Nógrád Megyei Hírlap, 1996. november (7. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-27 / 277. szám

1996. november 27., szerda ZSARUVILÁG 7. oldal Miért tisztelem Mátrahegyi Zsolt törzsőrmestert? Messziről jött ember azt mond, amit akar - tartja a mondás, én mégis arra kérem a tisztelt olvasókat, habár Budapestről ér­keztem másfél napos riportútra a szépséges Nógrád megyébe, higgyék el nekem, hogy az ott szerzett élményeimet túlzás nél­kül adom közre. Dr. Bánfi Ferenc alezredesnek, a Nógrád Me­gyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének és Ludvai Dezső fő­hadnagynak, a főkapitányság sajtófőnökének köszönhetem, hogy „belecsöppentem” annak a nyomozásnak a kellős köze­pébe, amelynek Mátrahegyi Zsolt törzsőrmester, Cered, Zabar és Szilaspogony körzeti megbízottja is a résztvevője volt. Róla elöljáróban csupán annyit, hogy a körzeti megbízotti szol­gálat iránt nála elhivatottabb rendőrrel még nem találkoztam. Röviden annak a bűnügynek a nyomozásáról, amelynek részben szem- és fültanűja le­hettem. Lába kelt a pénznek Szeptember 30-án, hétfőn délu­tán befeszítve találta zabari há­zának ajtaját a falu másik végé­ből hazaérkező idős házaspár, Kovács Józsi bácsi és felesége. Perceken belül kiderült, hogy a hívatlan vendég azt a megtaka­rított pénzüket vitte el, amit az építkező gyermeküknek szán­tak. Több mint százezer forin­tot. A Salgótarjáni Városi Rendőrkapitányságról hozzájuk érkező nyomozók és Mátrahe­gyi Zsolt törzsőrmester meg­tudták tőlük, hogy előző napon - tehát szeptember 29-én, va­sárnap - a szomszédos Borsod- Abaúj-Zemplén megyében lévő Domaházáról két fiatalember egy sertést vásárolt tőlük 34 000 forintért, s hogy egyikük alighanem látta, hogy hol rejtik el ezt a pénzt. A fiatalemberekről nyert személyleírás alapján jutott el Göröcs Péter hadnagy, Verebé- lyi Zsolt törzszászlós és Mátra­hegyi Zsolt törzsőrmester a domaházi sertésvásárlókhoz. Az egyiket - továbbiakban Karcsinak nevezem, hiszen ez az utóneve - már úgy ismerték ők is, mint a rossz pénzt, a nem éppen makulátlan előélete mi­att. Karcsi nem sokáig kérette magát. A neki feltett, lelkiisme- ret-ébresztő kérdések hatására beismerte, hogy Kovácsék tá­vollétében egy szál magában tört be a házukba. A lopott pénzből mintegy harmincezret még aznap este és éjszaka eli­vott a haverjaival - jó huzatuk lehetett -, a megmaradt hetvenezer forintot pedig a Domaháza feletti erdőrészen, elásta. Ez volt az előzménye annak, hogy október 1-jén kora délu­tán a három rendőrrel és Kar­csival én is az elásott pénz színhelyére tartottam. Útköz­ben éltem azzal a lehetőséggel, hogy a körzeti megbízottat ki­faggassam, miért lett rendőr, és mit jelent mostanság egy három községet, s annak kb. 6-7000 lakóját magába foglaló hatal­mas területű hegyvidéken kör­zeti megbízottként szolgálni. Járőr a mély vízben Megtudtam tőle, hogy a sorka­tonai szolgálatának befejezése után jelentkezett rendőrnek, s hogy felvették, azáltal gyer­mekkori álmát látta megvaló­sulni. Anyagilag persze jobban járt volna, ha a tanult szakmáját - épület-villamossági szerelő ­folytatja, őt azonban senki sem beszélhette volna le arról, hogy a rendőri szolgálatot válassza élethivatásául. Járőrként „dobták a mély vízbe”, s mivel kiválóan látta el emberpróbáló szolgálatát, ha­marosan teljesült az a vágya is - a Budapesti Zászlósképző Is­kola elvégzése után -, hogy körzeti megbízottként bizo­nyíthassa a rendőri munkára való rátermettségét. Azt, hogy az iskola elvégzése után miért nem léptették elő zász­lósnak, ő sem tudja, de nem is fáj a feje ezért.