Nógrád Megyei Hírlap, 1996. október (7. évfolyam, 229-254. szám)

1996-10-01 / 229. szám

r Megyei Körkép 1996. október 1., kedd Két művésztanár tűzzománcai a balassagyarmati városi könyvtárban Eltérő személyiségek azonos műfajban Bacsúr Sándor és Nagy Márta balassagyarmati művész­tanárokról köztudott, mennyire szeretik városukat, az Ipolyt és a természetet. Gondolataik, érzéseik hogyan ala­kultak az anyag, a festék kezelése, a máz égetése közben - erről szól a mostani, közös kiállításuk, amely a könyvtár galériájában látható, szeptember 27-e óta. A kiállítást Bódi Tóth Elemér, salgótarjáni költő, újságíró nyitotta meg meleg szavakkal, és mint jó barát, lényeglátó szemmel mutatta be a művé­szeket és alkotásaikat.-A kiállított művek csak technikában és elkészítési he­lyükben közösek - mondotta megnyitóbeszédében Bódi Tóth Elemér. Csak abban és semmi, másban. Két nagyon is különböző művészről, egyéni­ségről, sajátos rövidebb-hosz- szabb életútról, elvégzett munkáról van szó. Bacsúr Sándor a. realistább. Ó építészeti környezetben szemlélődik inkább. Városkép, Fő utca, Látkép a gömbölyű­vel, Evangélikus templom, Vár, Ipoly-part a témái. Háza­kat, tornyokat, utcákat örökít meg zománccal. A lokálpatri­óta jó szándékával, életigen­lőén, élénk színekkel, a fest­mény látványával szolgálja a hagyományokat. Nagy Márta lírai alkat. Pasz­tellszínekkel, sok fehérrel me­ditál szellemi tájakon, - ahogy Bódi Tóth fogalma­zott -, lelkiállapotot mutat be. Egyebek között Kavicsok, Kövek, Felhők vallanak erről. És persze a virágok is - a zöl­dellő papsajt például - vagy éppen a kopár fák, mint termé­szeti témák. A zománcfelhasz­nálás többféle ötletének sike­res próbálkozásai ezek a ké­pek. A megnyitón a kiállítás hangulatához méltó zenei pro­dukciókkal is kedveskedtek a rendezők. A Kiss árpád Álta­lános Iskola 8.a osztály kama­rakórusa, Lelkó Ildikó tanárnő vezényletével egy Bartók fel­dolgozással köszöntötte Ba­csúr Sándort, úgyis mint az in­tézmény volt igazgatóját. Demeter Mária, zenei könyvtáros két tündéri karak­terdarabot játszott csellón {Popper: Fonódal, Faure: Pappilon), Levárdi Bea zene­tanár kíséretében. így lelhetett örömet a megnyitón a zene­kedvelő közönség is. A könyvtár gazdag képző- művészeti programjába il­leszkedik ez a tűzzománckép- kiállítás is. Érdemes meg­nézni!- elekes ­Vigyázat, életveszély ! Mátranovákon, a Baglyas-tetőn található ez a szellőzőnyí­lás, amelyet az illetékesek az 1972-es bányabezáráskor elfe­lejtettek betömni. Ha két ember összekapaszkodna beleférne a 60-80 méter mély lyukba. Igaz most valaki keresztbe ra­kott ott néhány száraz ágat, de ez nem megoldás. Kész csoda, hogy eddig nem történt tragédia. fotó: csf.rhai.mi adf.l Élelmiszer, vegyi áru Salgótarján SIPI-SUPI VEGYESKERESKEDÉS, Nyírfácska u. 1., Tel.: 32/440-226, Mindennap más élelmiszer, vegyi áru. 5 % DEMKÓ GYULÁNÉ, Ybl M. ú. 104. Tel.: 06-30/433-548. 5 % Bátonyterenye FAVORIT FŰSZER-CSEMEGE, Irinyi ú. 4. 5 % Szurdokpüspöki „BOTOND-3 BT.,” Szabadság út 169. Mosóporok. 5 % Nagyoroszi STOP ÉLELMISZER, Petőfi ú. 4. Tel.: 35/374-317. 10 % Nógrádsipek OLÁH ZOLTÁNNÉ, Árpád út 2. Tel.: Varsány 36. Élelmiszer, vegyeskereskedés. 5 % Mátranovák GARAS ABC, SZOÓ ELEMÉR, Dózsa út 86. Tel.: 32/362-346 Élelmiszer, vegyeskereskedés 5 % Varsány ERZSI ABC, Petőfi ú. 19. Tel.: 06/60/344-115. Élelmiszer, vegyi áru 5% Diósjenő VEGYESBOLT, Ifjúsági út 11. Tel.: 35/364-039. 5% Ruházat Salgótarján ORIGÓ, Pécskő ú. 1.10000 Ft feletti vásárlás esetén 5 % PRIMO, Rákóczi ú. 13. Tel.: 32/313-888,10 000 Ft feletti vásárlás esetén. 5 % TURKÁLÓ, Gorkij krt. 21. Tel.: 32/440-226 Ruházat. 10 % MUSTANG FARMERRUHÁZAT, Rákóczi út, ÉVI II. üzletház eme­lete. Tel.: 32/421-037. 10% MENYASSZONYIRUHA-KÖLCSÖNZÓ, Deák Ferencné, Zagyva róna, Fenyvesalja 34. Tel.: 32/438-031. Méteres ruhák varrása 20% Balassagyarmat BABA PARADICSOM, Thököly ú. 3-5. Tel.: 35/314-544, 5 % Bátonyterenye PINGVIN TEAM, Ózdi ú. 3. Ruházat játék, elektromos kisgépek, ajándéktárgy. 10 % Vendéglátás Salgótarján KARANCS SZÁLLODA, Fő tér 6. Tel.: 32/410-088, Fax: 32/314-994. Szállásár, étlap szerinti étkezés, 20 fő feletti rendezvények, minibár, terembérek. 20 % MEDVES HOTEL, Salgóbánya, tel.: 32/311-966. Szállásár, étlap szerinti étkezés, 20 fő feletti rendezvények, terembérek, uszoda, szauna, tornaterem, teniszpálya, bérleti díjak. 20 % POLGÁR FERENC, Petőfi ú. 126. Italbolt. Tel.: 32/313-292. 10 % CZIKORA KISVENDÉGLŐ, Fő tér, tel.: 32/311 384. 5 % HB SÖRÖZŐ ÉS ÉTTEREM, Mérleg ú. 5. Tel.: 32/317-222, 10 % PIKOLÓ ÉTELBÁR, Hámán Kató-telep. Magyaros ételek, gyors kiszolgálás, szolid árak. 10% Balassagyarmat PIZZA GRAFITI, Kossuth ú. l/a. Tel.; 06-30/407-534, 06-60/344-346 10 % TÜNDE PRESSZÓ, Rákóczi ú. 31. Tel.: 35/310-622, 5 % SZTÁR MOTEL, Kővári u. 12. Tel.: 35/314-152. 5% Nemti SZAMÓCA CUKRÁSZDA ÉS CUKRÁSZÜZEM, Bozsik László, Kossuth u. 6. Tel.: 365-197.500 Ft felett 5% Pásztó HOLDFÉNY ESZPRESSZÓ, Fő út 29. 5 % Ipar, építőipar Salgótarján FORGÓ ERŐSÁRAMÚ CENTRUM, Rákóczi ú. 76. Tel.: 32/316-090. Villanyszerelési anyagok. 5 % MERSZI FRANCIA ÁRUK BOLTJA, Arany J. út 15. padlószőnyeg, tapéta, PVC, ragasztók. 