Nógrád Megyei Hírlap, 1996. szeptember (7. évfolyam, 204-228. szám)
1996-09-30 / 228. szám
4. oldal Világtükör 1996. szeptember 30., hétfő Magyarország térségbeli partnerei közül az első helyre Romániát, utána Szlovákiát és Ukrajnát sorolom. Nyugati partnereink közül az Egyesült Államok és Németország a legfontosabb - jelentette ki a Me- diafax román hírügynökségnek adott nyilatkozatában Keleti György magyar honvédelmi miniszter. Bosznia-Hercegovinában megnyitották a Zvomik-Tuzla vasútvonal 65 kilométeres szakaszát, amelyet az IFOR magyar és olasz egységei állítottak helyre. A magyar műszaki alakulat ezt megelőzően 14 hidat tett járhatóvá a volt Jugoszlávia területén. Csecsenföldön eltűnt egy olasz humanitárius szervezet három alkalmazottja, akik gyógyszerekből és orvosi eszközökből álló segélyt kísértek. Valószínűleg a szakadár lázadók fogságába estek, akik sebesült társaik gyógyítása céljából rabolták el őket. Több ezer török rab folytatott a hétvégéh háromnapos éhségsztrájkot tiltakozásul a biztonsági erők módszerei elleni. Előzőleg 11 fogoly halt meg a diyarbakiri börtönben a biztonsági erők és a betiltott Kurd Munkáspárt (PKK) bebörtönzött tagjai között kirobbant ösz- szetűzésekben. Harmincnégy punkot vettek őrizetbe, mert nem messze a salzburgi belvárostól égő benzinbombákat dobáltak parkoló autókra, majd összecsaptak a rendőrséggel. A tűzoltóknak sikerült eloltaniuk az égő járműveket, az anyagi kár azonban jelentős, s több órára el kellett terelni a forgalmat az egyik fő- közlekedési útról. Erőik egyesítésére hívta fel a Szerbiai Szocialista Párt a Jugoszláv Egyesült Baloldalt és az Új Demokráciát. A felhívást a november 3-ára kiírt jugoszláviai parlamenti, tartományi és helyhatósági választások közeledtével tette meg a Milosevics elnök vezette párt. Az ukrán államfő és miniszterelnök vasárnap megkoszorúzta a Babij Jar-i emlékművet. A Kijevhez közeli szurdokban 55 évvel ezelőtt, a második világháború alatt a náci megszállók két nap alatt több tízezer zsidót mészároltak le. Harminckettőre nőtt a forgalmas algériai bevásárlóközpontban, Bu-Fárikban történt pokolgépes merénylet halálos áldozatainak száma. További húsz személy életveszélyes állapotban van. A bombát egy gépkocsiba rejtették. Az akciót minden bizonnyal iszlám szélsőségesek hajtották végre. Clinton csúcstalálkozóra hívta meg Arafatot és Netanjahut Amerikába mennek a békéért Bili Clinton amerikai elnök az izraeli-palesztin ellentétek megoldására csúcstalálkozóra hívta meg Washingtonba Benjamin Netanjahu izraeli kormányfőt és Jasszer Arafat palesztin vezetőt. A meghívást mindketten elfogadták. A tanácskozáson előreláthatóan más térségbeli vezetők is részt vesznek majd. Husszein jordániai király már jelezte, hogy eleget akar tenni az amerikai invitálásnak. A találkozóra a jövő hét első felében kerül majd sor. Bili Clinton leszögezte, hogy a véres, halálos áldozatokkal járó összecsapások szörnyű fejleményt jelentenek a béke megteremtésén fáradozó izraeliek és palesztinok számára. Az amerikai elnök egyébként külügyminisztere, Warren Christopher javaslatára hívta meg Washingtonba Netanjahut és Arafatot. A palesztin vezető időközben kijelentette: csak akkor hajlandó az izraeli miniszter- elnökkel négyszemközt találkozni, ha az elrendeli a jeru- zsálemi alagút bezárását és rögzíti az autonómiamegállapodások végrehajtására vonatkozó időrendet. Arafat szerint olyan találkozónak, amely mást nem szolgál, mint azt, hogy összejöjjenek, nem sok értelme van. Netanjahu izraeli kormányfő a hétvégén azt hangoztatta, hogy a Jeruzsálem i iszlám szent helyek közelében haladó alagút „örökre nyitva marad”. Mint kiderült, egy négy hónapos palesztin csecsemő is meghalt, mivel belélegezte azt a könnygázt, amelyet az izraeli rendőrök a palesztin tüntetőkkel vívott összecsapás során vetettek be. Az anya szerint a gáz elöntötte lakásukat. A kórházba szállítás közben meghalt csecsemővel 79-re emelkedett az izraeli erők és a palesztin tüntetők közötti ösz- szetűzések halálos áldozatainak száma. SZEPTEMBER Általános tájékoztatással 24 órás telefonos ügyfélszolgálatunk készséggel áll rendelkezésére: ^F mF mF NMT mobiltelefonról a 03-as, más mobil- vagy vezetékes telefonról a 0680 450-450-es ingyen hívható számokon. WESTEL IRODA: MISKOLC. 3525 KOSSUTH L*U. 2., TEL.: (06 46) 411-550. Hií/mÚÍ 1! S S ? j I RÁDIÓTELEFON: (06 60) 351-000 « HŰI'/// / / I I ! i WESTEL FORGALMAZÓ: JÁSZBERÉNY, APEX KFT, 5100 TÁNCSICS M U 7., TEL.: lA/fT \ f ÍT I (06 57) 312-129. RÁDIÓTELEFON: (06 60) 327-719 • SALGÓTARJÁN. APEX KFT., 3100 VVtJlbL KLAPKA ÚT 3„ TEL.: (06 32) 312-832, RÁDIÓTELEFON: (06 60) 337-247 rAdiótiicfom kft m NOUS 450 M HsgUsabb 4 SXeptember 20-tól október 4-ig * 25. OOO Ft jár Önnek ajándékba - akár névnapja van, akár nincs. Mert ez alatt a két hét alatt a Westel 0660 Fridinek, Fecónak és mindenki másnak, aki megvásárolja a két legmodernebb 0660-as mobiltelefon egyikét, elengedi a belépési díjat! Sót, a Benefon Sigma és a Nokia 450 már 30% előlegfizetéssel, kamatmentes részletre is elvihető. Ne feledje, a 0660-as telefonok az ország egész területén használhatók. A készülékeket a BNV B pavilon A/3 standján is megtekintheti és kipróbálhatja. *Ajánlatunk az akciós készlet erejéig érvényes. 4|M 5 Együttműködött a Vatikánnal a CIA-főnök Rendszerváltás a pápával A pápa aktívan közreműködött a kommunizmus megdöntésében - állítja most megjelent könyvében Carl Bernstein. Értesüléseit vatikáni kutatásaira alapozza. A tényfeltáró riportjairól híres újságíró szerint az Egyesült Államok a nyolcvanas években a Vatikán segítségévéi nyerte meg a hidegháborút. A katolikus egyházfő találkozott például a CIA főnökével is, hogy kicseréljék egymással értesüléseiket. William Casey megmutatta a pápának az amerikai kémműholdakról készült felvételeket, s lehallgatott telefon- beszélgetéseket játszott le neki hangszalagról. II. János Pál állítólag szintén elmondta a CIA- nak azokat a híreket, amelyeket a vasfüggöny mögötti egyházi személyektől hallott. Amikor Ronald Reagan amerikai elnök a Vatikánba látogatott, mindketten egyetértettek a Szovjetunió hanyatlásában. Bernstein könyve idézi a pápa kijelentését: „A fa már elkorhadt. Csak megráztam, s a rothadt almák lepottyantak.” Internet, mint modern szenvedélybetegség A kór neve: hálózatfiiggőség Amilyen járványszerüen terjed az Internet rajongótábora, a pszichológusok már újfajta kórról, a „net-szenve- délyről” beszélnek. Ázt is megállapították már, hogy a világhálózattól való függőség, vagy inkább a rákapcsolódás kényszere elsősorban - az otthonülő középkorú háziasszonyokat, a munkanélküli diplomásokat és a felsőoktatási intézmények hallgatóit érinti, akik minden időérzéküket elveszítve többet ülnek a képernyő előtt, mint családjuk, barátaik „interaktív” társaságában. Az IBM egyik pszichológusa szerint: „A mai generáció a tévén nőtt fel, most egyszerűen csak átváltott a számítógép monitorjára.” A lélekgyógyászok többsége azonban az Internet-függőséget az alkoholizmushoz és a dohányzáshoz hasonlítja. Állításukat például azzal igazolják, hogy az amerikai felsőoktatásból kibukott diákok közel fele hosszú órákat töltött el naponta „internetezéssel”, ahelyett, hogy tanult volna. Újra itt a Gyermelyi Tésztajárat... ...és most Gyermelyi mártással jár, sőt ellátogat a kedvenc boltjához is. Jó, ha arra jár! Ha 5 csomag Gyermelyi tésztát vásárol és bemutatja a Tésztajárat kísérőjének, az új - mexikói vagy gombás - Gyermelyi mártást kapja ajándékba. így járnak most a fenséges ízű mártások a friss Gyermelyi tésztákhoz! Figyelje a bolti plakáton, mikor érkezik a Tésztajárat. Miss Anglia lett Európa szépe. Marie-Claire Harrison (a képen balról a második) nyerte a kontinens idei szépségversenyét, amelyet az albán fővárosban rendeztek meg. A 23 éves hivatásos manöken 20 ezer dollárt kapott győzelméért. • fotó: feb/reuter Eltemették Nicu Ceausescut. A bukaresti Ghencea temetőben vasárnap több százan vettek végső búcsút az 1989-ben kivégzett romániai diktátor fiától, aki májzsugorban halt meg. A temetésen két testvére, Valentin és Zoe is megjelent. fotó: feb/reuter