- A parancsnokaim tudják, hogy mit ér­demiek, s ezért eszembe sem jutott, hogy ezért akár gondo­latban is bántsam őket. Miként azért sem, hogy csakis olyan áron foglalhatta el a jelen­legi szolgálati helyét, ha a saját pénzéből gépkocsit vásárol. A rendőrség szűkös anyagi helyzete miatt ugyanis szolgálati gép­kocsit nem kaphatott. De a jövő mindezek el­lenére nem ígér szá­mára sok jót, hiszen azok a hegyvidéki utak, amiken ő jár, olyan gyorsan koptatják a gumiabroncsait és per­sze az egész járgányt, miként nem is olyan régen a Gulag-szigeteken töl­tött évek az ott raboskodók éle­tét. persze ő is nézhetne valami­lyen jól fizető bújtatott má­sodállás vagy mellékfoglalko­zás után, de a rendőri önérzete ezt nem engedi. Azt sem pa­naszképpen adja tudtomra, hogy a saját pénzéből vásárolt mászókötelet, hiszen sohasem lehet tudni, hogy mikor kell azon leereszkednie az útról a mély szakadékba zuhant gép­kocsi vezetőjéért, utasáért. Vil­logó kék lámpát sem kapott, s ezért vállalja azt a veszélyt, hogy a szintén nem kevés pén­zért általa vásárolt lámpát igenis bekapcsolja, amikor arra szükség mutatkozik. Az elásott 70 000 forint színhelyére nekem csak ügy­gyel-bajjal sikerült feljutnom.- Miért itt ásta el a 70 000 forintot? - kérdeztem az éppen pihenő betörőtől.-Azért, mert úgy gondol­tam, legkevésbé itt kell félnem attól, hogyha a cigányok közül valaki meglátott, a távozásom után ezen a helyen ásni kezd majd - válaszolta Karcsi fü­lemnek muzsikáló táj szólással. Karcsi és a törzszászlós már legalább egy órája ásott, amikor Mátrahegyi Zsolt magához in­tette a betörőt, s alig egy perc­cel ezután engem is. Mivel az újabb adminisztrá­lás még legkevesebb fél óráig tartott volna - a regula szerint a tizennégy ötezer forintos bank­jegy sorszámát is fel kellett je­gyezni -, én pedig már akkor is jókora késéssel érkezhettem volna vissza Salgótarjánba, Mátrahegyi Zsolt törzsőr­mesterrel elköszöntünk a je­lenlévőktől, hogy úton Sal­gótarján felé közölhessük Zabaron Kovácsékkal, még aznap este visszakapnak az őket felkereső nyomozóktól 70 000 forintot, s ekként a káruk ennyivel mérséklő­dik. Kovács bácsit találtuk otthon, aki a könnyeivel küszködve mondott köszö­netét Mátrahegyi Zsolt által a rendőrségnek azért, hogy sikerrel járt a nyomozás. A tőlük ellopott pénzt ugyanis az építkező gyermeküknek szánták, s ezért kiheverhe- tetlen csapásként élték meg, hogy a betörő megrövidí­tette őket. Salgótarján felé haladtunkban még sok min­dent megtudtam a törzsőr­mestertől, amit most szeret­nék megosztani az Olva­sókkal. Azt követően, hogy dr. Bánfi Ferenc alezredes, a Nóg­rád Megyei Rendőr-főkapi­tányság vezetője elkészítette „Nógrád biztonságáért” társa­dalmi programtervezetét a bű­nözés ellen, Mátrahegyi Zsolt törzsőrmester is élt azzal a lehe­tőséggel, amellyel a főkapitány indíttatására mások is. Kifejtette a főkapitánynak, mivel szeretne hozzájárulni a falusiak biztonságának védel­mével kapcsolatos feladatok végrehajtásához. Szeretné elér­ni, hogy referencia-körzetté