Nógrád Megyei Hírlap, 1996. augusztus (7. évfolyam, 179-203. szám)
1996-08-27 / 199. szám
2. oldal SALGÓTARJÁN BALASSAGYARMAT Megyei Körkép PÁSZTÓ 1996. augusztus 27., kedd Japánban a hozzáértésnek, az igényes munkának, a gyárhoz való hűségnek van becsülete Tudomásul kell venni: a piacgazdaságban mindennek ára van (Folytatás az 1. oldalról) lehetőségeiről, az önkormányzatok közigazgatási-ellátási szerepéről, az ipari üzemek szervezettségéről, műszaki színvonaláról, a szociális ellátottságról. Természetesen olyan kapcsolatok szálait kerestük, amelyek itthon a javunkra válnak. Munkalehetőség- Nézzük a dolgokat kissé konkrétabban: mit jelent, mit jelenthet a későbbiekben az ilyenfajta együttműködés Rétságnak?- Ezt japán újságírók is megkérdezték tőlem. Nekik is elmondtam: másfél milliárdos beruházás indult a város szélén japán tőkével, magyar építőkkel. Ha az üzem elkészül - várhatóan szeptember végén, október elején -, transzformátorokat és ferritet gyártanak magyar munkások. Úgy számolunk, hogy a termeléssel együtt nő majd a munkáslétszám. S ha minden a terveink szerint alakul, a jövő év első hónapjaiban a TDK-üzem már öt-hatszáz munkásembemek jelent biztos megélhetést. Ez pedig nem kis dolog, hiszen a munkalehetőségek ezen a tájon talán még a megyében megszokottnál is szerényebbek.- Azt hallom, többen is szóvá teszik, hogy az önkormányzat és ily módon a település is túlságosan nagy árat fizet mindezért.- Azt tudomásul kell vennünk, hogy a piacgazdaságban mindennek ára van. Ezért a kérdés számunkra az volt: hogyan lehetne feloldani a napi, nyomasztó megélhetési gondokat a lakosság egy jelentős részénél. Választhattunk: álljunk be a gazdasági bajokon, a munkanélküliségen, a mind lejjebb csúszó emberi sorsokon kesergők táborába, vagy azt keressük, mit és hogyan tehetünk ellenük. Vegyes tapasztalatok Az utóbbi mellett döntöttünk. Az mondtuk a japán beruházóknak, tíz évre eltekintünk a helyi adóktól, az önkormányzati tulajdonában lévő közműveknél nem kérünk közműfejlesztési hozzájárulást és az építési terület feléért sem kérünk egyetlen fillért sem. Cserébe viszont azt várjuk, hogy az évek múlásával szűnjenek meg a térség nyomasztó foglalkoztatási gondjai. Azt reméljük, hogy a TDK tovább bővíti az üzemet. Ám azt is tudjuk, reményeinkből csak akkor lesz valóság, ha a mostani üzemépítést kifogástalanul, határidőre befejezzük és majd a piac is versenyképesnek ítéli termékeinket.- Bizonyos tapasztalatokat már gyűjtöttek, hiszen a TDK egy részegységében dolgoznak.- A Globus Nyomda átalakított részén, a Rom- hányból jött hetvennyolcvan munkással megindult a termelés. A kezdeti tapasztalatok meglehetősen vegyesek. Az emberek most ismerkednek azokkal a feltételekkel, követelményekkel, amelyeket a TDK diktál. Az üzem vezetőinek, a műszaki értelmiségnek, a munkásoknak naponta bizonyítaniuk kell, hogy alkalmasak a feladatok ellátására. Ez mindenki közös érdeke, hiszen a bérek is mindinkább igazodnak a teljesítményhez, a munkaidő ésszerű hasznosításához. Kiszámíthatóbb Jövő-Említette, hogy további területet tartalékoltak egy későbbi üzemfejlesztéshez. Most Japánban járt, hogyan látja a rétságiak esélyeit?- Szinte minden egyes találkozás alkalmából szembetűnt, hogy kissé furcsán néznek ránk a szigetországbeliek, amikor a munkanélküliek magas számáról, a felfelé kúszó inflációról beszéltünk. Japánban alig érzékelhető az infláció és az emberek munkahelye is meglehetősen stabil. Nem esnek a felkészültséget tanúsító bizonyítványok bűvöletébe. A valóságos hozzáértésnek az igényes munkának, a gyárhoz való hűségnek van becsülete. Ami bennünket illet, a kiszámíthatóbb jövő érdekében mindenekelőtt gondolkodásunknak kell változnia. Egyszerűen el kell felejtenünk az egyenlősdin alapuló rossz beidegződéseket. Áz utóbbi négy év meglehetősen szétzilálta a termelést, a munkamorált, teret nyitott a felületes, igénytelen munkának. Mindezen változtatni nehéz, de nem lehetetlen. Alapja nálunk sem lehet más mint az értelmiségiek, munkások felkészültsége. S a képzési feltételek megteremtésében, akárcsak a lehetőségek felkutatásában az önkormányzatoknak is akad dolguk bőven. Más életszemlélet A korszerű technika, az üzemi munka szervezettsége, magas fokú hozzáértés a számítógépek, az idegen nyelvek ismeretét kívánja. A japán tapasztalatok mondatják velem azt is, hogy a rend, a fegyelem a környezet tisztasága természetes velejárója az igényes munkának. Meggyőződésem, hogy ez a fajta munkakultúra előbb-utóbb magával hozza az életszemlélet, az életvitel kedvező változását is. V. G. Gresina István, Rétság polgármestere Bányásznapi megemlékezés Baglyasalján Tisztelgés a hagyományok előtt Szeptember elsején, vasárnap kerül sor a 46. bányásznap rendezvényeire Baglyasalján, a Kaszinókertben. A megemlékezést a Bányaipari Dolgozók Szakszervezete, a Bányász-Kohász Egyesület, a Nógrádszén, az MSZOSZ Nógrád Megyei Képviselete, Salgótarján város önkormányzata, Baglyasalja Barátainak Köre, az MSZP Salgótarján Városi Bizottsága, a Munkáspárt Nógrád Megyei Koordinációs Bizottsága, valamint a Szociáldemokrata Párt salgótarjáni városi szervezete rendezi. A nógrádi bányászkodás jövőre lesz 150 esztendős. A hagyományokhoz, a bányászmúlthoz, a baloldali értékekhez - így a bányászszolidaritáshoz, a munkásmozgalomhoz - való kötődés jegyében kerül sor a megemlékezésre. Baglyasalja méltó otthont ad a rendezvénynek, hiszen annak idején a településen több bánya is működött, s évtizedeken át a szén adott kenyeret az itt élő, itt dolgozó Kitekintés a jövőbe emberek többségének. A megemlékezésre mintegy félezer embert várnak. Nemcsak a megye régi bányatelepeinek hajdanvolt bányászait, hanem a bányamunkát tisztelő, sokra becsülő érdeklődőket is. Az ünnepi rendezvény vasárnap délelőtt 10 órakor kezdődik, de már előtte térzenével szórakoztatja a vendégeket a Bányász-Kohász Fúvószenekar, Berták Zoltán vezényletével. Sándor Zoltán előadóművész verset mond, majd a Bányász-Kohász Férfikar ad műsort. Produkciójukat Somogyi Zoltánná vezényli. Színpompás népviseletben közönség elé lép a kazári hagyomány- őrző együttes is. Ezt követően Kovács László, a Bányaipari Dolgozók Szakszervezete Nógrádi Bányászbizottságának elnöke nyitja meg a rendezvényt. Emlékbeszédet dr. Horn János, a Bányaipari Dolgozók Szakszervezetének elnöki főtanácsadója mond, felvillantva benne a bányászmúltat, kitekintetést adva a jövőbe is. Ezután a rendezőszervek képviselői helyezik el koszorúikat, virágaikat a bányászszobor talapzatán, majd a bányászhimnusszal véget ér a megemlékezés. Az ünnepi rendezvény után bajnoki labdarúgó-mérkőzés kezdődik a sportpályán, a Nógrád-Volán Baglyasalja és az St. Glass csapatai között. A kispályán felállított sátrakban pedig büfé működik, ahol virsli, sör, s egyéb ételek, italok, ajándékok vásárolhatók. A hagyományos bányászünnepet megelőzően a megye több, hajdanvolt bányásztelepén is köszöntik azt a mintegy 200 bányászt, bányaipari dolgozót, aki fél évszázada, vagy ennél hosszabb ideje tagjai a Bányaipari Dolgozók Szak- szervezetének. így megemlékezésre, baráti találkozóra kerül sor Salgótarjánban, Bá- tonyterenyén és Rákóczitele- pen is. Bátonyterenyén az ünnep jegyében augusztus 31 -én emlékkiállítás is nyílik id. Szabó István Kossuth-díjas szobrászművész műveit megörökítő fotókból. Pásztón a telefonigénylők nagy része az idén kap készüléket Nem lehet más vonalát használni Számos kérdés hangzott el a Kelet-Nógrád Com Rt. pásztói tanácstermében a minap tartott, hálózatfejlesztéssel kapcsolatos tájékoztató után. A részletes válaszok után megkértem Michael Andersent, a KNC vezérigazgatóját, hogy válaszoljon lapunk kérdéseire is.-Mi az előnye az ön által sokat hangoztatott új technológiai megoldásnak?- Digitális kivitelezésről van szó. így folyik a telefonbeszélgetés a Salgótarján - Jobbágyi között kiépített optikai kábelen. A másik Szécsény felől jön és tér vissza Pásztora. Kiépítése szeptember végére, október elejére várható. Az új megoldás előnye, hogy nem lehet belehallgatni, lehallgatni, más vonalát használni. Az előfizetők számára nem jelent pluszkiadást. Ha nagyobb lesz az előfizetői táborunk, akkor olcsóbb lesz. A vezeték fogadásának nincs felső határa. Pásztón korábban nyolcvanhatan fizettek elő, az újabb várakozók száma nyolcvannégy. Ennek a dupláját szeretnénk elérni a városban.