munkácsy u. 4., tel.: 32/353-526, 31-én dr. Juhász Béla 3183 Ka- rancskeszi, Fő u. 42., tel.: 450-052, Pásztó és környékén: (Szurdokpüspöki, Jobbágyi, Cserhátszentiván, Ecseg, Csécse) 29-30-31- én dr. Lukáts Tamás, Ecseg, Béke u. 9. Ecseg: 7, Palotás és környékén: (Kálló, Bércéi, Szirák) 29-30-31-én dr. Baboss Csongor, 2175 Kálló, Kossuth u. 41. Tel.: Kálló 33. Istentiszteleti és miserendek (Folytatás az 1. oldalról)- Mi a vásárlók véleménye?- Kellett a városnak ez az üzlet, nagyobb lehetőséget ad a vásárlásra - közölte első benyomásait a lányával vásárló hölgy.- Sokféle árujuk van, jól áttekinthető, szeretném, ha mostani akciójuk nem szűnne meg - vélekedett egy fiatalasszony. Ludányi Balázsnak hívják. Amikor nyolcadikos pálya- választásáról beszél, felcsillan a szeme és szaporán mondja: nagyon megtetszett jelenlegi iskolám, különösképpen megragadtak a gépek, a működő szerkezetek, a mozgás, a forgás. Pályaválasztása gyors és egyértelmű volt, esztergályos tanuló lett. Mi tagadás, az általános iskolában nem szakadt meg a tanulásban, de nem tette ezt új iskolájában sem. Csak figyelt az órákon, a gyakorlati foglalkozásokon és megragadtak benne az ismeretek, agyában és kezében formálódtak szakmai készségei. Egyre inkább érdekelte a szakma, a korszerű NC- és CNC-technikák, az automatizáTudomásomra jutott: a Hollókőért Közalapítványnak engedélyezték, hogy húsvéti ünnepek alatt a Hollókőbe belépő vendégektől 300, azaz háromszáz forintot szedjenek fejenként. Ez ellen, mint hollókői állandó lakos maximálisan tiltakozom és egyben kérem, ne engedélyezzék, hogy a faluba belépő vendégektől pénzt szedjenek. A Hollókői Önkormányzat képviselő-testületének a fentiekben kifogásolt döntése teljesen szabályos. Ezt Tarnóczi Lajosnak, állítólagos idegenforgalmi funkcionáriusként és magánemberként is illene tudnia. A belépőjegyek szedésére nem azért van szükség, mert ahhoz joga van az önkormányzatnak, hanem az indokolja, hogy a kétnapos rendezvény színvonala ne essen vissza a már megszokotthoz képest. Véleményem szerint nem szükséges ecsetelni, hogy egyA kétgyermekes édesapa szerint ez a jövő: - Csak kíváncsiságból jöttünk be, de találtunk kedvező árú cikkeket. Ami nem tetszik és másutt is tapasztalok, hogy egyes vásárlók összefog- dossák, majd visszateszik a zsömlét, kiflit.- A tejtermékek jóval olcsóbbak, mint máshol; itt megtalálom lás. Ennek révén folyamatosan megszerette a tanulást, amit egyre javuló tanulmányi eredményei is mutattak. Szerencséjére olyan tanárok, oktatók segítették előrehaladását, akik türelemmel és jó szóval - ha kellett szigorral - egyengették útját, s akiknek az „aranymosásban” már több évtizedes gyakorlatuk volt. Mert Balázzsal is „aranyat mostak a homokból”. Harmadikos korára már gyakorlott versenyzővé vált. Természetes lett számára, hogy két szakmai tanulmányi versenyen is induljon, a Szakma kiváló tanulója és egy CNC-programozó, gépkezelő ismereteket igénylő Tantárgyi komplex versenyen. Februárban volt a Szakma Kiváló Tanulója országos verseny A jogaimat megsértve érzem akkor, ha az ünnepek alkalmával hozzánk érkező rokonaim, barátaink, leányaim barátai, osztálytársai csak „kapupénz” megfizetése árán juthatnak el a lakásunkig. Kinek van