Nógrád Megyei Hírlap, 1996. november (7. évfolyam, 255-280. szám)
1996-11-16-17 / 268. szám
2. oldal i SALGÓTARJÁN BALASSAGYARMAT Megyei Körkép Bíráló levél az önkormányzatról a polgármester válaszaival tt Ördögi kör - A gondok két arca (Folytatás az 1. oldalról) Molnár Katalin, Kazár polgár- mestere mindenekelőtt megjegyezte, sejti, hogy milyen körből származhatnak a kérdések, állítások, ugyanis már egy paksamé- tára való - nem egyszer rosszindulatú - levél van a birtokukban:- Szeretném emlékeztetni a levélírót a nagy gázberuházásra, melyet kilencmilliós hiánnyal vettünk át az előző önkormányzattól. 1995-ben ennek hiteleit is törleszteni kellett, ami évi 5,6 millió forintos kiadást jelentett, tehát összesen 14,6 millió hiányzott. De kifizettük és befejeztük a közműépítést. Szükség van tehát a a bérköltségek csökkentésére, mert az intézmények dologi kiadásait tovább lefaragni nem lehet.- így került sor az óvoda és az iskola konyhájának összevonására és a konyhai dolgozók létszámának csökkentésére. Ezért született az a döntés is, hogy a polgármesteri hivatalnak és az egészségügyi központnak az eddigi kettő helyett egy fűtője legyen. Molnár Katalin tájékoztatott arról is, hogy a hivatalból elküldött egyik személynek (aki feltételezése szerint a levélíró hozzátartozója) felajánlottak a végzettségének megfelelő általános iskolai állást ugyanannyi bérért, de a dolgozó nem fogadta el, inkább a végkielégítést választotta. A rokonság kérdéséről a következőket mondta:- Gondolom, a levélíró arra utalt, hogy a polgármesteri hivatalban éveken keresztül alkalmaztak családtagokat. De ma itt senki sem dolgozik együtt sem a lányával, sem a testvérével. A faluvezető nyomatékosan felhívta a figyelmet arra, hogy ő sem hosszú, sem rövid lejáratú hitelt nem vett fel. Az előző ön- kormányzat igényelt 16 millió forint kölcsönt a gázberuházáshoz, törlesztése 2002-ig tart, (ez évente 5,2 millió) és akkorra már csaknem 35 milliót tesz ki.- A lakosságot azonban ez nem nagyon érdekli, ők azt várják, hogy fejlesszük a falut, végezzük el a kisebb-nagyobb javításokat, halaszthatatlan munkákat, az életveszélyessé vált iskolaépület helyreállítását. A teljes rekonstrukciójához tízmillió kellene. A levélíró vélekedésével ellentétben nem én állítottam, hanem szakvélemények mondták ki, hogy mi okozta a problémát, melyek a legégetőbb teendők, s mennyi pénz kell ezekre. S mi inkább a zsúfoltságot vállaltuk, mintsem annak felelősségét, hogy életveszélyesnek nyilvánított épületben gyerekek tanuljanak. „Nem vendégeket kellett volna napokig etetni-itatni augusztus 20-a alkalmából, hanem az intézményeket megjavítani, az évi költségvetésüket elfogadni.” (Idézet a levélből.)-A kazári búcsúval kapcsolatban pedig csak a köszönetemet és elismerésemet tudom tolmácsolni a lakosoknak, akik minden anyagi ellenszolgáltatás nélkül hatodik alkalommal fogadtak külföldi vendégeket. Sajnálhatja a levélíró, hogy nem vett részt a rendezvény szervezésében. Igazán jól érezte volna magát közöttünk. A költségek jelentős részét ebben az évben is pályázaton nyertük, és évről évre nő támogatóink köre. S egyébként, ha néha-néha kíváncsi lenne a nyilvános testületi ülésekre, minderről közvetlen információt kaphatna. A levélben leírtakkal szemben állítom, mert tudom, hogy Kazár nagyon vendégszerető község, és jövőre is szívesen látja az ide érkező hazaiakat és külföldieket. „Az emberek csak egymás között mernek szólni, mert az ördögi kör nagyon összeforrt, falugyűlést nem mernek összehívni, mert talán a nép felboly- dulna, a helyi lapjukban csak a jó híreket közlik” - fogalmaz a levél szerzője. Molnár Katalin ezeket így cáfolta meg: falugyűlés mindig decemberben van. Éppen azért, hogy minél több emberrel váltPÁSZTÓ 1996. november 16., szombat sanak szót a gondokról.