Nógrád Megyei Hírlap, 1997. március (8. évfolyam, 51-74. szám)
1997-03-22-23 / 68. szám
Megyei Körkép 1997. március 22., szombat Kiállításon is bemutatkozott a közönségnek lapunk két fotóriportere Tanújelek az átalakulás örömeiről, fájdalmairól Saját kezükkel építik kolostorukat Erdőkürtön az apácák Az emberi történelem kezdeteinél a varázsló nem azért lett mágikus személyiség, mert nem szeretett élelmet gyűjteni, vadat ejteni, hanem azért, mert egy közösség tényleges igényét, a „mítosz” iránti igényt tudta kielégíteni. Napjaink varázslói között ott vannak a fotográfia művelői, a fényképezőmasina ördöngős kezelői is. „Az egyik legmódszeresebb elméjű 19. századi esztéta mondta: a világból minden avégből létezik, hogy könyv váljék belőle. Ma minden avégből létezik, hogy fénykép váljék belőle.” Ebben a Susan Sontagtól származó mondatban tömören és pontosan fogalmazódik meg az a tény, hogy az utóbbi bő száz esztendő alatt a kultúra üzenetközvetítő csatornái, eszközei sorában jelentős átrendeződés történt, s ebben a folyamatban a képi üzenet igen fontos szerephez jutott. Megállítani, megörökíteni a tovasuhanó időt, a végtelen teret, rögzíteni az emberi létezés legtörékenyebb összetevőjét, a pillanatot, erre vállalkozik a fotográfia, s különösen annak a legillusztratívabb ága, a sajtófotó, amelynek létrejöttében nemcsak a fény, nemcsak a kép, (olykor a szín) játszik szerepet, hanem a technikát céljai szerint kezelni képes ember látásmódja, érzéke, tudása, az újság aktuális szükséglete, az olvasók tájékoztatásának mindenkori igénye is. De nem lehet olyan kívánalom, amely kioltani tudná a sajtófotó tényközlő, dokumentatív erejét, sorsábrázoló szociografikus tartalmát. Mondom ezt annak ellenére, hogy a paravánokon sorjázó képek megszületésének folyamatát módom volt nemcsak közelről szemlélni, hanem - mint a megrendelő képzeletbeli képviselőjének, szószólójának - nem ritkán befolyáFOTÓ: RIGÓ TIBOR solni is. Most újra átélem, felidézem azokat a parázs vitákat, alkotó indulatoktól sem mentes szócsatákat, amelyek egy adott újság képanyagának összeállítását naponta kísérik az úgynevezett lapindító értekezleteken. Miről készüljön fotó, milyen méretben, fekete-fehérben, vagy színesben, hová kerüljön, a lap melyik oldalára - s azon belül is hová -, mi legyen a címfotó, melyik történés ér ri- portnyi felületet? Mind olyan kérdés, amely egy szerkesztői kollektíva bölcsességére van bízva akkor is, ha végül dönteni kell valakinek. De mily csekély gondok ezek a megvalósítás nehézségeihez képest! Hiszen a helyszínen, ott a tömegben -az eseményen, ahogyan mi egymást között mondjuk - már egyedül marad a fotós, pontosabban társtalanul, de nem egyedül, mert vele van az érzékszervként működő, egyre több bravúrra képes apparát. Az azonban, hogy mikor exponál, s milyen szögben, mennyire szerencsés pillanatban, kit vagy mit emel ki, s takar el a látványból, hogyan komponál, az jórészt már tényleg csak rajta múlik. (Az utólagos vágás a szerkesztői asztalon, a számítógépben lehet jó, lehet kevésbé sikeres, a szerző számára indokolatlan, de any- nyira ügyes sohasem, hogy a gyenge felvételből kiválót produkáljon.) Az tehát, hogy milyen a Nógrád Megyei Hírlap fotóanyaga, alapvetően két kollégánktól - Gyúr ián Tibortól és Rigó Tibortól - függ. Az tehát, hogy - s engedtessék meg ennyi elfogultság- én jónak minősíthetem, mindenekelőtt az ő érdemük. Mert technikailag jól felkészültek, mert találékonyak, rugalmasak, fáradhatatlanok, egyszerűen van érzékük, tehetségük ahhoz, amire vállalkoztak, mert szeretik azt, amit csinálnak. Képeik - noha csak a töredékét tudták itt és most kiállítani az újság hasábjain megjelent fotóknak, még inkább az elkészült kockáknak- mégis egy korszak tanújeleként foghatók fel. Egy társadalom, egy szűkebb régió, az áldott, átkozott Nógrád örömteli és fájdalmas átalakulásának, a gondolkodásmód, az életforma, a szokásrendszer tudatos és kényszerű színe változásairól tudósítanak ezek a felnagyított méretekben számomra, számunkra is meglepetést, élményt jelentő képek. Japán gyár épül Rétságon, kolostor Erdőkürtön, meghonosodott a nemzetközi vásár Ma- gyamándorban, de kiönteni kényszerült a tejet a cserhát- szentiváni gazda, egyre többen kerülnek átmeneti szállásra, ijesztő méreteket öltött az utcagyerekek, a kukázók száma, embert löktek ki a vonatból. Reményteljes és tragikus dokumentumok váltják egymást, mint ahogyan az életben is. De biztató - a fotók tanúsága szerint is -, hogy volt még erőnk, akaratunk a szórakozásra is a rárósi fesztiválon, a taijáni szépségversenyeken, ugrógálákon, a Republic együttes koncertjén, a pincémapon, a pintértelepi télbúcsúztatón. Bár a sajtófotó leginkább a mesterségbeli igényességet, szakmabeli elhivatottságot igényli, egy-egy kép esetében nem nehéz észrevenni: mindkét kiállító otthonosan mozog a művészet határmezsgyéjén is. Azt kívánom nekik, hogy papi munkájuk mellett jusson mind több idejük, energiájuk ebbéli készségeik, képességeik kibontakoztatására is. De ne feledjék: egyelőre a sajtófotó nyújt számukra kenyeret. Tisztelt Jelenlévők! E gondolatok jegyében ajánlom szíves figyelmükbe két kedves kollégám tárlatát, amely közös barátunk, Varga István értő segítségével nyerte el végső formáját. Dr. Csongrády Béla (Elhangzott a ’97. évi sajtónapon Salgótarjánban, a József Attila Művelődési Központban) Ők „szerencsések”: egy ideig talán nem lesznek éhesek . FOTÓ: GYURIÁN TIBOR Balassagyarmati rádiós vetélkedő Játsszunk operát ! A .Játsszunk operát!” című ifjúsági zenei műveltségi verseny megyei döntőjének a napokban adott otthont a balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Zeneiskola. Harmincnyolc évvel ezelőtt, a Magyar Rádió két ifjú muzsikus riportere zenei vetélkedőt rendezett, s elindított egy, a maga nemében páratlan zenei sorozatot. A két kiváló zenepedagógus, Friss Gábor és Varga Károly harminchét éven át szervezte a vetélkedőket, mindig újat adva a legkülönbözőbb zenei témákban. Friss Gábor halála után Varga Károly egyedül maradt, ám kollégájára emlékezve tovább szervezi a versenyeket, s 1997-ben „Játsz- szunk operát II.” címmel vezeti a 38. ifjúsági zenei műveltségi versenyt. Ennek nógrádi válogatóját a Rózsavölgyi Márk Zeneiskolában rendezték. Az Antal Gusztáváé szaktanácsadó vezette zsűri nehéz helyzetben volt, mert a megye zenerajongói nagyon szép teljesítményt nyújtottak. Általános iskolások között első díjas lett a balassagyarmati Kiss Árpád iskola 2. csapata és a Május 1. úti iskola gárdája, őket követte - megosztott harmadik helyezettként - a szintén balassagyarmati Dózsa, valamint a ce- redi és az őrhalmi csapat. A középiskolásoknál a Rózsavölgyi Márk Zeneiskola csapata „summa cum laude” minősítéssel nyerte az első díjat. Megyénket a területi döntőn a Kiss Árpád iskola (felkészítő tanáruk: Lelkó Ildikó és Mihálka Jenöné), valamint a szécsényi zeneiskola (felkészítő tanáruk: Lévárdi Beáta), valamint a salgótarjáni Bolyai János Gimnázium (felkészítő tanáruk: Siklósi Zoltán) és a balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium (felkészítő tanáruk: Mátyás Levente) csoportja képviseli. T. L. Nógrádi Kovács György: |g? Végzetes nászút a kastélyban (21.) Gondolatainak súlyos zsongásából a szellempince közelében eszmélt fel, ahová teljesen akaratlanul jutott el. A két halott igenis létezett. Látta I őket. A nőt kétszer is megnézte ... Az előbbi varázs elillant. Most világosan emlékezett rá, hogy hiányzott a haliból a telefonkagyló. Múltkor a falnál vágták el, most a kagyló és a készülék között, ráadásul elvitték magát a kagylót is. Ki tehette? Rózsi néni - mert Réka végig vele tartózkodott - nem. Ferkó? De hiszen, amióta itt van, semmi pénzért sem lépne be az épületbe. Áh, nem! A tegnapi csapáson átnézve, a pince ajtajára tévedt a tekintete. Becsukták. Ismét becsukta valaki! - sikoltott fel hangtalanul, mert világosan emlékezett: miután Rékával kiléptek a hatalmas, dohos üregből, nyitva hagyták az ajtót. Izgatottan — félretolva a kilógó bodzabokor gallyait - átgázolt a bozótoson, s kinyitotta a hatalmas vasajtót. - Milyen könnyen jár - csodálkozott. - Egész’ jól bejáratodon vagy beolajozták? Tudat alatt, ösztönösen cselekedett, amit sohasem tett. Legalábbis nem emlékezett rá. Bátran belépett és elindult befelé a sötét, pincének nevezett, elhagyott, hatalmas bányavájatba. Néhány lépés után megszokta a sötétet, ezért egyre beljebb merészkedett. Elemlámpája nem volt nála. Zörgést hallott a háta mögül. Reflexsze- rűen megfordult, ám egyet sem léphetett vissza, mert a pince vasajtaja, idegborzongató dübörgéssel becsapódott mögötte. Tehát bezárták. Túszul ejtették. Egy hatalmas, dohos, nyirkos, koromsötét üreg foglyává vált. A félelem csak néhány pillanatra bénította meg cselekvőképességét. Az ajtónak ugrott, ki akarta nyitni. Meg sem mozdult. Nem kísérletezhetett tovább, mert az óriási kulcslyukon furcsa szagú sprayt fújtak be, amitől megszédült. A pince belseje felé menekült. Elbot- lott, felállt, s kézzel-lábbal kapálózott, mintha úszna. Sípcsontja sajgóit, tenyerét is felsértette. Erősen vérzett. Nem menekülhetett messzire, mert egyre jobban elnehezült a feje. Lábai megroggyantak, végül az egyik rönkön fekve elvesztette az eszméletét. Zúgó fejjel tért magához. Fogalma sem volt, mennyi ideig alhatott, és hol van. Cipőjét, jobb nadrágszárának koptatóját patkányok hada rágcsálta, kaparászta. Némelyikük felmászott az ölébe, vagy följebb, s az orrát csiklandozta ... Undorodva ösz- szerázkódott, jobbra-balra közéjük rúgott, mire azok egymást taposva, fiircsán visítva elmenekültek. Közeléből, a földről, ijesztőn, stoplámpához hasonló, élesen fénylő szempár villogott. Á kastélyban látott hasonlót egyik éjjel. Macska volt. Ott. Itt viszont nem lehet. Akkor mi? A földre nyúlt, kotorászott. Követ, fadarabot keresett. Véletlenül egy visszatérő patkány farkát szorította meg, s iszonyodva a képzeletbeli macska felé dobta. A két villogó pontocska, mint villany- körte az áram megszakítása után, kialudt. Ingébe denevér kapaszkodott, megsértette a bőrét is, ami fájt. (Folytatjuk) SZOCIÁLIS AKCIÓ A MAGYAR VÖRÖSKERESZT TÁMOGATÁSÁVAL BITTNER Svédcsepp Ajánlott fogyasztói ár: 50 ml.: 99 Ft, 250 ml.: 299 Ft, 500 ml.: 598 Ft KAPHATÓ A GYÓGYSZERTÁRAKBAN ÉS GYÓGYNÖVÉNYBOLTOKBAN. AMÍG A KÉSZLET TART.
