Nógrád Megyei Hírlap, 1996. október (7. évfolyam, 229-254. szám)

1996-10-12-13 / 239. szám

10. oldal SportMozaik 1996. október 12., szombat A 87 éves Persik János 1920 óta szíwel-lélekkel kötődik az SBTC-hez Egy életen át a Csapatért Bensőséges ünnepségen köszöntötték az SBTC Öregfiúk klubjában október 10-én Persik Jánost, a csapat mérkőzése­inek ma is rendszeres látogatóját, egyik leglelkesebb szurko­lóját, aki ekkor töltötte be 87. életévét. Régi tarjánit, ízig-vérig sportembert faggatok, kérde­zek Zagyvapálfalván, Buda­pesti úti lakásán. Az elmúlt idők nagy futballcsatái, a Stécé legjobbjai kerülnek szóba, mert beszélgetőpartne­rem az a Persik János, akinek élete egybefonódott az SBTC- vel. Korát meghazudtoló len­dülettel beszél, friss az emlé­kezete. Az intéző mindenes- Inászón születtem, For- gáchon nevelkedtem, aztán következett Tarján, a bányako­lónia. Dolgoztam a tűzhely­gyárban, az öblösüveggyár­ban, majd a bányához kerül­tem. Villanyszerelő, lakatos és telefonműszerész a szakmám. A frontról jöttem vissza 1945- ben, a bátyámnál voltam Kis­terenyén, fájt a lábam, amikor sógornőm mondta, hogy már háromszor is kerestek Tarján- ból a bányától, mert beválasz­tottak az üzemi bizottságba. Gondolom, azért, mert világé­letemben igazságszerető, szó­kimondó ember voltam.-E949 őszén történt, dr. Wagner Jenő és Kálmán Lajos hivatott és megkért, hogy vál­laljam el az intézői tisztet. Előzőén már elnököt is szeret­tek volna belőlem csinálni, de azt nem vállaltam, mert erre nem tartottam magam alkal­masnak. Gondolkodási időt kértem, aztán igent mondtam. A következő évet Soós Ká­rollyal kezdtük. Ekkor még nem sejtettem, hogy kisebb megszakítással 1965-ig dol­gozom majd a csapat mellett.- Mit vártak akkor egy inté­zőtől?- Soós Karcsi fogalmazta meg, amikor egy elnökségi ülésen kijelentette: „az intéző az enyém, velem van, ott kell legyen mellettem a pályán!” Ez azt jelentette, hogy a játé­kosok. minden ügyes-bajos dolgát intéznem kellett, s a mérkőzés jegyzőkönyveinek vezetésétől kezdve a sportor­vos biztosításán át a külön­böző MLSZ-üléseken való részvételig minden az én vál­lamon volt.- Hogyan emlékszik az edzőkre?- Mindenkivel együtt tud­tam dolgozni, bár voltak vitá­ink, ez soha nem zárult harag­gal. Soós Károlyt szerettem, mert igazi profi edző volt. Hű a klubhoz, és a jövőre is gon­dolt, úgy építette a csapatot. Kiéber Gábor intelligens, pe­dáns ember volt, jó szakem­ber, kicsit különc. Tejet itatott a játékosokkal. Megitták, de utána a fröccs sem maradt el. Szűcs Györggyel csodálatos négy évet töltöttem együtt. Egykori csapatát, az Újpestet otthonában vertük 3-1-re. Bo- dola Gyulát sajnáltam. Sokat panaszkodott nekem, hogy a másik edző „fúrja”. Igaza volt. Grosics Gyula remek kapus, nagy játékos volt, de nem edzőnek, vezetőnek való. Mészáros József, „Dodo” volt a másik olyan edző, akit én Soós mellett már akkoriban profi edzőnek hívtam magam­ban. „Figyelő” emberek Dolgoztam Túrái Andrással is két évet, és amikor egy fél szezonra Szűcs György vissza­tért, akkor kikötötte, hogy Wahlkampf Lajos és én kellek neki segítőnek. Ennek termé­szetesen örültem.