Nógrád Megyei Hírlap, 1996. december (7. évfolyam, 281-304. szám)
1996-12-13 / 291. szám
2. oldal Megyei Körkép 1996. december 13., péntek Gála ma, péntek 13-án: a Nógrád táncegyüttes nem babonás Lucától karácsonyig, Zalától Kalotaszegig A péntek 13-a különös hiedelemmel bír világszerte. Önmagában a szám is misztikus jelentésű, hisz például Angliában akadnak szállodák, ahol a 12. szoba, vagy emelet számozása után a 14-es következik. A Nógrád táncegyüttes egyáltalán nem volt babonás kedvében, mikor műsorát erre a napra, Luca napjára datálta. A műsor -amelynek szerkesztője a táncház fiatal koreográfusa, Gyebnár László - igazi csemegének kínálkozik, hiszen szinte minden korosztály megtalálható a táncosok között, hangulatilag pedig egy boszorkányos, regölős, betle- hemes játékokkal tarkított igazi szórakozást ígér. Egy palóc tánccal indítanak, majd a Viganó gyermektáncosainak lucázását tekinthetik meg a József Attila Művelődési Központ nézői. Igazi népművész páros -a rimóci Holecz Istvánná és a kilencvenéves Vincze Ferenc bácsi - látja vendégül a lucázókat, persze ők is táncolnak, Holeczné pedig szokás szerint énekel, mint annak idején a „Pávában”. A nóg- rádosok boszorkánybálja és maskarázása után már a közelgő karácsony jegyében jön a vasi, zalai regölés, majd a bet- lehemes játék. A kettő között, mindjárt a regösök után a moldvai kecsketáncban gyönyörködhetnek a nézők és a Hrúz Dénes vezette Düvő Já- nos-napi köszöntőjét hallhatják. A Viganó gyermektáncát természetesen Lenkó Péter Ki mit tud?-győztes prímás kíséri a zenekar élén. Az egész műsor záróakkordjaként egy mezőségi tánc, majd kalotaszegi ének következik, az együttes teljes létszámú csapatával. A teljes estét betöltő műsor koreográfusai Gyebnár László, Hájas Tibor, H. Nagy Anikó és Szabó János. Hájas Tibor, a táncosok művészeti vezetője elmondta, hogy kicsit mostohagyermekeknek érzik magukat, mivel a tavalyi Pro Űrbe megtisztelő díj kézhezvétele óta szinte senki sem szponzorálja az együttest, a salgótarjáni táncházat. Ugyanakkor köszönetét mondanak a ma 18 órakor kezdődő műsor segítőinek - a Kelet- Nógrád COM-nak, a Champion Kft.-nek, a Systematic GmbH.-nak, a Városgazdálkodási és Üzemeltetési Kft.-nek -, hiszen nélkülük nehéz lett volna létrehozni ezt a gálát. így is nemegyszer stoppolt, elnyűtt ruhákban táncolnak majd. Deák Ferenc Lucát boszorkánynak tartották Hatmilliós szemétdíjtartozásból nem lehet fejleszteni - A kukákat is lopják Jámbor óhaj a tiszta környezet (Folytatás az 1. oldalról) vételéről, illetve annak kötelezettségeiről a tájékoztatás, akarva-akaratlan nem ismerik. Nem veszik tudomásul, hogy kukát kell venniük, hogy a dijat ki kell fizetni, figyelmen kívül hagyják, hogy a kukába mit szabad bele tenni. Az illegális szeméttelepek a precíz önkormányzati rendelet ellenére egyre csak szaporodnak. Ha bármelyik embert megszólítaná az utcán, mindegyik úgy vallana a környezetvédelemről, hogy igen, persze, hogyne, szükséges. De ha százból kilencven így gondolkodik, akkor ki csinálja a környezetszennyezést? Nem hiszem, hogy a maradék tíz. Magyarul: képmutatóak.