Nógrád Megyei Hírlap, 1996. november (7. évfolyam, 255-280. szám)
1996-11-22 / 273. szám
1996. november 22., péntek Hazai Körkép 5. oldal Kormányhatározat az energiaárakról Márciusban mégis dönthetünk jövedelemadónk 1 százalékáról Az energiaár-emelésekre vonatkozó előzetes találgatások nem bizonyultak pontosnak: a kormány tegnapi döntése szerint január elsejétől 18,8 százalékkal nő a földgáz, 24,9 százalékkal a villamosenergia, és 21,9 százalékkal a távhőszolgáltatás ára. A kabinet elhatározta azt is, hogy szintén januártól 19,5 százalékkal emelkednek a nyugdíjak. Nem volt hiábavaló az energiaszolgáltatók költség- gazdálkodásának felülvizsgálata - hangzott el az ülést követő tájékoztatón -, mert kiderült, hogy az augusztusban javasolt áremelés 10 százalékkal meghaladta a most elfogadott indokolt mértéket. (Az állami tulajdonú szolgáltatóknak például az eredetileg tervezett 8 százalékos nyereséghányad helyett 4 százalékkal kell megelégedniük.) Mint Kiss Elemér államtitkár elmondta, az energiaiparba befektetni szándékozó partnerek nem örülnek a kabinet döntésének, de kénytelen-kelletlen elfogadják. Januártól valamivel vastagabb borítékot visz a postás a nyugdíjasoknak, ám a 19,5 százalékos emeléshez júliusban nem társul újabb. Az előzetes számítások szerint ugyanis az emelés mértékét meghatározó ’96-os átlagkereset növekedése nem haladja meg a 19,5 százalékot. Az emelés - amely az öregségi és rokkantsági nyugdíjak esetében havi 2000 forintnál, az állandó özvegyi és szülői nyugdíjak esetében havi 1800 forintnál nem lehet kevesebb - az 1997. január 1-jét megelőző időponttól megállapított ellátásokra terjed ki. Ha valaki sajátjogú és özvegyi nyugdíjat is kap, akkor ezek együttes ösz- szege 20 400 forintra emelkedik. Ha a 19,5 százalékos növekmény több lenne ennél, akkor a magasabb összeg jár. A korábbi kormányzati állásponttal szemben már a ’97 márciusi adóbevallásoknál élhetünk a lehetőséggel, hogy magunk rendelkezzünk jövedelemadónk 1 százalékának felhasználásáról. A kábinet ugyanis, engedett az MSZP-SZDSZ-frakció nyomásának, s mérlegelte a történelmi egyházak vezetőivel lezajlott találkozón elhangzottakat is. Az eredeti törvényjavaslathoz képest a tegnap elfogadott változat egyházakat érintő része szőkébb: az adóforintokat csal, az egyházak iskoláinak, karitatív és szociális szervezeteinek illetve épületeik felújítására lehet felajánlani.-rian Nyolcvanöt országban működnek ombudsmanok Az állampolgárok ügyvédjei Az ombudsman az állampolgár ügyvédje, aki megtanítja élni jogával a társadalmat - hangsúlyozta Göncz Árpád a közép- és kelet-európai emberi jogi szakértők tegnap kezdődött kétnapos budapesti tanácskozásán. Megnyitóbeszédében a köztársasági elnök kifejtette: születésétől haláláig hivatalok fogaskerekei között őrlődik az állampolgár. Főként így van ez a közép- és kelet-európai országokban, és a polgárnak gyakran eszébe sem jut, hogy szükség esetén panasszal élhet. Esetleg nem is tudja, hogy jogai vannak. Az ombudsman azonban segíthet az állampolgárnak. Marten Oosting, a nemzetközi Ombudsman Intézet elnöke, Hollandia országgyűlési biztosa szólt arról, hogy a világon már 85 helyen működik ez az intézmény. Széles körű tehát a tapasztalat, mi szerint az állampolgári jogok biztosai teljes függetlenséget élveznek a jogrendszeren belül. Ez a körülmény szükség esetén a kormányzati szervekkel szemben is védelmet jelenthet, ami előny a munkájukban. A további felszólalók rendkívül lényegesnek tartották azt, hogy az