Nógrád Megyei Hírlap, 1996. szeptember (7. évfolyam, 204-228. szám)

1996-09-10 / 211. szám

1996. szeptember 10., kedd Ország - Világ 5. oldal Hírháttér A Szocialista Internacionálé Aligha akad jobb bizonyíték az idén megalakulása 45. évfordulóját ünneplő Szocialista Internacionálé presztízsére, nemzetközi sze­repvállalásának fontosságára, mint az a tény, hogy tegnap kezdő­dött, háromnapos jubileumi tanácskozásának az ENSZ New York-i üvegpalotája ad otthont. Az idén „Világgazdaság: közös felelős­ség” mottóval rendezett tanácskozáson szervezeti és tagfelvételi ügyekben is döntenek; a legutóbbi - történetesen épp budapesti - tanácsülésen született határozat értelmében a kongresszus elé ke­rül az a javaslat is, amelynek nyomán az MSZP eddigi megfigyelői státusát teljes jogúvá minősítik át. A Szocintern életkorával egyébként tanácsos csínján bánni. A szociáldemokrácia nemzetközi szervezete valóban 1951-ben ala­kult újjá Frankfurtban, ám jogelődjének vallja mind az 1846-76 között létezett I. Internacionálét, mind az 1889-ben alakult, s az I. világháború után kettészakadt II. Internacionálét. így a Szocintern a világ egyik legrégibb nemzetközi politikai szervezetének számít, mégis eleven, élő, globális erő: tagpártjai, állásfoglalásai jelentő­sen befolyásolják a közgondolkodást; a soraiban elnyert tagság a nemzetközi porondon is messzemenően hitelesíthet egy-egy szocia­lista, szociáldemokrata csoportot. A Szocintern, amely napjainkban már száznál több tagszerveze­tet tömörít, egyre határozottabban lép fel az ENSZ szerepének erő­sítése, az emberi jogok védelme, érdekében, és tevékenységében a kelet-európai régió felzárkóztatása s demokratikus átalakulásának kérdése is mind nagyobb súlyt kap. Szondy Gábor Miniszterelnökünk volt a vezérszónok Régiónk felzárkózása létérdek Horn Gyula pártelnök a Szo­cialista Internacionálé XX. kongresszusán elhangzott be­szédében Kelet- és Közép-Eu- rópa és más rászoruló régiók felzárkózásának támogatását egyetemes biztonsági és piac- gazdasági érdeknek nevezte. A tanácskozáson a magyar kormányfő Kelet- és Közép- Európa vezérszónokaként „A világgazdaság jövője - az em­bert szolgáló piac” témakörben mondott beszédet. Horn leszögezte: „A földrész jövője az Európai Unió további fejlődésén múlik. A szervezet világgazdasági és világpolitikai szerepét az integráció elmélyí­tése és egyidejűleg a tagálla­mok körének a kibővítése erő­sítheti meg.” A kelet-közép-európai or­szágok bevonása az unióba nemcsak jelentősen növelné a szervezet nemzetközi verseny- képességét, hanem segítene megteremteni az érintett álla­mok számára a szabadság, a demokrácia és a biztonság ga­ranciáit is - hangsúlyozta. Utalt arra, hogy a fő fejlődési vonulatokon kívül rekedő or­szágok saját erőből képtelenek úrrá lenni a gazdasági és szoci­ális válságokon. „A szociálde­mokrácia óriási kihívása, hogy megértesse a fejlett országok és régiók néptömegeivel: az elma­radottabb térségek bevonása a fejlődésbe saját létérdekük.” Nagygyűlés Bihacon FOTÓ: FEB/REUTER Kampány A szeptember 14-én esedékes boszniai parlamenti választások előtt egymást érik a nagygyűlések a köztársaságban. A harcias nyilatkozatokra reagált Carl Bildt, a nemzetközi közösség boszniai főképviselője, amikor hétfői szarajevói sajtókonferenciáján kifejtette: ismét ki­törhet a boszniai háború, ha a naciona­lista erők megtagadják, hogy részt vál­laljanak a közös hatalomból. A politikus hangsúlyozta, hogy a bé­két célzó erőfeszítések teljes kudarca lenne, ha a szombati választások után a boszniai nemzeti közösségek nem telje­sítenék a daytoni békeegyezményből rá­juk háruló alkotmányos feladatokat. Bildt elismerte, hogy Bosznia-Herce­govina lesz a világ „leginkább decentra­lizált föderációja”, amelyben a közös el­nökség és boszniai parlament léte mel­lett mind a muszlim-horvát föderáció, mind pedig a szerb nemzetiség jelentős autonómiával rendelkezik majd. Tegnap négynapos tanács­kozásra ültek össze a histó­ria hazai és román szakem­berei a Tudományos Aka­démián. Az eseményt élénk érdeklődés kíséri, mert a magyar-román történész- vegyesbizottság munkája mintegy 25 éve tükörképe a