Nógrád Megyei Hírlap, 1996. november (7. évfolyam, 255-280. szám)
1996-11-18 / 269. szám
1996. november 18., hétfő SZECSENY Megyei Körkép é BATONYTERENYE R3 RETSAG 3. oldal Nógrád Megyei Hírlap Tarnóczi László jegyzete Dobra vert honvédség A z Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Részvény- társaságnál, valamint az OTP Ingatlan és Befektetési Rt.-nél november 11-éig jelezhetjük vételi szándékunkat, ameny- nyiben laktanyára, nőtlen tiszti szállásra, használaton kívüli honvédségi raktárra, sportpályára, helyőrségi klubra, vagy éppen harcálláspontra van szükségünk. A jelzett határidőn belül 45 ilyen jellegű ingatlanra pályázhatunk, a haderőreform előre haladtával azonban a honvédség valószínűleg bővíteni fogja kínálatát. Nincs a listán ugyanis a felszámolt rétsági elit alakulat, s hiányoznak azok a laktanyák is, ahová a napokban látogatott el a vezérkari tisztek egy-egy csoportja. Ők közölték ugyanis, hogy megkezdődött a visszaszámlálás. A választék a bőség zavarába hozza az érdeklődőt. S hogy mit kezdhetnék a honvédség vagyonával? Lehetne például magánhadseregem, őrző-védő szolgálatomat pedig egy egész országra kiterjeszteném. A privatizált honvédségi cuccaimat jó áron vinném be egy-két év múlva a NATO-ba, persze csak akkor, ha nem megy az üzlet. A jegyzett tőkét csak emelné szellemi apportom. Magas biztosítást kötnék, felértékelnék és leértékelnék, még a dolgozók egy részét is megtartanám. Két-háromfős menedzsmentet alkalmaznék menedzser-fizetéssel, a többit pedig zsoldosként három műszakban alapbéren, örüljenek, hogy van munkájuk. Laktanyáim falán óriásplakátok hoznának hirdetési bevételt, megalakítanám a Mili- tari-Tours Utazási Irodát, túlélő-kirándulásokat szerveznék. A privatizációnak ugyan már csak a morzsáit csipegetném, de nálunk az sem kevés. P hogy a maradék Magyar kJ Honvédség a haderőreform után mire lesz jó még? Alvállalkozómként talán lehet, hogy laktanyáim őrzését ők végeznék. Kalácstól a savanyúságig Harmadszor rendezik meg a Budapesti Nemzetközi Vásáron - november 20-a 23-a között - a Foodapest élelmiszer- ipari és a témához kapcsolódó gépipari szakkiállítást. Megyénket az alábbi cégek képviselik: Palóctáj Sütőipari Kereskedelmi és Szolgáltató Konyha, szobabútor, lucerna - Gyűjtiogat)ó hangulatban A hétvége égéstermékei Lakástüzhöz vonultak pénteken éjjel Zagyvarónára a mentők, a rendőrök és a tűzoltók. Egy Posta úti ház konyhája gyulladt ki, az eddigi vizsgálatok szerint elektromos hiba miatt. A lakás tulajdonosát és fiát égési sérülésekkel kórházba szállították, a kár 300 ezer forint. Tőrrel szúrt az asszony, életveszélyes a sérülés Egy családi viszály ára Életveszélyt okozó testi sértés alapos gyanúja miatt rendelt el nyomozást a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztálya a tari F. K.-né ellen. A gyanúsított november 15- én 22 óra körül tari családi házuk előszobájában, egy családi veszekedést követően tőrrel deMunkahelyi italozás: nem mindig bocsánatos bűn - Fél deci és állás Inni vagy nem inni? - Ez a kérdés Kft., pásztói Avonmore Kft., a dejtári Konzerv Zöldség-Gyü- mölcs-feldolgozó Kft., a salgótarjáni Tartósélelmiszer-tartó- sító Kft. Előzetes információnk szerint a Palóctáj a két új díj közül - újdonság és siker - egyet-egyet kivívott magának kenyér- és kalácstermékével. (Folytatás az 1. oldalról) Az alkoholizálóknak pedig a következőkre kell figyelni: csak annyit szabad poharazni, amennyit a főnökök nem vesznek észre ... Ezer és egy az oka annak, hogy a munkaidőben történő alkoholfogyasztást tiltják, ellenőrzik, büntetik. De messze vannak már azok az idők, amikor a megyei munka- biztonsági szerv szakemberei szondával vizsgálódtak ... Vacak szondák Nagy Endre, a megyei munka- biztonsági és munkaügyi felügyelőség helyettes vezetője: -Ma már saját hatáskörükben járnak el a