Nógrád Megyei Hírlap, 1996. november (7. évfolyam, 255-280. szám)
1996-11-26 / 276. szám
1996. november 26., kedd Nógrád Megyei Hírlap Csongrády Béla jegyzete Leértékelt tehetség ✓ TT'jjel egy óra is jócskán el- L-j múlt már, amikor a a jubileumi Ki mit tud?-gálán a mi- hálygergei Lenkó Péter műsora sorra került. Pedagógiai szempontból valóban bírálható, hogy egy tizenkét éves gyerek az éjszaka kellős közepén lép színpadra, de - a kivétel erősíti a szabályt alapon - el lehet fogadni a szerkesztők érveit: a kis prímás a Tücsök zenekarral egyetemben már a jövőt képviseli, s mintegy átvezette a mezőnyt a magyar nemzeti kultúra egy újabb, remélhetőleg sikeres időszakába. Számunkra, Nógrád megyeiek számára azonban más tanulsága is volt az eredményhirdetésnek: kiderült, hogy a mi megyénk közgyűlése -más önkormányzatokkal ellentétben- nem száz, hanem csak ötvenezer forintban határozta meg a jutalom összegét. Nem így a szülőfalu, amelynek polgármestere hatvanezret juttatott hírnevessé lett ifjú lakójának. Felfogható a dolog úgy is, hogy egy kisfiú legyen boldog néhány ezer forinttal is, hiszen más gyerek mennyire örülne kevesebb pénznek is. Igen ám, de Lenkó Péter tehetsége nem mérhető átlagos mércével. Ő az első ember Nógrád megyéből, aki harmincnégy év, tíz Ki mit tud? során a döntőbe tudott jutni és ráadásul még győzött is. De mindenekelőtt a többi nyerteshez, más megye gesztusaihoz viszonyítva volt kifejezetten kínos Nógrád szűkmarkúsága, ami aligha magyarázható a nehéz körülményekkel. Hiszen például Szabolcs- Szatmár-Bereg megyét is hátrányos a helyzetűek közé szokás sorolni, s a közgyűlés elnöke mégis szinte ingajáratban adogatta - láthatóan jó szívvel - a százezreket a megye kiválóságainak. Bizonyára a nógrádi költségvetés sem dőlt volna össze, ha a megyei vezetés nem tesz megalázó különbséget Lenkó Péter hátrányára. S talán még a gépkocsicserékről, „az emeltebb szintű, lehetőleg légkondicionált” új autók beszerzéséről és egyéb „nélkülözhetetlen" kiadásokról sem kellett volna lemondani. . . Igondolni is rossz, mi lett volna, ha a képernyőn is bemutatkozott két pásztói ifjú hölgy - a versmondó és tánc- dalénekes - is eljut a döntőig: fejenként kaptak volna mintegy 15-17 ezer forintot. Hiba a közvetítő vonalban ? (Folytatás az 1. oldalról) A Hamis dekóderek még nincsenek teljesen kiszűrve. A lakosság sok gyatra minőségű dekódert kötött be, és még ma is ezek okoznak jelentős gondokat. Miután megszűnt a HBO, sok helyen kihúzták a hamis dekódereket - vagy éppen ki sem húzták, viszont a nagyobb teljesítményű erősítés maradt. Ezért „egymásra úsznak a képek”, átnyúlnak a másik frekvenciába a nagyobb térerő miatt. Ahol ilyen problémák merülnek fel, hívják a hibabejelentőt.-A másik probléma. A hét magyar nyelvű adó nem fogható minden készüléken. A régebbi típusú készülékekben nincs „sondern” csatorna, márpedig a TV3, a Duna Tv, a Szív Tv éppen ezen a segélycsator- nán fogható. Most már kapható 1500 forintért egy kábeltuner, amelynek beépítésével ezeket a készülékeket is alkalmassá lehet tenni a vételre. De azért szeretnék némi jó hírt is mondani: az új médiatörvény értelmében jövőre minden egyes műsorszóróval külön szerződést kell kötnünk, és minden törekvésünk, hogy a magyar nyelvű adókat abba a sávba tudjuk tenni, amelyet minden egyes készüléken be lehet fogni. (Hegedűs) OTP RÉSZLETRE VÁSÁROLHAT üzleteinkben számítógépet, telefaxot, nyomtatót. Néhány példa kínálatunkból: Számítógép: DX4-133/P75, 850 MB HDD 4 OOO FT HAVI TÖRLESZTÉSTŐL Fax: Sagem 140R 1 SO O FT HAVI TÖRLESZTÉSTŐL Nyomtató: HP Deskjet 600 2 950 FT HAVI TÖRLESZTÉSTŐL Ha ajánlatunk fátkeltette érdeklődését, tovább» információért forduljon a Delfin Számítástechnikai üzleteihez. A CENTRUMBAN ti RÉTSÁG 3-oldal Karancs-völgyi vetélkedő - Öt általános iskola csapata mérte össze tudását irodalomból, történelemből tegnap Karancskesziben. A házigazdák csapata lett az első 194 ponttal, második a Karancslapujtői Általános Iskola 189 ponttal. Egy pont miatt szorultak a harmadik helyre a ka- rancsaljaiak, őket Litke követte 173 ponttal, ötödikként végeztek az etesiek 166 ponttal, fotó: rigó Fogászati alapellátás, költségvetés, személyi kérdések a salgótarjáni közgyűlés előtt