Nógrád Megyei Hírlap, 1996. december (7. évfolyam, 281-304. szám)

1996-12-17 / 294. szám

Megyei Körkép 1996. december 17., kedd Ajándékot kapott a pásztói idősek klubja Csöppnyi gyógyító csoda Zsebben is hordozható, amúgy a világűrben is hasz­nált, parányi fizikoterápiás műszerrel ajándékozták meg egy hete a pásztói idő­sek klubját. Az apró készüléket a hely­beli vállalkozók és a polgár- mesteri hivatal közösen vásá­rolta. A klub gondozója la­punk érdeklődésére elmondta, hogy reumatikus fájdalmak enyhítésére öt idős embernél kezdték meg a kezeléseket az új készülékkel, egyiküknél a végtagtörés miatt legyengült izmot kell erősíteni. A hordozható berendezés használata rendkívül egyszerű - tudtuk meg. A négyféle ke­zelési mód lényege a bőrön át történő elektromos ingerlés, amit az emberek egyszerűen csak áramos kezelésnek ne­veznek. Ahhoz képest, hogy másfél voltos elemmel műkö­dik, igen sokat tud a japán tu­dósok által kifejlesztett „mi­niatűr fizikoterápia” - újsá­golták a klubban. - Vala­mennyi programja erős hatást fejt ki, ezért a fokozatosságra nagyon ügyelni kell, akár izomsorvadás vagy például derékfájás enyhítésére hasz­nálják. A mikrokészüléket eredeti­leg azért fejlesztették ki, hogy a súlytalanság állapotában az űrhajósok izmait erősítse. Ké­sőbb a földön is, a civil gyó­gyászatban is elterjedt az al­kalmazása. (mj.) Nyugdíjasköszöntő a kábelgyárban Magyar Kábel Müvek Rt. Balassagyarmati Kábelgyá­rának vezetése közel száz- nyolcvan nyugdíjasát látta vendégül a napokban. A meghitt ünnepségen az egy­kori dolgozóknak kis aján­dékkal is kedveskedtek. A gyár klubjában Géczy Imre, a gyár volt igazgatója, a Nyugdíjas Bizottság elnöke mondott köszöntőt, majd dr. Dékány László igazgató rövid ismertetőt tartott az előző gaz­dasági év eredményeiről és az 1996/97-es gazdasági évvel kapcsolatos terveikről. Az ün­nepségen a gyár vezetése ebéddel, pénzjutalommal és ajándékcsomaggal kedveske­dett a nyugdíjasoknak.- tarnó ­A Hírlap postájából A Pf. 96 - A Hírlap postájából - az olvasók fóruma. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve, szerkesztve közölje. A közölt levelek tartalmával a szerkesztőség / nem feltétlenül ért egyet. Olaj- és pénzfolyás Tisztelt Szerkesztőség! Jogos a felháborodásunk azért, mert keresetünkhöz képest egyre emelkedik a benzin és olaj ára. Ez nemcsak a gépjár­művek üzemköltségét növeli, hanem a gazdálkodás egészét is drágítja. Röviden: mindannyi­unk pénzét apasztja ez a folya­mat. A minap (december 7-én) szembesültem a legdrágább olajfogyasztással, ami nagyon kihozott a sodromból, ezért adom közre a történteket. Reg­gel a balassagyarmati piac utcá­jában „forgolódott” a pásztói Avonmore feliratú Ifa teherautó (ABE-078) egy méter széles­ségű olajsáv jelezte, hogy hova fordult be rakományával. Mi­kor eltávozott, féllitemyi olaj­tócsák gyűltek össze a földút mélyedéseiben. Megkérdeztem a gépkocsi vezetőjét tudja-e, hogy ömlik a kocsiból az olaj? Tudom, majd szerzek egy dró­tot és megpróbálom megszün­tetni a folyást - válaszolta. Mi­kor fogja föltakarítani az úttest­ről az olajszennyeződést? - kérdeztem. Erre az volt a vála­sza, hogy ő arra nem ér rá, eset­leg majd a pásztói főnöksége intézkedik. íme, ide jutottunk! így lesz még drágább a tej és az életünk. Az emberek többségének eszébe sem jut, hogy egy liter környezetet szennyező olaj több ezer négyzetméter élővizet tehet tönkre, ami óriási kárt je­lent. Azt viszont minden gép­kocsivezetőnek tudnia kell, hogy tömeges balesetveszélyt okoz az úttest olajszennyezése, s ezt a vétkes előidéző köteles megszüntetni! Evett a méreg, hogy mi mó­don lehetne rábírni az elkövetőt a szennyezés megszüntetésére. Elsőnek a polgármesteri hivatal környezetvédelmi felügyelőjét kívántam felhívni. Hamar letet­tem e szándékomról, mert tu­dom, hogy mily gyenge hatás­fokkal tudna hónapok múltán „valamit” elérni. A rendőrség­hez kell fordulnom! Ezt is elve­tettem, mert valószínű, hogy többnapi utánjárás, tanúskodás, szembesítés dacára hetek múl­tán csak ejnye-bejnye születne, az olajat pedig egy nap alatt el­hordjuk a cipőnkön vagy elvi­szi az eső az Ipolyba. Legalább halálesetnek kell történnie ná­lunk, hogy komoly intézkedés szülessen. Igen, ide jutott köz­rendünk védelme. De ez mind­mind a hanyag életvitelünk és közönyünk következménye. Igenis fontos, hogy küzdjünk az általánossá vált szemetelés, a brutális rongálás, a KRESZ- táblák lopása és postarablás el­len! Hálátlan dolog rászállni a renitenskedőkre, de szemet hunynunk éppúgy nem szabad. A sáron könnyű elcsúszni, a jé­gen nehéz talpon maradni, de az olajfolton télen és nyáron is elvágódhatunk. És ha annyira lecsúszunk, hogy nem reagá­lunk az értelmetlen emberi cse­lekedetekre, akkor ne is akar­junk Nyugat-Európához csatla­kozni, mert a Balkán sóhaja nem hallatszik odáig! Láng Mihály Balassagyarmat Kertbarátok-Zöld Alternatíva Vanyarci gyerekek sikere Tisztelt Szerkesztőség! Tisztelt Sportrovat! Magyarországon kisujjig lerá­gott téma az utánpótlásnevelés, ezért érzem annak szükségét, hogy jelezzem: olyan kicsiny községben is történik utánpót­lásnevelés, mint Vanyarc. Az anyagiak nálunk is elég szűkek, ám mégis szerencsés helyzetben vagyunk, mivel egy olyan iskolaigazgatónk van (,Nándori Ferencné személyé­ben, egyben ő az atléták edzője is), aki minden lehetséges esz­közzel, anyagiakkal és nem utolsósorban sportszerető hoz­záállásával mindent megtesz annak érdekében, hogy tanuló­ink megszeressék a mozgást és sikeresen helytálljanak kivá­lasztott sportágukban. Mindez nem vezetne sikerre, ha nem állnának mellette olyan lelkes, sporthoz értő tanárok, mint Lászka Pál (asztalitenisz) és Paulusz József (labdarúgás). Községi sportegyesületi ve­zetőként másfél-két éve érzem munkájuk eredményességét. Közös munkájuk eredménye­képpen egyesületünk ifjúsági labdarúgócsapata évek óta meghatározó szerepet tölt be a Déli csoportban (jelenleg 9 pont előnnyel őszi elsők). Is­merve mentalitásukat tudom és érzem is, hogy még sok szép sikert fognak elérni a diákok­kal, amely egyesületünk, köz­ségünk javára fog válni! Engedjék meg, hogy ezúton is köszönetünket fejezzük ki, és további áldozatos munkájukhoz jó egészséget és kitartást kíván­jak, akárcsak az összes Nógrád megyében dolgozó utánpótlás­sal foglalkozó edzőnek, tanár­nak, támogatónak. Álljon itt egy rövid tudósítás fiataljaink legutóbbi jó eredményeiről: * * * Borsod-Abaúj-Zemplén megye Bükkszentkereszt december 7-e - Nemzetiségi Mikulás Kupa. A résztvevők: Bükkszentke- reszti Foci suli, Tiszaújvárosi Olefin SC, Vanyarci DSK, Fel- sőpetény. Eredmények (3—L osztály): 1. Bükkszentkereszt, 2. Tiszaújváros, 3. Vanyarc, 4. Felsőpetény. 5-6. o.: 1. Tisza­újváros, 2. Bükkszentkereszt, 3. Vanyarc, 4. Felsőpetény. Fiataljaink megszeppenve kezdtek. Aztán egyre többet mutatták be tudásukból és óri­ási sikerélményekkel és renge­teg ajándékkal tértek haza! Kü­löndíjasok: Pintér László Bükk­szentkereszt 5-6. osztály, Be- reczki Róbert Tiszaújváros 5-6. osztály, Nikodém Attila Va­nyarc 3—4. osztály, Makári Fe­renc Felsőpetény 3-4. osztály. Sportbaráti üdvözlettel: Babka János Vanyarc Községi SE elnöke Karácsonyi ajándékok előfizetőinknek Kézbesített nyeremények Az elmúlt hónapokhoz hason­lóan december 16-án, előfize­tőink, újból ajándéksorsolá­son vettek részt. Soknak többszörösen visszatérült a lap ára, a megnyert ajándék- csomaggal. Mint minden alkalommal a nyerteseket előfizetői kódszá­múkból sorsolta ki a számító­gép, Dr. Schink Annamária közjegyző jelenlétében. Akiknek a Nógrád Megyei Hírlap jóvoltából eggyel több ajándék került a karácsonyfája alá: Dr.Kertész János - Pásztó, Széchenyi út 1. Bella István - Patak, Tán­csics út 28. Verebélyi István - Mátrave- rebély, Liget út 19. Oravecz János - Homokte- renye, Arany J. út 2. Apkó János - Kétbodony, Madách I. út 67. Bognár Béla - Mátrakeresz- tes, Kékesi út 32. Makoldi Agnes - Salgótarján, Losonci út 21. Bejczy Károlyné - Salgótar­ján, Pécskő út 3. Szabó Lászlóné - Salgótar­ján, Virágos út 6. Litavszki Ottó — Balassa­gyarmat, Jókai út 1/A. Burik János - Kisbágyon, Szabadság út 5. Boda István - Salgótarján, Fáy A. krt. 10. Bangó Lajos - Bátonytere­nye, Várhegy út 24. Németh Arpádné -Litke, Út­törők útja 9. Faludi László - Szügy, Rá­kóczi út 119. István István - Balassagyar­mat, Váci M. út 61. Nyereményeik egy-egy érté­kes illatszer ajándékcsomag. Gratulálunk szerencsés nyer­teseinknek, ajándékaikat szer­kesztőségünkben (Salgótarján, Erzsébet tér 6.) vehetik át. Még most sem késő! Az új évben is legyen előfizetőnk, hi­szen januárban ismét sorsolunk, és Ön is lehet nyertes! Gazdáikra leltek az illatszercsomagok Egymillió a rászorulók segítésére - Kedvezményes szén a bányásznyugdíjasoknak Tüzoltóakciók helyett új munkahelyek Decemberben es januárban vetnek számot az elmúlt esz­tendővel, és beszélik meg a jövő év tennivalóit a Bánya­ipari Dolgozók Szakszerve­zeti Szövetségének alapszer­vezetei. A tíz nógrádi alap- szervezet közül a legnépeseb­bet Salgótarján belvárosában tartják számon. Fiikor Ba­lázzsal az alapszervezet titká­rával összegeztük a tapaszta­latokat.- Milyen tervekkel indultak az esztendőnek?- Nem voltak illúzióink. Négyszáz tagot számlálunk itt a belvárosban, Somlyón és Bag- lyasalján. Többségük nyugdí­jas, és közülük sokan szerény nyugdíjból, meglehetősen ne­héz körülmények között élnek. Ezért a szervezeti, a mozgalmi munka mellett fontosnak tartot­tuk, hogy valamiféleképpen el­lensúlyozzuk a kormányzat sokszor érthetetlen, megszorító intézkedéseit.- Hogyan sikerült ez?- Egyebek között szerző­dést kötöttünk a putnoki bá­nyaüzemmel, hogy kedvez­ményes áron szenet szállítsa­nak a bányásznyugdíjasoknak. A lehetőséggel Salgótarján­ban, Forgácson, Somlyón és Baglyasalján is sokan éltek. Több mint tíz millió forintot takarítottak meg ezzel a nyug­díjasok a megyében. Jövőre - s erre már most megállapodá­sunk van - a Nógrádszén Kft. házhoz szállítja a szenet má­zsánként 600 forintért. Az idén is szorgalmaztuk az ala­csony nyugdíjak kiegészítését. Nyolcán kaptak nyugdíjeme­lést, 700 - 1300 forintig. A Bányász Nyugdíjas Alapít­ványból pedig mintegy egy­millió forintot fordítottunk eb­ben az évben a leginkább rá­szorulók segítésére.- Ez mind hasznos dolog, de valljuk be, csak tűzoltás. Tartós változást a bányaművelés kiszé­lesítése, új munkahelyek terem­tése hozna. Erről kevesebbet hallani manapság a korábban igen aktív bányászszakszerve­zetnél.- így igaz. A viták ma is zaj­lanak, az a tény azonban nem változott, hogy a salgótarjáni medencében megvan a lehető­ség a bányászkodás újraindulá­sához. Az előkészítő munkában a Nógrádszén Kft. vállalt jelen­tős szerepet. A szakszervezet a területen dolgozó alapszerveze­tek folyamatos információval, az előkészítő munka koordiná­lásával, a szakképzett munka­erő felkutatásával segíthetnek. A Bányász Kohász Egyesü­lettel karöltve újraindítjuk a Bányász Akadémiát. Olyan kérdéseket beszélünk meg, mint a lehetséges szénlelőhe­lyek Salgótarján környékén vagy milyen hatása volt és lehet a jövőben a szénbányászatnak Salgótarján iparára. Nem titkolt célunk, hogy visszahozzuk kö­rünkbe a műszaki értelmiséget. Azt gondolom, sok segítséget adhatnak a szénvagyon kutatá­sához, a bányák nyitásához.-A tennivalók között talált olyat, amely meghaladja erejü­ket?- Sajnos igen. Nem sikerült újraindítani Bükkszéken a bá­nyászok üdültetését. Csak eny­híti, de nem szünteti meg a gondokat, hogy Sikondán a szanatóriumban helyet kapnak a gyógyulásra szoruló bányász­nyugdíjasaink is. Üdültetési le­hetőségeink az ehhez nyújtható kedvezmények is szerények, jól lehet maximálisan kihasználtuk azokat a helyeket, amelyeket a Nemzeti Üdültetési Alap adott.- Milyennek látja az 1997-es esztendőt?-Nehéznek, tele munkával. Szeretnénk tovább erősíteni az alapszervezeteket, folyamato­sabbá, eredményesebbé tenni a tevékenységüket. Nyugdíjasa­ink jövőre is támogatásra szo­rulnak, s ehhez még újabb erő­forrásokat kell keresnünk. A Bányász Alapítvány korsze­rűsítése segíthet majd ebben. Emellett készülünk, hogy méltóképpen emlékezzünk a nógrádi szénbányászat 150 éves évfordulójára. Az igazi ünnep természetesen az lesz, ha bővül a széntermelés Nógrád- ban. A tervek között szerepel a bányászati történeti kiállítás bővítése^ felölelve az 1946- 1992 közötti időszakot. A tu­dományos tanácskozás szerve­zése, bányászati monográfia ki­adása, a bánya hőseinek, áldo­zatainak sétánya, bőven ad ten­nivalót a mi alapszervezetünk­nek is. Hiszen ezekre az ese­ményekre a mi területünkön ke­rül sor. Szeretnénk, ha Inászón az Ó-Mária táró helyét emlékkő jelölné és a bányamúzeum ud­varán emlékoszlop idézné a bá­nyászkodást. Emellett termé­szetesen kulturális és sport- program színesítené a másfél százados évfordulót. V. G.

Next

/
Oldalképek
Tartalom