joga a hozzánk érkező vendégektől pénzt kérni, amikor ők csak a leányaimat szeretnék húsvét alkalmával megöntözni, vagy a családomat szeretnék meglátogatni. egy egész napot betöltő kulturális programnak mekkora a költségvonzata. Az önkormányzat határozata a Nógrád Megyei Közigazgatási Hivatalával egyeztetve született meg és fizetési felmentést ad a hollókői családokhoz érkező rokonoknak, látogatóknak. Ha mégis fizetniük kell a levélíróhoz érkező barátoknak, sajnáljuk, hogy nem ér meg nekik háromszáz forintot, hogy meglátogassák, illetve meglocsolhassák a családját. Ami pedig az elköltözést ilazt, ami nekem kell - mondja egy nyugdíjas hölgy. A diszkontban 18-an dolgoznak, közülük 14 korábban a volt ÉVI ABC-ben tevékenykedett. A várható napi forgalommal kapcsolatban az üzletvezető asszony röviden csak annyit mond: - Nem kell szégyenkeznünk. Jelenlegi áraink április 12-ig érvényesek. Most 53 cikket adunk olcsóbban, a kedvezményes áruk köre kéthetente változik majd. elődöntője, ahol ötven tanuló között bizonyult a legjobbnak és jutott a márciusi döntőbe. A döntőre esélyesként utazott Csepelre. Tartott a versenytől, de bízott magában, mert úgy érezte, hogy felkészülése alapos és sokoldalú volt. A végeredmény bizakodását igazolta: másodszor is megelőzte minden vetélytársát és nagyon magas pontszámmal lett az 1996/97. tanévi Szakma Kiváló Tanulója országos verseny I. helyezettje esztergályos szakmában. Egyúttal jeles eredménnyel szakmunkás-bizonyítványt is szerzett. Ludányi Balázs, a Borbély Lajos Műszaki Középiskola harmadikos esztergályos tanulója - pardon: volt tanulója - talán ennek örül a legjobban. Mielőtt munkába áll, két osztálytársával együtt még szerencsét próbál Egerben a CNC- versenyen, ősszel pedig folytatja tanulmányait „a Borbély” intenzív szakközépiskolai tagozatán. Amilyen lendületet vett és kapott az utóbbi hónapokban, minden bizonnyal tesz róla, hogy tanulmányi sikerei folytatódjanak. Gyimesi Tibor Salgótarján Azt hiszem, hogy még a testületnek sem! De amennyiben a testületnek erre van joga, akkor arra is legyen, hogy megvásárolja a házamat, mert én és a családom nem kívánunk ilyen közösségnek a tagjai lenni. Elkeseredésem azért is egyre nagyobb, mivel ebből a testület lassan rendszert csinál. Tarnóczi Lajos Hollókő leti, a levélíró évről évre ezzel „fenyegeti” a község lakosságát és az önkormányzatot. Senki sem gátolta ebben, még csak nem is marasztalta. Ezzel egy önkormányzatot nem lehet zsarolni. Egyébiránt a hollókői húsvéti rendezvény nagyon gazdag és színvonalas élményt kínál egy mozijegy, vagy egy féldeci áráért. A belépőjegy magában foglalja az egész nap őrzött gépkocsi parkolási lehetőséget is. Nagy Ignác polgármester Hollókő Salgótarján Római katolikus templomok Főplébánia: péntek 10.00 óra keresztút, és 17.30, szombat 20.00 óra, vasárnap 9.30, 11.00 és 17.30 óra, hétfő 10.00 és 17.30 óra. Zagyvapálfalva: péntek 9.00 órakor keresztúti ájtatosság, 18.00 óra szertartások, szombaton 18.00 óra szertartások, vasárnap 9.00, hétfőn 9.00 órakor. Zagyvaróna: Szombaton: 8.00 óra, vasárnap: 11.00 óra. Baglyasalja: vasárnap 7.45 órakor szertartás, feltámadási körmenet. Szent József templom: péntek 15.00 óra, szombat 17.00 óra, vasárnap 