Nógrád Megyei Hírlap, 1996. október (7. évfolyam, 229-254. szám)

1996-10-22-23 / 247. szám

1996. október 22., kedd Autósélet - Műsorajánlat 5. oldal Egy újszülött és egy plasztikai műtét híre Reszkessetek, legkisebbek! lett a vásárlók mondanak majd értékítéletet, talán már nálunk is ebben az évben. Az áráról mindössze annyit tudni, hogy a Twingót és a Ticót tekintik ve- télytársnak a cég vezetői. Az új Mondeo is számos elemében megfiatalodott. A legszembetűnőbb változást a karosszéria mutatja: az új vo­nalú, tükrös lámpák, a kocsi fara figyelemfelkeltően szép lett. Javítottak a gördülési ké­nyelmen, a menetdinamikán. A korábbinál biztosabban kézben lehet tartani az autót, kisebb a motor, a váltó súlya, nőtt a mo­tor nyomatéka, mégis 16 száza­lékkal alacsonyabb az átlagfo­gyasztása. A vezető komfortérzetét ja­vítja a vastagabb, puhább kor­mány, a csökkentett menetszél- zaj, a magasabb és szélesebb ülések. Tágasabb lett a beltér, jobban elférnek a hátsó ülések utasai is, mint a korábbi válto­zatban. Javítottak a biztonsági felszereléseken, új elvek szerint tervezték meg az ütközésvé­delmet. Bevezették az első ülé­sek oldallégzsákját, 4 csatornás ABS került a kocsi alá s szinte minden típushoz rendelhető ki­pörgésgátló is. A kocsit a Vectra és a Pas­sat „partnerének” szánják. Az árát novemberben hozzák nyilvá­nosságra, egy időben a hazai árusítás kezdeté­vel. A Mark Simpson, Ford Hungária ügyve­zető igazgatója szerint „igen ver­senyképes” lesz. (somfai) Ford(ulat). Ez az idei év utolsó hónapjainak legnagyobb híre a Ford háza tájáról. Szardínia vadregényes hegyei között bemu­tatták a nemzetközi sajtónak a világ ma legeredetibb kisautó­ját a Ká-t, és a kívül-belül megplasztikázott új Mondeót. Ká, azaz az „életerő” Három évvel ezelőtt a Genfi Autószalonon még mint a Ford fantáziaautóját ismerhette meg a nagyközönség, aztán most Pá­rizsban tűnt fel ismét a Ká. A 30 hónap alatt elkészült kocsi fantasztikusan eredeti, minden megoldásában újszerű járművet testesít meg, s a mitikus élet­erőről kapta a nevét. A csepp al^kú forma, a man­dulavágású „szemek”, a hihe­tetlenül tágas belső tér, a ko­rábban sehol nem látott vonalú műszerfal a cég legkorszerűbb, Endura-E típusú 1,3 literes, 60 lóerős motorjával, precízen kormányozható, az úthibákat tökéletesen korrigáló futómű­vével párosítva olyan harmoni­kusra sikerült, hogy arra még a kákán is csomót kereső szak­embereknek is nehéz bíráló megjegyzést tenniük. Mint azt John Risk, a Ford kisautó programjának igazga­tója kifejtette, olyan autót akar­tak ebben az egyre keresettebb kategóriában piacra dobni, amely szemre egyéni, techni­kailag korszerű, felszereltségében pedig a nagyok komfortját nyújtja. Olyan ideális városi autó született, amelynek