váljon az a terület, ahol ő szol­gál. Ehhez azonban megfelelő hírösszeköttetéssel és számító­géppel is ellátott körzeti meg­bízotti irodára, rendőrségi gép­kocsira, a szolgálat magas szintű ellátásához elegendő üzemanyagra lenne szüksége. Üzenőládás rendszer kialakítá­sával szeretné tovább erősíteni a lakossággal való kapcsolatát. Mátrahegyi Zsolt törzsőr­mestert hallgatva egyre az a gondolat járt a fejemben, hogy ez a derék fiatal rendőr a mainál is jóval súlyosabb munkaterhe- ket kíván a nyakába venni. A ma még csak vágyálmainak egyikét képező hírösszeköttetés által ugyanis mindig a lakosság szolgálatában állhatna. Hegyvidéki huzavonák Ő azonban ezt szeretné, azt pe­dig reméli, hogy nem kell félnie a most következő téltől, ame­lyet legutóbb valóságos horror­filmként élt át. Amikor például képtelen volt 300 méterre el­jutni a méteres hóban Cered község helységjelző táblájától. Az a hegyvidéki lakos pedig, aki a 07-es segélyhívón remélt volna a rendőrségtől segítséget három óra hosszan kényszerült az összeköttetésre várni vonal­szakadás miatt. Addig viszont csak önmagára számíthat ez a derék rendőr, s vele együtt az országban azok a körzeti meg­bízottak is, akik ilyen, vagy eh­hez hasonlóan mostoha körül­mények között tesznek eleget a rendőresküben vállalt kötele­zettségeiknek. Martinkó K. Munkában a főtörzsőrmester Szolgálatban a kisvárosi rendőrkapitányságon (5.) Cukrosbácsitól kábítószerig A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság kedvezőtlen helyzetben alakult meg 1991-ben, ugyanis nem voltak meg teljesen a felté­telek a létrehozásához. Ennek a hatását még ma is érzik. A mostani létszám nem elegendő a feladatok ellátásához, s úgy is lehetne mondani, hogy ez egy túlfejlesztett rendőrőrs. A bűnügyi fertőzöttséget, leter­heltséget tekintve több rendőrre lenne szükség. A kapitányság működési területén csaknem hatszáz állampolgárra jut csak egy rendőr. Ez rossz arány, mert még a háromszáz sem lenne optimális. Fogékonyak a jóra Itt azután igazán fontos, hogy a rendőrök összefogjanak a tár­sadalmi erőkkel, jó kapcsolato­kat építsenek ki és ápoljanak minden felnőttel, akik hajlan­dóak segíteni. A jövő szem­pontjából különösen fontos ez a kapcsolatépítés a fiatalokkal, akik a jövő felnőtt generációit jelentik és most még fogéko­nyak az újra és a jóra. A legjobb időpontban lépett életbe a Nógrád biztonságáért társadalmi program, amely szi­gorú helyzetelemzésre épülően jelöli ki a feladatokat rendőr­ségnek és másoknak egyaránt abban a folyamatban, amelynek a célja a biztonság megterem­tése. A Bátonyterenyei Rendőrkapitányságon - akár­csak más kapitányságokon is - folyik a programból adódó részfeladatok végrehajtása.-A társadalmi program bá­zisai közül az egyik a polgárőr­ség, ami a lakossági önszerve­ződéseknek olyan formája, ami egy-egy szűkebb közösség ön­megvédő képességének foko­zását szolgálja - mondja Telek István alezredes, közrendvé­delmi parancsnok. Azt is megtudom, hogy a te­rületükön korábban már történ­tek törekvések polgárőrség szervezésére, működtek is cso­portok, ámde megtorpanás kö­vetkezett be munkájukban. A kapitányság vezetése ezt annak is betudja, hogy korábban nem voltak rendőrök a települése­ken, akik kapaszkodót adhattak volna ehhez a munkához.- Szerencsére kezd fellen­dülni újra ez a mozgalom -kapcsolódik a beszélgetésbe Juhász István kapitány. - A körzeti megbízott rendőrök egyik fontos feladata a már dolgozó szervezetek támoga­tása, a szétzilálódott vagy a szerveződő új szervezetek erő­sítése. Mátraterenye körzetében például a polgárőrök közösen járőröznek, figyelőszolgálatot tartanak a kmb-sekkel. Hasonló a helyzet Sámsonházán és Luc- falván is. Mátraverebélyben el­laposodott ez a munka, széthul­lott a polgárőrség. Látszik is az „eredménye”, mind több a lo­pás, betörés. Polgárőrség kellene-Hangsúlyozom, nem a rend­őrség feladata a polgárőrség szervezése, de szakmai segítsé­get kell adnunk ehhez a mun­kához - magyarázza a kapitány. - Most elemezni kell, hogy ahol gondok vannak, miért vannak? Van, ahol a lendület hiányzik, vagy létszámbőví­tésre van szükség. Van, ahol a vezető nem tudja magával ra­gadni az embereket, s emiatt többen ki is léptek a polgárőr­ségből. Pontosan azért, mert a vezető magatartása nem példa­értékű. Ezekbe a szervezetekbe olyan emberek kellenek, akiket a közösség tisztel és becsül. Egyre több állampolgárban fo­galmazódik meg az igény, hogy legyen Bátonyterenyén is pol­gárőrség. Már kérték a rendőr­ség segítségét, hiszen a kistere- nyei részen tucatnyian jelent­keztek. Rendőrök segítői A rendőrök örülnének egy bá­tonyterenyei polgárőrszövet­ségnek, hiszen a munkájukat könnyítenék meg. A kisterenyei körzetmegbízotti irodán helyi­séget is rendelkezésükre bocsá- tanának a polgárőrök összejö­veteleihez. A megalakulás után a Bátonyterenye közbiztonsá­gáért Alapítványból pedig a munkát segítő technikai eszkö­zökre is pályázhatnak. Egyre jobb eredménnyel fog­lalkoznak az ifjúságvédelem­mel is. Tari Szilvia főhadnagy, ifjúságvédelmi vonalvezető a következőket mondja:-Három osztályban indítot­tunk D. A. D. A. ( dohányzás, alkohol, drog, aids) programot, ahol én tartom az előadásokat. Ha lesz erőnk, akkor több isko­lában is bevezetjük a progra­mot. Két iskolánk pedig, a Bar­tók általános iskola és a Váci Mihály Gimnázium jelentke­zett, hogy szívesen lesz gazdája a városban a kábítószer-ellenes koncertnek. A főhadnagy munkáját segí­tik azok a közrendvédelmi járő­rök is, akik rendszeresen meg­jelennek az iskoláknál, hogy segítsék a gyerekek közlekedé­sét, védettségét a cukrosbácsik­kal, kábítószeres bélyeget árusí­tókkal szemben. (Folytatjuk) Pádár András „A kémvakond a hidegről jött” Kényszerhelyzetben a robbantok John Le Carrétól, a nagyszerű angol kémregényírótól tanul­tuk, hogy „a kém, aki a hidegről jött” olyan titkos ügynök, aki hosszú ideig „téli álmot” aludt, vakondként meghúzódott valahol; magyarán, nem szerzett hírt, nem szervezett akciót, hanem várta azt az időt, amikor majd aktivizálják. Csak ak­kor vált látens kémből valóságossá, amikor főnökei úgy lát­ták, hogy itt az idő őt bevetni, aktivizálni. Ez jutott az eszembe, amikor Budapesten sorra robbantak a kézigránátok, s álvilági gyil­kosság és gyilkossági kísérlet fegyverdörrenései rázkódtat- ták meg a közbiztonság hiánya miatt már amúgy is ideges közvéleményt. Végtelen türelem A hasonlat persze sántít. Más a rejtőzködés passzív állapo­tába kényszerűéit, majd onnan előhívott ügynök esete, és más az, amikor a korábban rejtett maffiaháborúk, el- és leszámo­lások, a szervezett bűnözés csoportjainak a területek és tevékenységek újrafelosztásá­ért indított, amúgy állandó küzdelmei egyszerre nyíltabb formákat öltenek, mintegy „az utcára lépnek”. Mindegy. A lényeg amúgy is annyi, hogy, míg irritált közvéleményünk és vele a sajtó, de a rendfenntartó szer­vek alighanem túlnyomó része is riadtan és borúsan nyug­tázza a föntebb említett törté­néseket, kézigránát-dobáláso- kat, jól célzott fegyverlövése­ket, magam sajátos örömmel vettem ezek hírét. Hát már itt tartunk? - kérdezik sokan őszinte ijedelemmel. - Végre itt tartunk! - felelem erre én, korántsem nyugodtan, még­sem mindenben borúlátón. Es itt emlékeztetnék a rendőrség egyik vezetőjének ama nyilat­kozatára, avagy elszólására, ami nagyjából úgy hangzott, hogy az alvilág ezúttal túllépte a még eltűrhetőt. Hát, igen ... Függetlenül attól, hogy van-e összefüggés vagy nincsen a vendéglők, szórakozóhelyek, valamint autó-kereskedések és a Prisztás-Lakatos merényle­tek között, 1996 őszén a hazai alvilág olyan útra lépett, ame­lyért egy higgadtabb kereszta­pa is megróná őket. És ez jó? Igen, ez - talán - jó. Eddig ugyanis túl sokat tűrt el tőlük ez a társadalom, és túl sokat tűrtek el főként ennek a társa­dalomnak, államnak a rend- fenntartásért felelős szervei. Kényszerhelyzet Túl soká és túl sokat mutogat­tak egymásra rendőrség, ügyészség és bíróság, no, meg a politikai és a végrehajtó ha­talom. Most kényszerhelyzetbe ke­rültek. Ezek az 1996. évi őszi robbantások és lövések any- nyira megrázták az országot, hogy most már nehezebb lesz - ha nem is lehetetlen - tovább lacafacázni, folytatni azt a macska-egér harcot, amelyben olykor mintha már fölcseré­lődtek volna az evidens szere­pek: a bűnözők viselkedtek macskaként és a bűnüldözők kényszerültek az egérke szá­nalmas szerepére. Am, ha úgy lenne, hogy a mindinkább bru- talizálódó és nyíltabb krimina­litás kiváltja a rendvédelem és a jogalkalmazás az eddiginél sokkal erőteljesebb aktivitá­sát, ha növelnék a rendőrség cselekvési terét és a büntető eljárás hatékonyságát, ez nem vezet-e ismét diktatúrához, rendőrállamhoz? Új diktatúra ? De, vezethet. Ám nerp szük­ségszerűen. Igen sok még - a mai jogrendben és annak to- vábbformálása esetén - a lehe­tőség, hogy javuljon a bűnül­dözés és -megtorlás, anélkül, hogy a vétlen állampolgárnak (is) rettegnie kelljen. Ha pél­dául a harmadszori visszaesőt nem helyezik szabadlábra a következő tárgyalásáig. Vagy - kiáltó példát hozva föl - gyilkosság esetében a bizonyí­tási kényszer iránya egyér­telmű. Ekkor a nyomozóknak kell bizonyítaniuk, hogy a gyanúsított a tettes, és nem a gyanúsítottnak, hogy nem ő a gyilkos. Ám egy gyanús ere­detű, százmilkós villa ügyében a bizonyítási kényszer bizton megfordítható. Ekkor ne a bűnüldözőkre háruljon a bizo­nyítása annak, hogy ez a ka­csalábon forgó miféle maffia­pénzekből „szőkítve” épült, hanem a tulajdonosnak. Amerikában, Szicíliában és máshol nemegyszer megesett már, hogy az utcára kivitt bandaharc, maffiaháború, le­számolás elősegítette addig rejtve maradt összefüggések föltárulását, korábban jogsze­rűen el nem ítélhetőek perbe vonását és sittre vágását. Vagy pusztán „csak”: cselekvési kényszerbe hozták a bűnüldö­zőket. Ez ígér csekélyke re­ményt e nagy hazai durrogta- tások közepette. L. I.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom