Nógrád Megyei Hírlap, 1997. január (8. évfolyam, 1-26. szám)

1997-01-23 / 19. szám

2. oldal Pásztó És Környéke 1997. január 23., csütörtök Hírek a körzetből Költözik az iskola Pásztó - A rendőrkapitány­ság üresen álló, volt épüle­tébe költözik tavasszal a Ra- jeczky Benjamin Zeneis­kola. A négy évig üresen álló ház belső átalakítását a NAÉV Kft. szakemberei ta­valy végezték. Fontos lenne a patinás épület külső hom­lokzatának felújítása, ami­hez szeretnék elnyerni a műemlékvédelmi hivatal támogatását. Telefon délen Palotás - Várhatóan már ezen a héten 321 palotási család lakásában szólal meg a telefon. A Telerex Kft. szakemberei már végeztek a hálózat kiépítésével, a téli hideg miatt csak az utó­munkálatok befejezése hú­zódik el márciusra. A 32-es körzetszámon lesz hívható a község, a 480-assal kezdődő telefonszámokat, illetve a készülékeket már megkap­ták a tulajdonosok. Pályázati pénzek Alsótold - A Belügyminisz­térium pályázatán nyert 150 ezer forintot a közelmúltban a Toldi Miklós Körzeti Álta­lános Iskola. A hátrányos helyzetű, tehetséges gyere­kek iskolai előmenetelének támogatására szánt pénz felét már elköltötték: köny­veket vásároltak az iskolai könyvtárba és rajzeszközö­ket a tehetséges „művészpa­lántáknak”. „Volt egy kocsink, lovat vettünk rajta...” - Kálióra kerültek a fővárosból Csinosban nem csalódtak Kiss György: Csinosban nem csalódtunk Az istállók környékén ismerke­dett meg egy fiúval, akinek édesapja a nemzeti lovarda igazgatója. A barátságból szere­lem lett, majd házasság követ­kezett. Volt egy autójuk, négy éve eladták, majd árából vettek egy lovat. A fekete kanca Csinos, a fekete kanca nem okozott csalódást, de pesti bér­tartása költségeit már nem bír­ták. Kiss György és felesége ekkor határozták el, hogy vi­dékre költöznek, s ott próbálják megvalósítani közös álmukat: egy farm, lótenyészet kialakítá­sát. Egy újsághirdetésben ol­vasták a káliói ajánlatot. Ki­mentek, megnézték a házat és tágas portáját, beszélgettek a nyílt szívű, segítőkész szom­szédokkal, és Kállón maradtak. Anikó asszony váltig állítja: végleg. Két éve élnek itt, de úgy tű­nik, mintha a duplája lenne. Ha­talmas szénakazlak, tágas istál­lók és körbe kerített futtató jelzi, hogy bővült a ménes. A távoli, hófoltos réten hét ló böngészi a zsenge füvet. Csak Csinos pihen a karámban, ro­pogtatja a zabot. Gyuri gazda gumicsizmás, kezeslábasos szerelésben, fagy csípte arccal már reggel óta kint dolgozik: trágyázás, csutakolás, abrako­lás, porta körüli takarítás, ta­karmány bekészítése a napi te­endő. Bence barátját, a szom­szédos állatorvos fiát említi, aki szinte minden szabadidejét a csikók körül tölti. Becsületes megállapodás szerint segít a te­endőkben és lovagolhat fejébe. Anikó lát fantáziát Bencében, mint mondja: kedve van hozzá és kellő bátorság, hogy jó lovas váljék belőle. Ha Anikó mondja...! A tavalyi évadban Csinos nyergében tizenöt ver­senyen indult, abból tizenkét alkalommal az első hat helyen szerepelt. Legutoljára a Rolling Rock Kupa első díját, s az ezzel járó 50 ezer forintot vitte haza. Szavaiból kiderül, most egy időre leteszi a lovag­lópálcát. Örömteli várakozás idejét éli a család: Anikó gyer­meket vár, s ez meg­szabja életüket. Leginkább a kétéves Gyurika izgul, akit most még inkább az autók érdekelnek, mint a lovak. Ha már belefog­tunk, csináljuk - mondja elszántan a fiatal családfő, aki minden gondot meg­beszél a feleségével. Annál is inkább, mert ebből szeretnének megélni. Színpompás szalagok Anikó halkan közbeszól:- Említsük a szponzorokat is, jelenleg nagyon hiányoznak, pedig tisztes megállapodást köthetnénk, s ezzel a formálódó tenyészet jövője és biztonsága is megoldódna. Leginkább a ta­karmányozás gondja óriási te­her, enyhítésében várnánk némi segítséget, természetesen a köl­csönösség alapján - mondja Anikó, miközben látja, hogy a szoba falán sorjázó tizenkét színpompás szalagot nézzük.