átlag- fogyasztása 5,9 liter, a legkisebb parkolóhelyre is befér, csomagtar­tója éppen annyi, amennyi a napi bevásárláshoz, vagy egy rövidebb kirándulás­hoz kell. Mindezt kompromisszumok nélkül alakították ki. A kocsi karosszériája rendkívül szilárd, alapfelszerelés a vezetőoldali légzsák, de kapható az utas ol­dalára is, s jövőre már négycsa- • tomás blokkolásgátlóval (ABS) is szállítják. Bár a tervező állítja, a Ká nem a Fiesta vetélytársa, a két azonos alapra épített jármű fe­Elől, hátul, kívül, belül új Keddi rádió- és televízióműsorok KOSSUTH Óránként: Hírek. Időjárás. Útköz­ben 4.30 Reggeli krónika 4.40 Határok nélkül 5.40 Falurádió 8.10 Müsorszemle 8.25 Mindennapi tu­domány 8.35 Paragrafus 8.45 Gyorsfénykép a kul­túráról 9.05 Napközben 10.08 Két Lotti-sorso- lás 11.05 Johnny Johnson 11.35 Az élet komédiásai 12.00 Déli krónika 12.30 Ki nyer ma? 12.40 Törvénykönyv 12.50 Külpolitikai fi­gyelő 13.05 Vendég a háznál 13.20 Zsoltárok 13.30 A római katoli­kus egyház fél­órája 14.05 Klasszikusok mindenkinek 14.35 Irodalmi figyelő 15.05 Közvetlen kap- csolst 16.00 Délutáni krónika 16.10 Mindennapi gazdaság 16.20 Hasznos tudni­valók 16.25 Radar 17.05 „Magyarországról lövök" 17.25 A Szabó család 18.00 Esti krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvllág 19.2 Műsorismertetés 19.30 Jó éjszakát, gye­rekek! 19.40 Festők írásai 20.05 Táncházban 20.30 Határok nélkül 20.50 Beszélni nehézl 21.05TakátsTamásés a Dirty Blues Band felvételei­ből 21.25 Nyeregben Irt történelem 22.00 Késő esti kró­nika 22.30 Tudomány 23.00 Hírek. Időjárás. Kenő 23.05 Egy énekes - több szerep Házy Erzsébet felvételeiből PETŐFI 4.30 Hírek. Időjárás 4.33 Hajnali dallamok 6.03 Reggeli csúcs 6.30 Hírek. Időjárás 6.33 Útközben 7.00 Hírek. Időjárás 7.30 Hírek. Időjárás 7.45 Sportreggel 8.00 Petőfi-délelőtt 9.55 Manapság 11.20 Slágermúzeum 12.00 Cigányzenészek hangalbuma 12.50 Korkérdés 13.00 Hírek. Időjárás 13.03 Manapság (ism.) 13.08 Állomáskereső 13.15 Daráló (ism.) 13.45 Időjárás- és víz­állásjelentés 14.00 Csúcsforgalom 17.00 Hírek. Időjárás 17.03 Petőfl-délután 18.54 Gordlusz plusz 19.00 Hírek. Időjárás 19.03 Kölyökóra 20.00 Albumajánlat 20.30 Dzsessz 21.00 Hírek. Időjárás 21.03 A vén gazember 22.05 Internet doku­mentum 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 0.15 Éjszaka 5.40 Gazdatévé 6.00 Nap-kelte 9.00 Tízórai 9.10 Sportakadémia Nincs visszaút 9.35 Tízórai 10.50 Hírek. Időjárás 11.10 Állatkllnika a vá­ros szélén A méregkeverő 12.00 Déli harangszó 12.05 Üzlet délidőben 12.25Telepakk 14.00 Hírek. Időjárás 14.05 Műsorismertetés 14.10 Srpskiekran 14.35 Ecranul nostru 15.00 Repeta 15.15 Szöcske 15.20 Sztori 15.25 Támpont 15.30 Útilapu 15.45 Történelem 15.55 Derült égből Az ellenállhatat­lan Jose 16.25 Cimbora 16.55 Katolikus kró­nika 17.15 Üzlet 17.30 Mindent vagy semmit! 