Nógrád Megyei Hírlap, 1996. december (7. évfolyam, 281-304. szám)
1996-12-31-1997-01-01 / 304. szám
10. oldal Szilveszter ’96 - SporTTüköR 1996. december 31., kedd Czikora Zoltán vendéglős látta Tarjánban utoljára az SKFC mindenesét Horváth Gyula Nigériában!- Ennél az asztalnál ült, és egy egész pályás letámadás háromtényezős megoldását tanulmányozta a kölni, valamint a santosi futballiskola kutatási hátterét segítségül híva. Czikora Zoltán szavai úgy pattannak vissza a CZZ Kisvendéglő falairól, mint az '54- es vb-n Grosicsról Didi lövései. A vendéglő futballszerető közönsége lehajtott fejjel nyugtázza a tényt: Horváth Gyulát, a Salgótarjáni Kohász FC edzőjét-klubelnökét-admi- nisztrátorát-mosónőjét (foglalkozására nézve tehát a továbbiakban: ekam) feltehetőleg elrabolták.- Volt valami töprengésszerű az arcában - folytatja Czikora Zoltán -, amit még a közösen kitöltött kollektív totószelvény okozta öröm sem tudott feloldani. Amikor pedig az ötödik kávéja után megkérdezte tőlem, hogy szerintem hány fok van ilyenkor Nigériában, rögtön tudtam, Gyula körül valami nem stimmel. A CZZ vezetője a távolba néz, úgy, mint amikor annak idején Karába a Fradiból majdnem a félpályáról szemelte ki magának a manchesteri kapu bal’felső sarkát.-És akkor, lehetett vagy két perccel záróra előtt, három fekete fickó jelent meg az ajtóban. Gyulára néztek, ő pedig máris csukta be a táskáját, még a „Gól szögletrúgásból - három lábra és két fejre” című általa kidolgozott tanulmányt is itt felejtette. A három túlserdült férfi úgy ollóba fogta Gyuszit mint Albert Flórit a brazilok, ’66-ban Angliában. Azóta senki sem látta a „Sese” edzőjét. Legalábbis Salgótarjánban, ugyanis a Nógrád megyei rendőrség e heti főkapitányától, dr. Szymatosi ezredestől megtudtuk, hogy a fura négyest (Horváth Gyula, az SKFC ekam-ja, továbbá a három afrikai) Szurdokpüspökinél látta leszállni a Salgótar- ján-Hatvan közötti vonatféléről Dz. János Anna, helybeli lakos, sertésfodrász (aki akkor épp' a kerékpárját tolta). Horváth Gyula, az SKFC ekam-ja röviddel eltűnése előtt. A nyomravezető jutalma egy alig használt „Sese”-bérlet Ferihegyen is emlékezett a négy emberre egy biztonsági ember, de csak azért, mert az egyik néger a lábára lépett. Mire feleszmélt a jól kiképzett két lábon járó repülőtéri biztonság, a Budapest-Róma utat leküzdeni hivatott Malév- csoda a levegőbe emelkedett (hogy az utasok aztán átszállással folytathassák útjukat Nigériába). Hiába rendelték ki az abád- szalóki Pitbull-kommandót, a hajdúdorogi denevérrendőrt, valamint Antal Imrét. A denevérrendőr ugyan tett egy-két szárnypróbálgatást, és Antal Imre is elmondott három Nyomasek Bobó-ve rset, de azoktól csak a jelenlévők vérnyomása emelkedett. Aztán kiderült (ismét csak az újságíróknak köszönhetően!), hogy a megoldás kiindulópontját Salgótarjánban kell keresni. A Kulacs vendéglőben. A kiindulópont nem más, mint Horváth Zsolt, a „Sese” centere.- Épp egy áztatóprogramot állított be a mosókonyhában a Gyula, amikor a három néger megjelent a Kohász-stadionban - emlékezik vissza a csatár. - Feltűnően magasak voltak, de a még feltűnőbb az volt, hogy kitűnően beszélték a magyart. Gólbaba - így hívták az egyiküket- elárulta, hogy Mészöly Kálmán miatt tanultak meg magyarul, de időközben rájöttek, Horváth Gyula az ő emberük. A Gyula ugyanis egy ekam (részletesen lásd fentebb), akire szükségük van. Nigéria nem engedheti meg magának a drága Mészölyt, aki csak egy egyszerű edző, és máshoz (klubvezetés, adminisztrátori teendők, mosás stb) nem ért. Finoman