8.30, 10.00 óra, hétfő 8.30, 10.00 óra. Evangélikus templom: istentisztelet péntek délelőtt 10.30 passió olvasással és úrvacsorával, vasárnap Salgó úti templomban, vasárnap Zagyvapálfalván 10.30, és 13.30 órakor úrvacsorával, hétfőn 10.30 órakor úrvacsorával. Baptista imaház: istentisztelet vasárnap 9.30 óra. Református templom: istentisztelet vasárnap 10.00 óra. Adventista egyház st-i gyülekezete: (Munkásotthon tér 5. (SZÜV mögött) istentisztelet pénteken 17.00 órától a József Attila Művelődési Központban előadás Mi a helyzet a halálközeli élményekkel címmel, szombat istentisztelet 14.30 órakor igehirdetés, fiatalok húsvéti programja. Hit gyülekezet: istentisztelet a városi sportcsarnokban minden vasárnap 15.00 órától. Balassagyarmat Római katolikus templom: pénteken 19.00 órától, szombaton 18.30, vasárnap 19.00, hétfőn 19.00 órakor. Balassagyarmati lelkészség: pénteken 9.00 órakor keresztút, 19.00 órakor csendes mise, szombaton 9.00 órától, 18.30 órától szentségimádás, csendes virrasztás, 18.30 órától körmenet, vasárnap 7.00, 8.30, 11.00 és 18.00 óra, hétfőn 7.00, 8.30, 11.00 és 18.00 órakor. Evangélikus templom: péntek 9.00 órakor úrvacsorái isten- tisztelet, 10.00 órakor passió, 18.00 óra istentisztelet vasárnap 9.00, 10.00, és 18.00 órakor istentisztelet, hétfőn 9.00, 10.00 és 18.00 órakor. Református templom: pénteken 10.00 óra, 18.00 órakor úrvacsora, vasárnap 10.00 órakor úrvacsora, hétfőn 10.00 mise. Szécsény Római katolikus templom: Szombaton este: péntek 18.00, szombat 18.00 óra, vasárnap 7.00, 9.00, 11.00 és 18.00 óra, hétfőn 7.00, 9.00, 11.00 és 18.00 órakor; Evangélikus templom: istentisztelet vasárnap 8.30 óra. Hit Gyülekezet: istentisztelet a művelődési házban, vasárnap 16.00 óra. Pásztó Római katolikus templom: péntek 18.00 óra, szombat 18.00 óra, vasárnap 9.00 óra, 18.00 óra, hétfőn 9.00, 18.00 óra. A Szent Lélek templomban: istentisztelet vasárnap 11.30 óra. Rétság Római katolikus templom: péntek 17.15 keresztút, 18.00 órakor pénteki szertartások, szombaton délelőtt 10.00 órától 22.00 óráig szertartások, szent sír látogatás, 22.00 órától húsvéti vigília, feltámadási szentmise, vasárnap 9.00 órakor ünnepi szentmise, feltámadási körmenet, 18.00 óra szentmise, hétfő 8.00 óra szentmise. Evangélikus imaház: vasárnap: 9.30 órától evangélikus isten- tisztelet. Református istentiszteletet minden páratlan vasárnap 15.00 órától tartanak a művelődési házban. Bátonyterenye Római katolikus templom: Nagybátony (falu): péntek 18.00 óra, szombat 18.00 óra, vasárnap 11.00 óra, hétfő 11.00 óra. Bányaváros ISZSZI-ben: isten- tisztelet vasárnap: 8.30 óra. Maconka: péntek este 16.00 óra, vasárnap: 9.30 óra, hétfő 9.30 óra. Kisterenye: péntek 17.00, vasárnap: 5.00, 8.30 óra, hétfő 8.30 órakor istentisztelet. * Szentkút Kegytemplom: Munkaszüneti napokon 9.00 és 10.30 óra, hétköznap 9.00 órakor kezdődik az istentisztelet. 6 • ' ' ' 1 Jk PA Hírlap postájából A Pf. 96 - A Hírlap postájából - az olvasók fóruma. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve, szerkesztve közölje. A közölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet. Aki kétszer nyert meg egy versenyt Húsvéti „kapupénz” Hollókőbe Szabályosan jár el az önkormányzat