Nógrád Megyei Hírlap, 1996. november (7. évfolyam, 255-280. szám)
1996-11-07 / 260. szám
2. oldal Megyei Körkép PÁSZTÓ 1996. november 7., csütörtök A Hírlap postájából A Pf. 96 - A Hírlap postájából - az olvasók fóruma. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve, szerkesztve közölje. A közölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet. Gondolatok a gyarmati vezetők megnyilatkozásaira Néven kell nevezni az adósokat ! Pásztón menedzser típusú művészetpártolót keresnek Félúton a Csohány-ház kialakítása Kevés hazai kisváros dicsekedhet olyan híres, elismert művésszel, mint a pásztóiak Csohány Kálmán grafikussal, a város szülöttével, akinek sírja is ott van. A munka neheze még várat magára fotó: rigó Tibor- A város művészetet kedvelő, pártoló, Csohány Kálmán életművét széles körben megismertetni akaró baráti kör célja már évek óta a Csohány- ház rendbetétele. Azt akartuk, hogy eredeti állapotában megmaradjon a szülői ház, ugyanakkor grafikával foglalkozó, önképzőkörökbe járó gyerekeknek biztosítson műhelyt, technikai felszerelésekkel -mondja Tolnay Béla, a Csohány Kálmán Baráti Kör tagja, a Tittel Pál Kollégium igazgatója, aki akkoriban a művelődési osztály vezetője volt. Simon Imre nyugdíjas, az általános iskola igazgatója tájékoztatója szerint a mai napig 800 ezer forintot költöttek a ház rendbetételére. Jelenleg az alapítvány számláján 180 ezer forint van. A munka neheze még várat magára. Hiányzik a teljes közművesítés, az ehhez szükséges pénz. Csohány-grafikák eladásából -amiket kiegészítettek a kortársak által adományozott művekkel - próbálták előteremteni a szükséges összeget.- Nagyon gyorsan kiderült, hogy az értékesítés nem olyan egyszerű. A nehéz gazdasági helyzet miatt az emberek nem azzal foglalkoznak, hogy műalkotásokat vegyenek -teszi hozzá Bartus László, a Ra- jeczky Benjamin Zeneiskola igazgatója, az alapítvány kuratóriumának titkára.- Máshol is próbálkoztak az értékesítéssel?-Budapesten is. Ez a folyamat nem állt meg, bízunk a sikerben. Az eladásra kínált, zsűrizett alkotások értéke 700 ezer forint. Óriási eredmény lenne, ha ez az összeg bejönne.- Az értékesítésbe sikerült-e bevonni helyi vállalkozókat?- Néhányukat személyesen is felkerestünk, hogy vásároljanak a hagyatékból. Másokat levélben szólítottunk meg. Ez utóbbira nem kaptunk választ. A helyi művészetpártoló lokálpatrióták közül csak a magánosok vásároltak. Olyan érzésem van, hogy a lakosság nem érzi eléggé, milyen kincset jelent nekik, városuknak Csohány munkássága. Csak a jelennel foglalkoznak, a múlttal nem. Ez az alapprobléma, de nem csak Pásztón.- Bizonyára több sikerélményük lenne, ha menedzser típusú tagot is soraik között tudhatnának?- Valóban, gyorsabban tudnánk pénzhez jutni. Mi nem vagyunk menedzser típusúak. Az én vénám sem ilyen. Venesz Károly Más országokban már a század eleje óta gyakorlat Apák napja? Miért is ne! Az édesapa meghatottan fogadta a jókívánságokat. Mióta megszületett első gyermekük, azóta felesége - s most már a többi gyereke is - minden év novemberének második vasárnapján felköszönti őt. Apák napján. Tisztelt Polgármester Úr! A nyilvánosságnak írott, személyének tisztaságát tisztázó cikkét, annak tartalmát bizonyára vegyes érzelmekkel fogadják a napilap olvasói, a város polgárai. Az újsághírekben (de fórumokon is) sokszor a polgármesteri hivatal hozta önmagát „hírbe” - közölvén a testületet érintő tisztességtelen csúsztatásokat, személyeket rágalmazó kijelentéseket -, amikről a közvéleménynek egyébként széles körben nem lett volna tudomása. A képviselő-testület (politikai) összetétele ismert, ebből fakadóan a testületi