- Hogyan történtek ebben az időben az igazolások?- A Stécé mindig arról volt híres, hogy helyi, nógrádi gye­rekek alkották a csapat gerin­cét, persze időnként kellett a frissítés. Sok helyen volt „fi­gyelő” emberünk, aki jelzett, ajánlott játékosokat. „Taligá­ért" először Ózdra, Csákiért László Imrével Szegedre men­tünk. Kocsis Lajost kétszer is figyeltük. Először Óbudán, az­tán a Kőér utcában, ahol az if­júsági válogatott játszott. Nagyon örülök annak, hogy Kmetty Jóska is hozzánk ke­rült. O is beváltotta szakmai­lag és emberileg is a reménye­ket. Sokszor eszembe jut, az ő igazolásának nagyon örülök. Volt, hogy Hatvanban centert kerestünk, és hoztuk Horváth Ferit. Kalóriapénz és más-Mit kaptak a leigazolt játé­kosok?- Ki ezt, ki azt, de ez már nem tartozott rám. Magában az, hogy jó fizetés volt nálunk a bányánál, volt kalóriapénz, prémium, s olykor, amikor bajban volt a csapat, ez a pré­mium akár meg is háromszo- rozódott. Nagyon kevés he­lyen tudtak ebben az időben hasonló anyagiakat biztosí­tani.-A bajt, a kiesés veszélyét említette. Biztos voltak „bun­dák" is!?- Mióta a focit játsszák, azóta van „bunda”. Volt akkor is, csak nem milliókért, hanem baráti alapon. Mi a Tatabá­nyával és a Doroggal „össze­tartottunk”, de az volt az érde­kes, hogy a Doroggal legtöbb­ször döntetlent játszottunk, és soha nem bundáztunk.- Hogyan telnek napjai?- Évtizedeken át elkísértem a csapatot vidéki meccseire is. Szívesen fogadtak, vittek, hoz­tak. Mintegy másfél éve már csak a Tóstrandra járok ki. Pálfalván élek tizennégy éve, jól érzem magam itt, de min­den délelőtt bemegyek Tar- jánba az ismerősökkel, a régi­ekkel a fociról, a Stécéről be­szélgetünk. Nem tehetek róla, én 1920-tól mint mezítlábas gyerek szegődtem a Stécé mellé és végigkísértem egész történetét. Amit csak lehetett, mindent megtettem a Csapa­tért. A lelkem, a szívem a Sté- céé volt és marad is, amíg csak élek. Szokács László Csongrády Béla, lapunk felelős szerkesztője is barátság­gal köszöntötte az ünnepeltet. Középen Kmetty József, az egykori kiváló SBTC-labdarúgó. fotó: gyurián tibor Siker és kudarc Jerevánban Ozsváth András sakkcsapatvezető nyilatkozata lapunknak Mai napig beszédtéma a magyar sakkozók jereváni szerep­lése. A női csapat eredménye sikeresnek mondható, ám a férfi gárda 18. helye egyértelműen kudarc. Mi történt Jere­vánban, a sakkolimpián? - kértünk szakmai elemzést Ozs­váth András mesteredzőtől, a Sakkélet felelős szerkesztőjé­től, a magyar csapat örményországi vezetőjétől.- Az Élő­pontátlag alap­ján férfi csapa­tunk a 124 in­duló közül harmadik, a lá­nyok pedig 74 csapat közül az ötödikek vol­tak. A lányok hozták ajiapír- formát. Am az 1. táblán Pol­gár Zsófi egé­szen kiválóan játszott, 14 par­tiból 10 pontot szerzett, mind­ezt a legjobbak ellen, s így tel­jesítményértéke a legjobb volt a női mezőnyben. Kiváló Lakos Nikoletta tartalékként elért 7 pontja is, és dicsérnem kell Mádl Ildikót is, aki szintén 7 pontot ért el. Bár ő egy kicsit békülékenyebb volt, mint a ko­rábbi