Nógrád Megyei Hírlap, 1996. október (7. évfolyam, 229-254. szám)
1996-10-05-06 / 233. szám
6. oldal Hagyomány 1996. október 5„ szombat Palócföldi népi iparművészet Ma délelőtt „Élő népművészet” címmel megyei népművészeti kiállítás nyílik a bátonytere- nyei Ady Endre Művelődési Központban, ahol egyéni alkotók és közösségek mutatják be alkotásaikat. Ezzel kapcsolatban beszélgettünk dr. Kapros Mártával, a balassagyarmati Palóc Múzeum etnográfus igazgatójával.- Milyen alkalomból nyílik ez a kiállítás? Ennek apropója egy három- évenként meghirdetett országos pályázat. A beérkezett anyagot első lépcsőben megyei zsűri szelektálja. Ennek eredménye kerül most az érdeklődő közönség elé. A következő lépcsőben már az országos anyag egészéből válogatja ki egy újabb zsűri a díjazottakat. Az arra érdemesnek ítélt alkotásokat a Néprajzi Múzeumban kiállításon mutatják be. Hozzátenném, hogy az „élő népművészet” helyett én népi iparművészetről beszélek.- Miért, mi a különbség?- Nehéz ezt röviden summázni. A hagyományos paraszti kultúrán belül nem volt külön „művészet”. Voltak díszített vagy egyszerű tárgyak, voltak dalok, balladák, táncok, a tradíciók megszabta cselekmények stb., és mindennek megvolt a maga helye, szerepe, funkciója a kultúra rendszerében, és ez volt a lényeg. Egy hímzett zsebkendő például, amivel a leány értésére adta szimbolikusan a legénynek, hogy szívesen veszi a közeledését, s ezt a hagyomány megszabta keretek között adta át neki, alapvetően más, mint az, hogy ma, egy teljesen más életforma keretei között valaki, mondjuk, egy neki tetsző népi mintával egy hasonló terítőcskét hímez a tv tetejére, a maga örömére, lakását díszítvén.- Ön vezette az idei megyei zsűrit. Milyen tapasztalatokról beszélne?- Amióta részt veszek a munkában, mindig értetlenül állok az előtt, hogy egy ilyen vidéken, ahol a hagyományos népművészet, úgymond, még karnyújtásnyira van, ahol szinte magától adódik a folyamatosság lehetősége a múlt és a jelen között, miért tartunk ott, ahol tartunk. Hiszen az ország jó néhány területén már az első világháború cezúrát jelentett a hagyományos népművészetben, s mégis a népi iparművészet vonatkozásában jelentős eredményeket mondhatunk magunknak. Persze az is igaz, hogy a múlt, amiből a hagyományápolás táplálkozik, ha túl közel van, hordozóik számára sok olyan emléket is hordoz, amitől szabadulni igyekezne. Kell tehát egy kis távlat, hogy a régi értékeket felismerjék, felvállalják. Ezzel együtt az idén örömmel vettem tudomásul a pályázati anyag bővülését, amiben minden bizonnyal jelentős szerepe volt a szervező dr. Ablonczy Lászlóné- nak. Az eddigi megyei eredmények, s a jelen pályázati anyag is azt igazolja, hogy a népi iparművészet terén országosan is mérhető eredmények elsősorban akkor születnek, ha az alkotók a helyi sajátosságokat keresik és azok alapos tanulmányozása eredményeként jutnak el a mai alkalmazáshoz. Jó példa erre a balassagyarmati fafaragók teljesítménye, akik már a 70-es években rendszeresen tanulmányozták a Palóc Múzeum anyagát, és az idevonatkozó néprajzi munkákat.- Hogyan gondolja, mit kellene tenni a továbbképzés érdekében ?