munka megfelelő kontrollja biztosított. Az természetes, ha a testület egyes tagjai a gondokról időről időre más véleményen vannak. Ezek mérlegelése a testület feladata. Úgy gondolom, hogy qunit a polgármester úr leírt, item feltétlen érdemelt volna ekkora nyilvánosságot. Ennek a vitának már régen rendeződnie kellett volna. Baj van a testületi munka légkörével - gondoljuk ezek után mi, olvasók. Fentiek mellett inkább érde- íjnel nyilvánosságot és magyarázatot Ölttől áz október 29-ei lap alpolgármesteri interjúja, amelyben a közüzemidíj-tarto- zásról esik szó, arról, hogy a város díjtartozó táborában képviselők is vannak, mintegy 30 Salgótarján közgyűlése legutóbbi ülésén tájékoztatót hallgatott meg a tűzkárok alakulásáról és az ön- kormányzati tűzoltó-parancsnokság helyzetéről. A város tűzoltóinak úgynevezett mentő tűzvédelmi tevékenysége negyvenöt településre terjed ki. Az ellátandó terület legtávolabbi pontjai harmincöt-negyven kilométeres távolságra vannak Salgótarjántól (például Pásztó, Ivád, Mátraballa). Ennek ellenére ezeket a vonulásokat jelenleg normaidőn belül tudják teljesíteni. Ez év október 3-áig a salgótarjáni egység 416 esetben ezer forint körüli összeggel. Ez viszont - bizonyára egyetért velem - már sokakat felháborító kérdés, közel sem az Ön által behatárolt „szűk réteg” körében, mert a becsületes díjfizetők lényegesen többen vannak. Jómagam is ezek körébe tartozom. Hogy mennyire igaz a kérdéses cikk tartalma és mennyire hiteles az újságíró közlése? Érdeklődésemre a polgármesteri hivatal félreértésnek minősítette az ügyet. Hadd emeljem ki az utolsó mondatot a cikkből, melyet az alpolgármester úr véleményével befejezett; „Etikailag ez komoly kérdéseket vet föl, hisz hogyan követeljünk így fizetési fegyelmet a fogyasztóktól?" A hír óta a közvélemény szélesre tárt tükröt tart a képviselő- testület elé, kinek-kinek lelkiismeretére bízva a kérdést. A cikkből nem derül ki, hogy mely képviselők voltak a „reni- tenskedők”. Az alpolgármester szerint a személyiségvédelem nem engedi meg a nevük közlését. Bizonyára ők azok, akik annak idején nem szavazták meg a közüzemi díjak megállapítását, gondolhatnánk mi, olvasók. Azt azonban már tudták, hogy nem fogják megfizetni a megemelt díjakat, a hátralékos tétel nagyságából ítélve, ez legalább féléves tartozásnak felel vonult tűz- és káresethez, ebből 399 esetben elsődleges működési területre, 17 alkalommal pedig segítségnyújtásra - működési területen kívülre. Sajnos nem csökken a vaklármák száma, ebből huszonhárom akadt a jelzett időszakban. Ebben az évben két fő nyerte el a belügyminiszter által adományozott „Bátorságért” érdemérmet. Ez is azt jelzi, hogy a tarjáni tűzoltók szeretik és megbecsülik hivatásukat. A tűzoltóság pénzügyigazdasági helyzete stabilizálódott. A naprakész pénzügyi vezetés, illetve az önkormeg, ez pedig a feledékenység számlájára nem írható fel. Önmagában semmilyen találgatással nem igazolható a díjtartozó képviselő urak magatartása - nemhogy nem etikus -egyenesen erkölcstelen, felháborító. Igenis, fizesse ki a tartozást, ha a testület megszavazta azt, és különösen akkor, ha igénybe is vette a közüzemi szolgáltatást. Míg másoknak a letiltás, a kilakoltatás, a bírósági per jut részül, hasonló, de szorult anyagi helyzetükben, akkor a képviselő uraknak legalább az jusson eszükbe, hogy a tiszteletdíjukkal fizetik ki tartozásukat. Ez a legkevesebb, amit tehetnek, de e botrányos körülményben az sem volna meglepő - sőt elvárható lenne! -, ha lemondanának képviselői mandátumukról. Ezzel lenne továbbra is tiszta és hiteles a képviselő-testület, Ez lenne elégtétel azon képviselőtársaik