Nógrád Megyei Hírlap, 1996. október (7. évfolyam, 229-254. szám)
1996-10-24 / 248. szám
4. oldal Látóhatár 1996. október 24., csütörtök A fájdalommentes szülés valósággá vált a Madzsar József kórházban Test a lelke mindennek Ezen írás megfogalmazásáig Salgótarjánban, a Madzsar József megyei kórházban 893 szülés történt 1996-ban, szemben a 944 terhességmegszakítással. A két, egymással szemben álló folyamat görbéje már évekkel ezelőtt metszette egymást. A metszésponttól azóta az élet görbéje mutat lefelé. A társadalmi folyamatok egyelőre (?) nem kedveznek az új életeknek. Erről is váltottunk szót dr. Kis Csitári István osztályvezető és megyei szakfelügyelő főorvossal.- A megélhetési gondok minden területen óvatosságra intik az embereket. Mióta tapasztalható ez számszerűleg a szülészet tekintetéhen is?- Tény, az egészségügy, ezen belül a szülészet-nőgyógyászat nem választható el a mindenkori gazdasági helyzettől. A szociális intézkedéseknek köszönhetően utoljára 1975-ben volt egy egészséges fellendülés. Akkoriban 2000 felett volt évente a szülések száma. A folyamatos csökkenés mintegy 5-6 évvel ezelőtt nagyságrenddel fokozódott, s 1200- 1300-ra állt be. Tavalyelőtt 1206, 1995-ben 1160 volt a szülések száma, és ebben az évben, az eddigi 893 szülés ismeretében lehet, hogy még tovább romlik a statisztika. Nagyon sokan meggondolják, hogy ilyen helyzetben merjenek-e második gyermeket vagy egyáltalán gyermeket vállalni.- Tapasztalata szerint a munkahelyféltés mennyire visz- szatartó erő?-Tulajdonképpen a leglényegesebb szempont. A terhes anyákat Magyarországon ma nem védi semmi. A munkahelyek — tisztelet a kivételnek - szabadulni akarnak tőlük, azt mondják nekik, hogy menjenek el az orvoshoz és írassák ki magukat. Tudomásul kéne már végre venni, hogy a terhesség nem betegség.-A szociális biztonság megteremtésén túl mi javíthatna a gyermeket vállalók helyzetén?- Szerintem nagyon sok család szeretne 2-3, vagy annál is több gyermeket. Nem a szeretettel van probléma. Sőt, felelősségteljesen gondolkodnak a szülők, hiszen nem mindegy, hogy milyen körülmények között nőnek fel a gyermekek. Az volna a jó, ha egy édesanya nem kényszerből vállalná például az úgynevezett főállású anyaságot. A főállású anya gyakorlatilag elvágja magát a külvilágtól. Helyesebbnek tartanám a 3-4 órás részfoglal- koztatási lehetőséget, ami továbbra is társadalmi partnerséget biztosítana a szülő nők számára. — Milyen szakmai-gazdasági háttérrel rendelkezik a megyei kórház szülészeti osztálya?- Meggyőződésem, hogy a csupán átmeneti megtorpanás miatt nem szabad tovább csökkenteni az ágyszámot. Evekkel ezelőtt 23-at adtunk le, jelenleg 77 van az osztályon. Műszerezettségünk a nagy átlagot eléri, de bőven vannak tennivalóink ezen a területen, annál is inkább, mivel a méhen belüli fejlődés elmaradása az országos átlag kétszerese Nógrádban. Műszerek nélkül manapság képtelenség fejlődni. Általában a további fejlődésünket az határozza meg, hogy a terveinkből mit és mennyit tudunk megvalósítani.-Miket szeretne megvalósítani?- Az országban a miénk volt a harmadik olyan intézmény, amelyiknek programjával sikerült háttérbe szorítania a csecsemők mesterséges táplálását, előtérbe állítva ezzel az anyatejes szoptatást, a „Bababarát” díj - ami egyébként nonprofit jutalom- kiérdem- lése után a családcentrikus szülések vonatkozásában szeretnénk további eredményeket elérni. Nálunk már a szülés előtti szakaszban részt vehet a terhes foglalkozásokon felesége mellett a férj, s ott lehet a szülésnél is. Szülés után pedig a kisbaba akár állandóan is ott lehet édesanyja mellett, ami lehetővé teszi az igény szerinti szoptatást is. Mióta saját aneszteziológusunk van, már a szó szerinti fájdalommentes szülés megoldása sem probléma. A felsoroltak, kiegészülve a korszerű műszerezettséggel, az egy-két ágyas szülőszobákkal, minden tekintetben javulást eredményeznének. * Beszélgetésünket többször is félbe kellett szakítani, mert hol az általam kért adatokat pontosította készséggel a főorvos, hol az osztály dolgaival kapcsolatban kopogtattak hozzá, legvégül pedig az igazgató-főorvos, dr. Reichard Jenő beszélt meg vele egy halaszthatatlan gazdasági témát. Tanúja lehettem, hogy dr. Kis Csitári Istvánnak az egyéb döntések megszületésekor is biztos kézzel kell helytállnia. B. M. Már a csapokat is elzárták a szécsényi iskolában Elszalasztott milliók Egyetlen forintból lehettek volna tízmilliói az Iposz-nak Szécsényben, ám úgy tűnik, hogy ennek töredékével is be kell hogy érjék. A régi művelődési ház tulajdonjogában egyezségre jutottak az iparosok az önkormányzattal. Félmegoldás. Újabb fordulatot vett Szé- csény régi művelődési házának ügye. Az egykori iparos székházat a város néhány