közölték, hogy vagy velük megy a Gyula, vagy nem maradhat... Azaz, mindenképp' mennie kell. Azt hiszem utána még kapott egy utolsó eltávozási lehetőséget a CZZ Kisvendéglőbe. A következő lépés megtétele az Interpolra és az MLSZ- re vár. Kérdés, hogy Horváth Gyula minek tartja majd „el- távoztatását”. Ismerve őt, addig is, míg fény derül a körülményekre, minden szempontból gatyába rázza az utóbbi időben gyengélkedő nigériai válogatottat. Persze itt van az SKFC is... Hogy mi haszna lesz az afrikai útból? Csupán egy biztos: Afrikában nem lesz szüksége centrifugára. Benkő Mihály Meglepő gólt lőtt az 53 éves pékmester Ray Howard, 53 éves angol pékmester a minap érte el pályafutása eddigi legszebb és minden bizonnyal legfurább gólját. Az amatőr-bajnokság, a Sunday League összecsapásain 1968 óta játszó hátvédnek any- nyira nem volt dolga, hogy merészen előretört, s a 16-osról tüzelt. A jól eltalált bomba az ellenfél egyik védője mellett elzúgott és ezzel megzavarta a kapust, aki a lába között a hálóig engedte a bőrgolyót. Howard annyira meglepődött a gólon, hogy elfeledte szokásos „indiántáncát” ellejteni. A mérkőzés után azt mondta: olyanokkal küzd egy csapatban, akik még nem is éltek akkor, amikor ő már futballozott (1968). Minden erejével azon lesz, hogy az új évezredben is mezt húzhasson, s gólt lőjön. Bárcsak Újra Én Kívánhatnék ! Az év utolsó napjaiban megkérdeztük megyénk néhány sportvezetőjét, sportolóját, hogy melyik - legtitkosabb - vágyát valósítaná meg legszívesebben az új esztendőben? Takács Tamás, a Salgótarjáni Sport- és Létesítményigazgatóság igazgatója: - A hagyományos sportbál helyett jövőre megrendezném az első topless- sportbált. A rendezvény fővédnökének a megye „legdaliá- sabb” országgyűlési képviselőjét, dr. Rozgonyi Józsefet, háziasszonyának pedig Béres Alexandra fitness-világbajnokun- kat kérném fel. if). Mohácsi Lajos, NB I-es játékvezető: -Nagyon szeretném vezetni a Bajnokok Ligájának döntőjét. Hogy szót érthessek majd a játékosokkal, már a jövő héten veszek egy francia nyelvkönyvet. Segítőim a megyei bajnokságban kiválóan működő Schreng és Horny ák lennének. „Tartalékasz- szisztensem” pedig a rutinos Pusnik lehetne. j Gulyásné Lörincz Klára, az NB Il-es SRK röplabdacsapatának elnöke, játékosa: - A szűkös anyagiak miatt jövőre sajnos kénytelenek leszünk visszautasítani minden agria computeres játékos átigazolási kérelmét. Természetesen a testvéri Kisterenye csapatának legjobbjait nem sújtja majd az „embargó”. Oláh Béla, az SBTC (Csepel?) labdarúgója: -Kipróbálom magam az „idegenlégióban” is. Tárgyalok egy közeli szlovák megyei „zsé”-ligás csapat menedzserével, s elképzeléseink nincsenek túl messze egymástól (Salgótarján - Fü- lekgöröngyös, kb. 65 km). Szebeni Árpád, az NB Il-es Nagybátonyi KC játékosedzője: -Ügy tűnik, Laurencz- rúdja kifelé áll a női válogatottól. Ha meg tudjuk nyerni edzőnknek, akkor a csapatba-, s a kispadra kerülésért is meg kell majd küzdenem. Tóth Ferenc, a BSE labdarúgócsapatának edzője: - Mivel a megyei bajnokságot már nem tudjuk megnyerni, erőnket a kupára összpontosítjuk. Ha a Marseille-ben védő Köpkét, a Bayern München gólzsákját, Klinsmannt és egy-két tehetséges csitári fiatalt is meg tudnánk szerezni, akkor nagynevű csapatokat láthatnánk vendégül Gyarmaton a KEK-ben. Botos Tibor, sokszoros magyar bajnok, ökölvívó: - Jó lenne, ha egyszer venné már a bátorságot ez a Tyson-gyerek, s lejönne a súlycsoportomba... Vagy én hízzak fel hozzá? Keill József, az év „legpechesebb” raliversenyzője: - Úgy döntöttem, részt veszek egy olyan F2 Kupán, amelyben az én serlegeimre csak a római egyes (I.) kerülhet fel.(kós, áki) Gyökeres változások a Stécénél Rendkívüli mozgalmas napokat éltek meg az SBTC vezetői az óév utolsó napjaiban. Tudósítónk beavatta magát a kulissza- titkokba, s most Önök elé tárja a meztelen valóságot. A megyei önkormányzat egy titkos határozatot hozott, ami szerint évi 40 millió forint támogatást nyújt az SBTC-nek; a pénz folyósítását a napokban megkezdik. Egyetlen kikötés: az SBTC helyett ezt követően az SBSS nevet viselje a csapat! (Jól informáltak szerint az új mozaikszó első betűje Salgótarjánt, a második Balassagyarmatot jelenti, a két „S” pedig egyik magát meg nem nevező, de a vezetés csúcsán lévő sportbarát monogramja.) Megtudtuk, hogy az Émász vezetői napok óta zárt ajtók mögött tárgyalnak. Kiszivárgott, hogy a megye első világítással ellátott pályája a tóstrandi lesz. Új vezetők is jelentkeztek - közülük az egyik jelenleg a Dél-Alföldön tevékenykedik. Sikerének állítólagos titka, hogy a mérkőzés előtt a játékvezetői öltözőben téliszalámi várja a marcona síposokat. Méretre vágva... Megszűnőben van a játékoseladások körüli huzavona. Egy szigeti NB I-es csapat 10 millió forintot ad a salgótarjániak üdvöskéjéért, a marcona salgótarjániak viszont nem engednek a 12-ből. A mindenáron első osztályban játszani akaró labdát rúgó a hibádzó kétmilliót önmaga ajánlotta fel... A város egyik autókereskedőjének bejelentése is nagy örömet okozott, miszerint év végére minden SBSS-játékost japán autóval lát el. Később kiderült, hogy a. szponzor nem jelölte meg, melyik év végére gondolt... (2015?) A felajánlásokból a szurkolókra is fordítanak az SBSS- nél. Fűteni kívánják a nézőteret, s nem emelik 1997-ben a belépődíjakat. A 60 éves tagságot felmutató szurkolók mérkőzésenként 200 Ft helyszíni segélyt kapnak, a 80 éven felüli nyugdíjasokat pedig a játékosok feleségei kísérik az ülőhelyeikre. Az egyesületnél hiányolják, hogy a 80 éven felüli állandó szaktanácsadók mostanában kevesebb javaslattal, bejelentéssel, panasszal élnek, mint korábban. A klub vezetői a tavaszi szezonra több nógrádi és nem nógrádi játékossal tárgyalnak. Próbajátékra jelentkezett Telek az FTC-ből, Urbányi Pisti már karácsonyi ünnepeket is Tarjánban töltötte. Két alkalommal kilátogatott a tóstrandi pályára is, a játékteret vizsgál- gatta, de a fehér hó zavarta a végleges döntésének kimondásában. A jelentkezők között a vezetés ma turkálhat, mint az a bizonyos személy a vadkörték között, mert például Détári is az SBSS-nél szeremé folytatni pályafutását. Szerinte azonban két irányítóra nincs szükség, s nem akar versengeni Oláh Bélával, ezért csak akkor fizet a csapatnak, s jön Salgótarjánba, ha Bélát már Csepelen látja. Tudósítónk kiszimatolta, hogy 1997-ben a játékosok jövedelme eléri majd az NB Il-es játékosok fizetésének ötven százalékát - ez százszázalékos növekedést jelent! Végül tudomásunkra jutott az is, hogy ha az MLSZ kifizeti a költségeket, a csapat elszánja magát és részt vesz valamennyi téli teremfoci-bajnokságon. Kalotai László ...L... hé IGAZOLÓ SZELVÉNY (A fogadónál marad) ~y Szerencsejáték rl Rt. Sorszám 1 X 2 1. csapat 2. csapat 1. Atalanta Verona oiasz a 2. Cagliari Piacenza 3. Rorentina Napoli 4. Intemazionale Roma 5. Parma Juventus 6. Perugia Reggiana 7. Udinese Sampdoria 8. Vicenza Bologna 9. Cosenza Ravenna oiasz b 10. Chievo Padova 11. Castel di Sangro Lecce 12. Torino Reggina 13. Salemitana Pescara + 1 mérkőzés 14. Bari Palermo Figyelem! Mérkőzéstörlés esetén az értékelés a megváltozott Részvételi Szabályzat alapján történik. 