- Milyen időközönként lenne Kis létszámú, anyagi forrásokat nélkülöző tagozatunk életét néhány aktuális szakmai, oktatáspolitikai kérdésben szervezett rendezvény jellemezte. E rendezvények közös szervezésben zajlottak, mindenkor a tagságon kívüli nagyszámú érdeklődő részvételével. Ilyen „társult” rendezvény volt a nyugat-nógrádi térség pedagógusai számára a Diósje- nőn megtartott oktatáspolitikai fórum, melynek vendége Báthory Zoltán helyettes államtitkár, fő rendezője a helyi általános iskola volt. Az öntevékeny, autonóm nevelési rendszer kibontakoztatásának kérdéseiről dr. Petrikás Árpád közreműködésével tartottunk szakmai programot. szükséges a tárolóedények cseréjére?- Egy kuka 5 év alatt amortizálódik, ki kellene cserélni. Drágák ezek a tárolóedények, éppen ezért hozattunk 100 darab műanyagot. Nagy tételben ugyanis leszállítással együtt 2900 forintba kerül darabja. Háromhavi részletfizetési kedvezményt is adtunk, azt gondolja, elkapkodták? Elvittek vagy 15-öt belőle, és mindenki morog, hogy még ez is sok. Sőt elkezdődtek a kukalopások. A szolgáltató lenyomott minimáláron végzi a munkát, nem pótolhatja saját zsebből!- Mekkora a kinnlévöségük?- Hatmillió 300 ezer forint. Ez nemcsak Bátonyterenye tartozása, hanem a környező települések is adósok, ahonnan az 1996. január 31-én Hoffmann Rózsa volt a vendégünk; a pedagógiai etikai kódex tervezetéről tartott pezsgő vita sok érdeklődőt vonzott. A Nemzeti Alaptantervvel, a családi nevelés problémáival összefüggő - és tervezett - eszmecserékre a megyei pedagógiai intézetben bekövetkezett költségmegvonás, illetve személyi változások folytán már nem kerülhetett sor. A tagozat háromtagú vezetőségéből kettőnek a jogállása is megváltozott - dr. Szabó Istvánná és jómagam aktív munkaviszonya befejeződött. Ezzel a szűkülő lehetőségek melletti tennivalók újragondolása is szükségessé vált. Örvendetes viszont, hogy a új szeméttelep beindulásáig mi szállítottuk a szemetet. Lassan kezelhetetlenné válik a szolgáltatás. Én a nincsből fizetni nem tudok. A gépkocsik minden évben szükséges műszaki vizsgája, az évente egy garnitúra gumiköpeny valamikor 6-7 ezer forintba került, most 25-30 ezer forint. Fejlesztésre pedig nem is gondolhatunk. A kinn- lévőségek, az egyébként is alacsonyan tartott díjak oda vezetnek, hogy maholnap ez a szolgáltatás megbukik. Talán az lehetne a megoldás, hogy a megállapított díjat közadók módjára az önkormányzat szedje be. A helyi köztisztasági rendelet úgy szól, hogy a díjak nem fizetése esetén sem hagyhatom abba a szolgáltatást. De akkor miből csináljam? (H. E.) rendezvényeken kívüli tevékenység most kezd kibontakozni. Salgótarján megyei jogú város oktatáspolitikai koncepciója megvitatásában - a társadalmi szervezetek sorában - a pedagógiai társaság is véleményt nyilvánított. Kapcsolatot kezdeményeztünk a zeteváraljai óvodával (Erdély) és a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége képviselőjével a szakmai együttműködés elősegítése (rendezvényekre történő meghívás, illetve szakirodalom küldése) érdekében. Az idei tanévben - 1996. szeptember 18-án a Magyar Óvodapedagógiai Egyesülettel közös szervezésben - került sor a tagozat óvodapedagógusai részvételével a közoktatási törvényről szóló fórumra, Pethő Agnes (MKM) közreműködésével. 