Nógrád Megyei Hírlap, 1996. szeptember (7. évfolyam, 204-228. szám)

1996-09-23 / 222. szám

1996. szeptember 23., hétfő SZÉCSÉNY Nógrád Megyei Hírlap Baráthi Ottó jegyzete Vékony pallón Európába M egszületett a gyerek- mint rendesen, vajúdás közepette - bár még a rokonok közül sem várta mindenki ki­törő örömmel világra jöttét. A szülök biztosak voltak dolguk­ban, eszükbe se jutott, hogy el­vetessék, különben is annyian bábáskodtak körülötte. Biztat­ták, bátorították őket, még vad­idegenek is üdvözölték. Jó ke­zekben van hát az újszülött, s a szülök - ígéretük szerint - mindent megtesznek felcsepe­redése érdekében is. A magyar-román alapszer­ződés megköttetését üdvözlöm még akkor is, ha ez az ellen­zéknek és az RMDSZ-nek nem igazán tetszik. Pedig az egész vén Európa letette a voksát a kétoldalú megállapodás mel­lett. Mint külső szemlélő sem­miféle „nyomást" nem érzékel­tem, azt persze helyesen nyil­vánították ki Európa vezető po­litikusai, hogy az Unióba semmiféle etnikai, nemzetiségi ellentétet, populista demagó­giát nem lehet behurcolni, és ennek egyik módja egy ilyen vi­lágos és majdnem kötelező erejű dokumentum. Hogy nem kellene ennyire sietni Európába? Az ügy sür­gős voltára éppen az ellenzék hívja fel a figyelmet, amikor azt mondja, hogy nagyon kes­keny, vékony és törékeny az a palló, amin át akarunk menni. Igyekeznünk kell, el ne törjön, mielőtt rálépnénk. Ebben a helyzetben persze nem vehe­tünk a vállunkra súlyosabb terheket sem. Teszünk lépése­ket természetesen a gazdaság rendbe tételére, az életkörül­mények javítására is. Azt csak Moldova találta ki, hogy a vasutat csak a fekália tartja össze, és csak a sértődött Bá­tor tábornok állítja, hogy a katonák a tejet, meg a kenye­ret is hitelbe kapják, ettől még hadra foghatók. A gyógyító munka feltételei jók lehetnek országosán, ha megyénkben a „ negyedannyi” is elég volt. A pedagógusok most kaptak fi­zetésemelést, pedig kevesebb lett az iskola is, meg a gyerek is. Az önkormányzatok sem panaszkodhatnak, mi Nóg- rádban pláne nem, hiszen a legtöbb támogatást kaptuk ti­zenkilenc megye közül pénz­ügyi helyzetünk javítására. Láthatóan mindent megte­szünk a gazdaság talpra állí­tásáért, de lássuk he, első he­lyen a nemzetközi követelmé­nyeknek való megfelelés kell legyen. Persze, mondjuk tíz év múlva már kevesebben le­szünk, és még könnyebben át­jutunk azon a bizonyos pal­lón. ár szerintem, a kormány édesgyerekével karjain­kon, erre már a közeljövőben is jó esélyünk lesz. Hacsak, ki nem nő markunkból a gyerek. Nagycsaládosok tisztelgése az emlékhelyen Ópusztaszeren jártak Kisterenye - A honfoglalás 1100. évfordulója tiszteletére ópusztaszeri látogatást szerve­zett szombaton a nagycsaládo­sok helyi egyesülete. Tizenhat család két busszal utazott az emlékhelyre a polgármesteri hivatal anyagi támogatásával. Barlangászok Ágasváron - Eszterhás István (jobbra), a vulkánszpeleológia kollektíva vezetője és dr. Kari Mais (balra), á bécsi természettudományi múzeum barlangtani régészének vezetője is megtekintette az úgyne­vezett Csertőlyuk-barlangot. A mátrai nemzetközi akcióban részt vett Manga Mihály barlangász, a salgótarjáni Különle­ges Mentőszolgálat vezetője is. fotó: Bábel László 4 Megyei Körkép _________jfljjjf bátonyterenye G azdasági helyzetelemzés és kiútkeresés kereszténydemokrata szemmel Nagy gazdagság - nagy szegénység (Folytatás az 1. oldalról) Latorczai János elismerte, hogy az elmúlt két év kormányzati munkájának mindenképp' van­nak pozitív eredményei, ám a gazdasági ellentmondások és az ezekből fakadó problémák ár­nyékot vetnek a kormány tevé­kenységére. A sors fintora Az egyik „görcsként” az ener­giaszektor privatizációját emlí­tette. A vásárlók több, mint öt­ven százalékát olyan francia és olasz cégek teszik ki, akiket ha­zájukban állami vállalatokként jegyeznek. Vagyis a sors fin­tora, hogy amíg itt kikerül az energiaszektor az állami fenn­hatóság alól, addig külföldről az államiak érkeznek térnye­résre.- A gazdaság semmit sem kapott az energiaszektor priva­tizációjából származó 453 mil­liárd forintból, viszont a tavalyi költségvetési hiány és a külső adósságállomány tekintélyes lyukainak betömését próbálták elvégezni belőle - emlékezte­tett Latorczai az összeg szétosz­tására-, s 100 milliárd forint Pásztó - Szeptember 24-én, kedden 14 órától tartja soros ülését az önkormányzat képvi- selő-testülete. A napirendi pon­tok között szerepel a lakosság egészségügyi állapota, a helyi még a mai napig nem került felhasználásra.- Többek szerint a 100 milli- árdot közérzetjavító intézkedé­sek anyagi bázisaként kívánják felhasználni - utalt politikai ál­lásfoglalásokra az előadó, aki meg kívánta őrizni tárgyilagos­ságát ebben a kérdésben is. A vállalkozók helyzetére át­térve sürgető feladatként ítélte meg a vállalkozásbarát környe­zet kialakítását. Ehhez persze kiegyenlített jövedelmi viszo­nyokra és infrastruktúra-fej­lesztésre van szükség: az autó­pályáról letért, a városi utakon már csak lépésben haladó be­fektető a kocsmákban több em­bert lát, mint a munkahelyeken, s már fordul is vissza ... Beruházni, vállalkozni ! A KDNP országos választmá­nyának elnöke pártja gazdaság- politikájának legfontosabb elemeként említette a beruhá­zásra-, a vállalkozások ösztön­zésére irányuló elképzeléseket, mert ha ezek nem valósulnak meg, akkor nem lesz foglalkoz­tatás. Pedig Magyarországot ma a lakosság egy negyede egészségügy helyzete, különös tekintettel az alapellátásra. Be­számol a vállalkozásfejlesztési iroda vezetője. Pályázatot írnak ki a szemétszállítási feladatok elvégzésére, meghatározzák a tartja el, s hárommillió a nyug­díjasok száma. Szóba került a feketegazda­ság helyzete is, amit csak rend­del és fegyelemmel lehet csök­kenteni. Csodára, a feketegaz­daság megszüntetésére Lator­czai sem vár, viszont a forráste­remtő tételek közé sorolta a „feketepénz” legalább negyed­részének visszanyerési lehető­ségét a kamarák hatékonyabb működése, odafigyelése által. Családi adózás A KDNP szociálpolitikáját is érzékeltette, amikor az egyik megvalósítandó feladatként említette a családi adózás beve­zetését.- Átlagosan csak 62,7 évig él egy ma születő magyar fiú­gyermek, s ez beláthatatlan ve­szélyekkel terheli az egész or­szágot - mondta, s akkor, ami­kor hazánkat a szégyentelenül nagy gazdagság és a szemér­metlenül nagy szegénység jel­lemzi, nem szabad engedni, hogy a társadalmi rétegek kö­zött tovább szélesedjen az eg­zisztenciális szakadék. B. M. felszámolás alatt álló Közszol­gáltató Kft. feladatait. Szerepel még a többi között a Polgári Védelmi Hatóság Igazgatási Társulás együttműködési meg­állapodásának módosítása. RÉTSÁG Hírek Ügyfélszolgálat Balassagyarmat - Ma 10 órakor adják át az APEH Nógrád Megyei Igazgató­sága városi ügyfélszolgálati irodáját a Rákóczi u. 12. sz. alatt. Megnyitóbeszédet mond: dr. Bokor Pál, az APEH első elnökhelyettese. Felsőfokú tanévnyitó Salgótarján - A Tudomá­nyos Ismeretterjesztő Társu­lat Nógrád Megyei Egyesü­lete közreműködésével e hónapban indul a pécsi Ja­nus Pannonius Tudomány- egyetem kihelyezett főisko­lai és egyetemi képzése. Az ünnepélyes tanévnyitó 26- án, csütörtökön 9.30 órakor lesz a városházán. Köszön­tőt mond: Puszta Béla pol­gármester, a tanévet meg­nyitja: dr. Koltai Dénes tan­székvezető egyetemi tanár. Emlékmű jövőre Szügy - Bár az önkormány­zatnak nem kell idén hitelt felvennie, mégsem kezdhe­tik el a Mikszáth úti járda felújítását, s csak jövőre ké­szítik el a hősi emlékművet. Ám még idén korszerűsítik a művelődési ház, illetve az általános iskola fűtését. Először napraforgó Berkenye - Az idén termel­tek először tányéricát a köz­ségben, s a nyáron vásárolt kombájnnal jó minőségben arattak negyven hektárról. Az első