kapcsolatok alakulásának. Amikor a két állam között a viszony megromlott, meg­szűnt a párbeszéd az aka­démiák, a tudósok között is. A testület tevékenysége 1981 és 1990 között szünetelt. Az újrakezdés óta most harmadik alkalommal adnak egymásnak randevút a két ország történé­szei. A konferencia közép­pontjában a közép-európai ré­Glatz Ferenc FOTÓ: FEB gió nemzeti fejlődése, illetve az ehhez kapcsolódó kérdések megvitatása szerepel. Glatz Ferenc, az MTA el­nöke lapunknak elmondta: a két ország alapszerződése nem szerepel a napirenden, de elke­rülhetetlen, hogy a részvevők magánemberként ne cserélje­nek véleményt róla, mert a munka eredményességét meg­határozza, hogy ez az állam­közi szerződés kezdő- vagy végpont.-Tanácskozásunkhoz ked­vező hátteret adna, ha sike­rülne konszenzusra jutni a ki­sebbségi kérdésben, rendezni polgáraink napi érintkezésé­nek kereteit. Arrogáns tudósok volnánk, ha tagadnánk: ezek hatása sokkal nagyobb előre­hajtó erő a nemzeti megbéké­léshez, mint a történészek ta­lálkozói. Szigeti Ildikó Glatz: Nagy kérdés, hogy az alapszerződés kezdő- vagy végpont Magyar-román tudóspárbeszéd Magyarságismereti kongresszus Hazánk helye Európában Oscar Luigi Scalfaro olasz és Göncz Árpád magyar államfő jelenlétében nyílt meg hétfőn Rómában a IV. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus. Az ötnapos eszmecserén részt vevő több mint 500 magyar és külföldi kutató arról tanácsko­zik, hogyan kapcsolódik a ma­gyar művelődéstörténet a nyu­gati keresztény kultúrkörhöz. A kongresszus megkezdése előtt Göncz Árpád üdvözlő be­szédében azt hangsúlyozta, hogy Magyarország legna­gyobb történelmi váltása a ke­reszténység felvétele volt, mi­vel ezzel megtalálta helyét és szerepét Európában. A köztársasági elnök meg­erősítette: Magyarország szán­déka, hogy teljes erővel föl­élessze azokat a lelki és szel­lemi kapcsolatokat, amelyek a század első harmadáig Európa nyugati felével összekötötték. A tanácskozáson kétszáz fel­szólalás hangzik majd el hét nagy témakörben. Külön szekcióüléseken fog­lalkoznak az egyház és a társa­dalom kapcsolatával, az isko­láknak a kultúra terjesztésében játszott szerepével, à könyv, a nyomda és a könyvkiadás kul­túrájával. A magyar nyelvvel, irodalommal, zenével és művé­szetekkel, a fdozófia és a teoló­gia viszonyával, a magánélet és a vallási közszereplés közti megfeleléssel. A kereszténység egységét idéző egyházi csúcs lesz Pannonhalmán A kopt pápa is hazánkba látogat Újabb jelentős esemény színhelye lesz szombaton a millenni­umára emlékező pannonhalmi apátság: több keresztény egyház vezető képviselői találkoznak egymással. Ehhez kap­csolódva a hét végén rendezik meg a sérült embereket segítő egyházi intézmények szakértőinek konferenciáját is. A Kézenfogva elnevezésű nemzetközi ökumenikus kon­ferencia - mint Göncz Ar- pádné, a Kézenfogva Alapít­vány elnöke tegnap a Gellért Szállóban tartott tájékoztatón elmondta - pénteken Balaton­kenesén kezdődik, és másnap Pannonhalmán folytatódik. A sérültek gondozása az egyházak hagyományosan vál­lalt feladata, a karitatív tevé­kenység azonban itthon négy évtizedig kényszerű törést szenvedett. Ma már ismét mű­ködnek egyházi és vallásos in­tézetek és egyesületek, de egymástól jórészt függetlenül, egymásról keveset tudva. Ezen kívánnak változtatni a konferenciával - mondta a köztársasági elnök felesége. Szombaton, a keresztény egység napján várhatóan Pan­nonhalmára érkezik III. She- nouda kopt pápa, Alexandria pátriárkája - jelentette be Vár­szegi Asztrik főapát. Ugyan­csak jelezte részvételét többek között Simeon bolgár és Sera­fim Joanta román metropolita, valamint a konstantinápolyi pátriárka, a grúz pátriárka, to­vábbá az örmény katholikosz személyes képviselője. A magas egyházi személyi­ségek párbeszédet folytatnak, ökumenikus istentiszteleten, majd este közös imán vesznek részt a bazilikában.