Nógrád Megyei Hírlap, 1996. október (7. évfolyam, 229-254. szám)
1996-10-21 / 246. szám
1996. október 21., hétfő Nógrád Megyei Hírlap Demus Iván jegyzete Vadkeleti kelepcék A hátrányokkal terhelt Nóg- rádban alulnézetből keresem az új tulajdonosi osztály létrejöttének mozgatóelemeit. Ez, a társadalom legfelső sávjában napról napra terebélyesedő réteg vajon mennyiben tér el attól, amit Max Weber írt le a korai kapitalizmus tőkéseiről? Az ö elemzése szerint ugyanis az első tőkéseket a protestáns etika alapján nem a nyereség és a végtelen meggazdagodás vágya izgatta, hanem az, hogyan növelhetik a hatékonyság lehetőségeit. Tették ezt nagyon gyakran jelentős önmegtartóztatás révén, egyéni megszorításokkal is. A kibontakozó magyar kapitalizmus eltérő ütemben, de feltartóztathatatlanul vagyonosodó rétegének egy igen jelentős része nem a gazdagság erős fundamentumát kívánja megteremteni, hanem a „készből” szeretne el-, illetve kiszakítani elfogadható nagyságú saját szeletet. Ez az elgondolás és magatartás egyáltalán nem a jövőre orientál. Ráadásul nem a termelésre, a termelés fejlesztésére koncentrál, hanem a látványos magamutogató fogyasztásra, amelynek külsőségekben megnyilvánuló látványa a közvetlen környezetnek szól: más vagyok, mint tegnap voltam. Ugye, jól látszik? A növekvő társadalmi különbségekre értetlenül b álmáinak rá az összehúzott nadrágszíjak „ tulajdonosai”. Elsősorban azok, akiket a „kiszorulás” új formái veszélyeztetnek: a velünk élő munkanélküliség, a nyílt hajléktalanság, a segélyezett-státusz, vagy a teljes jövedelemhiány. Talán ők azok, akik már sejtik, hogy milyen kelepcéket, csapdákat rejtenek magukban például a kialakuló kettős rendszerek az oktatásban, az egészségügyben és még számos területen. Ami nem jelent mást, mint egy kiváló minőséget nyújtó ellátást a gazdagoknak és egy vitatható színvonalú rendszert a „többieknek" . A gazdagodás botrányokkal is terhelt időszakának további sajátossága, hogy az első, az igazi'tőkések „hivatás- vagy küldetéstudatával” szemben a magyar újgazdagoknak elit-tudatuk van. Annak hite, hogy ők az „érdemes-gazdagok”. Szerintük az egyéni siker igazolja a pénze szsák nagyságát, hiszen, ha valaki most vált „nyertessé", az megérdemelten van a helyén. „Ha a sztyeppe nem is túl nagy, de jól kaszálható” - énekli egyik dalában Zorán. Bizony, ez a mi sztyeppénk nem túl nagy. áadásul alig van már rajta kaszálni való. Azt gondolom, itt az ideje, hogy telepíteni kezdjünk. Könyvbemutató házi muzsikával Romhányi Gyula Hazudni kár lenne mást című verseskötete most jelent meg a balassagyarmati Komjáthy Jenő Irodalmi és Művészeti Társaság kiadásában. A könyv bemutatóját tartották meg október 19-én délután Balassagyarmaton, dr. Bertalan Ákos otthonában, amely már hosszabb idő óta a városi társas élet - Nóg- rádban mindmáig egyedülálló - helyszíne. Híre túljutott a város és a megye határán is. A baráti hangulatú összejövetelen képviseltette magát a város értelmiségének, irodalmi, képzőművészeti, zenei életének számos reprezentánsa is. A könyvpremier ünnepélyességét emelte az az igen magas színvonalú házi muzsika, amely- lyel Kanyó András (fuvola), Kanyoné Réti Emőke (gordonka), Kanyó Dávid (fuvola), Kanyó Emese (gordonka), illetve maga a házigaza, dr. Bertalan Ákos (zongora) kedveskedett a nagyszámú vendégseregnek. Romhányi Gyula második verseskönyvének kiadási körülményeit a felelős kiadó, Szabó Endre ismertette, megköszönve a több mint száz támogató hozzájárulását a kiadáshoz, illetve a balassagyarmati Szklenár Nyomdaipari Bt. színvonalas munkáját. À könyvet Hódi Tóth Elemér költő mutatta be a közönségnek. Nosztalgiamozi a Kohász Művelődési Központban Gábor diák a filmvásznon A salgótarjáni Kohász Művelődési Központ nagy sikerű nosz- talgiamozi-sorozatában a „Gábor diák” című magyar filmet vetítették le szombaton a központ filmszínháztermében. A sorozat keretein belül a jövőben is magyar film hőskorából származó alkotásokat vetítenek az érdeklődő közönségnek. Megyei Körkép 4 l®| BÁTONYTERENYE Ádám, a lovas róka -.