- Mikorra számíthatnak telefonra a régi előfizetők és az új várakozók?- Az igénylők nagy része még ebben az évben, a többiek a jövő év első negyedévében jutnak készülékeikhez. A konkrét helyi ütemtervet a részvényesek közgyűlése után állítjuk össze, s erről értesítjük az érdekelteket. V. K. Nagy fogás Hatalmas horgászzsákmány- nyal büszkélkedhet két mátra- nováki fiatalember, Gubán Csaba és Oravecz Gergely. A mátraszelei acélgyári víztározó tóból sikerült - negyvenöt percnyi fárasztás után - kiemelniük a nem mindennapi méretű amurt. A hal 96 centiméter és 15 kilogramm súlyú volt. A fiatalemberek testvériesen megosztoztak a horgászszerencsén. FOTÓ: CSERHALMI A. Dr. Fancsik János cikke a Természetbúvár 1996/4. számában Pusztulnak a fás legelők Nógrádban Gyomosodó borókás legelő Mátraszele határában Az 1935-ben Lambrecht Kálmán által alapított Természet- búvár immár fél évszázada a tudományos ismeretterjesztés jelentős, rangos műhelye. E kitűnő nyomdatechnikával előállított folyóirat -jelenlegi főszerkesztője, Dosztányi Imre irányításával - évtizedek óta rendszeresen helyet biztosít Nógrád megye természeti értékeit bemutató írásoknak és fotóknak is. Évfolyamaiban megtaláljuk - a sajnos már elhunyt - dr. Ruzsik Mihály, valamint Prakfalvi Péter, F. Csaba Mária és a legtöbbet publikáló dr. Fancsik János írásait, fotóit. A kéthavonként megjelenő Természetbúvár legújabb, 1996/4. száma Nógrád megye jelentős értékével, a fás legelők helyzetével foglalkozik. Dr. Fancsik János, a tőle megszokott alapossággal megírt tanulmányát a palóc táj hangulatához szorosan hozzátartozó fás legelőkért történő segélykiáltásnak is tekinthetjük. A szerző részletesen körüljárja a megye gyepterületeinek, hegyi kaszálóinak problémakörét. Úgy vélekedik, hogy a problémát nem lehet csupán a természetvédelem eszközeivel kezelni. Az igazi megoldást az ezeken a gyepterületeken évszázadokon át folytatott természetóvó gazdálkodás, legeltetés, kaszálás ösztönzése, újraélesztése jelentheti. Erre jó példáért sem kell messzire menni, hiszen a Karancs-Medves Tájvédelmi Körzettel szomszédosa szlovákiai természetvédelmi terület az ittenihez hasonlóan leromlott, elbokrosodott, elgazosodott legelőit ily módon hozzák rendbe. Szlovákiában a természetvédelmi hatóság szerződést kötött a gazdálkodókkal a védett legelők hasznosítására, rendszeres tisztítására. Fancsik János szerint ez a módszer gazdasági előnnyel is jár, nálunk is hozzájárulhatna gyepterületeink megóvásához. A cikket hat kitűnő fotó illusztrálja. A Természetbúvár legfrissebb számában érdekes tanulmányok olvashatók a hangyák titokzatos világáról, az élőlények sokféleségéről, a „Tiszavirágról”, a pollenproblémáról, távoli földrészekről. A 48 oldalas színes folyóirat -nevéhez hűen - közelünkbe hozza a természet világát. - veres A Nemzeti Alaptantervről tanácskoznak Készülnek a pedagógusok Az oktatási intézményvezetők, a pedagógusok továbbképzésének, tanév eleji felkészítésében fontos állomása a Nógrád Megyei Pedagógia Intézet által mára szervezett program. 10 órakor a Nemzeti Alaptanterv (NAT) szerepe, követelményrendszere, a bevezetéséhez szükséges feltételek és követelmények címmel dr. Szebenyi Péter, a Fővárosi Pedagógiai Intézet igazgatója tart előadást Salgótarjánban, a Népjóléti Képzési Központban. 13 órától 16.30 óráig előadások hangzanak el a NAT műveltségi területeinek követelményeiről, a részterületek tartalmának egymásra épüléséről Az anyanyelv és irodalom témakörben A műveltségi terület tartalmának és követelményrendszerének felépítése, módszertana címmel a Jurij Gagarin Általános Iskolában, az idegen nyelvek témakörben Az idegen nyelvek a NAT követelményrendszerében címmel a Bolyai János Gimnáziumban, a matematika témakörben A matematika határterületei, kapcsolata a társ- tudományokkal, a matematika területeinek megjelenése a NAT-ban címmel a Kodály Zoltán Általános Iskolában, Ember és társadalom témakörben A műveltségi terület felépítése, követelménye címmel a Rákóczi Úti Általános Iskolában lesz a felkészítő. A matematikai előadást követően a program három, az életkorok szerinti követelmények és taneszközök bemutatására szervezett szekciókban folytatódik.