éve egyetlen forintért eladta az Iposznak. Tervek sora született a leromlott állagú épület hasznosítására, és mind dugába dőlt. Az adásvételi szerződésben pedig határidők is voltak renoválásra, így az ön- kormányzat visszaperelte egykori ingatlanát. A bíróságra menet még egyezséget ajánlottak az iparosoknak a tavaszon, ám akkor még bíztak a mesterek. A képviselő-testület keddi ülésén azonban már ők álltak elő az önkonnányzat egy korábbi ajánlatával: Adják el az épületegyüttest, és a pénzt fifti-fifti alapon osszák szét. A városatyák rábólintottak az ajánlatra, így a pernek vége. Az idő haladtával viszont a tízmilliós nagyságrendű műszaki értéken nyilvántartott épületre viszont újabb tél köszönt. Ha lesz vevő rá, az idén már aligha lehet valamit tenni az állagmegóvásért. Egyre kevesebb pénzen osztozkodhat a város és az iparosokhoz is kevesebb forint jut. Szécsényben pedig „az isten pénze sem lenne elég” ahhoz, hogy betömje a költségvetésen tátongó luka- kat. A kedden megszavazott pótköltségvetés szerint 57 millió forintra nincs fedezet. A könyvvizsgáló szerint a 97- es évet ellehetetleníti a forráshiány, minden vállalt feladatról le kell mondania a vá-' rosnak. A nadrágszíj persze nem tudni meddig húzható. A mezőgazdasági szakközépiskolában már megszüntették a vízszolgáltatást a tanműhelyben és a tankonyhán (!). Balogh Ferenc, az egyébként szociálisan érzékeny képviselő például a bölcsőde fenntartásának költségtakarékosabb módját keresve már odáig is eljutott, hogy a pénztelenségből adódóan fölvetette az intézmény felszámolásának gondolatát is. A testület csak négy-öt órát hagyott magának az ülésre. Az ünnepi megemlékezés miatt így számos más ügyet később tárgyalnak meg Szécsényben. - tarnó Egészségbiztosítási Önkormányzat Elnöksége Közlemény Az elmúlt hetekben számos egészségügyi intézmény, munkacsoport tett olyan nyilatkozatot, ami saját orvosi tevékenységének feltételeiről, finanszírozásáról rendkívül negatív képet igyekezett kialakítani a közvéleményben. Ennek során többen igyekeztek a felelősséget az Egészségbiztosítási Ónkormányzatra, illetve az Országos Egészség- biztosítási Pénztárra hárítani. Mindezeket a felelőtlen, a lakosságban és a betegekben indokolatlan félelmeket és bizalmatlanságot teremtő, az egészségügyben szándékosan zavart keltő, a biztosítási rendszerrel szemben hitelrontó megnyilatkozásokat elítéljük és határozottan visszautasítjuk. Az egészségügyi szolgáltatások hazai alulfinanszírozottságáról számos alkalommal bizonyítottuk, hogy azt nem a mi döntéseink, hanem mindenek előtt az ország gazdasági helyzete, teherbíró képessége és az állami költségvetés ellentmondásai és hiányosságai okozzák. A szűkös finanszírozási forrásokon belül az egészségügyi ellátás legmagasabb szintű feladataira (transzplantációk, szívsebészet, szívdiagnosztika) a ráfordítások a mi költségvetésünkön belül a fejlett országokhoz viszonyítva is igen nagy arányúak, és jelentős forrásokat vonnak el a lakosság egészségügyi alapellátásától. Felkérjük ezért a felelős döntéshozókat, az egészségügyben tevékenykedő szervezeteket és azok vezetőit arra, hogy a biztosítottak érdekében csak valósághűen, az adott konkrét ügyet gondosan kivizsgálva mondjanak véleményt. Az elmúlt időszak nyilatkozatai alapján soron kívüli vizsgálatot rendeltünk el az adott intézményekben célelőirányzataink felhasználásáról, mely vizsgálat eredményéről a közvéleményt. részletesen tájékoztatni fogjuk, a tapasztalatokat a finanszírozási rendszer reformjában kívánjuk felhasználni. SIEMENS Sokoldalú munkaeszköz „A telefon munkaeszköz, és minden intézmény vezetője azt szeretné, ha alkalmazottai csak annak használnák. Nálunk hónapról hónapra gondot jelentett az irdatlanul magas telefonszámlák kifizetése, és fogalmunk sem volt, mennyi a hivatalos és a nem hivatalos beszélgetés. Amikor fontos műszerekre nincs pénz, nem finanszírozhatjuk a dolgozók tengerentúli hívásait. Dr Ari Lajos gazdasági igazgató Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet Nos, amióta a Siemens új telefonközpontja működik, számlánk jelentősen csökkent. Mindenki a saját kódja beütésével választhat a hivatalos és a magánbeszélgetés között, a privát telefonokat pedig a dolgozók fizetik. Az ilyen döntések soha nem népszerűek, de a költséggazdálkodás rákényszerít, hogy megtegyük." Siemens Többet tudunk, többet nyújtunk. Siemens Rt. Fax: 457-1402 Siemens Telefongyár Kft Fax: 457-2602 Magyar Kábelművek Rt. Fax: 209-0663 BSH Háztartási Készülékek Kereskedelmi Kft. Fax: 252-6459 Csepeli Transzformátorgyár Rt. Fax: 276-0245 Duna Energia Kft. Fax: 457-1452 Duna Kábel Kft. Fax: 209-0712 Siemens i-center Kft. Fax: 280-6357 Sysdata Kft. Fax: 457-2802 Tertainstall Kft. Fax: 457-2902