-Lóra kaptak szombaton Szirákon az egykor legjobb magyar öttusázók, s összemérték tudásukat - rókavadászatban. A Hubertus lovaglást immár a tizenkettedik alkalommal rendezték meg, 28 versenyző részvételével. A nehéz, sáros terepen, csaknem húsz kilométeren keresztül zajló üldözőverseny győztese Császári Attila lett. Említést érdemel a „róka” is, akinek szerepét Puporka Ádám lovász fiú játszotta el. rigótíbor felvétele Romhalmazzá válhat a salgótarjáni Fő tér 13-as - Szerencsétlen a szám (1.) Omladozó „kádergettó” (Folytatás az 1. oldalról) -Túlnyomó részük idős ember, és az úgynevezett ,kisnyugdíjas” kategóriába tartozik. De nálunk is vannak munkanélküliek és ellátás nélküli pályakezdő fiatalok is. À házban többször is hallottam már, hogy szerencsétlennek tartják a 13-as számot. Azt hittem, hogy ezt csak a babona mondatja az emberekkel, de Jakab László tényekkel „bizonyítja”, hogy itt nem csak a babonának van szerepe.- A társasház 1990-ig az IKV (Ingatlankezelő Vállalat) kezelésében lévő állami bérlakásként funkcionált, illetve műszaki értelemben az utóbbi tíz évben már csak vegetált. Annak következményeként, hogy az állami költségvetésből kapott és a lakbérként beszedett ösz- szegekből aránytalanul keveset fordítottak állagmegóvásra és felújításra. A közös képviselő lakásán, ami irodája is egyben, jókora halomban sorakoznak a vaskos irattartók, lassan és biztosan szorítva ki a szekrényekből a ruhaneműket.. . Iratok sokasága tanúskodik a ház zaklatott sorsáról és a lakók kálváriájáról. Erről így beszél a közös képviselő:- A rendszerváltást követő gyors privatizáció eredményeként a volt bérlők vállára sikerült átrakni egy olyan terhet, amelyeknek cipelésébe maholnap már belerokkannak. A bérlők hosszú huzavona után megegyeztek: megveszi mindenki a lakását, vagyis egyöntetűen megvásárolják a házat. Ez az utóbbi azonban a mai napig sem sikerült! Házat nem vettek, csak a lakásokat vásárolhatták meg. Ugyanis a korábbi lakbérbe bekalkulált úgynevezett közös használatú helyiségek jelentős részét nem adta el az önkormányzat, hanem hasznosítási céllal saját magának megtartotta. A hintába ültetett bérlők - a későbbi tulajdonosok - döntő többsége örömmel vette meg a város egyik legjobb helyén álló, egyik legszebb épületében, lévő lakást, s ráadásul „olcsón",. áL lagosan 180 ezer forintos vételárért. Csupán azt nem érzékelte talán senki sem, hogy valójában mit vett meg! (Folytatjuk) Pádár András Bátonyterenyén szabadságra kellene menni egy számla miatt? Fizetnének, ha lenne kinek (Folytatás az I. oldalról)- Mi lesz most? Ha letelik a határidő, lekötik a villanyórát? - kérdik a fogyasztók.- Fizetnénk mi, de nincs hol, és nincs kinek. Miért nem úgy van, mint amikor a rendes díjbeszedőnk jár: a hónap második felében, hétfőn, az „Ingatlannál” délután 4-től 6 óráig mindenki rendezheti tartozását! Ne csak követeljen az ÉMÁSZ, a feltételeket is biztosítsa a befizetéshez! Az ÉMÁSZ Rt. Salgótarjáni Üzemigazgatóság Bátonytere- nyei Kirendeltségének vezetője, Gyuris Árpád válaszolt a továbbított kérdésözönre.-A megszokott díjbeszedő betegsége miatt valóban helyettesítés folyik a kérdéses területen - mondta. - Az egyik lehetőség tényleg az, hogy a kirendeltségen fizetik be a villany- számlát. A megnyugtató megoldás érdekében meg fogjuk szervezni az IKKSZ-nél történő befizetési lehetőséget is, a megszokott hétfőn délután 4-től 6 óráig. Egyébként a rendszeresen fizetőknek nem kell attól tartaniuk, hogy csak „úgy” lekötjük a villanyórákat. Mi is tisztában vagyunk azzal, hogy helyettesítés miatt nem mennek zökkenőmentesen a dolgok. Ezért, ha kell, akár kétszer is „lejárjuk” a lakásokat. Október végéig, aki akarja, meg tudja találni a számla kiegyenlítésének a módját. (zsó) RÉTSÁG 3-oldal Hírek Együtt ünnepelnek Salgótarján - Megemlékezést tart a város önkormányzata és a Politikai Foglyok Országos Szövetségének megyei szervezete az 1956. évi forradalom és Szabadságharc kezdetének negyvenedik, valamint a magyar köztársaság kikiáltásának hetedik