0 6 7 Indexszám: 64 rjj-i Ha nyerünk, felezünk! Ezen a héten: Ferenci Pál salgótarjáni olvasónk volt üzm szerencsés, akinek megjátszottak a tippjeit. A felezés ezúttal elmarad, ugyanis játékosunk: 6 találatot ért el. Ezen a héten tehát nincs min osztoznunk. Reméljük az elkövetkezendőkben szerencsésebbek lesznek játékosaink. Az új játékosok kedvéért: játékunk lényege a következő: minden hét keddi napján lapunkban megjelenik egy kollektív szelvény, a tárgyhét mérkőzéseinek párosításával. Ezt kell játékos kedvű fogadóinknak egy 0-6-7 indexszámú variációra kitölteniük és szerkesztőségünk címére az adott hét péntek déli 12 óráig eljuttatniuk. Az időpont fontos, ugyanis pontosan délben sorsolunk a beérkezett szelvények között. (A 0-6-7 indexszám annyit jelent, hogy a szelvényen hatot kétesélyesre — Ix, vagy 12, vagy x2 —, hetet pedig fixre - 1-es, 2-es, vagy x-et kell venni. A pótmérkőzésre csak egy tipp írható.) Az így kitöltött és beküldött szelvények közül minden héten sorsolás útján választjuk ki azt a tipposzlopot, melyet a játékosok nevében szerkesztőségünk a Szerencse- játék Rt.-nél megjátszik. A kisorsolt játékos nevét és tipposzlopát minden héten szombati számunkban közöljük. Amennyiben a feladott szelvénnyel a pályázó nyer, abban az esetben a nyereményen felezünk. Kétezer forint alatti összegnél a játékosé marad a pénz, (A példa kedvéért: ha azon a bizonyos szelvényen 500 ezer forint a nyeremény, abból 250 ezer illeti a játékost, aki mindössze lapunk árát fektette be.) Aki el szeretné nyerni Fortuna istenasszony kegyeit, játsszon velünk! Kettes lett Az 52. heti totóban törölték a havazás miatt elmaradt 11-es számú mérkőzést (Ascoli - Avellino). A totószabályok szerint sorsolással megállapított tipp: 2. Totónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 52. fogadási heti Totó és Góltotó nyereményei a jövedelemadó levonása után a következők: Totó 13+1 és 13 találatos szelvény nem volt. A következő hétre átvitt nettó nyereményösszegek 9 064 749, illetve 7 251 799 forint. 12 találatos szelvényt hármat találtak, nyereményük egyenként 801 757 forint. A 49 darab 11-esre egyenként 49 087 forintot, a 447 darab 10-esre 8404 forintot fizetnek. Góltotó E héten nem volt négytalálatos Góltotó-szelvény. A következő hétre átvitt nettó nyeremény- összeg 113 303 forint. Az öt darab hármasra 22 601 forintot fizetnek. Tippeljen csapataink 1. heti eredményére, nyerhet! Továbbra is játékra hívjuk olvasóinkat! Találgató játékunkban hat labdajáték-mérkőzés végeredményére kell totószeruen tippelniük 1-es, 2-es vagy X bejegyzésével. A tárgyhéten telitalálatost elérő tíz olvasónk között sportszervásárlási utalványokat sorsolunk ki, egyikük pedig - ráadásként - egy kétszemélyes vacsorameghívást is nyer, melyet a salgótaijáni Ci. Z. kisvendéglőben fogyaszthat el. Figyelem! A tipposzlopba csak egy tippet írhat, tehát két esélyt nem fogadunk el, azonban egy játékos több szelvényt is beküldheti A kosárlabda-mérkőzéseken döntetlen eredmény nem születhet, ezért ezeknél a meccseknél ezt a rovatot ne ikszeljék be! A rosszul kitöltött szelvény érvénytelen, nem vehet részt a sorsoláson. A szelvények beérkezési határideje minden játékhéten: péntek, 12 óra. Sorszám Mérkőzés A mérkőzés megnevezése 1 X 2 1. Főiskola - SBTC 2. Szolgáltató - Junior 3. Tiptop - Városháza Salgótarjáni 4. Tartós - Anfield Road teremfocitoma 5./ Junior - Főiskola 6. Városháza - Tartós Név: Lakcím: A tippszelvény beérkezési határideje 1997. január 4., péntek, 12 óra.