Megszűnő városi kolóniák (Folytatás az 1. oldalról) A felhalmozási és tőke jellegű bevétel a Salgó Vagyon Kft. számítása szerint közel 160 millió forint. A működési kiadások pedig mintegy 9-11 százalékkal emelkedhetnek. Az önkormányzat költségvetés-politikai céljai között hangsúlyt kapott Salgótarján regionális centrum szerepének bővítése. El kell érni, hogy a város közigazgatásilag és az intézményi szolgáltatások tekintetében valóban központ legyen. Az önkormányzati vagyon elidegenítésével kapcsolatban a koncepció a nem minden áron való értékesítésen alapul. Ebben természetesen fokozott felelősség hárul a Salgó Vagyon Kft.-re. A sport területén az intézményi ellátórendszer várhatóan bővülni fog a Salgótarjáni Acélárugyár Rt. tulajdonából önkormányzati tulajdonba ke( F oly tatás az 1. oldalról) Kis mértékben csökkent a keringésszervi, légzőrendszeri megbetegedések miatti halálozás, a baleset és az öngyilkosság, ám a légzőszervi megbetegedések száma még mindig másfélszerese az országos átlagnak. Ijesztő az a tény, hogy a szívinfarktus, az agyi érelváltozás, a tüdő-, vastag-, és végbélda- ganat a fiatalabb korosztály felé „tolódott el”, már harmincévesek között is előfordulnak. Dr. Dömsödy Péter az életrülő létesítményekkel. A város önkormányzata a rossz állapotú kolóniák fokozatos felszámolását tervezi, az alacsony komfortfokozatú és átmenetilakás-építés megindításával. Első lépcsőben a Hősök úton lehet kialakítani ilyen lakásokat, és pályázati források elnyerése esetén a Forgáchtele- pen épülhetnek kolónia-kiváltó lakások. Salgótarján önkormányzata az 1997-es büdzsében 130 millió forint hiánnyal számol. Ebből 30 millió forintot folyószámlahitei, 100 millió forintot felhalmozási hitel fedez. Az önkormányzat elfogadta a fogászati alapellátás funkcióprivatizációval történő városi működtetésre vonatkozó előterjesztést, bár mind a meghívott szakemberek, mind az önkormányzat vezető tisztségviselői tisztában vannak azzal, hogy a körülmények, az életmód meghatározó szerepére is kitért tájékoztatásában. Eszerint a kimagaslóan rossz foglalkoztatási helyzet, a kedvezőtlen szociális körülmények, a mind gyakoribb káros szenvedélyek, a helytelen táplálkozási szokások nemcsak a halálozás, hanem a lelki egészség egyensúlyvesztésének előidézői is lehetnek. Nehezíti a megelőző munkát, a gyógyítást, hogy a lakosság mellőzi a szűrővizsgálatokat, s az egészségügyi propaganda is rossz hatásfokú. fogorvosok által használt berendezések mielőbbi felújításra, illetve cserére szorulnak. A személyügyi döntések során, a meghirdetett pályázatok értékelése után Salgótarján sport- és létesítmény-igazgatósága vezetőjének Takács Tamást, míg a Tarjánhő Kft. igazgatójának az eddigi megbízott vezetőt, Kiss Józsefet szavazta meg a közgyűlés. Az utóbbi intézmény irányítója az „átmeneti időszakban” is sokat foglalkozott cégének jövőjével, ezzel kapcsolatos az a döntés is, melynek értelmében a város önkormányzata támogatja a Tarjánhő Kft. úgynevezett német szénsegély-hitelkérelmét. A 24 millió forint hitelösszeg keretéig és kamataira biztosítékként a Magyar Hitelbank Rt. felé a közgyűlés készfizető kezességet vállal. B.M. A negatív mutatók, a foszlányokra hullott egészség lesúj- tóak, de van recept a kedvező változás elérésére. Mint a tiszti főorvos fogalmazott: az egészségvédelem, egészségfejlesztés csak úgy képzelhető el, hogy egyrészt az állam gondoskodik az egészséges életmód lehetőségéről, másrészt a lakosság él ezzel a lehetőséggel. Jelenleg mindkét fél a másiktól várja a probléma megoldását... Ez a jelenlegi helyzet konzerválását, az egészségi állapot további romlását fogja jelenteni, (mj) Hírek Dán vendég Szécsény/Hollókő - Knud Olsen, az Európa Parlament dán tagja - dr. Serfőző András országgyűlési képviselő vendégeként - november 27-én, szerdán Nógrád megyébe látogat. Délelőtt megtekinti Hollókőt, 14-től 15 óráig a szécsényi múzeumba és kolostorba látogat. Házi divat Bátonyterenye - A Fáy András Szakmunkásképző és Szakközépiskola ruhaipari tagozatának hallgatói maguk készítette ruhákat mutattak be tegnap az Ady Endre Művelődési Központban. Mi újság? Rimóc - Körkérdéssel, helyi hírekkel, a falunapról szóló tudósítással megjelent a Rimóci Újság legújabb száma. A folyóirat közli a kisbíró szövegét, melyben a szüreti mulatságon csipkedett, akit csak tehetett. Receptajánlatot, táplálkozási tanácsokat, rejtvényt és a falu sportéletével kapcsolatos olvasmányt is találhatunk a Rimóci Újságban. Százezrek a bűn ellen Szécsény - Az önkormányzat a jövő évi költségvetésében 800 ezer forintot különít el a Szécsény és vonzáskörzete bűnmegelőzési és közbiztonsági bizottság működésére. Minderről dr. Bánfi Ferenc ezredes, rendőrfőkapitánynak és dr. Havasi Zoltán alezredes, szécsényi rendőrkapitánynak a városházán tett látogatása után hozott döntést a város képviselő-testülete. Vadászközgyűlés Karancskeszi - November 27-én (szerdán) a művelődési házban vadászközgyűlést tartanak a földtulajdonosok. A meghívott 18-20 fő a vadászati jog gyakorlásáról és hasznosításáról tárgyal majd. Polgárőrség alakult Etes - Nemrég tizennyolc fővel, főleg fiatalokból megalakult a helyi polgárőrség. December 1-jén kezdik meg tevékenységüket. A működéshez szükséges feltételeket az önkormányzat teremtette elő. Megyei tiszti főorvos a foszlányokra hullott egészségről: összefogás szükséges Listavezető szívbetegségek Saját sebeit nyaldosó, tehetetlenséggel küszködő rendőrségre nincsen szükség Mérföldkő a rendteremtés útján Dr. Havasi Zoltán, Szécsény rendőrkapitánya is szólt városa és környéke közbiztonságának helyzetéről A tanácskozás célja a körzeti megbízottak tevékenységének, a szolgálat helyzetének áttekintése, a Nógrád biztonságáért társadalmi programból a kmb-szolgálatra háruló feladatok meghatározása. A körzeti megbízottak napi munkájuk során valamennyi településen kapcsolatban állnak a lakossággal, az állami és társadalmi szervezetekkel - mondta dr. Máthé István rendőrfőkapitány-helyettes tegnap délelőtt Salgótarjánban, a körzeti megbízottak megyei tanácskozásán. Szavait történeti áttekintéssel folytatta, bemutatva a községek közbiztonsága érdekében 1952- ben létrehozott területfelelősi rendszer megalakulását, fejlesztését, visszafejlesztését, majd az önkormányzati rendszer kialakulásával az újraala- kulást. A megyében valójában 1992-ben vált lehetővé - amikor jelentősebb létszámfejlesztés történt - a korábban megszüntetett kmb-beosztások visszaállítása és az új körzetek kialakítása. Jelenleg a megyében 77 körzeti megbízotti területen 66 rendőr tevékenykedik. Munkájuk eredményességét 15 szolgálati, 18 szolgálati célra használt magántulajdonú és egy önkormányzat által vásárolt és üzemeltetett személygépkocsi segíti. A kmb-s irodák közül 19- et az önkormányzatok bocsátottak rendelkezésre, s ezért bérleti díjat sem kell fizetni, 14 iroda költségei a főkapitányságot terhelik. Öt irodában működik számítógép, s mindenütt van telefon. Összesen 50 rádióval rendelkezik a kmb-szolgá- lat, 18 helyen telepített rádiókészülék üzemel. A munka eredményeiről szólva a főkapitány közbiztonsági helyettese elmondta, hogy a megye rendőri szervei az év kilenc hónapjában 5795 nyomozást kezdeményeztek, ebből a közrendvédelmi szolgálat - döntő többségében a körzeti megbízottak - 294 ügyben folytattak eljárást. Ez a bűnügyi leterheltség minimális, ami azt jelenti, hogy több idő fordítható a közterületek rendjének ellenőrzésére. A tanácskozáson megjelent és felszólalt polgármesterek, városi rendőrkapitányok, a polgárőrség képviselője egyértelműen fogalmazták meg egyetértésüket a Nógrád biztonságáért társadalmi programban lefektetett elvekkel, a tanácskozás beszámolójában meghatározott feladatokkal: a kmb-s legyen működési területének „rendőre”, éljen és működjön együtt, mint akinek érdeke a biztonság javítása. Rendszeresen folytasson tájékoztató tevékenységet, s folyamatosan értékelje működési területének közbiztonsági helyzetét, hasznosítva ezen tapasztalatait a munkában. Dr. Bánfi Ferenc főkapitány összefoglalójában megállapította, hogy a tanácskozás mérföldkő az idén. A Nógrád biztonságáért program - amint ezt a felszólalások is tükrözték - beépült a köztudatba. Egyetlen mondat sem hangzott el a saját sebeit nyaldosó, a tehetetlenséggel ilyen-olyan okok miatt küszködő rendőrségről. Munkatársainak gondolatai a megoldásokra való törekvést tükrözték. Az elszántságot, s mindenképpen egy előre mutató és kedvező hangulatot.