Nógrád Megyei Hírlap, 1996. augusztus (7. évfolyam, 179-203. szám)

1996-08-12 / 188. szám

% Jó napot! Augusztus 12., hétfő Szer1 tettel köszöntjük KLÁRA nevű Kedves olvasóinkat! A Klára latin eredetű név, jelen­tése: ragyogó. Védőszentje: Szent Helária augsburgi vértanú. Virága: a fehér szegfű. ANap kél: 5.36 órakor, nyugszik: 20.01 órakor. A MAP MONDATA "Borzalmas látni, hogy valaki sem­miségekért remeg, és ugyanakkor érzéketlen a legnagyobb dolgokkal szemben." (Pascal)' ÜGYELETES RIPORTER Benkő Mihály ^ : (32) 310-589 Napsütés, felhősödéssel ELŐREJELZÉS NÓGRÁD MEGYE TÉRSÉGÉRE Folytatódik a meleg idő. Eleinte még a napsütés lesz a jellemző, majd nyugat felől egyre többfelé megnö­vekszik a felhőzet. Elszórtan zápor­eső is előfordulhat. Élénk, olykor erős lesz a déli, délkeleti szél. A kora dél­utáni órákra 25, 26 fokig melegszik fel a levegő. VÁRHATÓ LEGMAGASABB HŐMÉRSÉKLET Salgótarján: 26 Balassagyarmat: 25 Szécsény: 26 Bátonyterenye: 26 Pásztó: 26 Ipolytamóc: 25 Biiika, aki tűri ? Nógrád területének jelentős része - köszönhetően a helyi adott­ságoknak - birkatenyésztésre lenne a legalkalmasabb. Hegyek, dombok, gyér füvű legelők; a jó Isten is azért teremtette, hogy bégető jószágok népesítsék be. Még sincs így a dolog, és ez - kivételesen - néhány napja már nem is olyan nagy baj. Történt ugyanis az elmúlt hetekben, hogy felütötte a fejét a száj- és kö­römfájásjárvány. Szerencsére nem itt, hanem a Balkán-félsziget déli és középső vidékein, - Nógrádban már harminc éve nem je­lentkezett e kór. Szerencsére. Sok birka ugyan nincs, de ami mégis van, annak a 90 száza­léka Olaszországba kerül exportra. Ott igencsak kedvelik a te­jes- bárányok zsenge húsát — csodálkozik az ember, hogy van szívük levágni azokat a bájos kis jószágokat. Igen ám, de a tal- jánok a száj- és körömfájásjárvány kitörése után leállították a magyarországi juhkivitelt. Ennek megfelelően - ha lennének - a nógrádi birkák sem találtak volna gazdára. Azok a gazdák, akik juhok tenyésztésével foglalkoznak, te­temes veszteséget szenvedtek amiatt, hogy nem vették át tőlük a bárányokat. Tovább kellett takarmányozni őket, a tejesbárá­nyok már nem tejesbárányok, hanem lényegesen alacsonyabb felvásárlási árral „megvert” növendékek... Az olaszpiac meg­nyílt a napokban a magyar birkák előtt. Ha találnak is rájuk ve­vőt a gazdák és kereskedők, az tetemes veszteséggel jár. A kárt senki sem fizeti ki. Azaz a magyar gazdák zsebe bánja. Egy-két nógrádi van közöttük. K. I. Varázsgömb is lehetne - ha igazi lenne, de ez csak egy videotrükk a sok közül, amelyet a Sydney-ben, egy kor­társ művészeti kiállításon mutattak be. A rendezvényen 24 ország 48 művészének alkotásai láthatók. fotó feb Negyvenéves a salgótarjáni Centrum Aruház Nyerjen ünnepünkön ! Mozaik-já­tékra invitál­juk Önt. Négy napon át közzéte- szünk egy-egy fénykép rész­letet, amelyből egy jellegzetes objektum képét rakhatja össze. Kérjük, küldje be a levelező­lapra, vagy papírra felragasztott képet, s ezzel részt vehet jubi­leumi sorsolásunkon, ahol a szerencsések értékes ajándéko­kat nyerhetnek. Beküldési ha­táridő: 1996. augusztus 21. Sorsolás: augusztus 22,-én, a divatbemutató közben. A leve­lezőlapokat bedobhatja a Cent­rum Áruház gyűjtőládáiba, vagy leadhatja a Nógrád Me­gyei Hírlap hirdetésfelvételi irodájában. Ne feledje: Nyári nyerő árak a Centrumban! Jubileumi prog­ramokkal várjuk Önt, családját és barátait augusztus 21-25. között a salgótarjáni Centrum Áruházban és műsoros színpa­dunknál. Ezen a héten vasárnap is nyitva tartunk! 