évfordulója alkalmából. A megemlékezés helye a megyeháza falán elhelyezett emléktábla, az ünnepség kezdetének időpontja október 23-a, 8 óra 30 perc. Réti Zoltán tárlata Balassagyarmat/Csömör Réti Zoltán festőművész kiállítását nyitják meg október 23-án Csömörön. A művész ez alkalommal mintegy félszáz alkotását mutatja be a közönségnek, főként akva- relleket, kisebb számban pedig az utóbbi években készült olajképeket. Napkiráiyfi kicsiknek Palotás - A község művelődési házában folytatódik az óvodásoknak és iskolásoknak szervezett gyermekszínházi sorozat. A gyerekek legközelebb október 23- án, 15 órától a Napkirályfi című mesemusicalt tekinthetik meg a miskolci Premier Színház előadásában. Szakkörök Csécse - A helyi általános iskolában az idén kettővel több szakkör működik, mint raz előző esztendőben.. A' ki-/ csili) elv kórusa,,a színjátszók mellett a sport- és termeszét*-’ védelmi szakkör jelentkezett újként. Egy-egy csapatban 15 gyerek vesz részt. Bikabaleset Agyontaposta gondozóját egy megvadult bika szombaton délután Pásztó külterületén, Tekepuszta Majordűlő tanyáján. R. F. a helyszínen meghalt, az ügyet a rendőrség vizsgálja. Kishartyánban, a Rákóczi úton szombaton dél körül két személyautó ütközött, a mentők egy könnyű sérültet'" láttak el. Éjjel tizenegykor Sám- sonháza és Nagykeresztúr között sodródott ki és borult- fel egy autó, utasa könnyű sérülést szenvedett. Állás nélkül minden kicsit más - Balassagyarmaton és Rétságon javult a helyzet Szakképzetlenek alkonya - pályakezdők pácban tak 95,9 százaléka nem pályakezdő munka- nélküli. Szeptemberben támogatott tanfolyamon 364-en kezdték meg tanulmányaikat, s további 77 fő vett részt egyéni képzésben. Szeptember hónapban 25 állástalan szerzett képesítést új (Folytatás az 1. oldalról) A nem pályakezdő munka- nélkülieknek 30 százaléka munkanélküli-járadékra, 56,8 százaléka jövedelempótló támogatásra jogosult, 13,2 százalékuk pedig semmiféle ellátásban részesedik. Az ellátotszakmában. A vállalkozóvá válás viszonylag kevés állástalant érint, az elmúlt hetekben mindössze tizenhármán jelezték ilyen igényüket. A bértámogatással alkalmazottak létszáma változatlan maradt, ők 598-an vannak. Az így foglalkoztatottak 26 százaléka a pályakezdő munkanélküliek közül került ki. Jelenleg körülbelül 2200 főt foglalkoztatnak közhasznú munkásként a megyében, s ez valamelyest több, mint az elmúlt hónapokban. A korengedményes nyugdíjasok létszáma folyamatosan mérséklődik. Előnyugdíj megállapítására 48 kérelmet fogadtak el További 95 fő vált jogosulttá az öregségi nyugdíjra, így ők kikerültek a munkaügyi központ nyilvántartásából. Üjság egy alkalomra - Autós- és mountain bike-verseny Jókedvű falunap Ludányban Falunapot rendeztek tegnap Ludányhalásziban. Amint ezt Szigeti László polgármestertől megtudtuk, egész napos műsoron szórakozhattak a ludányhalásziak, meg az ide vetődött idegenek. Akik betértek a faluba, egy jó darabig nem is tudtak tovább menni, mert a délelőtti autósrali jó másfél kilométeres szakaszt foglalt le a falun átvezető köz- útból, ahol a versenyzőknek a szlalompályát kialakították. Az ország minden tájáról érkezett versenyzők három kategóriában versenyezhettek. A pályát legkönnyebben az ezer köb- centi alatti kategória, a kis autók versenyzői küzdötték le. (Szigeti László lokálpatriótaként helybeli vagy szécsényi győztest remélt.) Ha valakit netán nem érdekelt a verseny, kedvére vásárolhatott a kultúrház mellett telepített árusoknál, vagy célba lőhetett, esetleg felülhetett a körhintára. A vállalkozó fiúk és lányok pedig benevezhettek a mountain bike-versenyre. Késő délután fővárosi művészekkel kultúrműsort rendeztek a művelődési házban. Végül nosztalgiabállal ért véget a falunap. A polgármester azt is elárulta, hogy a jókedvű falunap megrendezése jórészt Kovácsné Obrecsány Klárának, a művelődési ház vezetőjének köszönhető. No, meg természetesen azoknak a támogatóknak, akik jóvoltából összejött a rendezvényre, meg egy aktuális kis újság kiadására mintegy százötvenezer forint.