1997-ben szeretnénk olyan témákról szakmai beszélgetéseket szervezni, amelyeket a tagság leginkább igényelne. Ezek egyike például a szaktanácsadás működtetésével ösz- szefüggő elvárások megvitatása is lehetne. Várjuk szíves javaslataikat! Romhányi Flóriánné a tagozat vezetősége nevében A Hírlap postájából A Pf. 96 - A Hírlap postájából - az olvasók fóruma. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve, szerkesztve közölje. A közölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet. Mit csinált a pedagógiai társaság megyei tagozata ’96-ban? „Társult” rendezvények PIACI ÁRAK B.-gyarmat Pásztó B.-terenye Salgótarján tojás 14 Ft/db 1350-14 Ft/db 15 Ft/db 15-17 Ft/db burgonya 16-20 Ft/kg 30 Ft/kg 25 Ft/kg 20 Ft/kg vöröshagyma 20 Ft/kg 30 Ft/kg 26 Ft/kg 20 Ft/kg fokhagyma 260 Ft/kg 300 Ft/kg 240 Ft/kg 300 Ft/kg sárgarépa 40 Ft/kg 60 Ft/kg 50 Ft/kg 60 Ft/kg petr. gyökér 40-60 Ft/kg 60 Ft/kg 50 Ft/kg 60 Ft/kg karfiol 90 Ft/kg 120 Ft/kg 100 Ft/kg 150 Ft/kg kelkáposzta 40 Ft/kg 50 Ft/kg 40 Ft/kg 60 Ft/kg karalábé 40 Ft/kg 20 Ft/kg 26 Ft/kg 80 Ft/kg fejes káposzta 22 Ft/kg 30 Ft/kg 26 Ft/kg 20 Ft/kg savanyú káposzta 80 Ft/kg 80 Ft/kg 80 Ft/kg 100 Ft/kg alma 40-60 Ft/kg 60 Ft/kg 50-80 Ft/kg 30-70 Ft/kg paradicsom 240 Ft/kg 200 Ft/kg 250 Ft/kg 220 Ft/kg zöldpaprika 25-40 Ft/db 200 Ft/kg 15 Ft/db 12-50 Ft/db banán 160 Ft/kg 160-200 Ft/kg 145-160 Ft/kg 169 Ft/kg narancs 150 Ft/kg 180 Ft/kg 145 Ft/kg 119 Ft/kg uborka 340 Ft/kg 350 Ft/kg 250 Ft/kg 400 Ft/kg körte 120 Ft/kg 130 Ft/kg 100 Ft/kg 110 Ft/kg szőlő 300 Ft/kg 290 Ft/kg 200-250 Ft/kg 280 Ft/kg gomba 280 Ft/kg 300 Ft/kg 100 Ft/kg 250-300 Ft/kg Hét Végi Ügyeletek Orvosi készenlét Salgótarján. A hét végi orvosi (sürgősségi) ügyeleti ellátás péntek délután 16.30 órától hétfőn reggel 7.30 óráig tart. A központi ügyeletet (felnőtt és gyermek) az Ady Endre út 3. szám alatt, a volt Bőr- és Nemi- beteg-gondozó épületében megnyílt egészségügyi létesítményben kereshetik fel. Telefon: 410-853. számon. Az anyatejgyűjtő állomáson - szintén az Ady Endre út 3. szám alatt - szombaton és vasárnap reggel 8.00 és 9.00 óra között veszik át a tejet. Fogorvosi ügyelet szabad- és munkaszüneti napokon a Salgódent Fogászati és Fogtechnikai Kft. Rákóczi út 75. sz. alatti rendelőben működik (bejárat a Lőwy S. utcából). Tel.: 314-441, reggel 8.00 órától 12.00 óráig. Balassagyarmat. A Rákóczi út 66. szám alatti rendelőben tartanak hét végi orvosi ügyeletet. Bátonyterenye, Szécsény, Pásztó, Rétság. A megszokott helyeken lesz ügyeleti ellátás. Héhalom. Arany J. út 2. Lelkiségéi v-telefonszolgálat : Balassagyarmat: 35/313-000. Salgótarján: 32/311-600. Gyógyszertárak nyitva tartása A hét végén, december 13-ától, pénteken délután 16 órától december 16-áig, hétfő reggel 8 óráig az alábbi gyógyszertárak tartanak ügyeletet a megyében: Salgótarjánban: Pécskö gyógyszertár a Fő tér 9. szám alatt; Balassagyarmaton: Winkler Lajos gyógyszertár a Rákóczi út 22. szám alatt; Pásztón: a Kölcsey út 6. szám alatti gyógyszer- tár, Szécsényben: a Rákóczi út 67. szám alatti gyógyszertár, Bátonyterenyén: Nagybátony (Bányaváros), Ózdi út 31. szám alatti gyógyszertár, Rétságon: nincs ügyelet, a sürgős segítségre szoruló betegeket Balassagyarmat és Vác patikái látják el gyógyszerrel. Állatorvosi ügyeletek A hét végén, december 