- Itt ketté kell választani a dolgot. Hogy valakinek mi tetszik, milyen tárgyakkal veszi szívesen körül magát, s hogy ezt saját maga állítja elő - ez egy külön, önmagában is dicséretes dolog. De ha egy tudatosan vállalt koncepció elfogadásáról van szó, tehát pályázatokon is megmérettetni kívánja magát valaki, akkor ehhez több kell. Ez már nemcsak kedvtelés, hanem feladatvállalás. Ahhoz, hogy szerves kapcsolatot tudjunk kialakítani a múlt és a jelen között, ismernünk kell alaposan a múltat is. Egy felkészült szakkör, vagy klubvezető ebben sokat segíthet. És szükség volna néprajzi mintagyűjteményekre, népszerűsítő kiadványokban hozzáférhető szakmai, technikai útmutatásra. Össze kellene fogni az intézményeknek, területeknek, amiket a kérdés érint. Múzeumok, közművelődési intézmények, kézműveskamara - hátha szponzor, mecénás is kerülne.- Lehet-e egyáltalán beszélni a népi iparművészet jövőjéről?- Néprajzos erre csak igent mondhat. Noha a dolog nem könnyű. A piacosodás ennek a területnek sem kedvez. A valós értékek, hagyományok ápolása ellenében az un. „szuvenír-népművészet” könnyebb utat kínál. A népi iparművészet hivatásos művelői is sajnos csak úgy tudják felszínen tartani magukat, ha az utóbbit elfogadva képeznek forrást a valós értékek ápolásához. De aki saját örömére alkot, azt is segítenünk kell, hogy valódi értékeket vigyen tovább. És itt még egy dologra fel kell hívnom a figyelmet, visszacsatolva a bevezető gondolatokhoz. A falu élete az elmúlt évtizedekben alapvetően megváltozott, s az életmód változása a kultúra változását is jelenti. Ugyanaz a falusi asszony pl., aki 40-50 éve valódi népművészeti értékű hímzéseket készített, mára már alapvetően más keretek között él, annyi külső hatást fogadott be, hogy amit most készít egyáltalán nem biztos, hogy autentikus népművészet. Ma már kiiktathatatlan a néprajzi tudomány közreműködésének igénybevétele. S hogy tágabb összefüggésben fontos-e mindez? Ha Európában keressük a helyünket, meggyőződésem, hogy saját hagyományaink, saját kultúránk az, amivel hozzájárulhatunk az európai kultúrához. Ez megérné az együttgondolkodást a szerény anyagi lehetőségeink mellett is. Pádár András Balra fönt: Mede János (Salgótarján): Lópatkoló. Jobbra fönt: Dancsó István (Vizslás-Újlak): Rakodógép. Balra lent: Bocsi József né (Vizslás): Vizslási ünnepi népviselet. Jobbra lent: Fodor Istvánné (Szécsény): Csöcsös kancsó. 1996. október 5., szombat 3. oldal „Valaki talán kiválaszt bennünket...” Czinke Ferenc, Munkácsy-díjas érdemes és kiváló festő- és grafikusművész hetvenéves. A bodrogközi Meszeske tanyán született 1926. október 20-án (téves bejegyzés szerint november 4-én). Elemi iskoláit a tanyavilágban, középiskoláit Sárospatakon végezte a Református Tanítóképző Intézetben. A NÉKOSZ tagja, egyik megalapítója a Dési Huber képzőművész-kollégiumnak. 1961-től Derkovits- ösztöndíjas, 1964-től a Római Magyar Akadémia ösztöndíjasa, 1968-ban, 1972-ben szintén több hónapot tölt itt ösztöndíjasként. 1978-ban az olasz kormány ösztöndíját nyeri el. Vendégtanárként tanított Svédországban és Finnországban. 1990-ben a sárospataki főiskola címzetes főiskolai tanárrá nevezte ki. 1964-től a salgótarjáni Bolyai János Gimnázium tanára. Tagja a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, az UNESCO nemzetközi képzőművész-szövetségének (IAA, AIAP). Képzőművészeti munkásságán kívül több hazai irodalmi folyóirat közölte novelláit, tanulmányait. Tihanyi mesék címmel magyar-német nyelvű mesekönyvet jelentetett meg. Murális alkotásai találhatók Badacsonyban, Nógrádgárdonyban, Salgótarjánban, Pácinban, a kuopioi Kongresszusi Palotában. Rézkarcokat, litográfiákat, fametszeteket, kollázsokat, zománcképeket, újabban computer-grafikákat készít. Jelentősebb sorozatai: Radnóti-eclogák, Szlovák táncok, Koskirály, Rekviem a vizekért, Édesanyám ikonja, Tihanyi szonáták, Sajkodi esték, Bukott angyal. Kain és Abel, Medvetánc, Józsefet eladják testvérei stb. Galériája van Pácinban. Elsőként szervezte meg Magyarországon, a salgótarjáni Bolyai gimnáziumban az iskolagalériát. Csaknem negyven év óta mind a mai napig titkára a Magyar Képző- és Iparművészek Nógrád megyei csoportjának. Salgótarján és Pácin díszpolgára. Számos hazai és külföldi kitüntetés, díj tulajdonosa.- Hogy érzi magát?- Az ember abban tud dúskálni a művészetben is, ami a leélt idő - mondja Czinke Ferenc salgótarjáni, Meredek úti műtermében. - Éppen nemrég kaptam baráti levelet László Gyula profesz- szortól, aki egy kedves anekdotára emlékeztetett. Ez arról szól, hogy amikor Bemard Shaw Magyarországon járt, egy fiatal hírlapíró megkérdezte: „Mester, szeretne fiatalabb lenni?” Mire Shaw megjegyezte: „Nem, fiatal barátom, én öregebb szeretnék lenni.” Amíg vannak megfes- tetlen, megrajzolatlan témáim, márpedig vannak, addig tudom, hogy élek. A művésznek minden időben felelnie kell a kor által föltett kérdésekre. Ha megszűnik az, hogy a világ dolgaira feleletet adjon, akkor a művészet megszűnik létezni.- Miként alakulnák most a világ dolgai?- A nemsokára megnyíló V. Szécsényi Őszi Tárlaton szeretnék bemutatni valamit Nagy László: Az angyal és a kutyák című verséhez készülő grafikai sorozatomból. Ő nagyon jó barátom volt, együtt vettünk részt a Dési Huber képzőművészkollégium megalakításában. Később, amikor képszerkesztőként dolgozott az Élet és Irodalomnál, angyalt fönn a dombon/ tüskés akácosban megkötözve”. Úgy gondolom, pontos megfogalmazása ez a kor, s benne a kultúra, a művészet állapotának. Az angyalnak azonban megkötözve is vállalnia kell sorsát, s el kell látnia feladatát a világban. Czinke Ferenc részletesebben is megfogalmazta mindezt: „Az esztétikai káosz az ipari termelés új fázisának produktuma. Ez a kor ontja a giccset, a középszerűt, mert az árutermelés, az eladhatóság a legfőbb gondja. Nyakunkon az amerikanizmus, ami felváltotta a szocreált. Mindkettő populáris, de emberrontó banális dalszövegeivel, összeszedett tárgyaival, lila esztétizá- lásával. Filmek, piktogramok, hirdetések, reklámok között élünk! Hogy a macskák mit ennének, ez idegesítő is, mert a kisnyugdíjasok, a munkanélküliek ugyan mit ennének? Minőségi fogyasztókra van szüksége a minőségben gyenge terméknek - segít a giccs, a külcsín. A gondokat helyettesítik a mulattató rendezvényekkel, lelje a nép örömét a trivialitásban. Az egész ország egy szórakoztató-üzemmé válik... s a kultúra elhalása reális fenyegetéssé. Látnunk kell, hogy országunkban a kultúra merőben új körülmények közé került. A műveltség nem lett kötelező norma! Ma mindenki az, aminek hiszi magát, vagy elhitetik vele. Nem kell különféle uralmi, uralkodói érdeket szolgálnia, de már nem is képes erre. A kultúra szabad préda lett, mint a gazdaság, kétségtelenül ez is egyik válfaja a szabadságnak... Témát az új társadalmi igazságtalanságok adnak! ... Valaki vezeti gondolatainkat, teremtésünket, valaki talán kiválaszt bennünket a talentumra, de alkot az ember s nem gondolkodik, hogy ezt a titkot megfejtse. Az alkotó ember csak a művészetéért felelős! így vagyok teremtett múltammal, tiszta a leltár.” Czinke Ferenc legújabb alkotásaiból október 25-én nyílik kiállítás Salgótarjánban, a Nógrádi Történeti Múzeumban. -mér Czinke Ferenc művei: Át a vízen (balra fent), Kiszebaba (Jobbra fent), Józsefet eladják testvérei II. (balra lent), Nádégetés után (jobbra lent) rengetegek szerepeltem én is. Tehát szeretném, ha a.kiállításon jelen lenne. Nagy László azt írja ebben a versében: „láttam egy