olimpiákon. Két újonccal álltunk föl, hiszen a két junior­nak, Medvegy Nórának és La­kos Nikolettának ez volt az első igazi nagy versenye. „Agyonsakkozott” ifjak- Az előzetes nyilatkozatok alapján férfi csapatunknak so­kan dobogót jósoltak, ami na­gyon ráfért volna férfi sakk­sportunkra. Am az ez előző olimpiák kudarcai után a jere­váni 18. hely több mint hideg­zuhany, hiszen a lehető legerő­sebb összeállításban ülték asz­talhoz a mieink. Szóval: mi tör­tént a férfiakkal?- Tény, a 18-hoz hasonló he­lyezést - sajnos - az előző olimpiákon is elértünk. Az eredmények értékét az adja meg, hogy ki kivel játszik. A legszomorúbb az újvidéki sze­replés volt, amikor nem játszot­tunk az 1-9. helyen végzett csa­patok egyikével sem. Itt, Jere­vánban az 1-9. helyen végzett csapatok közül hárommal és az első húszból is mindössze hét­tel játszottunk. A baj az volt, amikor ismeretlen csapatok el­len ültünk asztalhoz, olyanok­kal, akik itt szerették volna fel­hívni országukra és sakksport­jukra a figyelmet. Utólag min­dent kitalálnak, hogy későn vá­lasztottak kapitányt, hogy baj volt a felkészüléssel, tehát úgy csinálnak, mintha hat olyan embert kellett volna össze­Polgár Judit sötéttel nyert az amerikai Gulkó ellen szedni, akik most kezdenek el sakkozni. A fő bajt azonban senki nem látta. Emlékszem, Málta szigetén még hat óra já­tékidő után is ott ültek a magya­rok a tábla mellett, küzdöttek. Most a hatórás játékidő után négy partit játszottunk, abból hármat el is veszítettünk. Játszmáinkat a negyedik, ötö­dik órában már be is fejeztük.-Lékó és Almási korábban az egyéni versenyeken szép si­kereket értek el, és ez megfe­lelő önbizalmat adott nekik. Senki nem gondol arra, hogy mindketten „agyonsakkozták” magukat. Mindenki mondja, hogy a sakk nem sport, nem művészet, nem tudomány, ha­nem a három együtt. A sakknak van egy művészeti része. Ez azt jelenti, hogy bele kell élni ma­gam a partiba. Valahogy a két titánnak a lelke hiányzott a par­tikból. Ha kikaptak, ha nyertek, egyaránt jó volt a hangulatuk. Polgár elnézései- Valahogy nem érdekelte őket. A Lékónak négy partiból volt 3,5 pontja, amikor sorozat­ban nyolc döntetlent csinált, hogy ne veszítsen Élő-pontot. Itt jelenthetem ki, hogy az Idő­pont egy fetisizált humbug. Nem azt jelenti, hogy valaki erősen játszik. Almásinál az volt a furcsa, hogy nem a stílu­sának megfelelő megnyitást vá­lasztott. Olyan védelmet ját­szott, amiben harminc lépésen át nem lehet újat húzni, s aztán kicsivel jobb állásokat nyerésre erőltet, amikor már nem lehet nyerni, mert döntetlen a parti. A fiatalembereknek, Lékónak és Almásinak le kellett volna söpörni a mezőnyt, ha igaz, hogy az egyik világbajnok akar lenni, a másik pedig világbaj­nokjelölt szinten sakkozik.- Polgár Judit szereplését is sokan bírálták, mondván, hogy mínuszban maradni az első táb­lán. kevés a jó csapatszerep­léshez.- Ez még mindig jó eredmény az első táblán. A baj az, hogy olyan elnézése­ket vétett a kí­naiak, a portu­gálok és az an­gol Short ellen, amiket - ahogy mondta nekem - ötéves korá­ban sem tett meg. Tiszteket, alapvető kom­binációkat né­zett el, ami érthetetlen. Ezzel 40-45 Élő-pontot veszített. De hát Polgár Judit akkor is egy csodálatos sakkozó, akárhá- nyadik helyen van, hiszen a férfi élmezőnyt már végigverte. A csapat két leglelkesebb em­bere Portisch és Pintér volt, mert ők nem voltak agyonsak­kozva. Csernyinről csak annyit mondok, hogy egy végtelenül aranyos ember, de valami fé­lelmetes gyávaságban szenved. Nagy az acsarkodás-Milyen volt a rendezés, a hangulat Jerevánban?- Mindenről csak jót mond­hatok. Egy folyosón laktak a magyarok, Lékó vegetáriánus ételeket kapott, ahogy kérte, semmifajta vita, összeszólalko- zás nem volt, Benkö Pál kapi­tányt egy kicsit sajnáltam, mert a színelosztáskor mindenki sze­retett volna világossal játszani. Jó körülmények voltak, csak sakkozni kellett volna jobban!- Hol lesz a következő olim­pia 1998-ban?- A kalmük fővárosban, Elisztában, ám az is lehet, hogy a 350 ezer lakosú ország átadja a lehetőséget az oroszoknak, Szentpétervárra.- Addigra feltámadnak re­ményeink?-Az a baj, hogy nálunk a kudarcoknál mindig a kapitány a hibás. Még soha nem mond­tuk azt, hogy kérem, a kapitány remek volt, ám a csapat leégett. Nagy az acsarkodás a sportág­ban, és ami ennél is rosszabb, nincs Magyarországon a sakk­ban szakmai nevelőmunka. S e nélkül csak rózsaszín álmokat kergethetünk. (Sz. L.) Egy vagy kettő legyen-e az NB II ? Sportberkekben tart a csen­des fojtogatás. Érvek és ellenérvek, koncepciók és sportérdekek ütköznek. Új vezetése van az MLSZ-nek, amely napirendre tűzte az NB Il-es bajnokság átszervezését. Röviden a lényeg: a jelenleg két csoportban küzdő 32 NB Il­es csapat helyett 1997 őszétől egy csoportban lényegében fele ennyi együttessel játsszon a második vonalban. Könnyen cáfolhatók a szövetség indokai Az átszervezésről a szaksajtó már többször és többféle meg­közelítésben írt. Ismertetett ál­láspontunkat, amelyet a profi liga illetékes vezetőivel, szerve­ivel már közöltünk, írásban is megjelenítettünk, ezúttal a nyilvánosság számára is közzé- tesszük. Mindenekelőtt azért, hogy hitelesen tájékoztassuk a közvéleményt, s számíthassunk annak segítő támogatására. Az MLSZ úgy indokolja az átszervezés szükségességét: ninçs ennyi - tehát 18 NB I-es és 32 NB Il-es - profi csapat az országban, ezért kell a második vonalbeliek számát felére csökkenteni. Azt is felhozzák érvként, hogy magasabb lesz a játékszínvonal. Továbbá: ha több mérkőzést játszanak a csapatok, felkészültebbek lesz­nek a játékosok. Hogy mennyi profi csapat van Magyarországon, azt nehéz eldönteni, de az biztos: az NB I-ben és 11-ben játszó játékosok lényegében a futballból, a já­tékból élnek. A magyar profit csak a magyar valóságból kiin­dulva lehet megítélni. Mert ha a mindenáron követendő nyugat­tal hasonlítjuk össze, lehet, hogy egy profi csapat sincs az országban. Ezért tehát óvok at­tól, hogy összehasonlításokat tegyünk más országokkal. Éllenkező esetben Budapes­ten nem lehetne annyi NB I-es csapat, hiszen erre nincs példa Európában. Az sem bizonyos, hogy az átszervezés következ­tében magasabb lesz a bajnok­ság színvonala. Erre ugyanis más tényezők is hatnak, s ezt csak a magyar valóságból kiin­dulva lehet megítélni. Az sem igaz, hogyha 16 helyett 18 csa­pat szerepel egy bajnokságban, a játékosok több mérkőzéssel a lábukban edzettebbek, felké­szültebbek lesznek. Egy csapat edzettségét, felkészültségét nem lehet egyenes arányba állí­tani a lejátszott mérkőzések számával. Az amatőröket sújtja az átszervezés De nem folytatom tovább, az MLSZ érvei mindenki számára könnyen és egyszerűen cáfolha- tóak. Egyébként is az elmúlt év­tizedekben a színvonal növelé­sének a jelszavával már olyan sokszor átszervezték a magyar labdarúgást, hogy napjainkban már csak játékosok stoplijait volna szabadna látnia a nagyér­deműnek! Lássuk, mi indokolja, hogy maradjon a kétcsoportos NB II? Azt mondhatnám: mindaz, ami­ről a döntéshozók elfeledkez­tek, vagy elnéztek fölötte, vagy nem voltak benne személyesen érdekeltek. Nézzünk párat kö­zülük! Az egycsoportos NB II-ben a csapatok fenntartása lényegé­ben egyenlő lesz az NB I-es együttesek költségeivel. Salgó­tarjánból Sopronba, Nyíregy­házára, Szegedre, Diósgyőrbe, Nagykanizsára stb. utazni, az étkezési és szállásköltséget fe­dezni óriási kiadásokat jelen­tene. Ezzel szemben a buda­pesti NB I-es csapatok mind­ezek alól mentesülnek, hiszen a mérkőzések felére villamos- jeggyel utazhatnak. Az NB II átszervezése azt je­lenti továbbá, hogy 16 együttes visszaminősül az NB III-ba. Az NB III-ból - a természetes kie­séseken kívül - szintén 16 csa­pat lép egyet visszább, s a do­minóelv a megyei I. osztályú, a területi és a körzeti bajnoksá­gokat is érinti. Tehát csökken a csapatok és a sportolók száma. Már ezért is érthetetlen az MLSZ intézkedése. Hiszen a profi liga csapatainak átszerve- - zése az amatőr sportegyesüle­teket sújtja. Ha megnézzük a statisztikát, láthatjuk, már az előző éveknek is mérséklődött a futballozók száma. A szerve­zeti intézkedéssel csak felgyor­sul ez a folyamat. Ahelyett, hogy intézkedések születnének az utánpótlás-neve­lésre, az ifjúsági bajnokságok szélesítésére, anyagi támogatá­sukra, új ösztönző rendszerek bevezetésére, a báziscsapatok számának csökkentésére he­lyezi a hangsúlyt az MLSZ ve­zetése. Miként az egész magyar sport, a labdarúgás is mély gö­dörben van. Arra kellene össz­pontosítani az anyagi és szel­lemi erőket, hogy rátaláljunk a felfelé emelkedés útjára. Hogy miként lehetne a közönséget visszahódítani a futballpá- lyákra? Úgy látom, nem ebbe az irányba haladunk. Elengedhetetlen az erkölcsi tartás A sporthoz mindig is pénzre volt és lesz szükség. Most még több pénz kellene, hiszen át­rendeződnek az értékek, más­képpen dominálnak az érdekek. Ám bármennyire is szüksége van a pénzre a sportnak, elen­gedhetetlen az erkölcsi tartás. Ezt pedig csak azok tudják képviselni, akik nem sározód- tak be, akik nem keverednek a korpa közé! Kálovits Géza (Az SBTC Alapítvány kuratóri­uma elnökének cikkét vitaindí­tónak szánjuk. Várjuk tehát a fontos témában a hozzászólá­sokat - a szerk.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom