Nógrád Megyei Hírlap, 1997. január (8. évfolyam, 1-26. szám)

1997-01-09 / 7. szám

1997. január 9., csütörtök Hazai Körkép 5. oldal Megzavarodott a hálózat Több száz kérdést kapott a miniszterelnök 9500-an akartak egyszerre beszélni fotó: feb/diósi imre Az önkormányzat a változtatás és a megfontolt döntés mellett voksolt Pontgyüjtögetőknek magasabb nyugdíj Nem csupán a nemet, hanem az igent is kimondta a Nyugdíj- biztosítási Önkormányzat közgyűlése tegnap befejeződött kétnapos balatonfüredi ülésén. Elutasította ugyanis a kor­mány nyugdíjreform-tervezetét, de választási lehetőséget is kínálva egyben megfogalmazta saját javaslatát. A magyar telefonhálózat szinte fölmondta a szolgála­tot, oly sok Internet-felhasz­náló akart kérdést intézni Horn Gyula kormányfőhöz az Internetto című napilap jó előre meghirdetett „élő” In­ternet-konferenciáján. Hétfő reggeltől kedd délig az érdeklődők közel 200 kérdést billentyűztek be gépeikbe (ti­zenhatot Amerikában és Finn­országban), amelyek közül a legérdekesebbek kerültek a képernyőre. Csakhogy a konfe­rencián annak rendje-módja szerint elhangzott kérdésekből és válaszokból a rendelkezésre álló egy óra alatt legfeljebb há­rom „ment ki” a hálózatba. Mint a szervezők elmondták: a fiaskó oka a nagy érdeklődés­ben keresendő. A civil „sajtó- konferenciába” egy órán belül bekapcsolódó 9500 számítógé­pes ugyanis valósággal megbé­nította a rendszert. A hazai vo­nalak nem bírták a szokatlanul nagy terhelést. Az állítólag igen ritka eset pikantériája, hogy Bihari Mihály szocialista párti képviselő úgy vélekedik: az államfő jogászi félreértés folytán küldte vissza a par­lamentnek újratárgyalásra az összeférhetetlenségi törvényt. Az MSZP-frakció ügyvezető elnöksége szerdai ülésén meg­tárgyalta Göncz Árpádnak az összeférhetetlenségi, valamint a privatizációs törvénnyel kap­csolatos aggályait, de egyik ügyben sem hozott döntést. Bihari Mihály képviselő úgy vélekedett, hogy az államfő tíz pontban összefoglalt aggályai közül csupán egy, a részleges visszamenőlegesség hatályos­ságával kapcsolatos észrevétel igényel újabb áttekintést. A többi részben jogászi félreérté­Hom akár a dolgozószobájából is „beszélgethetett” volna az in­ternetesekkel, ám a szervezők meggyőzték a kormányfőt, hogy inkább a szerkesztőségbe látogasson el, mert azon a kör­nyéken , jobbak” a vonalak. Mint megtudtuk, a szolgálta­tást világszerte igénybe vevő milliók előbb-utóbb elolvashat­ták, mit is válaszolt a magyar miniszterelnök mondjuk arra a kérdésre, hogy sokan zaklatják- e, mióta saját e-mail-címe van? Megtudhatták, hogyan szólítja őt a lánya, a felesége. Voltak szokatlan és kissé kö­tekedő kérdések is. Nem tudni, válaszoltak-e annak, aki azt kérdezte, hogyan vegyen két panellakás árából a miniszter- elnökéhez hasonló házat. Volt aki azt akarta megtudni, ki a példaképe, milyennek tartja a mai férfiakat? Mikor szokik le a „nézze” kezdetű mondatok­ról? Tudna-e elhelyezkedési tippet adni? Egy soproni számítógépes teniszpartira invitálta a kor­mányfőt. Takács Mariann sen alapulhat, részben csupán jogtechnikai probléma. A privatizációs törvénnyel kapcsolatban Puch László, a frakció gazdasági munkacso­portjának vezetője hangsú­lyozta: az MSZP a megfelelő garanciák mellett továbbra is fontosnak tartja az önkormány­zatok és a szövetkezetek va­gyonhoz juttatását. Az SZDSZ parlamenti frak­ciója jövő kedden tárgyal a köz- társasági elnök észrevételeiről - mondta Hack Péter frakció­vezető-helyettes. Ugyanakkor azt is közölte: mint az Ország- gyűlés alkotmányügyi bizottsá­gának elnöke, január harminca­dikára összehívta a testületet, hogy megtárgyalják az államfő aggályait. A résztvevőket nem tudta meggyőzni a kormány terve­zetének helyességéről Dras­kovics Tibor pénzügyminiszté­riumi államtitkár sem. A közgyűlésen felszólalók elmondták: a kételemű rend­szer bevezetésének árát a nyugdíjasok is megfizetnék, hiszen a nyugdíjak kisebb mértékben nőnének, mint a bérek. Hiányolták az állami garanciát az új, úgynevezett tőkefedezeti pillér, a nyugdíj- pénztárakba történő kötelező befizetések után. A 132 törvényből 19-et köz­vetlenül az Igazságügyi Mi­nisztérium terjesztett elő és azok igazságszolgáltatással kapcsolatos jogszabályok. Nem ígér kevesebbet az idei esztendő sem: csupán az első félévben tizenöt új törvényter­vezetet állítanak össze a tárca jogászai és ebből nyolc az igazságügyi reformot érinti. Korszerűsíteni kívánják például az eljárási joggyűjte­ményt, az igazságszolgáltatás Erdélyi Lajos ezredes, a Hon­védelmi Minisztérium szóvi­vője elmondta: Végh Ferenc altábornagy vezérkari főnök intézkedett Kirschner Róbert őrnagy szolgálati viszonyának megszüntetéséről, mert a tiszt e tettével méltatlanná vált a hivatásos katonai szolgálatra. A Magyar Honvédség pa­rancsnoka egyúttal tényfeltáró Egyetértettek viszont az önkormányzat tagjai és a kor­mányzat képviselői abban, hogy új nyugdíjrendszerre szükség van, lehetőleg olyanra, amely a gazdasági le­hetőségekhez mérten a legna­gyobb öregkori biztonságot adja. Átdolgozva a kormány tervezete is alkalmas lehetne erre, mondták, de az önkor­mányzat szerint megfelelne a követelménynek egy pont­rendszeres munkanyugdíj is. Az elképzelés lényege az, hogy a járulékbefizetések az szervezeti felépítésében pedig korszakos változások követ­keznek be. Az átfogó reform keretében a bíróságok négy szintűvé válnak. A megyei testületek és a legfelsőbb bíróság között munkába lépnek az új ítélő táblák, amelyekből az idén há­rom áll fel: egy Budapesten és egy-egy az ország keleti, il­letve nyugati régiójában. Ezek a bíróságok tehermen­tesíthetik e túlterhelt testülete­vizsgálatot rendelt el a lövöl­döző őrnagy munkahelyén, a Fővárosi Hadkiegészítő Pa­rancsnokságon. A vizsgálat eredményéről és a további esetleges felelősségre vonás­ról a vezérkari főnök a közvé­leményt részletesen tájékoz­tatja. A szóvivő azt is elmondta, hogy szerdán a Honvédelmi adott év nemzetgazdasági át­lagkeresetéhez igazodnának, és követésükre egy nyugdíj­pontokból álló mértékrendszer szolgálna. A munkaviszonyban állók, és a tb-járulékot fizetők aktív korukban a befizetés nagysága szerint gyűjtenék a pontokat. Az átlagkeresetnél többet ke­resők több, a kevesebbet kere­sők kevesebb pont birtokába jutnának. Mindenki össze­gyűjtött pontjai - befizetései - arányában részesülne idős ko­rában nyugdíjban. A munkanyugdíj mértéke függne a munkában - biztosí­tásban - eltöltött idő hosszá­tól, a befizetett járulék össze­gétől és a nyugdíjba vonulási életkortól. (d. g.) két. Az idei tervekben szerepel még a gyermekvédelem, a gyámügyi igazgatás szabályo­zása, a munkavédelemről szóló törvény módosítása, a gazdasági reklámtevékenység­ről, a menedékjogról és a fo­gyasztóvédelemről szóló jog­szabályok megalkotása. Vastagh Pál egy kérdésre válaszolva elhárította a fele­lősséget a köztársasági elnök által kifogásolt törvények ügyében. Rámutatott: a tárca időben jelezte alkotmányos­sági aggályait, a parlamenti képviselők azonban politikai szempontok alapján döntöttek. N. Zs. Minisztérium vezetése Keleti György miniszter kezdemé­nyezésére soron kívül tárgyalt a súlyos bűncselekményről, annál is inkább, mert sajnos nem egyedülálló esetről van szó. Január másodikán Kis­kunhalason az egyébként sza­badságon lévő G. József alez­redes személygépkocsijával it­tasan az árokba borult. Miután