18.00 Kakasdl mesék A szegény ember kakasa 18.15 Naprakész-Pó­lus Center 18.25 Híradó 19.00 Gálaműsor Közvetítés a Vígszínházból 110 20.55 MC • Magyarok Cselekedetei 21.05 Magyarok a vi­lág filmgyártá­sában Nagy Károly 3/3. 22.40 Stúdió'96 23.25 Híradó 23.35 BBC-híradó TV 2 8.25 Müsorajánlat 8.30 Közvetítés a Par­lament üléséről 16.30 Járóföld - hazai tájakon 17.00 Körzeti híradók 17.15 Körzeti magazi­nok 18.05 Három a doktor Nászéjszaka 18.50 Időjárás 18.55 Csízió 19.00 Beszélgetés Sir David Attenbo- rough-val 19.45 Telesport 20.05 Magnum A kollégák visz- szatérnek 21.00 Híradó 21.10 Környezetünk hírei 21.15 Kedd 21 21.45 Múzsa 22.00 Objektív 22.25 Időjárás. Kenő 22.35 Lapzárta 22.40 TS - Sportvarázs 0.10 MC (Ismétlés) TV 3 17.10 Műsorajánlat. Idő­járás 17.15 Gusztáv 17.25 A hollandus 19.15 Gusztáv 19.20 Aszfaltbetyár 19.50 Játék: Fekete, fe­hér 20.25 Negyedóra ott­hon. 20.45 Háromszög hír­adó 21.00 Végzetes gyé­mántok 22.55 Top Trend (ism.) 23.30 Gusztáv 23.35 Fókusz (ism.) 24.00 Negyedóra otthon 0.20 Veszélyes játék (olasz erotikus film) DUNA TV 8.00 Képes Krónika 12.00 Déli harangszó 12.20 Mű-terem-tés 13.00 Esti kérdés (ism.) 13.15 Popeye, a tenge­rész 13.25 ABajkál tó 13.40 Expedíció A wayuuk népe Az álmok útja 14.30 Állatkllnika a vá­ros szélén Rossz hírek (ism.) 15.20 A tengeri Selye­mút A tengerfenék tit­kai 16.10 Élő forrás 16.50 Lássuk, hogyan növekednek Az egerészölyv 17.05Héléneésafiúk 17.30 Mesék a nagyvi­lágból 17.55 Műsorismertetés 18.00 Híradó 18.15 Zenés üzenetek 19.25 Héthatár 20.05 Gazdakör 20.45 Esti kérdés 21.00 Híradó 21.20 Sportpercek 21.30 A ml forradal­munk Egy nap a csodák könyvéből Dávid és Góliát 0.30 Arany János: A tölgyek alatt SZÍV TV 16.30 Príma torna 17.00 Divatmagazin 17.30 Tabuk nélkül 18.00 Kockáztató 18.30 Knight Rider Az elveszett autó 20.00 Különjárat 20.30 Lámpás 21.00 Kapásjelző 21.15 Hatalomátvétel (amerikai akció­film) 23.00 Lovasmagazin MSAT 14.30 Játszd újra 15.00 Szörnyeteg a mostohám 16.30 LevIsTopTen 17.00 Nap Tv 19.30 Parti sétány, Ausztrália 20.00 Pacific Blue 21.00 NASA 21.30 Benny Hill 22.00 Főnix hadművelet (amerikai film) 23.45 Fociparádé (ism.) Gépjármű-felelősségbiztosítás A tavalyi nagy sikerre való tekintettel az ÁB ismét megajándékozza bizto­sítottjait! Ha ön 1997 első negyedévi gépjármű-felelősségbiztosítását befizeti az ÁB-nál, sorsoláson vesz részt. Ha Ön szerencsés, akkor a több mint ezer, kármegelőzést szolgáló nyeremény egyike is az öné. A fődíj: Kétszemélyes, egyhetes utazás a Ford európai tesztközpontjába. További díjak: II fő egy-egy Pannon GSM rendszerű mobiltelefont kap kihangosító szettel. III fő egy-egy porral oltó készüléket nyer. 1111 fő részére befizetjük Magyar Autóklub-tagságának egyéves díját.* * Igénybe vehetik az Autóklub szolgáltatásait többek között az ingyenes országúti segélyszolgálatot, a hitel­levelet, a kedvezményes díjú műszaki szolgáltatásokat. Köszönjük, hogy bennünket választ! ÁB Gépjármű-felelősségbiztosítás Kötelező - kellemes meglepetéssel A nyereményjátékban az ÁB-AEGON Általános Biztosító Rt. és az Ogilvy&Mather Budapest Rt. munkatársai nem vehetnek részt. A sorsolást 1997. február 20-án, közjegyző jelenlétében tartjuk, eredményéről levélben tájékoztatjuk a díjazottakat. A nyeremények készpénzre nem válthatók át. A nyeremények adóvonzatát az ÁB- AEGON fedezi. Szerdai rádió- és televízióműsorok KOSSUTH Óránként: Hírek. Idő­járás. Útközben 6.00 Reggeli krónika 8.05 Műsorszemle 8.25 Régi magyar mu­zsika kéziratos gyűjteményekből 9.05 Philadelphiai beszél­getés Ormándy Jenő karmesterrel 10.00 Magazlnműsőr 12.00 Déli krónika 12.30 Vámos: Tüntetés engedélyezve 13.05 Versek 13.20 Gyülekezeti éne­kek tára 13.30 A református egyház félórája 14.05 Riportmüsor 15.05 Művészlemezek 16.05 Próza 16.25 Harmóniában a Matáwal 17.05 Fohász 17.28 Komolyzene könnyedén 18.00 Esti krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.30 Jo éjszakét, gyerekek! 19.40 Festők írásai 20.05 Hment a Tanár Úr 20.30 Határok nélkül 21.05 Rádiószínház 22.00 Késő esti krónika 22.30 Hangdokumentumok 23.00 Hírek. Időjárás. Kenő 23.05 Nagy mesterek - világhírű elő­adóművészek PETŐFI 6.00 Hírek. Időjárás 6.03 Ünnepi csúcs 6.30 Hírek. Időjárás 6.33 Útközben 7.00 Hírek. Lap­szemle. Időjárás 7.30 Hírek. Időjárás 7.45 Sportreggel 8.00 Magyar örökzöldek 9.00 Gordiusz-délelőtt 11.00 Hírek. Időjárás 11.07 Ünnepi koktél 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Hírek. Időjárás 13.10 A Rádiószínház bemutatója 13.45 Vízállásjelentés 14.00 Pihenőidő 15.00 Hírek. Időjárás 17.00 Hírek. Időjárás 17.03 Akkor én még kissrác voltam 18.54 Gordiusz plusz 19.00 Hírek. Időjárás 19.03 Egy kicsi suszter 19.58 Lázadó Amerika Részletek a Haír, az Eper és vér, és a Szelíd motorosok című film zenéjéből 20.30 Dzsesszmelódiák '56 jegyében 21.00 Hírek. Időjárás 21.03 Blues 22.01 A vén gazember 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Ennyi 0.15 Éjszaka TV 1 5.40 Gazdatévé 6.00 Nap-kelte 8.00 Örökségünk 8.10 Várrom a tűzhá­nyó tetején 8.40 „Parancsolatlen, tiszta szívvel" 5/1.: 1956. október 23 -egy nap története 8.55 A Magyar Köz­társaság lobogó­jának felvonása 9.35 7szlnvilág 9.50 Oscar Junior 10.05 Cimbora 11.0015évesaZene­butik - Zenehíd 12.00 Déli harangszó 12.05 Népzenei műsor 12.25 A Cimbora Szemle díjnyer­tes műsorai 12.25 Eszterlánc 12.45 Áll a bál 14.00 „Parancsolatlan, tiszta szívvel" 5/2. rész 14.20 Magyarok a világ filmgyártásában Szerelmek városa (francia film) 2/1. 