Nógrád Megyei Hírlap, 1997. január (8. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-28 / 23. szám
1997. január 28., kedd Gazdaság 7. oldal A termőhelyi védőár a mérvadó Különleges adókedvezmény borkészítőknek Januártól megváltozott a saját termésű szőlőből készített bor értékesítéséből származó jöv edelem elszámolási rendje. Az ilyen bevételek a jövőben az önálló tevékenységre vonatkozó adózási szabályok szerint, tehát a tételes költségelszámolás alapján adóznak, amelyek után kedvezmény nem vehető igénybe. Az új szabályozás azonban mégsem érinti hátrányosan a mezőgazdasági kistermelőket, tudtuk meg a pénzügyi tárca illetékesétől. A törvény ugyanis lehetőséget nyújt az őstermelőnek arra, hogy a borkészítéshez felhasznált saját szőlőjének az értékét őstermelői igazolványának értékesítési rovatában tüntesse fel, és éves bevételként vegye figyelembe. így a bor értékesítéséből származó bevételével szemben - bizonylatok nélkül is - költségként leírhatja a szőlő „felvásárlási” árát. A kistermelő különleges kedvezménye abban rejlik, hogy módjában áll a feldolgozott szőlőt úgy kezelni, mintha azt saját részére értékesítette volna. A gazdálkodó a szőlő árának bevételként történő elkönyvelésével érvényesítheti az őstermelői termék után járó adókedvezményt. Ezek után pedig a bortermelés költségei között már a feldolgozott szőlő teljes értékét veheti figyelembe költségként. Ennek az értéknek a megállapítása nem tetszőlegesen történik, a törvény pontosan meghatározza, hogy a feldolgozott szőlő értékeként milyen összeget lehet és kell a gazdálkodónak figyelembe vennie. E szerint a saját gazdaságban termelt szőlő egységáraként a hegyközség által - a helyi közigazgatási önkormányzat hirdető- tábláján - közzé tett termőhelyi védőár a mérvadó. Ahol nincs hegyközség, ott a földművelésügyi miniszter által a Magyar Közlönyben kihirdetett kistermelői elszámoló árat kell alkalmazni. Lényeges tudnivaló, hogy a mezőgazdasági kistermelők - őstermelői termék értékesítéséből származó - éves árbevételének együttes összege nem haladhatja meg a 3 millió forintot. Ellenkező esetben elesnek a mezőgazdasági kistermelőnek járó kedvezményektől. (U. G.) Január 31-ig kell a földtulajdonosoknak kijelölniük a vadászterületeket Sok a vita, sok az átfedés Az új vadászati törvény szerint január 31-ig kell a földtulajdonosoknak kijelölni a vadászterületeket. Amennyiben az érdekeltek a kitűzött határidőig nem tudnak megegyezni, akkor helyettük a hatóság dönt. A szakemberek január végére 1300 vadászterület kialakulásával számolnak. Vajai Lászlótól, a Földművelésügyi Minisztérium főosztályvezetőjétől megtudtuk: a vadászok és a földtulajdonosok hónapok óta dolgoznak az új vadászterületek térképeinek a „megrajzolásán”. Mivel a legkisebb terület - a jogszabály szerint - háromezer hektár lehet, ebből következően - az összefüggő állami tulajdonú földterületeket kivéve - az ország legtöbb részén legalább tíz földbirtokosnak kell egyezkednie a vadászterület határairól. A megyei földművelésügyi hivatalok, mint elsőfokú vadászati hatóságok már tavaly - a törvény hatályba lépését követően - valamennyi érdekelt településen kifüggesztették az új vadászterületek javasolt határait feltüntető térképeket. Ezeket az érintettek vagy elfogadták azóta, vagy nem, de annyi azonban bizonyos, hogy január végéig még lehetőségük van a vitás területi határok rendezésére, a megegyezésre. A szaktárca illetékese elmondta, hogy a legtöbb helyen eddig még nem sikerült a tulajdonosoknak közös nevezőre jutni a mezsgyék kialakításában, mivel a fent említett módon kialakított vadászterületek több mint a felénél területi átfedések vannak. Amennyiben a vitás kérdésekben az érintetteknek a törvény által kitűzött időpontig sem sikerül megegyezniük, akkor helyettük a hatóságok jelölik ki majd a mezsgyehatárt. A vadászati hatóságok döntéseit, az általuk hozott határozatokat a földbirtokosok ezután csak a bíróságon támadhatják meg. A szakemberek becslései alapján 120-140 esetben kerülhet sor peres eljárásra. (újvári) pARját ritkító ajánlatok február 28-ig Az akció ideje alatt garantáljuk árainkat! Ingyen extrák Ft-ért! 1. Ha Fiat Bravo/ Brava 1.4S modellt vásárol: • szabadon választhat a rendelkezésre álló extrákból, illetve autós kiegészítőkből 250.000 Ft értékben! Ingyen extráik 200.000 Ft-ért! 2. Ila 3 vagy 5 ajtós Fiat Punto 55-ös modellt vásárol: • szabadon választhat a rendelkezésre álló extrákból, • illetve autós kiegészítőkből • 200.000 Ft értékben! Használt autót a piaci érték 120%-an! 3. Használt autóját is beszámí tj uk ! * Ráadásu 1 • az autó piaci értékének 120%-án: • a legmagasabb többletérték 100.000 Ft! • Ezenfelül ingyenes átvizsgálást és értékbecslést is biztosítunk! Fantasztikus pénzügyi ajánlat! 