Nógrád Megyei Hírlap, 1997. január (8. évfolyam, 1-26. szám)

1997-01-21 / 17. szám

8. oldal Sport - Hirdetés 1997. január 21., kedd NBA-hírek a tengerentúlról - Hat mérkőzés a legutóbbi játéknapon Elégtételt vett a Houston Rockets Ugyan csak hat mérkőzés szerepelt az észak-amerikai profi ko­sárlabda-bajnokság (NBA) alapszakaszának legutóbbi játék­napján, a forduló mégis kiemelkedőnek bizonyult. A Houston Rockets a címvédő Chicago Bullst fogadta, s 16 pontos győzel­met aratott. A Rockets ezzel visszavágott a Bullsnak a néhány nappal ezelőtt elszenvedett 24 pontos vereségért. A texasi összecsapás hőse Ha­keem Olajuwon volt. A Hous­ton Rockets nigériai születésű centere 39 percet töltött a pá­lyán, ez idő alatt 32 pontot do­bott és 16 lepattanót gyűjtött be. Teljesítménye a szokásos­nál is többre értékelendő, ugyanis a mohamedán vallású Olajuwon egy korty vizet sem ivott. A ramadán, az iszlám val­lás legnagyobb ünnepe tiltja, hogy napközben ételt és italt vegyenek magukhoz a muzul­mánok. Barkley helyén Kevin Willis vitézkedett. Nem is rosszul, 20 pont és 8 lepattanó fűződött a nevéhez. Valamelyest köny- nyebb volt „ficánkolnia”, hi­szen a vendégegyüttesből hi­ányzott a hetekre eltiltott Den­nis Rodman, az NBA lepatta­nókirálya. A Chicagóban a ha­gyományoknak megfelelően Michael Jordan volt a legered­ményesebb, 26 pontig és 14 le­pattanóig jutott. Az utóbbi azért különösen értékes számára, mert a labdák gyűjtögetésében nem szokott remekelni. Ebben az idényben még nem ügyeske­dett ennyit a palánkok alatt. A Bulls a találkozó vége előtt öt perccel még egy ponttal vezetett. A Rockets ezután kez­dett nagy hajrába, ami igen eredményesnek bizonyult. A Chicago Bulls egyébként nem csak Rodman hiánya miatt vesztett. A máskor jeleskedő Scottie Pippen és a horvát Toni Kukoc ezúttal csak nyolc pontot szerzett - együttesen. A játéknap eredményei: Houston Rockets - Chicago Bulls 102-86, Miami Heat — Orlando Magic 87-99, Indiana Pacers - Philadelphia ’76ers 111-107, Vancouver Grizzlies - Toronto Raptors 100-92, Portland TrailBlazers - Utah Jazz 102-96, Los Angeles Clip­pers - Cleveland Cavaliers 102-107. Biatlon egyéni Országos Bajnokság, Galyatető Versenyről versenyre járnak Czenéék Czene Zsuzsa Kimer Erzsébet Szabó Krisztián A hét végén egyéni biatlon- versenyt rendeztek Galyate­tőn. A Petőfi DSE válogatott­jainak ezúttal a megszokottól gyengébben sikerült a lövé­szet. A junior leányok 10 km- es távján az ifjúsági Czene Zsuzsa harmadik, Kimer Er­zsébet negyedik lett. A fiúk 15 km-es versenyén a szintén ifi Szabó Krisztián a második he­lyet szerezte meg. (czene) 1997. évi salgótarjáni téli teniszbajnokság Nem is olyan amatőrök... Folytatódott Salgótarjánban, a Pénzügyi és Számviteli Fő­iskola tornatermében a város amatörtenisz-bajnoksága. A második forduló eredményei: Stenno Kupa (35 év alattiak) Puszta - Czitor 6:7, 6:2, 6:0; Papp - Viczián 6:3, 6:2; Hajas - Kökény 6:2, 6.4; Marsiczki - Szabó 6:2,6:3. Palóc Kupa (35 év