16.00 A Magyar Nemzeti Múzeum titkai 16.45 „Parancsolatlan, tiszta szívvel” 5/3. rész 17.00 Ünnepi műsor 18.00 Liszt Ferenc: Esz-dúr zongo­raverseny 18.25 Hogy is van ez?! 18.55 Magyar népmesék 19.05 „Parancsolatlan, tiszta szívvel" 5/4. rész 19.30 Híradó 20.10 MC 20.20 KI mit tud? 1. középdöntő 23.00 „Parancsolatlan, tiszta szívvel" 5/5. rész 23.15 Híradó 23.25 BBC-híradó TV 2 7.25 Műsorajánlat 7.30 Gyerekeknek 8.00 A kincseshegy titka (amerikai film) 9.25 Könnyűzene 10.00 A kokaburák erdeje 10.55 Üigammák, avagy a 0-dik verzió 12.35 Palackposta 13.10 Válogatás a Tele­vízió archívumá­ból (ism.) 14.20 Gyorssegély 14.35 Nekem ne lenne ha­zám? 14.50 Útmutató 15.20MonsSacer: Pannonhalma 15.55 Vé(le)tlen halottak 16.10 Tartalékidő 17.00 Illés György és tanítványai (portréfilm) 17.50 Időjárás 18.001956-40év után 18.40 George Cukor-soro­zat: Pat és Mike (amerikai film) 20.15 Telesport 20.35 Snagovl gyerekek 22.05 Időjárás 22.10 Illés György és tanítványai Ház a sziklák alatt (magyar film) 23.45 MC (ismétlés) TV 3 14.50 Gusztáv 15.00 Josephine Baker 17.35 Gillette World Sport Special 18.05 Gusztáv 18.15 Cinema 18.45 Jolly Joker 19.50 Játék: Képzelet 20.25 Negyedóra az in­fosztrádán 20.45 Háromszög hír­adó 21.00 A cella (amerikai film) 22.50 Negyedóra az In- fosztrádán TARJÁNITV 17.54 Deutche Welle Top 40 18.23 Szivárvány Sztár 19.25 Egyházmegyei körkép 20.10 Szépművészeti Múzeum kincsei (képzőművészeti ismeretterjesztő film) 20.30 Századunk nagy napjai DUNA TV 7.00 Képes krónika 8.00 Műsorismertetés 9.00 Ünnepélyes zász­lófelvonás 10.00 A mi forradal­munk (1994/95) 6/4.: A győzelem gyö­nyörűséges és ostoba percei 11.30 Stúdióbeszélge­tés 12.00 Déli harangszó, 1956-os lap­szemle 12.30 Gerolsteini ka­land (magyar film) 14.05 Darvas Iván em­14.35 A mi forradal­munk (6/5.) 16.20 Az 1956-os forra­dalom a magyar képzőművészet­ben 16.45 A hegesztő­szemüveges if­júmunkás 18.10 Eltüsszentett biroda­lom (magyar film) 19.40 Fény a rácsokon 20.15 Magyarország le­vegőjét szívtam 21.00 A nap krónikája 1956-1996 23.00 Magyar rekviem (magyar film) 0.40 Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnok­ságról SZÍV TV 16.30 Baba-mama torna 17.00 Kép a tejesdobo­zon (amerikai film) 18.30 Rolling Rock Lo­vas kupa 18.45 Bodobácsfalvi rosszcsontok 19.00 Szerda, 19 óra 20.00 Egészségmaga­zin 21.00 Zsarupáros (amerikai film) 23.00 Szédülj el! Csuka Mónika műsora MSAT 14.00 Parti sétány, Ausztrália 14.30 Játszd újra 15.00 Replikátor 16.30 LevIsTopTen 17.00 Nap Tv 19.30 Parti sétány, Ausztrá­lia 20.00 Gyilkos utcák 21.00 Őrült sportok 21.30 NASA 22.00 FBI 23.00 Roar Tv 24.00 Főnix hadműve­let

Next

/
Oldalképek
Tartalom