biztonságos munkavégzés érdekében a cégek, a hogyanra nincs általános szabály. Néhány éve gyakran megtörtént, hogy alkoholtesztet alkalmaztunk, de előfordult, hogy a dolog nevetségbe fulladt, mert az akkori szondák néha a dohányzást is alkohol- fogyasztásnak „minősítették.” „Beugrott” a szonda a konyakos meggy fogyasztásnak is, ezért az ellenőrök a próba próbája céljából olykor magukkal kellett vigyenek ilyen édességet. Vagyis az italfogyasztás bizonyításának nehézkessége a célszerűség kárára ment, s egy kicsit talán el is komolytalaní- totta a dolgot. A munkahelyi vezetők zöme - hála a Munkatörvénykönyvnek - természetesen elfogadhatatlannak, hovatovább üldö- zendőnek tartja a munkaidő alatti zugitalozást. Néhányan így nyilatkoztak:- Mi feddhetetlenek vagyunk. Nyilván azért is, mert a dolgozóink is tisztában vannak vele, hogyha valakit alkoholos Aki vagány, velünk iszik! állapotban érnénk, a legszigorúbb eljárás következne - mondta Mészáros Attila, az OTP és Kereskedelmi Bank Rt. megyei igazgatóságának helyettes igazgatója. Kevés a nagy „piás”- Az általam ismert munkahelyeken egyáltalán nem isznak munkaidőben. Az egész városban két olyan embert ismerek, akinek a tiltás nem számít. Sőt- szerintem a pénz miatt - kezd kimenni a divatból a névnapozás, az alkalmi és engedélyezett koccintás, amely pedig tényleg összekovácsolhatja a kollektívát - közölte véleményét Ra- dácsi László, a szécsényi Városi Művelődési és Ifjúsági Centrum igazgatója. Baranyi Károlytól, a salgótarjáni Acélárugyár Rt. biztonsági osztályának helyettes vezetőjétől megtudtuk, hogy egyszerű ránézéssel, esetenként már a kapunál megkezdik az előírások betartását.célzó szűrést. Műszakkezdés előtt - regVarsányban, a Szécsényi úton egy férfi pénteken délután felgyújtotta lakása bútorait, a tüzet a szomszédok fékezték meg. A kár 20 ezer forint, a gyújtogatót a mentők kórházba szállították. A rétsági Rákóczi úton szombaton délelőtt 30 mázsa lucerna égett, a becsült kár 30 ezer forint. Horogra akadt az elkövető - Szórakozott, kirabolták Fenyegetés a gyűrűért rékon szúrta elvált férjét, aki az orvosi vélemény szerint életveszélyes sérülést szenvedett. Mátraterenyén november 16- án, 16 óra 25 perckor holtan találták lakásában a 36 évesS. T- t, aki búcsúlevele szerint önkezével vetett véget életének. A rendőrség idegenkezűségre utaló nyomot nem talált. Diszkóban szórakozott a minap a tarjáni, tizennyolc éves L. R., s éjféltájt haza indult. A leányzó úgy gondolta, hogy a diszkó és a külváros között lévő néhány kilométert gyalog és baj nélkül megteheti. Számítása azonban nem vált be, mert alig hagyta el a város végét jelző táblát egy ismeretlen alak csapódott melléje. Cigarettát kért a lánytól, aki nem tudott adni, hiszen maga sem dohányzott. Az alak ezután már nem sokat habozott, félelmetes tőrt húzott elő a kabátja alól, s a lány nyakához nyomta. Először az út menti bokrok közé parancsolta a lányt, de meggondolhatta a dolgot, mert inkább az L. R.-nél lévő értékeket követelte. A lány félelmében átadta a nála lévő hétszáz forintot és köves aranygyűrűjét. A rablást csak később jelentette be a rendőrségen attól félve, hogy az ismeretlen bosz- szút áll. Jó személyleírást adott támadójáról, így a rendőröknek a mozaikkép láttán gyanújuk támadt, ami nem sokkal később be is igazolódott. Elfogták a többszörösen büntetett salgótarjáni R. B-1, aki alig másfél hónapja szabadult a hasonló bűn- cselekményért kirótt szabadságvesztéséből. Egyébként a gyűrű visszakerült jogos tulajdonosához, R. B. pedig rablás bűntette miatt ismét a rendőrség vendégszeretetét élvezi. P. A. Újszülött Astra az Opel családban Családi hétvégét rendeztek az ország minden Opel márka- kereskedésben, így a tarjáni Opel Kenderesinéi is. Bemutatták az Astra család új tagját, az Opel Astra Familyt. Az autó új tervezés, hiszen