1. MoxiMÍ'soit Salgótarjáni Apollo: 15.30, 17.45 és 20.00 órától: A szikla. Színes, amerikai akciófilm. Kamara: 17.00 és 19.00 érától: Spinét' .erek. Színes, szinkr. amerikai film. Balassagyarmati Madách: 15.30, 17.45 és 20.00 órától: Bilko főtörzs. Színes, amerikai filmvígjáték. Kamara: 18.00 és 20.00 órától: A gyanú árnyéka. Színes, amerikai film. Holnapi Lapunkból ­Hajnalban nyílnak a sírboltok Az emberiség ellen és az embe­riségért mindent - ezt a para­dox gondolatot hordozza a dél­szláv válság borzadálya és a háborús bűnök lajstroma: a vérontás utáni rendteremtés, a sebtében elhantolt áldozatok kihantolása, a halálokok feltér­képezése. A halandók iszonyú eltökéltsége kell a félig bomló emberi testek felszínre hozata­lához. Félezer kilométerre a tömegsíroktól, békés tájakon sem ritka, hogy leplekbe burko­lózott férfiak hajnalban meg­nyitják a csendes sírboltokat... Hat szám - egy nyeremény! 33. HÉT A r 1ST 1 MYEÍiEÁ l\Éh lYs vásárlási utalvány Utazzon a Naturexpora a Nógrád Megyei Hírlappal ! Játék a környezetvédelemért A Budapesti Vásárközpont­ban augusztus 15-étől szep­tember 8-áig húsz ország kiállítói mutatják be a kör­nyezetvédelem legújabb vívmányait, eszközeit.-Bemutatkoznak a kiállító országok, perui őserdő-rész­let, japánkert, mongol lovas­falu színesíti a kiállítást, amelynek most Ön is részese lehet. Utolsó alkalommal olvas­hatja a Naturexpo ’96 kérdé­sét lapunkban. Válaszolja meg ezt a kérdést is, a három, remélhetőleg helyes választ összegyűjtve írja rá egy nyílt levelezőlapra, és küldje be augusztus 14-éig (szerdáig) szerkesztőségünk címére (Salgótarján, Erzsébet tér 6., pf.: 96.). A helyes megfejtéseket be­küldők között húsz személyt sorsolunk ki, akik két-két in­gyenes belépőt nyernek a Na­turexpo ’96 kiállításra. Tehát a harmadik, utolsó kérdés: Mi a Natur expo ’96 több mint 500 szórakoztató prog­ramot tartalmazó, a kiállítás­sal egy időben a Budapesti Vásárközpontban zajló ren­dezvénysorozatának elneve­zése? 1. Naturfiesta, 2. Naturrock, X. Naturland. Sorsolás augusztus 15-én, a nyertesek postán kapják meg belépőiket. "-" "’büI _ 1 Fiatalság- Mert a főnökömet I fftV • - - Ha maga agyoncsapta a villám. továbbra is any­- Mi közöd van neked nyit iszik mint ehhez? most, nem lesz- Hát, a nyele a ke­magából öreg! - fenye­zemben volt... geti meg az orvos a páci­ensét. A kis(s) morbid- Mindig tudtam, dok­Kissékhez becsönget­tor úr, hogy az ital meg­nek. A férj megy ajtót őrzi a fiatalságot. nyitni, s látja, hogy a kü­Születési hiba szöbön egy csontvázszerű, kaszás, fekete alak áll: a Két asszonyság beszél­halál. get:- Azéletedértjöttem!­- Elnézést, de mióta mondja Kissnek, mire ő vagy te kancsal? hátraszól:- Amióta az ikreim el­- Életem, téged keres­kezdtek járni. nek! Csapás Beküldte: Két elítélt beszélget: „Mókuci”- Te miért vagy itt? Salgótarján Augusztus 9-ei nyerőszámok 2 4 8 14 16 20 21 22 40 44 48 51 54 62 64 68 69 73 75 79 Vigyázat! Méregdrága felvételek! Traffipax-mérések Nógrád útjain Augusztus 12-én, hétfőn 6-tól 14 óráig Rétságon és környékén, 14-től 22 óráig: a 21. sz. főúton Salgótarján belterületén, a Füleki, a Bajcsy-Zs. és a Rákóczi út vona­lán, Vizslás-Újlakpuszta belterületén, a 22. sz. úton Kis- hartyán belterületén lehet műszeres sebesség-ellenőrzés. KOSSUTH 4.30 Reggeli Krónika Benne: 4.40 Határok néftül. 5.40 Falurádió. 8.30 Szonda. 9.05 Napközben. 11.05 Slágermúzeum. 1146 Si­nistra körzet 12.00 Déli krónika 12.30 Ki nyer ma? 1240 Törvény- könyv. 1250 Külpolitikai ügyéé. 13.05 Vendég a háznál. 1320 Ko­rátok az evangélikus énekes­könyvből. 13.30 Az evangélikus 14.05 Klasszikusok min­denkinek 14.35 Beszélni nehéz 14.45 Közönségszolgálat 14.55 Balassi Bálint versei 15.05 Tudóstórum - élőben 15.55 Biztonsági öv 16.00 Délutáni krónika 16.10 Mindennapi gazdaság 16.20 Hasznos tudnivalók 16.25 Találkozás a stúdióban 17.05 Kassza 18.00 Esti krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Mi a magyar? 20.05 A népzene hagyo­mányőrzői 20.30 Határok nélkül 21.05 Filmpremier Részletek a Heat 21.25 Háttér 22.00 Késő esti krónika 22.30 K-vonal (ism.) 23.05 Lemezmúzeum PETŐFI 4.30 Hírek. Időjárás. 4.33 Hajná dallamok. 6.03 Reggel csúcs. 6.30 Hírek Időjárás. 643 Útközben. 7.45 SportreggeL 8.00 Petőü-dél- előtt. 9.55 Manapság. 1140 Ope­rettslágerek 1200 Nótakavalkád. 13.00 Hírek. Időjárás 13.03 Manapság (ism.) 13.08 Állomáskereső 13.15 Hogy tetszik lenni? 13.45 Időjárás-és vízál­lásjelentés 14.00 A Rádió kívánság- műsora 17.00 Hírek. Időjárás 17.03 Petőfi-délután 18.54 Gordiusz plusz 19.00 Hírek. Időjárás 19.03 Kölyökóra 20.00 Rockújság 21.00 Hírek. Időjárás 21.03 Szép asszonyok egy gazdag házban 21.49 Zeneközeiben 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Korzó 0.15 Éjszaka TV 1 5.40 Gazdatévé. 6.00 Nap-kelte. 9.00 Tízórai. 9.10 Skippy kalandjai. 9.35 Tízórai. 11.00 Walt Disney bemutatja. 1200 Déli harangszó. 1205 Üzlet délidőben. 1225 Tete- pakk. 15.00 Hírek. Időjárás 15.05 Műsorismertetés 15.10 Patrin - Üzenet- Vorba 15.35 Nasa obrazovka 16.00 Hírek. Időjárás 16.05 A pénz beszél 6. 16.30 Vidéki Anglia 17.00 Mozivarázs 17.150scar Junior 17.30 Segítőtárs 17.50 Pos(z)itív 18.00 „Engiedjétek hozzám!” 18.10 Csellengők Tel.: 269-5550 18.15 Üzlet 18.30 Mindent vagy semmit! 19.00 És te mit tudsz? 19.15 Klip-mix 19.30 Híradó 20.05 MC 20.15 A simlis és a szende Házasság balkézről 21.10 Vers mindenkinek 21.15 Panoráma 21.50 Saint-Exupéry - Az utolsó repülés (francia tévéfilm) 23.35 Híradó 23.45 BBC-híradó TV 2 16.30 Müsorajánlat 16.35 Mesélő cégtáblák 17.00 Specht tanár úr A sátán tüze (ism.) 17.55 Müsorajánlat 18.00 Körzeti híradók 18.15TH 18.45 Telesport 19.00 Kispest-Honvéd FC- Vasas Casino Vigadó 21.00 Híradó 21.10 Kék percek 21.15 Telemázli 21.45 Múzsa 22.00 Objektív 22.25 