4. Eddigi ajánlatainkat egy hihetetlenül kedvező pénzügyi konstrukcióval is kiegészítjük, amely mindenki számára testreszabott fizetési feltételeket biztosít. * Az ajánlat nem vonatkozik az akcióban részt vevő Fiat modellekre, illetve azokra az autókra, amelyek fél évnél rövidebb ideje vannak a vásárlók tulajdonában. Kivételt képeznek továbbá azok a gépkocsik is, amelyeknek a legfrissebb Eurotax által meghatározott piaci értékük az 500.000 forintot nem éri el. Használt gépkocsi beszámítása esetén az Eurotax által meghatározott piaci ár alapján vett +20%, illetve az ingyenes átvizsgálás és értékbecslés csak abban az esetben érvényes, ha a vásárló a Bravo/Brava vagy a Marea modellek közül választ (a Bravo/Brava 1.4S modell kivételével). Keskeny és Társai Kft., 2660 Balassagyarmat, Régimalom u. 4., tel.: (35) 314 039, fax: (35) 301 822 Ukrán gazdasági napok Budapesten Agrárpartnereket keresnek Ukrán gazdasági napok kezdődtek tegnap a Vállalkozás- fejlesztési Alapítvány szervezésében. T. Asztalos Ildikó, az Ipari Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium politikai államtitkára elmondta: a tárca segíti a vállalkozókat, hogy megszűnjenek a kétoldalú kereskedelem akadályai. Ennek ellenére az elmúlt évben a magyar export 32 százalékkal, az import 17 százalékkal csökkent az előző évhez képest. A kivitel értéke 195 millió dollárt, az importé 258 millió dollárt tett ki. Az államtitkár szerint a csökkenés a szeszforgalom korlátozásából adódott. Anatolij Kolosi, az ukrán kereskedelmi kirendeltség vezetője arról adott tájékoztatást, hogy Ukrajnában jelenleg 205 vegyes vállalat működik, az országnak Amerika és Németország után hazánk a harmadik legjelentősebb partnere mind a kereskedelemben, mind a termelési együttműködésben. A közös vállalkozások körét elsősorban mezőgazdasági feldolgozó vállalatokkal szeretnék bővíteni. Elképzeléseik szerint az itt előállított termékeket a FÁK-államokban és a Balti-országokban értékesítenék. A Magyar Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének székházában magyar cégek kiállítása látható az ukrán partnereknek kínált árukból, autókból, élelmiszerekből és energetikai termékekből. Felülvizsgálják az elkapkodott jogszabályokat Februárban módosíthatnak Szakértői bizottság alakult a megváltozott tb-jogszabályok vizsgálatára a pénzügyi, a népjóléti, az igazságügyi tárca, valamint az egészség- és a nyugdíjbiztosító részvételével. A testület - amennyiben szükségesnek ítéli - február közepéig előterjesztést dolgoz ki a törvények pontosítására, esetleges módosítására, közölte Szikszainé Bérezés Anna, a Pénzügyminisztérium főosztályvezető-helyettese. A bizottságot azért hozták létre, hogy felmérjék: a gyakorlatban hogyan válnak be az októberben szinte rohammunkában megalkotott, a járulékfizetést nagymértékben megváltoztató szabályok. Mint ismeretes, a javaslatokat október elején nyújtották be az Országgyűlésnek, s a jogszabályokat már november 12- én ki is hirdették. A most alakult testület külön figyelmet fordít a kiegészítő tevékenységet folytató vállalkozók és a gazdasági társaságok tulajdonosai megnövekedett terheinek vizsgálatára. A törvény elfogadása óta ugyanis - mint ismeretes - ezt a passzust érte a legtöbb kritika. Nincs új Egyelőre hiányoznak azok a nyomtatványok, amelyeken az egyéni és társas vállalkozások tevékenységük megszűnését bejelenthetik, illetve a tört évre szóló adóbevallást benyújthatják. Konkrétan az ez évi adatmódosító lapról és az évközben megszűnő vállalkozások bevallási nyomtatványáról van szó. A rendelkezésre álló és a boltokban kapható formanyomtatványok értelemszerűen az elmúlt évi szabályoknak megfelelő kitöltési utasítást tartalmazzák, miközben a jogszabájó a régi lyi környezet 1997. január 1-jé- től megváltozott. Ez azt jelenti, hogy azoknak az egyéni és társas vállalkozásoknak, amelyek január elseje után szüntetik be a tevékenységüket a régi módon kitöltött papírokkal kell elszámolniuk. Az APEH szakembereitől megtudtuk azt is, hogy a adóhivatal nem büntetheti azokat, akik az új formanyomtatvány hiánya miatt a régit töltik ki, hiszen más nem áll rendelkezésükre. Akinek kitöltési gondja van, segítséget kérhet az illetékes adóhivatal ügyfélszolgálatánál. Az MNB hivatalos valutaárfolyamai (1 egységre, forintban, középárfolyamok) Angol font 275,32 Görög drachma (100) 65,92 Német márka 103,43 Olasz líra (1000) 106,25 Osztrák schilling 14,70 Spanyol peseta (100) 122,82 USA-dollár 168,96