- Idén azt szeretnénk, ha kisebb csoportokkal, településrészek lakóival találkozhatnánk, beszélgethetnénk. Számítunk ugyanis olyan emberek véleményére is, akik esetleg csendesen, de segítőkészen közelednek hozzánk, mondanak véleményt, kritikát az önkormányzatról. Szeretném azt is tudatni, hogy az önkormányzatnak nincs saját lapja. S végül engedje meg, hogy kicsit személyes hangvételű megjegyzéssel zárjam gondolataimat: két év alatt engem és képviselőtársaimat már annyi támadás ért, hogy teljesen megedződtünk. Sajnálom, hogy a szerző ilyen írásokra fordítja az energiáját, s nem arra, hogy a faluért tegyen valamit. A polgármester válaszadása azonban ezzel nem fejeződhetett be, mert a Kazári Munkás legutóbbi számában az önkormányzatról megjelent cikkében egyebek mellett felveti, hogy nincs érvényes költségvetése a falunak. Molnár Katalin az állítást azonnal visszautasította: ha nem lenne költségvetésük, hogyan is léteznének! Csakhogy a Munkás hivatkozásul a Belügyminisztérium főosztályvezetőjének e tárgyban, a költségvetés elfogadásának szabályairól született levelét teljes teijedelmében közli. S meglehet, az egyszerű olvasó figyelmét jószerével csak a kiemelt, aláhúzott azon részek ragadják meg, melyek a fenti állítást erősítik. Aláírója Belügyminisztérium egyik főosztályvezetője, aki kérdésünkre elmondta, hogy a képviselő-testület egyik tagjának érdeklődésére írta az önkormányzati törvény bizonyos részének szakértői véleményezésén alapuló sorait. Tudni kell azonban, hogy ezután írt egy másikat is, melyet - mint tudomásunkra hozta - szélesebb szakértői körben történt törvényértelmezés előzött meg. Az ebben leírtak alapján nem kérdőjelezhető meg az érvényes költségvetés megléte. A főosztályvezető azzal fejezte be tájékoztatását, hogy levelet írt a kazári polgármesteri hivatalnak, melyben közli, mi okozta a törvényről alkotott véleménykülönbséget, s elnézést kért az önkormányzattól. Bemutatkozik a Lőrinci „Március 15.” Szakképző Iskola Az iskola Lőrinci város területén Selypen, a 21-es főútvonal mellett, egy 14 hektáros szép őspark közepén van. A parkban három főépület található. Ezekben vannak a tantermek, a számítástechnikai szaktanterem, a vasipari- és ruhaipari laboratóriumok, a tornaterem, a kollégiumi lakószobák, az ebédlő, a büfé, a könyvtár és az orvosi rendelő. Az iskola parkjában nagyméretű füves labdarúgópálya, bitumenes és salakos kézilabdapálya, lőtér, teniszpálya és atlétikai pályák vannak. A park szomszédságában lévő épületünkben (volt CSŐSZER irodaház), a földszinten két ruhaipari tanműhely és két tanterem működik. Az épület emeleti része 1997 szeptemberig lesz átalakítva, ott 2 nyelvi labor és 4 tanterem kerül kialakításra. A volt erőműi általános iskolában már második éve hat osztályunk tanul. Van egy jól felszerelt saját tanműhelyünk Petőfibányán is, ahol a tanulók gyakorlati oktatása folyik. Ezekkel a tárgyi feltételekkel az iskolába felvételre kerülő tanulók gyakorlati oktatását is biztosítjuk. Természetesen a szakmunkásképzős ágon lehetőség van üzemi gyakorlatra és vállalkozóknál történő foglalkoztatásra is. Kollégiumi elhelyezést fiúk részére biztosítunk térítésmentesen. Az étkezés lehetősége biztosított, de ezért csekély térítési díjat kell fizetni. Tanítási órákon kívül széles lehetőség kínálkozik szakköri és sportköri tevékenységekre. Az iskolában a képzés 1949-ben, a vájár szakmában kezdődött... Napjainkban 14 féle szakterületen, 20 osztályban, 560 tanulót nevelünk, oktatunk. A szakmunkásképzés mellett szakközépiskolai és technikusképzéssel is foglalkozunk. Az 1997-98. tanévre a következő beiskolázásokat tervezzük: 1. Szakmunkásképzés: három és négy évfolyamos szakmák indítását tervezzük az általános iskola 8. osztályát végzett fiatalok részére. A hároméves képzés esetén a tanulók az első évfolyamon közismereti tantárgyakat, számítástechnikát, munkavédelmet tanulnak. A második-harmadik évfolyamon csak szakmai tárgyakból kapnak képzést, és gyakorlati foglalkozáson vesznek részt. A négy évre kiterjesztett oktatási forma alaposabb szakmai képzést biztosít, a tárgyi zsúfoltságot csökkenti, és növeli az elhelyezkedési esélyeket. A szakmai képzésre kétéves képzési idővel