felettiek) Kiss - Póka 7:6, 6:3; Mester - dr. Adamkó 6:1, 6:0; Pintér - Fehér 6:1, 4:6, 6:4; Bencsik - Varga 6:1, 6:1. Salgó Kupa (45 év felettiek) Fekete - Farkas 6:2, 6:3; Kövendi - Bene 6:3, 6:3; Zsidai — Bagyinszki 6:7, 6:3, 6:3; Manusek - Jelinek 6:1, 6:0. Pécskő Kupa (Párosok) Bolcsó, Manusek - Kiss, Mes­ter 7:6, 6:4; Zsidai, Turányi - Papp, Póka 4:6, 6:2, 6:3; Fe­kete, Pintér - Jelinek, Kökény 7:6, 6:0; Bencsik, Fehér - Kiss, Mester 7:6, 3:6, 6:3; Bolcsó, Manusek - Marsiczki, Czitor 6:4, 6:2. Monte-Carlo Rallye - Loix nyerte az első szakaszt Meglepetés a prológon Loix lesz a Monte meglepetésembere? Nem várt eredménnyel kezdő­dött vasárnap a 65. monte- carló-i autós rali, amely a vi­lágbajnokság nyitóversenye is egyben, hiszen az úgynevezett prológban - 2.8 km-es távon - egy eddig kevésbé ismert belga kettős szerezte meg a győzel­met. A harmadik helyen hármas holtverseny alakult ki. Az első nap legjobbjai: 1. FOTÓ: TRACO Freddy Loix, Sven Smets (belga, Toyota Celicá) 2:05 perc, 2. Carlos Sainz, Luis Moya (spa­nyol, Ford Escort WRC) 2:07, 3. Piero Liatti, Fabrizia Pons (olasz, Subaru Impreza WRC), Colin McRae, Nicky Grist, (brit, Subaru Impreza WRC) és Die­ter Depping, Dieter Hawranke (német, Ford Escort Cosworth) egyaránt 2:08. Dakar ’97-rali - Shinozuka és Peterhansel a győztes Legyőzték a homokdűnéket Véget ért a Dakar ’97 elneve­zésű autós-motoros raliver­seny. Az autósoknál a japán Kenjiro Shinozuka nyert, a motorosok mezőnyében a francia Stéphane Peterhansel győzött. A vasárnapi utolsó, rövid szakasz nem hozott különösebb fordulatot, a négykerekű jár­művel vetélkedők között a né­met hölgy, Jutta Kleinschmidt, a motorversenyzőknél a francia Jean Brucy bizonyult a leg­gyorsabbnak. A 18 km-en rendezett 15., utolsó szakasz eredményei: Autósok: 1. Jutta Kleinschmidt, Jean Boutaire (német, francia, Buggy) 22:43 perc. Motorosok: 1. Jean Brucy (francia, KTM) 17:13 perc. Az 1997-es Dakar-Aga- dez-Dakar-rali végeredménye: Autósok: 1. Shinozuka, Magne 61:58:31 óra, 2. Jean-Pierre Fontenay, Bruno Musmarra (francia, Mitsubishi) 4:13 perc hátrány, 3. Bruno Saby, Domi­nique Serieys (francia, Mitsu­bishi) 9:12 p hátrány. Motorosok: 1. Stéphane Peter­hansel (francia, Yamaha) 65:14:37 óra, 2. Oscar Gallardo (spanyol, Cagiva) 2:35:16 óra hátrány, 3. David Castera (francia, Yamaha) 2:56:25 óra hátrány. TÁRSKERESÉS EMBERI HANGON Ingyenes hirdetésfelvétel! Mindennap 8-22 óráig! 06-1-217-3404 Hogyan válaszolhat? Élőszóban és azonnal, 0-24 óráig. 06-90-344-166 Ezt a telefonszámot kell hívnia, majd megadnia az önt érdeklő hirdetés alatt szereplő postafiók-számot. Ekkor hallani fogja a hirdető hangos bemutatkozó üzenetét, majd telefonszámítógépünk felveszi válaszát is, amelyben személyes találkozót javasolhat, vagy megadhatja címét, telefonszámát is. (A hívás díja: 88 Ft+áfa/perc.) Figyelem! Ez a szám neifi hívható a 27, 28, 63, 68, 95-ös körzetekből, utcai készülékről, sem rádiótelefonról. Hívja a fenti számot, s munkatársunknak diktálja le a lapban megjelenő apróhirdetése szövegét. Ezután felmondhatja hangos üzenetét is, amellyel személyesebbé, emberközelibbé válik bemutatkozása. A hirdetésfelvétel ingyenes és anonim. A hirdetésére érkezett válaszokat a 06-90-344-166 telefonszámon hallgathatja le. HÖLGY KERES URAT Éva 49 éves, széke, egyedülálló nő vagyok, vállakó­zással foglalkozom, hasonló korú érdeklődőt várok Hangpostafiók: 7921 Téli romantika 28 éves gesztenye barna hajú és szemű, független lány vagyok, megismerkednék egy független, jő képű férfival tartós kapcsolat reményében. Hangpostafiók: 7751 Fekete hajú, 32 éves, jogosan igényes, független hölgy keresi hosszú távú esetleg házasság kialakí­tása céljából független, szintén igényes társát Hangpostafiók: 7824 Társ 40-es, független, filigrán, diplomás, miskolci hölgy keresi jó megjelenésű, intelligens társát. Hangpostafiók: 7869 Kék ég Negyvenes évei elején járó filigrán, diplo­más hölgy keresi jó megjelenésű társát. Hangpostafiók: 7876 Igazi otthonra, kötöttségre vágyó, stílusos, határo­zott, 34-46 közötti, kellemes férfi hívását várom. Hangpostafiók: 7887 Csilla 28 éves, 176 cm magas, diplomás hölgy ke­resi független bará^át. Hangpostafiók: 7929 Hűséges szerelem 43 éves, 170 cm magas, 75 kg, özvegy hölgy keresi független, odaadó és sze­retni tudó férfi barátságát tartós kapcsolat reményé­ben, Nagykőrös térségében. Hangpostafiók: 7619 Ábránd Kimagasló intelligenciájú 40 körüli értelmi­ségi férfi gyöngéd szerelmére vár egy filigrán gyer­mektelen házias orvosnő. Hangpostafiók: 7659 Várlak 36 éves fiatalos jő megjelenésű vidéki, de Pesten dolgozó elvált hölgy sportos alkatú, káros szenvedélyektől mentes, független barátot keres hosszü távra 48 éves kong. Hangpostafiók: 7689 Méry Csak egy szerető társ hiányzik, aki szeretne, és szerethetném, egy 49V160/57, filigrán, szőke, egyedülálló nő. Hangpostafiók: 7423 Valentinok farsangja, találkahely van. 30-50 év közötti, szabad vagy foglalt, bárki hívhat. Hangpostafiók: 7438 Szeretet Társat keresek független, magányos féri személyében, aki szeretetre, békés, nyugodt életre vágyik. Én 49 éves vagyok, özvegy, gyerekem nincs. Hangpostafiók: 7449 Lukrécia 43 éves, enyhén molett, barna hajú, zöld szemű, életvidám boszorkány keresi független, szere­lemben jártas, jó megjelenésű barátját 55 éves korig. Hangpostafiók: 7307 Barát-társ-Sferetö 47/167, elvált nő intelligens, rendezett anyagiakkal keres hasonló jó megjelenésű és egzisztenciájú urat. Hangpostafiók: 7355 Talán még nem késő 158/60,46 éves, barna, független nő keres megbízható, érzetemgazdag, sze­retet kapni vágyó és adni tudó intelligens partnert, 55 éves korig. Hangpostafiók: 7383 Bika 28 éves, érdekes, csinos, a Bak jegyében szü­letett lány keres egy intelligens, megbízható, bika jegyben született, férfias férfit 35 éves korig. Hangpostafiók: 7275 Szeretném ha szeretnének 50 éves, teltkar­csú, 174 cm magas elvált nő keresi szolid, intelligens nem italozó és nem dohányzó úr társaságát. Hangpostafiók: 7101 Gyöngyvirágtól lombhullásig Álmodom a mosolyodról, simogatásodról. aztán felébredek és kereslek ! Várok rád ! 