Időjárás. Kenő 22.35 Lapzárta 22.40 Béke, béke és köl­tészet Gobbi Hilda műsora 75. születésnapján 23.15 Kis esti zene Igor Sztravinszkij: A katona története 24.00 MC 15.35 Egy sarkvidéki nyár krónikája 16.00 Harmónia 16.30 A titokzatos világ- egyetem: az agy A különböző tudati szintek 28' 17.00 Talpalatnyi zöld 17.30 Popeye: Kinek van emlékezetki­esése? Sivatagi szemorvos Amikor Zsófi megfé­kezte a huligánokat 17.55 Műsorismertetés 18.00 Híradó 18.15 Állatklinika a vá­ros szélén 13/2. rész A fogadás 19.05 A költő kérdez 19.35 A trópusi őserdők titokzatos világa TARJANI TV 18.35 Filmajánló 18.39 Játék 18.45 Látókör 19.09 Játék 19.19 Folklórfesztivál 1996 19.56 Játék 20.06 Stűdióbeszélgetés Kovács Tiborral 20.54 XII. Nemzetközi Dixie­land Fesztivál HBO 16.30 Superman 17.30 King Kong 19.45 Régi jó cimborák 21.45 Johnny egy kilója 23.20 Bűnös álmok DUNA TV sadalma 20.05 Ritmus '96 SZÍV TV 8.00 Képes krónika 12.00 Déli harangszó 12.20 Heti Hírmondó 13.20 Emlékképek - Régi híradók 13.35 Postabontás 13.55 Kicsoda a mi­csoda 14.25 Cimbora - Tallózó 15.10 A korallsziget (ausztrál sorozat, ism.) 9/6. rész 25' 20.45 Esti kérdés 21.00 Híradó 21.20 Sportpercek 21.30 XX. századi arcképek 22.25 Cousteau kapi­tány újra felfedezi a világot (francia filmsorozat) Erdők föld nélkül 23.10 Minoritates Mundl 23.50 Jékely Zoltán: A marosszentimrei templomban 16.05 Torna 16.30 Mozdulj! 17.00 Az új Lassie 48/27.: A szemtanú 17.30 Hívd Andreát! 18.30 Pufók kalandjai 19.00 Autósport magazin 19.30 Kereskedelmi show 20.00 Más 20.30 Az élő test 21.00 A végnapok királya 2/1. 23.00 Közlekedési magazin ITAriTk i Tv TTTTfcT 1 T» 37 ^ Nyomda Kft. lapja. Felelős kiadó: KOPKA LÁSZLÓ vezérigazgató. Főszerkesztő: DR. TANKA LÁSZLÓ. \1 III It A II Rf U T DI ÁP Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. IIV/ VJIV/aÍ/ MEGYEI llXJVIjílI Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Főszerkesztő és kiadóvezető: 32/310-589. Hirdetési fmaamo. ««■» mw, »«>.« a* s ^ és terjesztési csoport telefon: 32/416455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy. Rákóczi út 18. Tel.: 35/315-660. Pásztói szerkesztőség: Pásztó, Kölcsey F. út 39. Tel: 32/360-155/78-as melL Az előfizetők részére az alábbi ügynökségek juttatják el a lapot: Salgótarján - Elektroker Bt, tel.: (30)433-556, ügyfélszolgálat (32)311-422, Balassagyarmat - Békétász KKT, tel.: (30)523-313, ü.sz.: (35)315-660, Pásztó - Célvonal Kft, tel.: (30)433-548, ü.sz.: (32)310-877. Árusításban terjeszti a BUVIH1R Hírlapker. Rt. (1133 Budapest, Véső u. 3, Telefon: 1203-345, Fax.: 1129-5688) árushálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, Salgótarján, Erzsébet tér 6. (Telefon: 32/416455) és ügynökségeinknél, a megye hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással a Magyar Takarékbank Rt. Salgótarjáni Megyei Igazgatóság 115-01701 100002704 sz. számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 475 Ft, negyedévre 1365 Ft, fél évre 2850 Ft. Előállítja az Egri Nyomda Kft Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. HU ISSN 0865-9095.

Next

/
Oldalképek
Tartalom