a 9-10 osztályt végzett, valamint a gimnáziumban érettségizett tanulókat is felvesz- szük. A választható szakmák: autószerelő, esztergályos, géplakatos, hegesztő, nőiruha-készítő, öntő, szobafestő- és mázoló, vas- és fémszerkezet-lakatos, villanyszerelő. A sikeres szakmunkásvizsgát tett tanulók a végzés után szakmájukban elhelyezkedhetnek, vagy a szakmunkások szakközépiskolájában nappali képzésben két évig továbbtanulhatnak és érettségi vizsgát tehetnek - iskolánkban is! 2. Szakközépiskola: az általános iskola 8. osztályát végzett fiatalok részére. A képzési idő 4 év, melynek az első évfolyamán a tanulók gyakorlati képzésben nem részesülnek, a közismereti tantárgyak mellett szakmai alapozó tárgyakat és számítástechnikát tanulnak. Idegen nyelv: az angol. a/ Autószerelő szakközépiskolai osztály: a tanulók a képzési idő alatt felkészülnek az érettségire és megismerik a gépkocsik felépítését, a hibák megállapítását, a karbantartás, javítás, felújítás, üzemeltetés során felmerült feladatokat, a szervizmunkák, a gépkocsi ellenőrzésével, hatósági műszaki felülvizsgálatával összefüggő műszeres vizsgálatok elvégzését. Jól felszerelt tanműhelyünkben környezetvédelmi méréseket és műszaki vizsgáztatást is végzünk. A végzett tanulók az érettségi- és képesítővizsgát követően szakirányban továbbtanulhatnak, vagy a szakmában elhelyezkedhetnek. b/ Kereskedelmi szakközépiskolai osztály: az érettségire való felkészítés mellett a képzés célja a kereskedelmi munkában jártas vállalkozó szakemberek képzése bármilyen alaptevékenységú gazdálkodó szervezet számára, ahol áruforgalmazást végeznek. Az iskola korszerű általános műveltséget és középfokú szakmai végzettséget biztosít, valamint felkészít szakirányú továbbtanulásra. A hallgatók a társadalmi igényeknek megfelelően azokat a legkorszerűbb ismereteket sajátítják el, amelyek birtokában alkalmassá válhatnak tulajdonosi, vagy alkalmazotti minőségben kereskedelmi hálózati egység önálló működtetésére, önálló kereskedelmi vállalkozásra. Az érettségi- és képesítővizsgát követően további nappali képzéssel megadjuk a lehetőséget a technikus minősítés megszerzésére is. d Közbiztonsági szakközépiskolai osztály: az érettségire való felkészítés mellett előkészítő képzést adunk a rendőr-szakközépiskola irányába. Az oktatás célja elsősorban az érettségi megszerzése és ezen túlmenően a rendőri pályára előképzés. Az angol nyelvet, a számítástechnikát, a testnevelést emelt óraszámban és követelményekkel tanulják, és tanulnak rendvédelmi ismereteket, bűnmegelőzési ismereteket, jogi ismereteket, társadalom-ismeretet, írásbeli és szóbeli kommunikációt. A záróvizsgájuk egyben a felvételi vizsga része is lesz a kétéves rendőr-szakközépiskolába. dl Ruhagyártó szakközépiskolai osztály: az érettségire való felkészülés mellett a tanulók megismerik a ruházati termékek szerkezetének alapjait, a termékek alkatrészeinek kiszabását, a kézi és gépi varrást, az alkatrészek elkészítését, összeállítását, a vasalást, a minőség-ellenőrzést. A gyakorlati oktatás jól felszerelt tanműhelyeinkben folyik. A végzett tanulók az érettségi- és képesítővizsgát követően a szakmában elhelyezkedhetnek, vagy szakirányban továbbtanulhatnak, vagy iskolánkban további egy évi tanulással technikusi minősítővizsgát tehetnek. 3. Szakmunkások szakközépiskolája: A szakmunkás-bizonyítvánnyal rendelkezők számára 2 éves nappali képzés keretében biztosítjuk az érettségi megszerzésének lehetőségét. Fakultációs szakirányok: közbiztonsági és település- fejlesztési ismeretek. 4. Ruhaipari technikum: a ruhagyártó szakközépiskolai bizonyítvánnyal rendelkezők részére egyéves nappali képzés keretében biztosítjuk a technikusminősítés megszerzésének lehetőségét. 5. Településfejlesztési szakelőadó: gimnáziumban érettségizettek számára nappali, 2 éves időtartamú képzés, amely szakmai vizsgával zárni. A szakképesítés megszerzése után a szakelőadó alkalmas lesz a települések üzemeltetését ellátó tevékenység végzésére, a kistelepüléseken felmerülő technikai, műszaki és környezetvédelmi tevékenység ellátására, a helyi önkormányzatoknál ügyfél-tájékoztató, ügyintézői munkakör betöltésére. Felvételi tudnivalók-Előzetes felvételi eljárás a szakközépsikolai osztályokba 1996. december 3-ai jelentkezési határidővel.- Általános felvételi eljárás a szakmunkásképző és a szakközépiskolai osztályokba 1997. február 15-ei (első hely!) határidővel.- Szakmunkások szakközépiskolájába, ruhaipari technikumba és a településfejlesztési szakelőadói képzésre a jelentkezési határidő: 1997. június 30.- Jelentős túljelentkezés esetén felvételi teszt és elbeszélgetés, kisebb túljelentkezés esetén az általános iskolai eredmény dönt.- Egészségügyi alkalmasság szükséges!- Az iskolában 1996. november 18-29-e között nyílt nap van, aki látni, tapasztalni akar, jöjjön el délelőtt és győződjön meg a feltételekről. További információk beszerezhetők személyesen a Lőrinci „Március 15.” Szakképző Iskolában Selypen, a Kastélykertben, vagy a 37/388-455-ös telefonszámon. Versenybe szállt a DAC teherautó is Startol a felvidéki képviselet Európa egyik legnagyobb járműgyárában, Brassóban szerelik MAN licenc alapján, az amerikai tervezésű DAC teherautókat. Hazánkban idén kezdődött meg a forgalmazás, a Szeged melletti Egri és Lánya Bt. jóvoltából. Az észak-magyarországi dealerközpont Salgótarjánban bontogatja szárnyát. Mede László vállalkozó többévi kamionos múlttal a háta mögött határozta el, hogy érdemes foglalkozni a szemre is tetszetős járművek értékesítésével. A képen látható DAC 7120 F platós, ponyvás kisteherautó az elavult IFA-k, Avia- k kiváltását szolgálja, hiszen most akciós áron, cserelehetőséggel kínálják a 28 típusból álló teherautó-családot, 7-től 48 tonnásig (120-480 LE). A kisebbekbe francia Sa- viem, később osztrák Steyer motor kerül, a nagyobbakat Caterpillar erőforrással szerelik, Aluvan belga alvázra. Kívánságra hálóágy és klíma építhető a billentős fülkébe, osztrák ponyva kerül a platóra. A kizárólagos forgalmazó megszerezte a hannoveri TÜV- minősítést, egyébként a DAC minden európai és ENSZ-szab- ványt teljesít. A hazánkban állomásozó IFOR-erők 8 darabot igényeltek belőle. A megrendelt járművet 10-30 nap határidővel szállítják, rendkívül kedvező áron, használt tehergépkocsi beszámításával, hitellehetőséggel. Bővebb információ kérhető: Mede László, Salgótarján, Dobó Katica út 2. Telefon (32)—422-257. Névadójukat ünnepük a balassagyarmati kollégisták Leányok utolsó fogadalma Meglehet, hogy a lányok utolsó alkalommal tesznek fogadalmat a balassagyarmati Fráter Erzsébet Leány- kollégiumban. Emlékezetes esemény marad a gyarmati leánykollégium életében a néhány évvel ezelőtti választás, mely a diáklányok döntése alapján az ajánlott Veres Pálné helyett Fráter Erzsébet nevét tűzte zászlóra. Madách Imre hányatott sorsú feleségének, Az ember tragédiája múzsájának neve napjához közeledve hagyománnyá nemesült a leánykollégiumban, hogy az elsős diákok gyertyával a kézben tesznek fogadalmat. Amolyan hűségesküt, mely szerint a kollégium hímevét öregbítve töltik majd gyarmati diákéveiket. Ünnepélyes fogadalomtételük dr. Rózsa Györgyné kollégiumigazgató vezetésével november 18-án, hétfőn este öt órától lesz, melyen dr. Györffy Miklós irodalomtörténész üdvözli a diákokat. A programban közreműködik Csikász István előadóművész, Lévárdi Beáta orgonán kísér, s fellép a Musica Dell’ Arte kórus is Antal Gusztávné vezetésével. A fogadalomtétel előtt nyílik Nagy Márta festményeiből kiállítás a kollégium kisgalériájában. A gyarmati festőt és képeit Tibay András, a Kiss Árpád Általános Iskola igazgatója ajánlja a hallgatóság figyelmébe. Áz Erzsébet-napi fogadalomtétel azonban meglehet, hogy a kollégium életében az utolsó ceremóniák egyike. Az egyházi kárpótlás során ugyanis úgy alakult az épület, s vele az intézmény sorsa, hogy az a sza- lézi rendhez kerül, s az egyházi képviselők nem egyszer nyilatkozták, hogy Fráter Erzsébetet nem tartják az ifjúság példaképének. -Tarnóczi-