49/170 szőke, özvegy nő va­gyok, lakással. Hangpostafiók: 7183 Gina 24 éves, barna, molett, érzelmekben gazdag, jó kedélyű lány megismerkedne hasonló, független fiatalemberei. Hangpostafiók: 7266 51 éves .önálló életvitelű és rendezett hátterű, füg­getlen értelmiségi mutatós hölgy keresi társát 48-55 éves korig, lehetőleg diplomás úr személyében. Hangpostafiók: 7199 Társat keresek független férfi szemétében, 46-52 éves korig. Hangpostafiók: 7041 Szeretet 42/174, molett, etvállt asszony korban hozzá illő, józan életű barátot keres. Hangpostafiók: 7060 Szerelem 23 év/172 cm/70 kg, sötétbarna hajú és szemű, csinos, jókedvű lány keresi párját jóképű, értel­miségi, sportot - művészeteket kedvelő féri szemété­ben. Hangpostafiók: 6905 Megértés 25/160/48, barna szemű, szőke hajú lány vagyok, tartós kapcsolat céljából szeretnék megismer­kedni 25-28 év közötti, kb. 180 cm magas férfival. Hangpostafiók: 6958 Kitti 37 éves, 167/59, elvált nő társat keres 178 ön­nél magasabb férfi személyében 45 éves korig. Hangpostafiók: 6975 Pest megye Független, 41 éves, molett, csinos, igényes nő társat keres független, 40-50 éves férfi személyében. Hangpostafiók: 6875 Vadász Szőke Diana keresi 50 körüli, vállalkozó társát komoly kapcsolat reményében. Hangpostafiók: 6774 ÚR KERES HÖLGYET Szeretnélek megtalálni 36 éves férfi keresi korban hozzá illő hölgy vagy elvált asszony ismeret­ségét házasság céljából. Nógrád megyeiek előnyben. Hangpostafiók: 7937 Örömórák 23 éves. fiatal srác keresi szexre vágyó hökiyek kapcsolatát 18-35 éves korig. Hangpostafiók: 7821 Vízöntő 22 éves, természetkedvek), bardkai srác megismerkedne koiban hozzá illő lánnyá tartós kap­csolt céljából. Hangpostafiók: 7844 Erotika Szexuálisan túlfűtött párt és egy magányos lány jelentkezését várja egy 24 éves pár és 25 éves barátja. Hangpostafiók: 7864 Érd és környéke Unatkozol? Elhanyagolnak? Fi- Ifcjrán hölgyeknek 35 évesig érzéki masszírozást nyúj­tok 18 éves, helyes, ápolt fiú vagyok. Hangpostafiók: 7611 Függetlenség 32/186/85, tartós kapcsolat kialakí­tására keresek egy életvidám, víg kedélyű, nem do­hányzó, magas, vékony, 22-35 év közötti hölgyet Hangpostafiók: 7626 Csaba vagyok, 23 éves, biztonsági őr vagyok, fe­kete rövid hajú, 170 cm magas, keresek egy korban hozzám illő, hosszú hajú hölgyet. Hangpostafiók: 7634 Most 33 éves, jóképű szegénylegény vár, egy 25 év körüli, dekoratív királylányt Százhalombatta és kör­nyéke. Hangpostafiók: 7638 Csillagok 28/177 romantikus és intelligens, barna szemű, barna hajú férfi keresi csinos, érzelmekben gaz dag hölgy ismeretségét. Hangpostafiók: 7693 Bika 24 éves fiú 18-22 éves, érzelmekben gazdag lányt keres tartós kapcsolat céljából. Hangpostafiók: 7512 Simon Idősebb hölgyek telefonját várja egy 20 éves fiú. Hangpostafiók: 7515 Találka - Remény 37 éves vagyok, egy 13 éves kamasz fiam van, 176cm/78kg. Társat keresek. Kék szemem van. szőkésbarna hajam. Hangpostafiók: 7551 Remény 34/176/70, független, diplomás, érzelmileg gazdag férfi megismerkedne becsületes, szeretetre vágyó, önmagára is igényes hölggyel. Hangpostafiók: 7564 Ámor Keresek olyan 18-25 év körüli lányt komoly kapcsolatra, aki Pest megyében lakik, érti a humort, és szeret szórakozni. Hangpostafiók: 7570 Ószülő halánték 53/180, független kereskedő, rendezett körülményekkel keres korban hozzá illő, független, komoly kapcsolatot. Hangpostafiók: 7573 Bizalom 23 éves fiú megismerkedne korban hozzá illő családcentrikus, életvidám kedves hölggyel. Hangpostafiók: 7596 Tavasz 32/181/70, igen jóképű, diplomás, nem do­hányzó, sportbarát üzletember keres egy kimondottan szép és jó alakú, 170 cm körüli, gyermektelen nőt. Hangpostafiók: 7413 Hűség 167/65/24 fiatalember 18-23 éves, őszinte barátnőt keres. Hangpostafiók: 7433 Szex Ratal ányok ismeretségét keresem szexuális kapcsolat céljából. Hangpostafiók: 7442 Jó nő Kerestetik tisztességes, hosszú távú partner. Hangpostafiók: 7454 Bizalom Meg ismerkednék 18-40 éves korig jó­kedvű, egyedül álló hölggyel. Hangpostafiók: 7471 Hóvirág Szeretnék megismerkedni 25-32 év közötti hölggyel tartós kapcsolat céljából. Hangpostafiók: 7306 Pest környéki szerelem Jopofa, középtermetű, érett férfikorban lévő vállalkozó keres hozzá illő, ener­gikus, okos és még szerelemre vágyó társat keres 49 éves korig. Hangpostafiók: 7220 Diszkrét kapcsolat Átlagos külsővel és képes­ségekkel, 43/176/72, barna, szemüveges, bajuszos, nem független vállalkozó keres filigrán barátnőt 38 éves korig. Hangpostafiók: 7233 Mihály 53 éves, egyedülálló, független, lakással rendelkező férfi korban hozzá illő szolid hölgyet keres, 40 és 50 éves kor között. Hangpostafiók: 7236 Casablanca 30 éves. 170 cm, független, széles érdeklődésű férfi megismerkedne mély érzésű, ko­moly kapcsolatra vágyó, minimum 25-35 év közötti hölggyel. Hangpostafiók: 7261 Csak éj 19 éves fiatal, jókedvű srác keresi párját tar­tós kapcsolatra. Pest megyeiek előnyben. Hangpostafiók: 7169 Remény Reménykedem hogy megtalálom a párom. Hangpostafiók: 7172 Találkozás Hölgyet keresek tartós kapcsolat cél­jából. Hangpostafiók: 7031 Őszinteség Heves megyei fiatalember társat ke­res 38 éves korig. Hangpostafiók: 7051 ? Érdekli valamelyik hirdetés, de nem szeretné azonnal felfedni kilétét? A megoldás: kérjen / válasz-hangpostafiókot a 217-3404-es telefonszámon! így ha válaszol, megkérheti a Ne feledje: a tartós, igazi kapcsolatok kialakításához még a Találkahelyen is időre van hirdetőt, hogy ha üzenete felkeltette érdeklődését, ezen a hangpostafiókszámon üzenjen szükség. Javasoljuk, hogy az első randevút étterembe, moziba, vagy hasonló nyilvános vissza Önnek. A Találkahely így még biztonságosabb! helyre beszélje meg. A Találkahelyen és a hangos hirdetésekben sem szerepelhetnek nevek, címek vagy telefonszámok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom