Nógrád Megyei Hírlap, 1996. november (7. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-01 / 255. szám

1996. november 1., péntek 7. oldal SporTTükoR Négy nógrádi is indul a szombati vidékbajnokságon Testet (sz)építők vetélkedése Tájfutás, Eger Nagydíj - Edélyi ezüstöt szerzett Szőllős is első osztályú Négy megyénkbeliért szorít­hatunk a szombaton, Salgó­tarjánban megrendezendő testépítő vidékbajnokságon. Valamennyien a Quasimodo színeiben indulnak a József Attila Művelődési Központ­ban délelőtt tíz órakor kez­dődő megmérettetésen. Ez lesz az első alkalom, hogy vidékbajnokságot rendeznek Nógrád megyében. A hazai pá­lya előnyét négy nógrádi is sze­retné kihasználni, az előzetes nevezések alapján ők képvise­lik szőkébb hazánkat. Radies Bertalan a 65 kilósok mezőnyében, Rubint János a 75, Berendi László és Gyarmati István a 90 kilósok közt teszi közszemlére izomkötegeit. Holnap már élőben Misik István, az F18 C győztese A Bükkfennsíkon, Olasz­kapu térségében rendezte meg a Heves Megyei Táj­futó Szövetség a hagyomá­nyos nemzetközi versenyét, az Eger Nagydíjat az el­múlt hét végén. A csodála­tos szépségű helyszín és az új térkép hat ország közel 800 futóját csábította a kétnapos rendezvényre. Nógrád megyét a salgótar­jáni Jouleimpex-Dornyay SE 40 sportolója képviselte. A jelentős létszám minő­séggel is párosult, ugyanis több salgótarjáni ver­senyző az eredményhirde­tésen felállhatott a dobo­góra. Újra kiemelkedő ered­ményt ért el Erdélyi Gyula, aki a felnőttek első osztályú mezőnyében (F 21 A) az első napi ötödik helyezése után a második napon még javítani tudott, és összesítésben a má­sodik helyen végzett a jelen­leg legjobbnak tartott mis­kolci Domonyik Gábor mö­gött. A junior korú (20 éves) Szőllős András életében is égy jelentős lépcsőfok volt a má­sodik napi verseny, ahol az ötödik helyezésért járó minő­sítési ponttal már elérte a fel­nőtt első osztályú szintet. így újra két A-kategóriás versenyzője van a Jouleim- pex-Domyay SE-nek (Erdé­lyi, Szőllős). (A korábban szintén első osztályú Mo- hácsy Tamásnak és Kronvald Tamásnak az idén már nem sikerülhet elérni ezt a szintet.) További eredmények, első nap: N 12 C: 3. Győri Gabriella. N 14 B: 2. Almási Anita. N 21 C: 3. Koósné Nagy Judit. F 16 B: 3. Sándor Tamás. F 21 C: 3. Bodrogi László. F 35 A: 3. Pelyhe Dénes. Összesítésben: N 12 C: 4. Győri Gabriella. N 18 C: 2. Rabecz Etelka. N 21 C: 3. Koósné Nagy Judit. F 10 C: 6. Sándor Péter. F 16 B: 5. if]. Pelyhe Dénes. F 18 C: 1. Misik István. F 21 C: 1. Pol­lók Zsolt, 3. Bodrogi László, 5. Rabecz Péter. F 35 A: 4. Kovács József, 6. Sramkó Ti­bor. -st­Pollák Zsolt, az F 21 C győztese Csak nógrádi sípmester talált a hálóba - Eltiltják a kiállított bírót? Nem vezették, játszották a mérkőzést Nógrád Megyei JT-válogatott - Országos JT-válogatott 3-1 (1-0) találkozón. Bár a színvonal nem szökött az egekbe, azért egy jó „edző- mérkőzést" láthatott a meccs végére csípőssé váló hidegben is kitartó kis számú publikum. A hazaiak végig aktívabban fut­balloztak, míg a vendégeknek inkább csak villanásaik voltak. Az eredmény reális, bár nem ez volt a lényeg, hanem az, hogy a „hóhérokat” mégsem akasztot­ták. (aá) Tóstrand, 100 néző, v.: Kiss B. (Hidasi, Szabó). NJT: Vámos - Tóth I., Cséki, Komjáti, Bogár Cs. - Molnár, Tóth Zs., Mátyus, Lipták - Smelkó, Marcsok. Csere: Paulusz, Nyerges, Telek, Hornyák, Kazinczi. Edző: id. Mohácsi Lajos. OJT: Farkas - Arany, Bukovics, Mező, Török - Varga S., ifj. Mohácsi, Ákos, Juhos - Strehó, Hajdó. Edző: Hévízi Ottó. Gl.: Mátyus (2), Tóth Zs., ill. Strehó. Sárga lap: Bukovics. Kiállítva: Molnár. Minden feltétel adott volt teg­nap délután a „hóhérok akasz­tására”, azaz egy parázs labda­rúgó-mérkőzésre a Nógrád Megyei Játékvezetői Testület és az Országos JT válogatottjai közt. A kétszer negyvenperces ta­lálkozó első fél órájában csak kóstolgatták egymást