alkotmány milyen alapossággal tartalmazza az emberi jogok tárházát. Rámutattak ugyanakkor: nem kevésbé fontosak a jogok érvényesülését biztosító intézményi garanciák sem. Az előadók hasznosnak nevezték egyes parlamenti bizottságok és az ombudsmanok együttműködését, munkamegosztását is. Megyei atlaszok. A térképek mellett utcanévjegyzéket, rövid településismertetőket is tartalmaznak azok a megyei atlaszok, amelyeket folyamatosan ad ki a gyulai székhelyű HISZI-MAP vállalkozás. Tegnapi bemutatkozásukon elmondták, hogy eddig a többi között már megjelent Békés, Komárom-Esztergom, Jász-Nagykun-Szolnok és Bács-Kis- kun megye mappája. fotó: feb/hatlaczki balAzs Közvélemény-kutatás, szavazás telefonon Ha hívja, dönthet Összefogott két korszerű tudomány: a számítástechnika és a távközlés. Eredményeként megszületett egy új médium, amelynek használatához nem kell más, mint megkérni az érintetteket, fogják a telefont és tárcsázzanak. Az izraeli-magyar érdekeltségű TeleWestel Társaság a 60-as rádiótelefon-hálózat közreműködésével interaktív - kétirányú - szolgáltatást épített ki, amely a világ számos országában már polgárjogot nyert. Bebizonyosodott, hogy alkalmas statisztikai adatok gyűjtésére éppen úgy, mint széles körű politikai, kormányzati közvélemény-kutatásra, döntés-előkészítésre. A bemutató sajtótájékoztatón elmondták, hogy sokfelé ezt a módszert alkalmazzák akkor is, ha például a legszükségesebb társadalombiztosítási és adóinformációkat szeretnék az érintettek tudomására hozni. A már nálunk is működő szolgáltatás számai az ország minden pontjáról azonos tarifáért hívhatók. S. P. Lövések az éjszakában. A rendőrség egyedi ügyként kezeli a csütörtökön éjfél után Budapesten elkövetett emberölési kísérletet. Garamvölgyi László szóvivő elmondta: eddig nem vetődött fel olyan adat, amely szerint a T. P. elleni merénylet összefüggne a korábbi hasonló ügyekkel. A rendőrség információja szerint a 39 éves vállalkozó teljesen legális kereskedelmi tevékenységgel foglalkozott. Az ismeretlen merénylő egyébként 9 milliméteres kaliberű fegyverből adta le a lövéseket T. P-re, amikor az kilépett budai házának garázsajtaján. A mentők a János kórházba szállították, ahol több műtétet hajtottak végre rajta, eltávolították a lépét is. Állapota életveszélyes. A meglőtt vállalkozóra rendőrök vigyáznak a kórházban. fotó: feb/diósi imre Hack Péter: A koalíción belül ném várható igazi megújulás Küldöttgyűlés - válsághangulatban Teljesen hiteltelenné válunk és - az újabb és újabb koalíciós vitákban felmorzsolódva - az MSZP-vel együtt súlyos választási vereséget szenvedünk 1998-ban, ha nem találunk azonnali megoldást pártunk válságának orvoslására - foglalta össze a Ferency Europressnek adott nyilatkozatában a ma kezdődő országos tisztújító küldöttgyűlés tétjét Hack Péter, az SZDSZ ügyvivője.- Szerintem az is elképzelhető, hogy tavasszal kilépünk a koalícióból - mondja az ismert szabaddemokrata politikus.-Miért várnak tavaszig a döntéssel?- Mert most több kárt okozna, mint hasznot. A kérdésben ugyanis roppant megosztott az SZDSZ: úgy vélem, 15 százalék ragaszkodik a bennmaradáshoz, 15 százalék A kilépésre hajlik fotó: feb a kilépés híve, 70 százalék egyelőre ingadozik.- Ön hová sorolja magát?- A koalíción belül nem történhet igazi megújulás, ezért a kilépésre hajlanék, de nyitott vagyok á kivárásra. A másik félnek is fordulatot kell véghezvinnie, de hogy sikerül-e, attól függ: az MSZP-n belül a visszahúzó erők vagy a megújulás hívei kerekednek felül.- Mit ígér a küldöttgyűlés?- Megpróbáljuk - ezúttal zárt ajtók mögött - a kudarc okait feltárni. Ezek egyike a kormányzat sikertelensége; az, hogy még vitathatatlan eredményeit sem tudja elfogadtatni a lakossággal a To- csik-ügyhöz hasonló, a kabinet erényeit elfedő botrányok miatt. Kérdés, mennyiben tehetünk mi erről. A válasznak a vitában kell kikristályosodnia, s a most újraválasztott tisztségviselők dolga lesz, hogy ezt aprópénzre váltsák.- Személyi változások?- Pető Iván pártelnök újraválasztása szinte bizonyos, de a 11 tagú választmányban új arcok is megjelenhetnek: például Fodor Gábor, Hankó Faragó Miklós, Hóm Gábor és mások. Takács Mariann Szeretnék megelőzni a károkat, az életveszélyes baleseteket A biztonságos vezetés térképe Az MO-ás kisokos elsősorban vidéki autósoknak készült A hétköznapok rémtörténetei közé tartozik egy-egy autóút a Tisza vidékéről a fővároson át mondjuk egy dunántúli célállomásra. A bizakodó halandó hosszas töprengés után megválasztja az indulás időpontját, s amikor Budapest határába ér, bosszankodva lép a fékre: már megint dugóba kerültem! S ha mégis úgy dönt, hogy megkerüli a várost, idegenkedve vág neki az MO-ás körgyűrűnek. A „halál útján” még a gyakorlott vezetők is izzadó tenyérrel szorítják a kormányt, mert a szűk és rosszul szervezett úton sok a szabálytalankodó. A fővároson áthajtani vagy akár csak megkerülni, a vidéki forgalomhoz szokott „űrvezetők” számára valóban nem könnyű vállalkozás. A mindig túlzsúfolt forgalom bosszantó, idegességhez vezet, az idegesség figyelmetlenséghez, ez pedig jobb esetben koccanáshoz, hirtelen fékezéshez. Rosszabb esetben súlyos balesettel végződik mindez. Márpedig a fekete macskát nem jó ingerelni, mert még a végén tényleg ugatni kezd. Nem elriasztásként álljon itt egyetlen adat: 1995-ben országszerte összesen 19 817 személyi sérüléses közúti baleset történt, ebből csak a fővárosban 3949. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy egyre több autóút, autópálya épül szerte az országban. Üröm az örömben, hogy a forgalom elterelésére és meggyorsítására szolgáló útvonalakat igen nehéz kiismerni. Hatvan kilométeres tempóban haladva azonban nem ildomos tűnődni. A 10 éves születésnapját idén ünneplő Hungária Biztosító Rt. 1 500 000 ügyféllel kötött gépjármű-felelősségbiztosítást és több mint 200 ezerrel cascót. Az intézmény számon tartja partnerei elkötelezettségét, éveken át tartó hűségét. Az évfordulón a Hungária Biztosító minden partnerének ajándékkal kedveskedik: egy hasznos térképpel, amely az MO-áson segít eligazodni az autósoknak. Ezt a térképet egyébként megkapják az országba érkező külföldi kamiono- sok is, mert az eddigi legtöbb balesetet ők okozták a körgyűrűn. Ez az apró kedvesség valóban hasznos útitárs lehet. A térkép jól látható méretben mutatja az MO-s autóút minden szakaszát, jó előre tanulmányozható. S a HB-nek éppen ez volt az egyik szándéka: módot adjon a vezetőknek felkészülni a veszélyre, ezzel is csökkenteni az úton leselkedő veszélyeket. A térképet elsősorban azoknak szánta a biztosító, akik kevéssé ismerik a főváros környékét és az autóutakat, de a biztosító ügyfelei közül mindenki kérheti ezt az ingyenes ajándékot a kirendeltségeken. A Hungária Biztosító Rt. 1986-ban alakult meg, s ezzel egy időben vállalta fel a teljes gépjármű-biztosítást. Később, amikor a versenytársak is megjelentek a piacon, szélesítette termékkínálatát, s ezzel mindmáig megőrizte a gépkocsi-biztosítások piacán vezető helyét. Ezt a díjbevételek is tükrözik: Tíz évvel ezelőtt még csak 6,5 milliárd forint bevételt könyvelhetett el a HB, tavaly ez a szám 41,3 milliárd forintra növekedett. A biztosító előrelátó gondoskodása nem alaptalan. Míg 1986- ban 3,5 milliárd forintot fordított kárkifizetésre, az elmúlt esztendőben ez az összeg elérte a 27 milliárd forintot. A számok mögött nemcsak a pénz értékének változása, a partnerek számának növekedése húzódik meg, hanem az a szomorú tény is, hogy a balesetek száma is emelkedett. 