Nógrád Megyei Hírlap, 1996. december (7. évfolyam, 281-304. szám)

1996-12-24-26 / 300. szám

1996. december 24., kedd Karácsony ’96 7. oldal „Isten emberré lett, sorsközösséget vállalt mindannyiunkkal” Beszélgetés Keszthelyi Ferenc váci megyés püspökkel Zilált, meggyötört világunkban a test és a lélek harmóniája után vágyakozik minden ember. Különösen így van ez a ke­resztény egyház nagy ünnepén, amikor a hívő emberek min­denhol a világon Jézus születésének emlékezetét ülik. Az ad­venti várakozás örömteli pillanataiban kértük meg Keszthelyi Ferenc váci megyés püspök urat, hogy válaszoljon kérdése­inkre, ossza meg velünk az ünnephez - Istenhez és emberhez - fűződő gondolatait.- Főtisztelendő püspök úr, az advent időszakában a törté­nelmi egyházak és a világi veze­tés közös célja találkozott: ezekben a nehéz időkben együt­tes erővel nyújtsunk segítséget a hiányt szenvedőkön. On, ho­gyan értékeli a társadalmi ösz- szefogás, e szép, de sajnos, elég ritka példáját?-A történelmi egyházak hí­veik és minden ember nevében hálát adnak Istennek nagy jóté­teményeiért, eljuttatják üzene­tét az emberekhez. A keresz­tény egyházak minduntalan gondolnak Krisztus szavaira: Aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom őt Mennyei Atyám előtt. Nem fe­lejtik, hogy Jézus a szegények, betegek, bűnösök barátja volt. Amit egynek tesztek a legki­sebbek közül, nekem tettétek. Az utolsó ítéletnél számon kéri tőlünk az irgalmasság cseleke­deteit, mint az Isten iránti szere­tet jelét. A hívő emberek lénye­ges feladata volt és marad min­denkor a szeretetszolgálat. Oszd meg kenyeredet az éhe­zővel... Természetesen minden jó- akaratú emberrel összefogva enyhítenünk kell a kapott sebe­ket, ki ahogyan tud, amennyi csak tőle telik. Akik valaha is megtapasztalták a magányt, az elesettséget, az élet fenntartá­sához szükségesek hiányát, azokból nem hiányzik az együttérzés. A részvét, az ada­kozókészség gyakorta nagyobb a szegényekben, mint azokban, akik bővelkednek az anyagi ja­vakban.- Vannak, akik a túlzott köl­tekezésbe menekülnek, így pró­bálják pótolni a szeretetet, amit egész évben talán elmulasztot­tak, de vannak olyanok is, akik szegénységükben, magányuk fogságában élik át a megváltó születésének ünnepét. Ón sze­rint mit üzenhet jelenünknek a karácsony, hívőknek és nem hívő embereknek ?- A második világháború be­fejezése előtti karácsonyt Eger­ben éltem át. A ház lakói a pin­cében laktak. Fogytán volt az élelmiszer, a lakások egy része lakhatatlanná vált a belövések miatt, szinte nap mint nap élet­veszélyben voltunk, többen megbetegedtek. A város ha­rangjai némák voltak. Földet kapartunk össze, papírba cso­magolva kötöztük a fára. Olaj­mécsesekkel világítottunk. Ka­rácsony öröme, reménye azon­ban jelen volt mindannyiunk szívében, mindent megosztot­tunk egymással, mindenkinek azon járt az esze, hogyan sze­rezhetne a másiknak örömet. Az istállóban született gyer­mek Jézus, a szegény pászto­rokkal együtt, velünk volt. Úgy gondoltuk, ha minden hiányzik, minden elhagyottá vált, Isten velünk van, gondoskodik ró­lunk. Ma nagyon nehéz sok csa­lád helyzete, elsősorban anyagi szempontból. A belső lelkűiét, a hozzánk hűséges Isten szere- tete azonban reménnyel tölt el. A szívben ünnepelt kará­csonyra majd szívesebben em­lékezhetünk, mint azokra az ünnepekre, ahol sokkal jobbak voltak az anyagi lehetőségek.