14-én, szombaton és december 15-én, vasárnap az alábbi településeken tartanak ügyeletet a megyében dolgozó állatorvosok: Rétság és környéke (Diósjenő, Nagyoroszi, Drégelypalánk, Romhány, Nézsa): dr. Lukáts András, 2645 Nagyoroszi, Kossuth u. 7. Tel.: 35/374-107. Balassagyarmat és környéke (Szanda, Érsek- vadkert, Terény, Magyamándor): dr. Érsek Ervin, 2699 Szügy, Toldi M. u. 3. Tel.: 35/344-233. Szécsény és környéke (Őrhalom, Varsány, Ri- móc, Endrefalvá): dr. Renner Károly, 2671 Őrhalom, Ifjúság u. 2. Tel.: 35/370-081.' Salgótarján és környéke (Cered, Karancskeszi, Lucfalva, Bátonyterenye, Mátraterenye, Kishar- tyán, Nógrádmegyer): dr. Horsa Ottó, 3100 Salgótarján, Dobó K. u. 5. Tel.: 32/415-779. Pásztó és környéke (Szurdokpüspöki, Jobbágyi, Cserhátszentiván, Ecseg, Csécse): dr. Bálint Tibor, Pásztó, Mikszáth u. 8. Tel.: 32/360-358. Palotás és környéke (Kálló, Bércéi, Szirák): dr. Osgyán Béla, 3042 Palotás, Szabadság u. 22. Tel.: Palotás 2. Istentiszteleti és miserendek Salgótarján: Római katolikus templomok: Főplébánia: szombat reggel 7.30 óra és délután 17.30 órakor, vasárnap délelőtt 9.30 és 11.00 órakor, délután 17.30 óra. Zagyvapálfalva: szombaton este 17.00 óra, vasárnap 9.00 óra. Zagyvaróna: szombaton reggel 8.00 óra, vasárnap 11.00 óra. Baglyasalja: minden második vasárnap szentmise 7.45 órakor. Szent József-templom: szombat reggel 7.00 óra, vasárnap 8.30, 10.00 és 18.00 óra. Evangélikus templom: istentisztelet vasárnap Salgó úti templomban 10.30 óra, Zagyvapál- falván 13.30 óra. Baptista imaház: istentisztelet vasárnap 9.30 óra. Református templom: istentisztelet vasárnap 10.00 óra. Adventista egyház salgótarjáni gyülekezete (Munkásotthon tér 5. (SZÜV mögött): istentisztelet péntek este 19.00-20.00 (téli i. sz. 18.00), szombaton délelőtt: 10.45-12.00, délután 14.30-15.30. ' Hit gyülekezet: istentisztelet tartanak a városi sportcsarnokban minden vasárnap 15.00 órától. Balassagyarmat: Római katolikus templom: szombaton este 19.00 óra, vasárnap 7.00, 8.30, 11.00 és 18.00 óra. Evangélikus templom: istentisztelet vasárnap 9.00, 10.00 és 19.00 óra. Református templom: istentisztelet vasárnap 10.00 óra. Szécsény: Római katolikus templom: Szombaton este 19.00 óra, vasárnap 7.00, 9.00, 11.00 és 19.00 óra. Evangélikus templom: istentisztelet vasárnap 8.30 óra. Hit gyülekezet: istentisztelet a művelődési házban, vasárnap 16.00 óra. Pásztó: Római katolikus templom: istentisztelet szombaton este 18.00 órakor, vasárnap 9.00 és 18.00 óra. A Szentlélek-templomban: istentisztelet vasárnap 11.30 óra. Rétság: Római katolikus templom: istentisztelet szombaton este 18.00 óra, vasárnap 8.00 és 10.00 órától. Evangélikus imaház: vasárnap 9.30 órától evangélikus isten- tisztelet. Református istentiszteletet minden páratlan vasárnap 15.00 órától tartanak a művelődési házban. Bátonyterenye: Római katolikus templom: Nagybátony (falu): istentiszteletet tartanak vasárnap 11.00 óra. Bányaváros, ISZI-ben: isten- tisztelet vasárnap 8.30 óra. Maconka: istentisztelet vasárnap 9.30 óra. Kisterenye: szombaton 18.00 óra, vasárnap 8.30 órakor isten- tisztelet. Szentkút: Kegytemplom: munkaszüneti napokon 9.00 és 10.30 óra, hétköznap 9.00 órakor kezdődik az istentisztelet.