5 % GENERAL BT., Kürtgyarmat út 21. Tel.: 06-30/538-343, Redőny, reluxa, szalagfüggöny, harmonikaajtó 10 % SALGÓTRANSZ KFT., Rákóczi ú. 13. Tel.: 32/411-622, 10% KESZTA TAPÉTABOLT, Ady E. ú. 1. Tapéta 5 % FRÁTER ÉS TÁRSA BT., Pécskő út 12/b. Tel.: 60/480-390, SALGÓTRANSZ KFT., Rákóczi ú. 13. Tel.: 32/411-622, 10% KESZTA TAPÉTABOLT, Ady E. ú. 1. Tapéta 5 % FRÁTER ÉS TÁRSA BT., Pécskő út 12/b. Tel.: 60/480-390, fax: 32/317-157. EUROPOOL MEDENCE 5% TERVEZÉS-FŐVÁLLALKOZÁS 10% SÁNTA GYULA vállalkozó, Arany J. u. 15. Tel.: 32/420-151. Építő- mesteri, burkoló, kőműves, tereprendezés, felújítás, átalakítás. 15% Balassagyarmat GLOBÁL COOP KFT., Rákóczi ú. 51. Tel.: 35/311 -794. Barkácscikkek. 5 % Bátonyterenye KISPÁL RÓBERT, Irinyi ú. 4. Tel.: 32/353-619. Fuvarozás 10% Pásztó BLAGO KÉR. ÉS SZOLG. BT., MESTER IPARCIKKBOLT, Kölcsey u. 12. Kéziszerszámok. 5 % Nógrádmegyer IFJ. GÁSPÁR ÉS BEA KFT. Malom út 8/b. Tel.: 06-60/344-984., Magas- és mélyépítés, parkrendezés, lakberendezés, tervezés, kulcsrakész lakásáladás. 15 % Nemti PRO-GÁZ-SZERV. Soós Gyula, Kossuth út 131. Tel.: 32/365-155. Vtz- , gázszerelés, belső fogyasztói rendszer tervezése, teljes kivitele­zése beüzemeléssel. Munkadíjból: 10% Szolgáltatás Salgótarján GERGELY f AMÁS, Fáy A. krt. 74. Tel.: 32/314-676. Kárpitozás 10 % BÁBEL LÁSZLÓ, Nyírfácska u.3., Tel.: 32/440-054. Fotóriport 10 % ZENTRALE AUTOGLAS AUTÓÜVEGKER. ÉS BESZERELŐ KFT., Rákóczi u. 103. Tel.: 32/310-995, Szél­védőbe gravírozás. Csere esetén a gravírozás ingyenes! 50 % ÉVA FODRÁSZAT, Gorkij krt. 21., Hajmosás. 5 % GLAS ÜVEGIPARI KERESKEDELMI BT., Rákóczi út 103. Tef/Fax: 32/310-171. Tüzoltókészülékek ellenőrzése, javítása, filmnyomás, tűzvédelmi eszközök, oktatási és egészségügyi intézmények, magánszemélyek részére. 10 % BOSCH SERVICE, Füleki ú. 120. Tel.: 32/316-658. Motordiagnosztika, műszaki ellenőrzés, karosszéria- javítás, autóvillamosság, gumiszerelés, centrírozás. 5 % NÓGRÁD SZESZÁM, Rákóczi ú. 36. Tel.: 32/310-295. Számítógépek szervizelése, számítógépes rendszerek fejlesz­tése, terjesztése, betanítása. Kiadványszerkesztés, keres­kedelmi tevékenység, oktatás, szakmai tanácsadás. 3 % SZOLÁRIUM, Gorkij krt. 21., Bérlet vásárlása esetén 10 alkalom helyett 11. 10% KAKUK TOYOTA SZERVIZ, Tóstrand. Tel.: 32/311 -922, 5 % ZSEMLEMORZSÁK BT., Fő tér. lfjúságikártya-váltás. 20 % BALÁZSNÉ BUCSEK KATALIN, Vásárcsarnok. Műsoros kazetta, CD. 5% JÓZSA ÉVA, Eperjestelep, Katona ú. 11. Tel.: 32/317-075,32/421-374. Szőnyeg- és kárpittisztítás, mosás, vasalás. 40% VARTIK GYULÁNÉ, Vásárcsarnok. Tel.: 32/316-574. Függönyáru. 5 % TV-SZER BT. Videoton márkaszerviz Kassai sor 4. Tel.: 32/311 -750, fax: 32/311-021. Thomson, Samsung, Sony, Hitachi, Grundig, Quelle garanciális, és bármilyen elektronikai termék fizető javítása. 10% CZIBULA STOP AUTÓSISKOLA, Pécskő út 8. Tel.: 313-081. Gépjárművezető-képzés 5% Balassagyarmat SUBA KATALIN, Rákóczi ú. 29. Tel.: 35/311 -177. Fotó, video. 10 % Dejtár Z. HORVÁTH REKLÁMSTÚDIÓ, Kossuth ú. 19. Tel.: 35/346-157. Reklámgrafika, számítógépes szerkesztés, szitanyomás. 6 % Bátonyterenye DUAL TRADE, Irinyi u. 4. Autógáz-beszerelés. 5-10 % VINCZE SÁNDOR, Bajcsy-Zs. u. 11. Tel.: 32/353-113. Ingyenes halottbeszállítás. DINAMIK HORGÁSZBOLT, Mátra-lakótelep. Tel.: 32/353-505. 2000 Ft-ig 5% 2000 Ft felett 10% Pásztó FELNI BT., Mátraszőlősi u. l/a. Tel.: 32/360-745. Gumiszerelés, -javítás. 10 % PASTELLA KFT., Deák út 10. Festmények. 10 % Magyarnándor VIDÓ PÉTER, Kossuth u. 30. Tel.: 35/372-379. Élelmiszer, virág. 5-10 % Drégelypalánk PÁLMAI ISTVÁN, Fő u. 88. Tel.: 35/367-163. Faiskolai áruda, gyümölcsfák, örökzöldek, rózsatövek, sziklakerti évelők. 10% Ságújfalu DÉNES LÁSZLÓ, Kossuth u. 49. Lakodalmas kellékek kölcsönzése. 10% Nemti PRO-GÁZ-SZERV. Soós Gyula, Kossuth út 131. Tel.: 32/365-155. Gázkészülék-javítás, szervizelés. Munkadíjból: 10% Karancslapujtő GÁZKÉSZÜLÉK- ÉS FŰTÉSSZERELÉS, Baksa út 1. Tel.: 32/420-151. Szerelési díjból. 10% Salgótarján VÁROSI SPORTCENTRUM, 5 % VÁROSI TANUSZODA, Pécskő u. 3. Tel.: 32/311 -660. 5 % SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA KLUB. Belépőjegy. 20 % Kiadó, nyomdaipar Salgótarján NÓGRÁD MEGYEI HÍRLAP, Erzsébet tér 6. Tel.: 32/416-455. Lakossági apróhirdetés. 20 % Pásztó FELNI BT.. Mátraszőlősi út l/a. Tel.: 32/360-745. Papír, írószer, nyomtatvány. 10 % Szécsény INDUSTRIA-SZÉCSÉNY NYOMDA, Ady E. ú. 10. Tel.: 32/370-083. Névkártyák, szórólapok, meghívók. 10 % Műszaki cikkek Salgótarján VILHIR B. BT., Losonci út 26. Ellenállások, kondenzátorok, koax-kábelek, integrált áramkörök, modulok, védősisakok, elektronikai alkatrészek, konta box tárolóedények, fém tárolóedények, dexion-polcok. 5 % K+K ELEKTRONIKA, Pécskő út 11. (Uszoda előtt.) Tel.: 32/315-846. Elektronikai alkatrészek, antennaszerelési anyagok, audio, video, tv-alkatrészek, ipari elektronika, kábelek, szerszámok. 5% Karancslapujtő GÁZKÉSZÜLÉK- ÉS SZERELVÉNYBOLT, Baksa út. 1. Tel.: 32/420-151. Készülékeken kívül, 20 000 Ft vásárlás fölött. 5% Állattartás Salgótarján KUTYÁS CENTRUM, Arany J. u. 19/a (óvoda mellet). Tel.: 420-274. Kutya-, macskaeledel és felszerelés. 5% Kereskedelem Nemti SOÓS GYULA, Kossuth út 13. Tel.: 32/365-155. Fenyőlomb-értékesítés 10%

Next

/
Oldalképek
Tartalom