kiszállt a járműből, eddig tisz­tázatlan körülmények között rálőtt a vele utazó civil V. Im­rére, aki súlyos sérüléseket szenvedett. G. József előzetes letartóztatásban várja a fele­lősségre vonást, de még ennek befejezése előtt őt is - a mi­niszter kezdeményezésére - eltávolítják a hadseregből. Haladék a csúzosoknak. Átmenetileg továbbra is ingye­nes marad a gyógyfürdőzés, mert a kormány mai ülésén várhatóan döntés születik arról, hogy a járóbeteg-ellátás során igénybe vett gyógyfürdőzés költségeit 100 százalékban az Országos Egészségbiztosítási Pénztár fizesse. Pénz a könyvtáraknak. Minden városi könyvtár szá­mára 250 ezer forintot utal át a Művelődési és Közoktatási Mi­nisztérium a megtakarított pri­vatizációs kamatbevételekből rendelkezésére álló 56 millió forintos keretből. Elsősorban az országos könyvtári-informati­kai rendszerhez való csatlako­zásukat szeretnék segíteni. Nem annyi a Családi Ház. A Gazdasági Versenyhivatal Ver­senytanácsa 500 ezer forint bír­ságot szabott ki a Családi Ház című folyóiratra, mert példány­számáról megtévesztő adatokat közölt, s ezzel hátrányt okozott versenytársainak. Miközben a lap 32-33 ezer példányban je­lent meg, azt állította, hogy példányszáma 55-60 ezer. Egy óra, három rabló. Egy órán belül elfogta a rendőrség azt a három rablót, akik kedden este 8 órakor Százhalombattán a Plusz diszkont előtt lecsaptak a Kötter Security pénzszállító autójára, s tízmillió forintot ra­boltak. Kocsijuk rendszáma alapján azonban a rendőrök egy órán belül megtalálták őket. ÏJj életbiztosító. Piacvezető helyre törekszik az egyéni élet- biztosítások terén a Magyar Hi­tel Bank Rt.-t tavaly többségi tulajdonosként megvásárolt holland ABN-Amro pénzinté­zet. Az MHB által alapított Magyar Elet- és Nyugdíjbizto­sító Rt. ügynöki tevékenységét tavasszal kezdi meg és nálunk egyelőre ismeretlen szolgálta­tásokat is kínál majd. Csökkenő államadósság. A Magyar Nemzeti Bank tájékoz­tatása szerint a múlt év novem­berében a folyó fizetési mérleg 31 millió dolláros hiánnyal zárt. A folyó fizetési mérleg egyen­legét a lassan csökkenő árufor­galmi hiány, a novemberben továbbra is magas idegenfor­galmi többlet és a mérséklődő nettó kamatfizetés határozta meg. Tavaly all. hónap során a beáramló működőtőke ismét meghaladta a folyó mérleg de­ficitjét. Az ország nettó adós­sága tovább csökkent. Kulcs-állam. Izrael kulcssze­repet játszó állam a Közel-Ke­leten, nélküle nem teremthető meg a térség békéje, biztonsága és stabilitása - mondta Kovács László külügyminiszter, miután hazaérkezett hivatalos izraeli látogatásáról. Jogászi félreértést gyanítanak Felállnak az új ítélőtáblák Az igazságügyi tárca időben jelezte alkotmányossági aggályait Rekordot döntött tavaly a törvényalkotás, hiszen 1995-höz képest 5-tel több, összesen 132 törvényt, illetve módosítást fogadott el az országgyűlés - hangsúlyozta Vastagh Pál igaz­ságügy-miniszter tegnapi sajtótájékoztatóján. Lövöldözés miatt elbocsátanak a hadseregtől két tisztet Azonnali vizsgálat a „kieg”-en Elbocsátják a hadseregtől azt az őrnagyot, aki kedden dél­után ittasan, önvédelmi fegyverével rálőtt egy autósra Óbu­dán. A Népszava fotóriportere, Cseke Csilla munkahelyéről haza tartott, mikor egy kereszteződésben elélépett az ittas őrnagy. A hölgy rádudált, erre az őrnagy szolgálati fegyve­rével belőtt az autó szélvédőjén. Cseke Csillának az ijedtsé­gen kívül nem esett baja. Elbocsátás vár G. József alezre­desre is, aki még január másodikán, Kiskunhalason önvé­delmi fegyverével rálőtt egy civil polgárra. Aki takarékos, csúcsidőben nem hív, netán részletes számlát kér Beszélni drága, hallgatni arany Január elsejétől drágább lett