számára is, akik most joggal háborodnak fel, hogy a meg nem nevezett hátralékosok miatt valamennyiüknek lesütött szemmel, magyarázkodva kell választ adniuk választóiknak, merthogy csorba esett becsületükön, erkölcsükön. A közvélemény számára a megingott fizetési morált csak azzal lehet védeni, erősíteni, ha néven nevezzük a botrányokozókat, hiszen „példa- mutatásukkal” alaposan rászolgáltak erre. Tisztelt Polgármester Úr! Nem tartozom a szűkebb réteghez, amely Ön szerint csak bírálatokkal illeti az önkormányzati munkát - bár megjegyzem, ha a kritikák nem elvtelenek, akkor nagyon hasznosak tudnak lenni -, s amikor a tevékenységük arra érdemesült, akkor elismerően nyilatkoztam róla. Karvai Tibor Balassagyarmat Bercsényi u. 8. sz. mányzattal kialakított jó kapcsolat eredményeképpen a tűzoltók kezdeményezik a gazdasági önállóságot. Ehhez mind a személyi, mind a technikai feltételeik megvannak. A második félévi parancsnokválasztás után a kedélyek lecsillapodtak, mindenki megfelelően végzi munkáját. Az ügy kapcsán senkivel semmilyen probléma nem merült fel. A közeljövőben külön megállapodást készül kötni a salgótarjáni tűzoltó-parancsnokság a losonci és a füleki kollégákkal. B. M. A fenti „idill” nem valami csö- pögős, férfiakra hangszerelt regényből származik, hanem Finnországból. Messzi északi barátainknál ugyanis már hosz- szú idők óta hagyomány az apák köszöntése. Élen Ecser Persze nem csak náluk. Kanadától kezdve földgolyónk számos pontján köszöntik az apákat. A témában járatosabbak szerint 1910 óta honosodik immár egyre több helyen ez a kedves szokás. Ebben az évben végre Magyarországot is elérte, s Ecser községben november 9-én, délután három órakor, az ottani művelődési házban megrendezik az első magyar apák napját. A tervezett program szerint óvodások köszöntik kedves kis műsorral az apukákat. Salgótarjánban itteni védőnők egy csoportja hívta fel a figyelmünket Ecser példájára, s bizony jó volna, ha a jövőben a szeretetre éhes apukáknak nem kellene Ecserbe zarándokolniuk néhány apák napi pusziért, gyermeki hálával átadott rajzokért, esetleg egy-két szál virágért. Flirn példa Mivel az apák napi ünnepség nem egységesített a világon, ezért főként a finn-magyar kapcsolatra gondolva rendezik azt nálunk november második vasárnapjának „előestéjén”, november 9-én. A gondolat, úgy tűnik, nem idegen szűkebb környezetünktől sem, ezt igazolják az alábbi vélemények. T. Pataki László, újságíró: -Bár én már a nagyapák napját is ünnepelhetném, azt gondolom, hogy amennyiben az apai felelősség tartalmát domborítják ki a köszöntőkön, nem pedig az öncélú férfiúi ünneplést, akkor nálunk is létjogosultsága van. Megérdemlik... Karácsonyáé Sándor Gabriella, kft.-vezető: - Szerintem, ha mindkét szülőt megünnepeljük, bensőségesebb, harmonikusabb lehet a családi kapcsolat. Egy jó apa ugyanúgy megérdemli ezt, mint egy jó anya. Dr. Bercsényi Lajos, főorvos: -Minden embernek jólesik, ha kedvességgel fordulnak feléje, s most ez különösen igaz, amikor stressztől terhelt világunkban az apákra rendkívül nagy felelősség hárul a családfenntartás tekintetében. Benkö Mihály (aki azonosul a megkérdezettek véleményével) A salgótarjáni tűzoltók szeretik és megbecsülik hivatásukat Már nem forrong az állomány Sarina dereka félig elfordult, már maga sem tudta, hol van a lent és a fent. Amikor Luntar került alulra, Sarina lovasnak képzelhette magát, a nyereg a férfi ágyéka volt, és nem volt kápa, amelybe kapaszkodhatna. Ő most valóban lovagolt, teste fel-felszállt, emelkedett és repült, miközben a kéj az öléből szétfolyt minden porci- kájában... Aztán Luntar kerekedett felül, most