- A találkozó a keresztény­ség egységére kíván emlékez­tetni, amely 996-ban, a mo­nostor alapításakor még élő valóság volt, s amelynek hely­reállítására napjainkban is tö­rekedni kell - mondta a főa­pát. Deregán Gábor Hom-Meciar csúcs Vladimír Meciar szlovák mi­niszterelnök vasárnap esti rá­dióinterjújában közölte: a héten esedékes tátrai CEFTA-csúcs- értekezleten várhatóan külön megbeszélést folytat Hóm Gyula magyar miniszterelnök­kel. A szlovák kormányfő üd­vözölte a kétoldalú megbeszé­lés lehetőségét. Hóm és Meciar augusztusra tervezett találkozó­ját az utolsó pillanatban le­mondta a szlovák fél. * Kiábrándultságot keltettek Romániában a NATO bővíté­sével kapcsolatos legutóbbi nyugati állásfoglalások, ame­lyek értelmében a balkáni or­szág kimarad a kiszélesítés első köréből. A bukaresti Adevarul főszerkesztője szerint ez a ro­mán diplomácia és kormányzat kudarca lenne. Alekszandr Lukasenko fe­hérorosz elnök az Interfax hír- ügynökségnek azt nyilatkozta, hogy szombaton Moszkvában járt és találkozott Jelcin elnök­kel, valamint a teljes orosz ve­zetéssel. Sem az orosz államfő sajtószolgálata, sem Fehér­oroszország moszkvai nagykö­vetsége nem erősítette meg a lá­togatás hírét. Egyértelműen nyert az úgy­nevezett keleti nyitással Auszt­ria: az országban 1989 óta átla­gosan évi 2,4 százalékkal nőtt a GDP, s mintegy 56 ezer új munkahely jött létre - hangzott el azon a bécsi konferencián, amelyen az Európai Unió keleti bővítésének várható ausztriai gazdasági hatásait vizsgálják a szakemberek. * Javuló egyensúly. Júliusban mindössze 29 millió dolláros hiány alakult ki a fizetési mér­legben. Ez elsősorban a magas idegenforgalmi bevételeknek és a viszonylag alacsony kamatfi­zetési kötelezettségeknek kö­szönhető. Az országba 198 mil­lió dollár működőtőke érkezett a hetedik hónapban. Költöző menedékesek. Utolsó fejezetéhez érkezett az 1991 augusztusában a délszláv menekültek számára megnyi­tott nagyatádi tábor története. Hamarosan teljesen elnéptele­nedik. Tegnap 194, többségé­ben bosnyák lakója költözött át különvonattal a debreceni át­meneti szállásra. Áradnak a Körösök. Az au­gusztus végi, szeptember eleji csúcsokat döntögető hatalmas esőzés miatt riasztó árhullám alakult ki a Körösökön. A Fe­kete-Körösön órákon belül 7 méteres ár zúdul le - figyel­meztették az érintetteket a víz­ügyi szakemberek. Tíz év után mérlegen az alapműveltség Új vizsgákat ígér az új évezred Más fogalmakkal, megváltozott tartalmú vizsgákkal fognak a diákok a jövőben megismerkedni, a nyár elején elfogadott mó­dosított közoktatási törvény, illetve az 1998-tól bevezetésre ke­rülő Nemzeti Alaptanterv nyomán, s ezek a már ma iskolába járó gyerekeket is érintik. A törvény szerint a diákok a tizedik évfolyam végén úgy­nevezett alapműveltségi vizs­gát tehetnek majd, amellyel azt tanúsítják, hogy elsajátították az általános műveltséget meg­alapozó ismereteket, készsé­geket, képességeket. E várha­tóan először 2002-ben beveze­tendő megmérettetés után tud­nak a különböző szakmák iránt érdeklődők tovább tanulni, il­letve alkalmasint munkát is vállalni. A következő évezred elejére változások lesznek az érettsé­giben is. Az új rend szerint a ti­zenkettedik évfolyam elvég­zése után - először várhatóan 2004-ben - bizonyíthatják tu­dásukat eszerint a maturandu- szok. Jó néhány éve érzékel­hető volt már, hogy a jelenlegi érettségi nagyon sok esetben nem felel meg céljának, nem elégséges a továbbtanuláshoz szükséges döntések meghozata­lához, a szakirányú mélyebb ismeretek, az egyéni érdeklő­dés, a kimagasló személyi adottságok kihasználásához, el­ismeréséhez. Mindez sürgette a változta­tást. A jövőben mind az alap- műveltségi, mind pedig az érettségi vizsgát országosan egységes követelmények sze­rint tartják meg, de a pedagógu­sok helyi követelményekkel egészíthetik ki azokat. Az érettségi - mint még je­lenleg is - kötelező és választ­ható tárgyakból áll majd. Köte­lező lesz a magyar nyelv és iro­dalom, a kisebbségi oktatásban részt vevők számára az anya­nyelv és irodalom, továbbá a történelem, a matematika és az idegen nyelv. Az egyes tantárgyakból két­féle, eltérő szintű követelmé­nyek alapján tehetnek majd vizsgát 2004-től a fiatalok. Kecsmár Ilona Ha kedd, Kiskegyed! • Két autót is nyerhet! • Szál rózsát a kishölgynek? • A jó barátnő lehet rossz lakótárs • Másoknak is volt esküvője Kiskegyed- a legolvasottabb női magazin

Next

/
Oldalképek
Tartalom