Nógrád Megyei Hírlap, 1996. július (7. évfolyam, 152-178. szám)

1996-07-05 / 156. szám

1996. július 5., péntek Sportmagazin 7. oldal Jeck Ferenc a zöld gyepen is dirigál majd Edző (is) lesz az elnök Ahogy az várható volt, a bajnoki küzdelmek befejez­tével megkezdődik a szoká­sos játékos és edzőkeringő. Az első félhivatalos szen­záció már megszületett. Az elmúlt szezon sikercsapata, az újoncként ezüstérmet szerzett Karancskeszi mestere, Dávid Róbert ugyanis nemrégiben lemondott, s mostanra az utódját is meg­találták. Utánajár­tunk a hímek, a legérintet- tebbet, Jeck Ferencet kér­deztük annak hitelességéről. Az újonnan kinevezett tré­ner beismerés­sel kezdte be­szélgetésün­ket.- Igen, a hír igaz. Karancs­keszi vezetői megkerestek, s a kölcsönös érdekek egyeztetése után si­került megegyeznünk. Remé­lem, örömet okoz majd szá­momra, hogy egykori meste­rem után dirigálhatom a te­hetséges gárdát.- Hogyan fogalmazná meg edzői ars poeticáját?- A foci csodálatos kollek­tív játék, amelyben a játékos­nak a munkája a közönség eredményességében fejeződik ki. Az eredményekért viszont keményen kell dolgozni.- Tervez-e változást a játé­koskeretben?- László kapus távozásán kívül nincs és valószínűleg nem is lesz változás. Bár jómagam az eredménye­sebb támadójá­ték érdekében szívesen lát­tam volna egy gólerős csa­tárt.- Mennyire érzi össze- egyeztethető- nek az edzős- az ügyve­zető elnöki te­endőit?-Az SBTC vezetőivel mindent meg­beszéltem. Ok is úgy látják, hogy mindkét feladatomat maradéktalanul képes leszek ellátni.- Milyen célt tűzött ki a csapat számára?-Mindenképp az első öt hely valamelyikére várjuk az együttest. ködést és SBTC Jeck Ferenc: A főéi csodá­latos kollektív játék Obree új „csodabringája Graeme Obree, az üldözéses versenyszám világbajnoka be­mutatta új, 125 000 fontot (194 500 dollár) érő „csodakerékpár­ját”, mellyel az atlantai olim­pián kíván rajthoz állni. A kiváló sportoló a manches­teri Nemzeti Kerékpáros Köz­pontban hosszú időn keresztül próbálta tökéletesíteni verseny­gépét, melyet különleges stílu­sához igazodva terveztek és építettek meg. A skót „bringás” a múlt hó­napban lezajlott brit bajnokság egyik előfutamában már kipró­bálta a kerékpárt, amin azóta több változtatást hajtottak végre. A karbonszálas sport­eszköz csupán 6 kg súlyú és egyes alkatrészei kísértetiesen hasonlítanak Chris Boardman „Monocoque” (héj szerkezetű repülőgép - a szerk.) fantázia­névre hallgató kerékpárjára, mellyel a barcelonai olimpián diadalmaskodott a kiváló ver­senyző. Természetesen a bemutató után megszólalt Graeme Obree, aki szerint nem is olyan külön­leges az új „drótszamár. Szezonzáróját tartja a Patvarc SE-Dental Tours Megvendégelik szurkolóikat Ritka gesztussal köszöni meg szurkolói egész éves buzdítá­sát a patvarci fociklub. A Patvarc SE-Dental Tours csupán rosszabb gólkülönbsége miatt maradt le a megyei III. osztály bajnoki címétől. A köz­ség közkedvelt aranylábúi szomorúságuk ellenére vendé­gül látják hű drukkereiket. Ma este 19 órakor az iskola tornatermében szezonzáró ösz- szejövetelt rendeznek. A szoká­sos értékelés, szurkolói ankét után fehér asztalhoz ülnek a je­lenlévők. Az egyesület min­denkit szívesen lát egy noked- lira pörkölttel, amelyhez egy kupica házipálinka és egy üveg sör is dukál. Ezúttal búcsúznak Vidomusz Tibor edzőtől, akit Cseri József vált fel a kispadon. Bemutatkozik az 1996-os olimpia városa: Atlanta Terminus poraiból született újjá Sugárutak, égbe szökő épületek, előtérben a megnyitó színhelyéül is szol­gáló, szemre is tetszetős sportcentrum fotók: feb-reuters Az amerikai dél leggyorsab­ban, legdinamikusabban nö­vekvő városa annak idején hatalmas sikerként könyvelte el, hogy sikerült megszereznie a kereken százéves, évfordu­lós olimpia megrendezési jo­gát. Akkor sokan úgy gondol­ták, hogy az évfordulóra te­kintettel talán méltóbb hely­szín lett volna Athén, az olimpiák „ókori örököse”. Ma már szinte senkiben nem merül fel ez a gondolat, hiszen Atlanta igazán kitett magáért, alaposan felkészült a világ leg­nagyobb sporteseményére. Eredetileg - mint oly sok amerikai települést (ma már nagyvárost) - ezt is telepesek alapították, és az igazi őslako­sok, a cherokee és creek indiá­nok lakták a vidéket. A beván­dorlók nagy része egykor brit alattvaló volt, s noha elhagyták Britanniát, lojalitásukat bizo­nyítandó II. Györgyről, Anglia királyáról nevezték el Georgia államot. Atlanta várossá fejlődése a múlt század har­mincas éveiben indult meg, ami­kor a Western vasutak déli vég­állomása lett. Ak­kor még (1843- ban) úgy hívták, hogy Terminus. 