rendelkezik teljes méretű légzsákkal az utas oldalán is, központi zár, szervokormány, színezett üvegek, fordulat- számmérő, speciális dísztárcsák és kárpitozás, karosszéria színére fényezett lökhárítók és tükörborítás, halogén ködfényszórók és hátsó fejtámlák egészítik ki a GL alapfelszereltséget. Kenderesi Géza tulajdonos meghívására a Salgótarjáni Fekete Sasok kosárlabdacsapat tagjai is részt vettek a családi hétvégén, sőt kipróbálták az „újszülöttet”. Az új autót ki is lehetett próbálni a márkakereskedés udvarán FOTÓ: RIGÓ FOTÓ: -RT- (ILLUSZTRÁCIÓ) gél vagy éjszaka - előfordul a szondás ellenőrzés is. Időnként találkoznak kihágásokkal, s amennyiben négy ezrelék feletti értéket jelez a szonda, balesetveszély miatt eltiltják a dolgozót az aznapi munkavégzéstől. A szabálytalankodóval emellett humánusak: adnak esélyt nekik a bizonyításra. Mérce a kulturáltság Következetességről tanúskodó, ugyanakkor egy fajta rugalmasságot nem mellőző vezetői magatartásról szóltak az Amstel Kereskedelmi Kft. kereskedelmi igazgatójától, Bárczy Andrásáétól hallottak:- Fegyelmezett ember vagyok, szeretek keretek között élni, s ezt várom el a munkatársaimtól is. Hiszek abban, hogy munkaidőben nem fogyasztunk alkoholt. Esetenként azonban nem zárkózhatunk el olyan munkaebédektől, megbeszélésektől, ahol kóstolással népszerűsítjük a saját söreinket. Mércénk: a kulturáltság. M. J. HIrek Irány a színház! Ságújfalu - Színházi előadásokat kedvelők számára szervez budapesti utat, tartalmas programot a helyi művelődési ház. A BM Duna Palotában november 23-án az István király című, kétfelvonásos dráma megtekintésére nyílik lehetőségük a helybelieknek. Havi részletek Karancsberény - Erre az évre a képviselő-testület a sportegyesület támogatására egymillió forintot szavazott meg. Az összeget havonta kapja meg az egyesület. Idősek köszöntése Bátonyterenye - Műsor, köszöntő várja az időseket a városi művelődési ház és könyvtár nyugdíjasklubjának rendezvényén november 20-án 15 órakor a művelődési intézményben. Idősek napját tartanak november 23-án, szombaton 16 órai kezdettel a Petőfi Művelődési Házban is. Életünk, ételünk Salgótarján - A korszerű életmód és ételkészítés témakörében bemutatóval egybekötött, öt részből álló előadássorozatot indít november 24-én 10 órai kezdettel az Acélgyári úti óvodában a Belszervi Betegek és Rokkantak Országos Egyesületének helyi szervezete. Bővebb információt a 420-770- es és a 316~307-es telefonon kérhetnek az érdeklődők. ______ EZ ONT IS ÉRDEKLI... r NÓGRÁDKER RT.) # # ENGEDMÉNYES AKCIÓK BALASSAGYARMATON, AZ IPOLY ÁRUHÁZBAN. Egyes konfekcióáruk:- női blúzok,- férfizakók,- férfipantallók,- kötött pulóverek i 20*40 % engedménnyel! Márkás női fehérneműk Erzsébet és Katalin napra 30 % engedménnyel! Női hálóing 2 900 Ft helyett 2 030 Ft Női hálóing 3100 Ft helyett 2170 Ft Melltartó 1450 Ft helyett 1015 Ft Melltartó 2 690 Ft helyett 1888 Ft Melltartó 2 900 Ft helyett 2030 Ft Női nadrág 285 Ft helyett 200 Ft Női nadrág 520 Ft helyett 364 Ft Női nadrág 580 Ft helyett 406 Ft Lakástextilárukból 30 % ax engedmény. Padlószőnyeg- és futószőnyeg-darabok, egyes frottírtörülközők most olcsóbbak! Egyes cipők leértékelt áron kaphatók. ftO % engedmetittvel ÍlmmtoaÉééu egyes háztartási kisgépek, játékok, illatszerek, táskák, tapéták. MINDEN SÚTOIt 1* % óId 30 km körzetben díjtalan házhoz szállítás! Kedvezményes OTP-hitelakció azOTPésaNÓGRÁDKERRt. szervezésében. SALGÓTARJÁNBAN: Lakberendezési Áruházban, Sztereó híradástechnikai boltban. BALASSAGYARMATON: Ipoly Áruházban. Gyorsított OTP-iigyintézés! Helyben! (Csak Nógrád megyei § lakosok részére.) g 10 % előleg befizetésével 24 havi részletre vásárolhat: 10 000 Ft-ot meghaladó, egyedi fogyasztói árú- háztartási gépet,- főző- és fűtőkészüléket,- színes televíziót,- bútort 200 000 Ft értékhatárig.