a csapa­tok, egy vendégkapufa után a hazaiaknak sikerült egy kis me­zőnyfölényt kialakítaniuk. Ezt a 30. percben Smelkó átadásának köszönhetően Mátyus váltotta gólra, közelről guríthatott Far­kas kapujába. Fordulás után megszaporod­tak az események, és a gólok is. A 45. percben ismét Mátyus volt eredményes, három perccel később pedig Tóth Zs. is be­vette a vendégek kapuját. A vendégek szépítő találatát is egy nógrádi, Strehó szerezte az 52. percben. Ezután Molnár ki­állítása és Bukovics sárga lapja borzolta még a kedélyeket az egyébként rendkívül sportszerű Mint a végeredmény: három nógrádi szorongat egy „országost” ■ A Nógrád megyei játékvezetők válogatottja FOTÓ: GYURIÁN TIBOR Jövő év végéig nem vezethet mérkőzést a pityókás partjelző Italosán bíráskodott - eltiltották Nem mindennapos fegyelmi ügyben ült össze a minap a Salgó­tarjáni Városi Labdarúgó-szövetség elnökségéből alakult fe­gyelmi bizottság. Példaértékű döntést hoztak... Történt ugyanis, hogy az októ­ber 20-án lejátszott Nagybár- kány - Somoskőújfalu megyei II. osztályú mérkőzés egyik partjelzője, Me de József „ita­los” (de nem részeg!) állapot­ban kezdte el működését az ol­dalvonal mellett. Ezt a tényt a vezető bíró és a két csapat veze­tői egyaránt észlelték az ifjú­sági mérkőzés első félidejében. Ezért nem engedték tovább működni őt sem az ifjúsági, sem pedig a felnőtt csapatok mérkőzésén. Mivel a szövetség szigorú elvei nemcsak a játékosokra és a csapatvezetőkre vonatkoznak, hanem a játékvezetőkre is, ezért a fegyelmi bizottság az érintet­tek meghallgatása után megál­lapította a fegyelmi vétséget és Mede József játékvezetőt 1997. december 31-éig min­denféle játékvezetői tevé­kenységtől eltiltja. A városi labdarúgó-szövet­ség vezetése úgy gondolja, hogy a fegyelem megszilárdí­tása érdekében ilyen és ehhez hasonló drasztikus lépésektől sem szabad visszariadni, hogy a játékvezetői fegyelem is a meg­felelő szintre kerüljön. Remélhetőleg az eddigi szi­gorú fegyelmi határozatok minden érintettet ráébresztenek arra, hogy az illetékesek, ha kell, tűzzel-vassal betartják és betartatják a labdarúgás sza­bálykönyvében leírtakat. Salgótarjáni Városi Labdarúgó-szövetség Kupasors A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségében tegnap megtartották a Ma­gyar Kupa sorsolását. A leg­jobb 16 csapat közé jutásért a Salgótarjáni Fekete Sasok KK-nak az NB I/B Piros csoportjába most feljutott OSC gárdája jutott ellenfe­lül. A továbbjutás egy mér­kőzésen dől el, melyet Sal­gótarjánban játszanak majd le decemberben. Sportturmix Túrakedvelőknek A Zöld Út Természetjárók Egyesülete nyílt túrát szervez a mátrai Vidróczki-csárdához november másodikán, szomba­ton. Tervezett útvonal: Mátrake- resztes - Bagolyirtás - Mátra- szentimre - Vidróczki-csárda —. Agasvár - Tar vasútállomás. Táv: 21 km. Találkozás: a Fő­téri vasútállomáson 6 óra 50 percig. , Minden túrázni vágyót szere­tettel vár Fazekas Gábor túra-i vezető. Afrikai BL Az Afrikai Labdarúgó Szövet­ség jövőre kiírja a fekete konti­nensen a Bajnokok Ligáját. Ez szinte tökéletesen követi az eu­rópai gyakorlatot. Az első két fordulóban az összesorsolt gár­dák oda-vissza alapon juthat-' nak előre, majd a legjobb nyolc két négyes csoportban folytatja a pontvadászatot. A végén a két csoportgyőztes futballozik oda- vissza alapon. Világbajnok - menesztve tiimlT aNHMhfTM'' I A brazil labdarúgó-bajnokság­ban szereplő Sao Paulo klub vezetése menesztette a csapat vezető edzőjét, Carlos Alberto Parreirát. A tréner 1994-ben vi­lágbajnoki aranyéremig vezé­relte a brazil válogatottat. Par- reira június óta ült a Sao Paulo kispadján, ám képtelen volt se­gíteni a gyenge formában játszó csapaton. Internet-tréfa A számítógépes világhálózaton megjelent egy hír, miszerint a Hawaiin szombaton megrende­zett Ironman triatlon-világbaj- nokság győztesét, Luc van Li- erdét a verseny után megfosz­tották