a telefonálás, amelynek következ­tében egyre több család kénytelen azon gondolkodni: hogyan tudnak e téren is spórolni? A kérdést Harsányi Lászlónak, a Matáv illetékes osztályvezetőjének továbbítottuk. Bár az erre vonatkozó prakti­kák cégének bevételeit csök­kentik, mégis úgy gondolja, hogy egy szolgáltató vállalat­nak az ügyfelek érdekeit is szem előtt kell tartania. A takarékossági lehetőségek körében első helyen említette: ezentúl tanácsos jobban odafi­gyelni arra, hogy a nap mely időzónájában bonyolítjuk le a hívásokat. Lehetőleg kerüljük el a legdrágább csúcsidőt, amely hétköznapokon 9-től 15 óráig tart. Ekkor ugyanis - a Matáv szolgáltatási területén - a helyi hívás során 1 impulzus áráért (9 Ft + áfa) mindössze 90 másodpercig beszélhetünk. Ugyanezért a pénzért már 110 másodperc áll rendelkezé­sünkre 7-9 és 15-18 óra között, míg 5-7-ig és 18-22 óráig 230 másodperc. Legolcsóbbak a beszélgeté­sek éjszaka, 22-től hajnali 5 óráig,-mivel ekkor 420 másod­perc jár a 9 Ft + áfáért. Munka­szüneti napokon 5 és 22 óra kö­zött 230 másodpercig beszélhe­tünk egy impulzus árán, míg éj­szaka ugyanezért az összegért 420 másodpercet. A kedvez­mények nemcsak a helyi, ha­nem a belföldi hívásoknál is ér­vényesek. A spórolás másik módja a hívási lehetőségek korlátozása. A OO-ás nemzetközi vagy a 06-os távhívó hálózat - külön kérelemre - kiiktatható. A hir­detések és bizonyos telekom­munikációs , játéklehetőségek elterjedésével sokan kérik az emelt tarifás 06-90-nel kez­dődő kapcsolások letiltását is, hiszen sok játékos kedvű gyer­mek tette próbára ezáltal szülei idegrendszerét és főként pénz­tárcáját. Ha minden takarékossági praktika csődöt mondott, akkor részletes számlát kérhet az elő­fizető. Ebből ugyanis kiderül, hogy ki beszélgeti el a „családi vagyont”. (németh) Többen utaztak vasúton, mégis nőtt a hiány Fejlesztik a szárnyvonalakat Tegnap összegezte a MÁV Rt. új vezetése a tavalyi esztendő eredményeit, idei terveiket. Sipos Józseftől, a MÁV megbí­zott vezérigazgatójától megtudtuk: 1997-től szeretnének jobb szolgáltatást nyújtani a vidéki utasoknak. A vasút anyagi gondjait a ko­rábban hivatalban lévő veze­tők egyrészt a létszám csök­kentésével, másrészt a vidéki szárnyvonalak bezárásával akarták orvosolni. Az éssze­rűbb munkaerő-gazdálkodás valóban javított a MÁV pénz­ügyi helyzetén, emelte a dol­gozók átlagjövedelmét. A ki­sebb forgalmú vonalakon a sí­nek felszedése ezzel szemben az utazók számát csökkentette.- Beláttuk, hogy mi va­gyunk az utasokért és nem fordítva - mondta Sipos Jó­zsef. - A szárnyvonalak visz­szafejlesztésének kérdése le­kerül a napirendről. Olcsóbb technológiát dolgoztunk ki. A régi mozdonyainkat, az elavult vagonokat nyugdíjazzuk. Ta­vasszal megkezdjük az első hazai gyártású sínbusz próba­üzemét. Ha beválik, két éven belül hatvan kocsit vásárolunk és ezekkel bonyolítjuk majd a szárnyvonalak utasforgalmát. Ezek az újfajta járművek vasúti alvázra épített, korsze­rűsített Ikaruszok, amelyeket Rába-motor hajt. Az utastér­ben az InterCity járatokon megszokott üléseket helyezik el, a kocsik légkondicionáltak. Üzemeltetésük sokkal olcsóbb a motorvonatokénál, és mert kisebb a súlyuk, gyorsabbak a korábbi járatoknál. Az első sínen közlekedő buszokat Kaposvár és Siófok, illetve Mátészalka és Nyír­egyháza között állítják menet­rendbe. Ez utóbbi vonat a me­gyeszékhelyre tartó InterCity járatokat hosszabbítja meg a keleti végekig. A mátészalka­iak hat óra helyett négy és fél óra alatt érhetnek a fővárosba és vissza. Ha ez a program megvaló­sul, a magyar vasutak egy csa­pásra 3500 kilométernyi mel­lékvonalon korszerűsítik a forgalmat. Koós Tamás

Next

/
Oldalképek
Tartalom