fordítva hatolt be a lányba, Sarina csukott szemmel élvezte az erőteljes lökéseket. Mióta kimondta a szót - szeretlek -, nem gondolt semmire, ez is ott lüktetett az agyában, része lett a testének is. Az ütem is ezt sugallta. Sze ... rét... lek . . . sze-ret-lek, szeretlekszeretlekszeretlek, lihegte a tüdeje, verte a szíve, vitték szét az erei. Csusszant a tenyerébe, nyomta a combjait, a hátát, a bőrét... Szeretlek és nem foglak bántani, nem teszek neked rosszat, nem ártok neked. Ha te sem ártasz nekem, Luntar! Már egyfolytában a csúcson volt, még nem zuhant, talán feljebb is mehet, remélte ... Lihegett és ismeretlen szavakat mormolt, ősi varázsigéket tán? Luntar, bírd még ki, bírd még tovább, csodálatos vagy! És Luntar tényleg csodálatos volt. Minden, évekig titkolt-remélt vágya ott volt most a bőrében, tenyereiben, combjaiban. Amit eddig csak elképzelt, amiről azt hitte maga is, hogy egy ferdülő lélek halva született elképzelései - azt most mind megvalósíthatta. Az álom itt volt, és testté lett - Sarina testévé. Néha végignézett rajta, rajtuk, és olyan kimondhatatlan öröm fogta el! íme, Sarina hosszú combjai, szép kerek és telt mellei, mind-mind azért vannak, hogy bátorítsák őt, hogy jelezzék: nem várt hiába. Minden szerelmi furfang, amit kigondolt az álmatlan éjszakákon, napfényes-kábult nappalokon álmodozva - az most mind valóra váltható. Megtehető. Szerethető a lány, hisz ott van, eljött. Magától jött. A vágyakozás hozta ide? És Sarina is érezte a mozdulatok mögött rejlő erőket. Mert nagy erő ám az évekig tartó tervezgetés, ha igazi férfivággyal párosul. A kitartó hím vár így nőstényére, az eszes „állat” sző terveket, mit hogyan tesz majd az ágyban, ha teheti... És íme, eljött az idő, teheti hát... És tette. Nem várt sokáig, ahhoz azért türelmetlen volt. így hamar elvitte önmagát oda, ahonnan nincs visszatérés. De nem bánta. Úgy tűnt számára, hogy Sarina is élvezi ezt, de érdekes módon Luntar férfivágya ezután sem csillapult. Ahogyan gyakran a nők, úgy most ő is a folytonos élvezet állapotában maradt. Sohasem érzett ehhez hasonlót, meglepte a dolog, és igyekezett nyújtani, ameddig lehetett. Sokáig lehetett. Sarina fel-felsikoltott halkan, nem tudta már, meddig tart még ez. Az idő különben is szétfoszlott, nem volt többé. Valahol a felhők magasságában úszott a lelke, ágyékában édes méztenger csobogott, boldog volt. Robert vállára dobta a kis zsákot. Emlékezett még a ma reggeli jelenetre. Elment a piros bárkához, óvatosan, ügyelve az esetleges lapulókra. A figyelőkre, de nem látott ilyeneket. Az öreg halász nem csodálkozott, amikor kérte-parancsolta: adja elő a zsákot, amit hetekkel korábban valaki más hozott ide. Amit eddig rejtegetett a bárka egyik félreeső zugában, felnyitható fenékdeszkák mögött, nyirkos mélyben. Ami benne volt, jól és vízhatlan csomagolásban rejtőzött. Ro- bertnek ismerős volt már a kis zsák súlya is. Most már lelépett a kocsiról, félig visszafordult a lányhoz:-Hajts tovább, mert az őrök már hallották a zajt. Ahogyan megbeszéltük. Ruana csak bólintott. Ajkát beharapta az igyekezettől, lassan tette sebességbe a kocsit. Nem ismerte ezt az autót, de nem félt tőle. A férfi még látta feje formáját, haja vonala alól kirajzolódó tarkóját. Ott, ahol ma hajnalban a tengerparton annyiszor csókolta, simogatta. Ismerte már ezt a testet, ismerte jól, mégis hitte, sohasem unja meg. A zsákba nyúlt, kivette a pisztolyt, zubbonya zsebébe tette. Kezdett meleg lenni, délelőtt tizenegy felé járt az idő. A zsák csak alig húzta a vállát, nem is érezte a súlyt. A bokrok között ment. . . Még emlékezetében voltak a fényképek ... (Folytatjuk)