a címétől, mivel a belga sportoló nem jelent meg az esemény utáni kötelező dop­pingellenőrzésen. Utóbb kide­rült, hogy a hímek semmi való­ságalapja nincsen. Hasonló tré­fát bárki elkövethet - csak be kell lépnie az Internetbe... Kézilabda-parádé - Eredmények a megyei férfi és női bajnokságból, illetve a Heves megyei férfi bajnokságból Seniorok az ifik, hölgyek a lányok, nógrádiak a hevesiek ellen Férfi megyei bajnokság Bgy. Kábel Senior - St. Épí­tők II36-25 (15-10) Balassagyarmat, városi sport­csarnok, 65 néző, vezette: Ocsovai. Kábel: Kovács T. - Bán 13/2, Fábri 7/1, Kovács G. (6), Tillman 3, Kovács J. (4), Cseh. Csere: Szukán, Havassy (2), Hegedűs (1), Sztancsik. Edző: Gaál Endre. St. Építők II: Kongorácz - Lilinger 1, Berta 4, Kiss 2, Nagy 1, Csörgő 12/2, Szummer 3. Csere: Győri 1, Bánfai, Ki­csiny. Kiállítás: 2 perc, ill. 0 perc. Hétméteresek: 4/3 ill. 2/2. A kábeles öregek triójával (Bán-Kovács G.-Kovács J.) nem bírtak a vendég építősök, bár Csörgőt sem tudták tartani hazaiak. A senioroknak azon­ban még volt egy Fábrijuk is, aki bizonyította, hogy góllö­vésben is jó, nem csak csapat- vezetőként. Pásztói KK - Bgy. Kábel Se­nior 22-37 (12-18) Pásztó, 50 néző, vezette: Alapi, Juhász. Legjobb dobók: Berkes (4), Darankó (4), Németh (4), illetve Bán (11), Kovács S. (10), Kovács J. (4). A gyarmati öregek nem tud­nak olyan mérkőzést játszani, hogy tíz gól alatt legyen a csa­patok közti különbség! Női megyei bajnokság St. Öblös - St. Faipar 15-25 (8-10) Salgótarjáni Városi Sportcsar­nok, 50 néző, vezette: Babják, Kovács. St. Öblös: Cinger - Zagyi, Bodor 4/2, Fodor 5, Kiss 2, Papp, Neumann. Csere: Zvara kapus, Lokotka 1, Patinszki, Tomis 3/2, Bacsa. Edző: Oláh Sándor. St. Faipar: Csíki - Tarlósiné 7/2, Kovács 3, Boros 3, Tóthné 1, Marcsokné 7, Kériné 4. Csere: Berindán, Pál. Edző: Oláh Sándor. Hétméteresek: 9/4, ill. 4/2. Kiállítás: 0 perc, ill. 4 perc. A fiatal Öblös-lányok jól ját­szottak, helyenként nagyon szép támadásokat vezettek, ezekből remek gólokat lőttek. A Faipari FC idősebb, rutino­sabb játékosai Tarlósiné vezér­letével, kihasználva a „kicsik” hibáit, gyors indításokból lőtték góljaikat. Férfi Heves megyei bajnokság Kál - Pásztói KK 23-24(13-14) Kál, 50 néző, vezette: Budai, Major. Pásztói KK: Juhász - Da­rankó, Sárenszki, Németh 10, Kovács 1, Berkes 1, Káposzta 3, Fekete 6, Kürti 1, Molnár (kapus). Edző: Szabó Zsolt. Idegenben is folytatta győ­zelmi sorozatát a Heves megyei bajnokságban a pásztói gárda. A mérkőzésen végig vezettek, ám az előny a mérkőzés végére egy gólra fogyatkozott. Németh ezúttal is ellenállhatatlannak bizonyult és Fekete is értékesí­tette a helyzeteket, így megér­demelt győzelmet aratott Szabó Zsolt legénysége, akiknek nem titkolt céljuk az NB II-be kerü­lés. Szabó Zsolt: - A játékosok töretlen akarása ezúttal is győ­zelmet eredményezett. Ez a si­ker is bizonyítja, hogy nem el­érhetetlen az NB Il-es szint sem. Pásztói KK - Heves 28-23(10-12) Pásztó, 80 néző, vezette: Nagy, Dinya. Pásztói KK: Molnár - Ber­kes, Németh 8, Kovács, Fekete 5, Kürti 2, Darankó 1, Szelva 3, Petreczky 6, Sálenszki 3, Alapi, Juhász kapus. Edző: Szabó Zsolt. Nem mindennapi mérkőzést láthattak a szépszámú pásztói kézilabda-rajongók. A Heves megyei bajnokság éllovasa az első félidőben olykor már hét góllal is vezetett a helyzeteit sorra elpuskázó hazai gárda el­len. A játékrész végére feljavul­tak Darankóék. A második félidőben az első percekben még a vendégek ve­zettek két-három góllal, de az utolsó negyedórára, mintegy varázsütésre „megtáltosodtak” a pásztói fiúk és szinte állva hagyták a jó erőből álló hevesi legénységet. Az ötgólnyi kü­lönbség hűen tükrözi a két csa­pat akarása közti különbséget. Szabó Zsolt: -Gratulálok a csapatnak, amit az utolsó per­cekben produkáltak, az nem mindennapos teljesítmény volt. (kanyó, mulicza, esla)

Next

/
Oldalképek
Tartalom