berkenyéi napra­forgó-szállítmány megren­delője a Tápió Trade Kft. Két pályázat Cserhátsurány - A leg­utóbbi önkormányzati ülé­sen a területfejlesztési ta­nácshoz benyújtandó két pá­lyázatról szavazott a képvi­selő-testület. Az egyik pá­lyázat a nyolc település által közösen igényelt szennyvíz­szippantó berendezésre vo­natkozik, míg a másik a községi intézmények föld­gázzal való ellátása és a fű­tésrendszer kialakítása ügyében íródott. Egészséges élet Salgótarján - A helyes táp­lálkozásról lesz szó az Egészséges Életért Klub szeptember 24-ei, keddi fog­lalkozásán. Mákos Józsefné Amit eszel, azzá leszel címmel tart előadást. Napirenden a lakosság egészségügyi állapota, az alapellátás helyzete Pályázat a szemétszállításra Tartalékos katonák barátság napja Díszvendég: Habsburg György A Tartalékos Katonák Nóg­rád Megyei Egyesülete (TAKE) - a megyei és a ha­tármenti szlovák katonai és belügyi szervekkel közö­sen - immáron második al­kalommal rendezte meg a barátság napját. . Mint Andó József, az egye­sület elnöke lapunknak el­mondta, három évvel ezelőtt kilenc katonai szerv és szer­vezet szeptember 2-át, a má­sodik világégés napját, a megbékélés napjának nyilvá­nította. Kinyilvánította, hogy minden év hasonló időszaká­ban barátság napot szervez­nek. A nyilatkozatot aláíró szer­veken kívül ez évben további hat ország tartalékos szerve­zetét is meghívták a rendez­vényre. Két tartalékos szerve­zet (a német és a lengyel) részt is vett. A német küldöttség tagja volt Klaus Volker Günnwig, a német altiszti szövetség el­nöke, az európai altiszti szö­vetség alelnöke. Meghívták a Magyarországon tartózkodó IFOR erők »küldöttségét is. Sajnálatosan tőlük a szóbeli ígéreten kívjil visszajelzést nem kaptak. A sóshartyáni lőterén tar­tott hadifegyveres éleslövé­szeten tiszteletét tette Habs­burg György főherceg. Üd­vözlő szavaiban azon remé­nyét fejezte ki, hogy a nógrá­diak egy hagyomány elindítói és hozzájárulnak egy békés, egységes Európa megterem­téséhez. Konferencián szerzett tapasztalatok a készülő ifjúsági törvényhez Nyitás külföldre és egymás felé A Premjer összefogja a fiatalokat fotó: gyurián tibor (Folytatás az I. oldalról) baszkok, portugálok és termé­szetesen országunk fiataljai a salgótarjáni Seagull Alapítvány hostesseinek köszönhetően kivá­lóan megértették egymást. Az immár hetedik alkalommal megrendezett Premjer Konfe­rencia, a tavaly Gautingban - München melletti városka - történt találkozó után idén a Nógrád Megyei Közgyűlés és a Nógrád Megyei Ifjúsági Tanács adott otthont a nemzetközi ren­dezvénynek. A konferenciához, mint összefogó szervezethez egyébként eddig Magyarorszá­gon kívül Franciaország, a Mol­dovai Köztársaság, Spanyolor­szág, Ukrajna, Bulgária, Csehor­szág, Málta, Görögország, Olaszország, Macedónia, Szlo­vákia, Portugália, Írország, Ba­jorország országos jelentőségű ifjúsági szervezetei, szövetségei csatlakoztak. A mostani konfe­rencia két fő témát tárgyalt. A különböző országok, régiók ifjú­sági törvényeiről, és az Európai Unió által az ifjúsági szerveze­tek támogatására fordítható anyagi támogatásokról, a forrá­sokhoz való hozzájutásról folyt a tapasztalatcsere, az információ- átadás. A kötött témák mellett kapcsolatfelvételekre is sor ke­rült. A nemzetköziség mellett a konferencia nem titkolt célja az is, hogy normalizálják a Nógrád Megyei Közgyűlés és a Nógrád Megyei Ifjúsági Ta­nács közötti kapcsolatot, s olyan impulzusokat gyűjtse­nek be a hét végi nemzetközi fórumról, amelyek segítségül szolgálnak a megyei közgyű­lés most készülő ifjúságpoliti­kai programjához. b. m. Öreg diák, nem vén diák - Negyvenötödik érettségi találkozójukat tartották az egy­kori első Madách-gimnazisták szombaton, Salgótarjánban. Három tanáruk - Szász János és felesége, valamint Kmetty Ferenc - is velük ünnepelhetett. fotó: gyurián tibor

Next

/
Oldalképek
Tartalom