1986-tól napjainkig a Hungária 5 millió 496 ezer kárt rendezett. Az 1995-ös évben egy munkanapra 2300 kárkifizetés jutott. A biztosítási szerződések száma megháromszorozódott az elmúlt 10 év alatt. Alapításakor a Hungária még csak 861 ezer biztosítást kezelt, tavaly már 2 millió 652 ezret. Tény, hogy a biztosítások átlagdíja tíz évvel ezelőtt „csak” 2500 forint volt, most - jórészt az új autók beszerzési árát, az alkatrész és a javítási költségeket terhelő inflációnak, a piaci versenynek köszönhetően - bizony tetemesen, több mint 15 500 forintra emelkedett. Nemcsak a díjak, az átlagosan kifizetett kárösszegek is hasonló ütemben nőttek. Egy évtizeddel ezelőtt 11 ezer forintról mára ez az összeg 51 ezer forintra emelkedett. (X) Jelöltek a bársonyszékbe. Szocialista képviselőktől származó értesülések szerint a leköszönt népjóléti miniszter, Szabó György utódjának legesélyesebb jelöltje Varga Péter Pál, a Honvédkórház idegsebésze, Kis József, az MSZP-frak- ció egészségügyi munkacsoportjának vezetője és Kökény Mihály népjóléti államtitkár. Megye nélkül nem megy. Az igazságügy reformjának fontos elemeként négy szintű lesz az igazságszolgáltatás, s a tervek szerint elsősorban a megyei bíróságok kapnak a jelenleginél szélesebb hatáskört - közölte egy szakmai tanácskozáson az igazságügyi tárca főosztályvezetője, Koczka Éva. Miniszteri keret. A Központi Környezetvédelmi Alapban a tárca vezetőjének 1,1 milliárdos elkülönített kerete van, amelyből belátása szerint adhat támogatást. Illés Zoltán, a Fidesz alelnöke szerint nem teljesen indokolt célokra is juttatott pénzt Baja Ferenc, ezért indokolt, hogy a miniszterelnök vizsgáltassa ki az alap pénzeinek felhasználását és a visszaélések gyanúja miatt vonja le a személyi konzekvenciákat. Diákrangsor. A magyar 8. osztályosok matematikában a 14., természettudományban a 9. helyen szerepelnek 41 ország tanulóinak összevetésében. A 7. osztályosok matematikában a 13. helyen, természettudományban pedig a 9. helyen állnak 39 ország rangsorában. A Nemzetközi Pedagógiai Társaság legutóbbi felmérésének eredményeiről tegnap Báthory Zoltán, a művelődési tárca helyettes államtitkára számolt be. Felmondott egyezség. A Honvédszakszervezet kilépett a Honvédségi Érdekegyeztető Tanácsból, mert szerinte ott csak látszategyeztetés folyik. A HOSZ tegnapi elnökségi ülésén példaként említették, hogy a csaknem 1 milliárd forintos bérmaradványt a minisztérium dologi kiadásokra csoportosította át. A minisztérium szerint a szakszervezeti döntés növeli az ellentéteket és nem oldja meg a problémákat Újra az 1 százalékról. Med- gyessy Péter pénzügyminiszter fogadta a magyarországi történelmi egyházak vezetőit, akik a személyi jövedelemadó 1 százalékának szabad felhasználásával kapcsolatos megoldásokról érdeklődtek. Kinyilvánították, hogy híveik szándékát a megjelölt közcélok támogatására nem kívánják korlátozni. Megállapodtak, hogy a pénzügyminiszter rövidesen megküldi a kormány megoldási javaslatait az egyházaknak.