- Anyagi és erkölcsi romlá­sunk, értékválságunk követ­kezményeit, hogyan lehetne le­küzdeni. Ön, aki plébániákat, szeretetotthonokat látogat, gyakori kapcsolatban van híve­ivel és kispapjaival tehát, ahogy mondani szokták benne van az élet sűrűjében, hogyan látja mindezt?-A megpróbáltatás, kilátás- talanság nyugtalanná, keserűvé, igazságtalanná tesz mindnyá­junkat, felkorbácsolja indulata­inkat. Mikor egymást kellene védenünk, segítenünk, azok malmára hajtjuk a vizet, akik kárunkat akarják- Anélkül, hogy akarnám karácsom■ nak szent misztén zem, nagyon sokan csak ezen a napon keresik fel az Isten házát.- Az ember létéhez szorosan hozzátartozik az Istenre han- goltság. Ha ezt elfojtja, pótcse­lekvésbe menekül. Betegnek érzi magát, mert valami hiány­zik az életéből. Akik hit nélkül, hittel szemben nevelkednek, azokat is a saját képére és ha­sonlatosságára teremtette az Is­ten. Talán ez létfenntartó ösz­tönbe ágyazva, vagy öntudatla­nul gyűjti össze az embereket karácsony ünnepének éjféli mi­séjére. Isten emberré lett, sors­közösséget vállalt mindannyi­unkkal. Reményünket ébreszti, hogy mégsem abszurd az élet, a halhatatlanság vágya mégis megvalósul. A lélek és test bé­kéje meghozza az emberiség ál­tal mindig vágyott aranykort.-Az Ón életében régi ha­gyomány, hogy a szentestét kis- papjai körében tölti, vajon így lesz ez most is?- Ki az én anyám, kik a test­véreim? - kérdezte Jézus. Azok, akik hallgatják az Isten igéjét és meg is valósítják azt - mutatott tanítványaira. Az én rokonaim, testvéreim Krisztus szolgálatára elkötelezett papok, papnövendékek és a hívő nép. Karácsony ünnepét nekünk az Úristen adta, ezért együtt' ör­vendezünk. 17"tisztelendő püspök úr, riiSL,„ -test. Sám' " Mai tízparancsolat A legfontosabb, hogy már reggel eldöntse a család, ki, mit szeretne csinálni, kinek mi a dolga. A gyerekek eleve kapjanak feladatot, ha mást nem, hát a sa­ját portájukon, a szobájukban, a játéksarkukban tegyenek rendet. Emellett segítsenek az ünnepi előkészületekben, a terítésben, netán a karácsonyfa díszítésé­ben. A lényeg: mindenkinek le­gyen dolga, érezze, hogy nélküle nem lenne teljes a karácsonyest fénye. A pontos munkamegosz­tással elkerülhető a kapkodás, idegeskedés, a stressz. Néhány további ötlet az ide­gesség, a kapkodás elkerülésére: 1. Kéznél van-e a csengettyű? És az ünnepi dal hanglemeze, kazettája indítható-e? 2. Mindent bevásároltunk? Elhoztuk-e a boltból az előre megrendelt élelmiszert? 3. Van-e otthon „vésztartalék” például szalvétából, tiszta ab­roszból, ünnepi gyertyából, ka­rácsonyfaizzóból? 4. Nézzünk bele a házipati­kába is: fájdalom- és lázcsilla­pító, kötszer, szódabikarbóna gyomorégés ellen. 5. Tej, vaj, margarin, tejszín, mokkacukor van-e elég? 6. Minden ajándékot becso­magoltunk? A karácsonyfadí­szek épek? 7. Ha gyertyák var~ .au, legalább egy vödör vizet helyez­zünk készenlétbe, mert a fenyőfa különösen gyúlékony. 8. Mielőtt az ajándékokat, meglepetéseket a fa alá készíte­nénk, gondoskodjunk a gyerekek elfoglaltságáról 0y ünnepi készülődés- -i a meghitt pillanatok előtt szakítsunk magunknak legalább 15—20 percet - lazításra. 10. Mindenkinek elküldtük a ka­rácsonyi üdvözletét? Ha még­sem, egy telefonhívással jóvá te­hetjük a feledékenységünket. írott levelek a fenyőfán Tjferikére riportjaim során akadtam vagy jó öt esztendeje. Fe- i ketehajú, bogárszemű, vézna gyerek: kőműves lesz, ha sike­rül egyáltalán befejeznie az iskolát. Nem a tanulással, a szor­galmával van baj, hanem az anyagiakkal. A szülei meghaltak, a három testvért az öreganyjuk neveli. Nem kell mondani: Feri­ké ék bizony nagyon szegények. ­Ritkán megyek ma már Nógrádba - elszólított a munkám -, de ha feléjük vetődöm, be-bekopogok hozzájuk. Jó szót, szere­tetet mindig jól esik cserélni. Ferike nagy fiú lett, mióta nem láttam. Nem tőle - a falube­liektől - tudom, hogy reggelente ő hordja szét az újságot; rendesen jár iskolába, azt meg már magam láttam, hogy sötét este kiskocsi fát húzott haza a közeli akácosból: december van, mínuszokra jár a hőmérő higanyszála. Fél órát, ha töltöttem náluk: megnéztem az ellenőrzőket, - a Kis Attila most másodikos, Katinka hetedikes, egyiknek sincs szégyellnivalója —, kérvényt fogalmazok nagymamával a jövő évi segélyekhez, s nyúlok a slusszkulcs után: későre jár. Messze van a messze, a köd meg még rá is tesz egy jókora lapáttal: menni kell. Ferike kísér ki a kapuig. Mióta tanonciskolába jár, ő a csa­ládfeje. Látom a szemén. Bácsi - így szólít legelső találkozásunk óta - nem akartam bent mondani, tudod a kicsik miatt — de nemsokára karácsony és nincs pénzem, hogy ajándékot vegyek.- Tudod, azt találtam ki, hogy levelet írok nekik, amiben csak azt írom majd le, hogy miért szeretem őket. Nagy Atti­lánknak szépek a betűi, hogy mindig segít etetni a nyulakat, meg hogy ö a legerősebb az osztályban. Katinkának kék a szeme, szép a haja, és már főzni is tud. Meg nagymamiról is írok majd. Mit gondolsz? Borítékba rakom, megcímezem, s felakasztom a fenyőfára. Már hoztam is egyet az erdőről. Mit gondolsz, örülnének neki?- Egész biztosan, Ferike! Akkor ugyan torkomon akadt a szó, fojtogatott valami. . . köhögés, vagy efféle, hisz' emlék­szel, így hát innen üzenem, ha hallod, hogy büszke vagyok rád. Azt találtad meg Te így, karácsonyhoz közeledvén, ami­ből legkevesebb van most ebben az átkozottul nyomorult vi­lágban.- Ilyen ajándéka — biztos lehetsz benne - senki másnak nem lesz, ebben az országban - de még tán a világon sem, mert az a valami, úgy hívják, hogy szeretet — nálatok nem vendégségbe érkezik — egy vagy két napjára a karácsonynak, hanem mint teljes jogú családtag van közietek mindig.- Úgyhogy írd meg azokat a leveleket mihamarább, csöp­pet se késlekedj velük . . . Hubai Grúber Miklós A betlehemezés régi népha­gyomány, amelynek számos motívuma a vallásos tradíciók­ból táplálkozik. A Jézus szüle­tését jelképező jászolt lakásról lakásra vivő gyerekek kis mű­sorral is kedveskednek a házi­gazdáknak, akik viszonozzák a fiatalok figyelmességét. Az el­múlt napokban a népviseletéről egyébként is híres Rimóc ut­cáin és portáin is megjelentek a betlehemezők. Jó szívvel fo­gadták őket minden háznál. RIGÓ TIBOR KÉPRIPORTJA

Next

/
Oldalképek
Tartalom