- Megemelem Csinos előtt a kalapom, a tavalyi idényben közösen értük el a dicsőséget. Beváltotta hozzá fűzött remé­nyeinket. Most egy kicsit ha­nyagalom, mert a baba bizton­sága mihdennél fontosabb, de mihelyt lehet, nyergébe patta­nok. Szabó Gy. Sándor Anikó asszony és kisfia - Gyurikát még csak az autók érdeklik fotó: rigó Élt Pesten egy lány, akinek a szülei zenészek voltak, ő is elvé­gezte a konzervatóriumot, de a zenén kívül volt egy másik sze­relme is: kilencéves korában ült fel először ló hátára, s azóta többszörös bajnokságot nyert díjugratásban.- Csinos körül szeretnénk kialakítani egy törzstenyésze­tet. Egyik lánya a Fürkész is hamarosan pályára léphet, s a többi csikó is ígéretes, fejlődik. Hiszünk benne, hogy jó úton já­runk. De a lehetőség, hogy eb­ből tisztesen megéljünk, még messze van - mondja elszántan, reménykedően a férfi. Vendégváró vanyarciak Turistaszállás épül a va- nyarci irodaház felső szint­jén. A munkálatok megkez­déséről tavaly döntött a községi önkormányzat. A lapos tetős épületet tetőráé­pítéssel bővítették. A saját forrást a megyei területfej­lesztési alap 5,2 millió fo­rinttal egészítette ki. helyt ad országos ifjúsági ta­lálkozóknak. Ilyenkor meg­pezsdül a falu, életre szóló ba­rátságok szövődnek, viszik a hírt a vanyarci emberek híres vendégszeretetéről. Ennek az éledező idegenforgalomnak lesz újabb értékes láncszeme a most épülő turistaszálló, amelybe nemcsak az ország­Tetőtérben turistaszállás FOTÓ: -RT­Az építkezés két lépcsőben zajlik: a tetőráépítés tavaly befejeződött idén a belső munkák készülnek el. Va- nyarcon külön is említésre méltó a modem evangélikus imaház, ami nemcsak a helyi hitéletet szolgálja, hanem évente több alkalommal is ból várnak vendégeket, ha­nem nemzetiségi község lé­vén szlovákiai vendégeket, csoportokat is több napra is fogadhatnak. Képünkön: a lapos tetős irodaház új szint­jén épült fel a turistaszálló, je­lenleg belső berendezését végzik. Szabó Hiányos a költségvetés, de szépek az eredmények Mi történt Jobbágyiban ? Tavaly a jobbágyi önkor­mányzat a költségvetéséből végre tudta hajtani az alapfe­ladatokat. Fejlesztésre sem jutott pénz, pedig az útháló­zatok pormentesítését annak idején tervbe vették. Befejeződött viszont az óvoda és a bölcsőde fűtés-kor­szerűsítése, így a gázberuházási folyamat eredményeként a köz­ség intézményeinek túlnyomó része már korszerű fűtést al­kalmaz. A tervek szerint ez év­ben az anya- és csecsemővéde­lem helyiségében, valamint a Faluházban kell kialakítani új fűtési rendszert. Ez azért bír kü­lönleges jelentőséggel, mert az önkormányzat komoly összeget takaríthat meg a költségtakaré­kos fűtési rendszerrel. A KNC szakemberei a mos­toha időjárási viszonyok elle­nére is folytatják a telefonrend­szer kiépítését. A vonallal ren­delkezőket ’96 utolsó napján kapcsolták be a távhívásba. A közélet terén jelentős te­vékenységet fejt ki a Fegyveres Erők és Testületek Nyugdíjas­klubja, amely a jövő hónapban ünnepli megalakulásának 25. évfordulóját. Eredményes volt a polgári őrség munkája is, melynek elismeréseként nyugállományú alezredessé léptették elő a vezetőjüket, Romhány i Andrást.- esla ­Erdőtarcsán is sok a polgárok gondja, de nem elkeseredett emberek Búfelejtő szabadidős társaság Tavaly volt tíz éve, hogy megalakult az Erdőtarcsai Szabadidős Társaság, közismert nevén: „Észté”. Mostani vezetője, Vaj- zerné Nagy Ágnes, aki sokadmagával egyben alapító tagja is volt a helyi polgárok életrevaló, életerős kezdeményezésének. A régi fonók jókedvű világa elevenedik meg- A közösségformálás szándé­kával alakultunk, a sport és a kultúra szálain keresztül idősek és fiatalok együttlétét, emberi kapcsolatait szerettük volna és szeretnénk a jövőben is gazda­gítani. Fontos szándékunk, hogy a szabadidős társaságon keresztül hírt adjunk magunk­ról és tágabb környezetünknek is jelezzük: jobb sorsra érde­mes, többre, jobbra vágyó em­berek élnek a kis falvakban is, akik tenni is szeretnének ezért.- Kikre számíthatnak?-Főleg az idősebb korosz­tályra, de éledezik a középge­neráció is. A fiatalokhoz nem találtuk meg az utat, de ezért mi, szülők is felelősek va­gyunk, a közönyükért, a lelki sivárságukért, szegénységükért mindenképpen. Az idősebbek azok, akik nem csak dolgozni és szenvedni tanultak meg éle­tük során, de világra való élet­revalóságuk, nyitottságuk is példaértékű. Legyen bármilyen rendezvényünk: oda pillanatok alatt jókedvet, vidámságot csempésznek, s jut az asztalra is az otthonról hozott finomsá­gokból. Talán nem véletlen, hogy az idősek klubja a szabadidős társaság egyik fon­tos láncszeme. A fiatalabb'ge­nerációval együtt ők is részt vettek a Kihívás napja országos rendezvénysorozaton, s a kis­községek kategóriában az első hat között végeztünk. Mint ahogyan országos je­lenség: Erdőtarcsán is sok az idős özvegyasszony. Hála Is­tennek sokan még részt tudnak venni a közösségi életben, so­kan hűséges templomba járók is, segítik az unokákat, mert spórolni is megtanultak, de sok közöttük a beteg is. Ilyenkor télidőben különösen az egy­másra figyelés a fő jelszó. A közösség megtartó, védő, óvó szerepének erősítése fontos misszió marad Erdőtarcsa ön- kormányzata számára. Ennek bizonyítéka, hogy az idén 220 ezer forintos támogatást nyújt a szabadidős társaság számára, majdnem hasonló mértékű se­gítséget szán a faluvezetés a ka­tolikus egyházközségnek és az evangélikus gyülekezetnek is. Elkeseredetten harcol falujáért Tavaly ősszel Erdőkürt adott otthont annak a találkozónak, amin a megye kistelepüléseinek polgármesterei és iskolai­gazgatói tiltakoztak a kormány kisfalvakat sújtó, iskolákat bezárással fenyegető politikája ellen. A tanácskozás szerve­zője Szervánszky Józsefné, Erdőkürt polgármestere volt.- Hogyan látja a helyzetet?- Ügy tűnik, megérte az ak­kori tiltakozás. Ha csak keve­set is, de mi is tettünk a kisis­kolák, óvodák ügyében. Ta­valy 2,5 millió forintot kap­tunk támogatásukra, idén ez az összeg 3,2 körül alakul. Ehhez még saját erőből ten­nünk kell 1,2 millió forintot. Ezek a költség-, illetve tá­mogatási viszonyok általá­ban minden kistelepülésre jellemzők. Mindebben azonban van egy ördögi csavar: település-igazgatási, kommunális és sportcélok címén tavaly még 1460 fo­rintos támogatás járt lako- sonkét, ez az összeg az idén már 312 forintra apad. Mindez vérlázító, ha az eredményt nézzük: egy kéz­zel ad, s hárommal vissza­vesz képmutató módon.- Hangjából is kitűnik, el­keseredett, de harcos...- Minden okom megvan rá. Soroljam? A falu vize nem iható, a megye egyetlen olyan települése, ahol még nincs vas- és mangántala­nító berendezés. A buszok ál­talában Káliéig járnak, az új­kor kürti vándorai meg gyalo­golnak hazafelé ... E hiányos felsorolás végére hagytam a Szervánszky Józsefné és az elavult telefon, a kurblis fajtából telefont. Napközben is nehéz a kurblisról, alig hallható, ért­hető, délután négy után pedig szinte lehetetlen a segélykérő­ről telefonálni, mentőt, segít­séget hívni. A tehetetlen düh és a kétségbeesés keríti hatal­mába ilyenkor az embert. Tu­dom, saját bőrömön is megta­pasztaltam. Az emberek gon­dolják, kivettem zsebükből a pénzünket telefonra és négy éve semmi, holott egy éven belül ígérték. Továbbra is ezt kérdezzük a telefontársaságtól, de el­fogadható választ még nem kaptunk. S végezetül még egy kérdés: Erdőkürt miért nem kerülhetett rá a társadalmilag, gazdasági­lag és infrastrukturálisan hátrányos helyzetű telepü­lések listájára, amelyen fa­lunknál jóval gazdagabb nógrádi települések is számíthatnak ilyen címen központi támogatásra? Olyan kérdések ezek, melyeket halszerű tekintet kísér, s a válasz elmarad. Sok megátalkodott azt hi­szi, hogy mi csak a múl­tunkat tiszteljük, s az ne­künk elég. Erről szó sincs! Teljes életet szeretnének a jelenben is, és bízni a jö- vőnkben. -szgys-

Next

/
Oldalképek
Tartalom