1868-ban, négy évvel a polgárhá­ború után már Georgia állam büszke fővárosa lett. Itt született az amerikai fekete polgárjogi mozga­lom vezetője, Martin Luther King, és az egész mozgalom köz­pontja is Atlanta volt. Mai felhőkar- colós városközpontja az e szá­zad húszas éveiben lezajlott ha­talmas gazdasági fellendülés­nek köszönhető, amely - szinte folyamatosan - azóta is tart. Szökőkutak, a Coca-Cola reklámja, pihenő emberek Elégedettek legutóbbi szereplésükkel a bátonyterenyei asztaliteniszezök Megcélozzák a bajnoki aranyat Befejeződött a küzdelemsorozat az asztaliteniszezők NB Il-es Gárdos-csoportjában is. Az egykor szebb napokat látott bá­tonyterenyei gárda a bajnokság ötödik helyén végzett.- Indulás előtt az első három hely valamelyikét tűztük ki cé­lul - mondta Salamon István já­tékosedző. - Eredeti elképzelé­seinken azonban korán módosí­tani kellett, hiszen csapatunk egyik kulcsjátékosa, Nagy Bá­lint váratlanul hátat fordított a csapatnak. A helyére bekerülő Bulla Norbert erejét viszont egyelőre még meghaladta ez az osztály. Tetézte gondjainkat, hogy a bajnokság hajrájában Sálek külföldre távozott. Ilyen körülmények között elégedet­tek lehetünk az elért 5. helye­zéssel.- Mi a helyzet a korábban jól működő utánpótlásképzéssel?- Szeretnénk minél gyorsab­ban pótolni az utóbbi évek le­maradását. Nagyon sok tehet­séges fiatal látogatja a foglal­kozásokat, de - mivel átmeneti­leg a Bartók iskola tornatermé­ben tartjuk edzéseinket - csu­pán hat-nyolc tehetséggel tu­dunk intenzíven foglalkozni. A sportcsarnokba költözéssel re­mélhetően megoldódnak asz­talgondjaink, és több fiatal jut majd edzéslehetőséghez.- Lesz-e változás a játékos­keretben, előrébb léphet-e a csapat az új bajnokságban?- Igen. Oravecz Ferencet ha­zavárjuk Hatvanból, és az örök­ifjú Kövendi János is nálunk folytatja a pályafutását. Az újonnan igazoltakkal kiegé­szülve, a Győré Sándor, Sálek Csaba, Bulla Norbert, Bakos József és Salamon István keretet alkalmasnak találjuk arra, hogy harcba szálljon a bajnoki címért vívott küzdelemben.-Megkérdezhetem, milyen a pénzügyi helyzetük?- Nekünk is - miként sokak­nak — pénzből van a legkeve­sebb. Sajnos, rá kellett jönnünk, hogy szakítani kell a múlttal, nem szabad idegen toliakkal ékeskednünk, önerőből kell ki­nevelnünk a jövő csapatát. Eh­hez* viszont nagyon jól jönne minden helyi intézmény és vál­lalkozó anyagi támogatása. Spokttiírmix Atlantai hírnökök Lochmayer György, a ma­gyar olimpiai csapat veze­tője és Vajda László, az akkreditálásokat intéző nemzetközi titkár tegnap reggel elrepült Atlantába. Négy sportág végleges, név szerinti nevezéseit viszik magunkkal, és ma leadják a szervezőbizottságnak. Hol­nap pedig beköltöznek az olimpiai faluba, és megkez­dik az előkészületeket a magyar csapat fogadására. Barcelona az élen A spanyol Barcelona vezeti a holland Ajax Amsterdam és a német Bayern München előtt a labdarúgás történeté­vel és statisztikai feldolgo­zásával foglalkozó IFFHS legújabb klubvilágranglistá­ját. A magyar csapatok kö­zül a Fradi a 83., az Újpest a 136. helyen található. Fredericks csúcsa A Lausanne-ban rendezett atlétikai Grand Prix-viada­lon a 28 éves namíbiai Frankie Fredericks a 100 méteres síkfutásban mind­össze egyetlen század má­sodperccel maradt el az amerikai Leroy Burrell vi­lágcsúcsától, és 9.86 mp-cel minden idők második leg­gyorsabb 100 méterét fu­totta. Eredménye azonban világcsúcsnak is tekinthető, hiszen két éve, szintén Lau­sanne-ban 1.2 m/mp-es volt a hátszél Burell világcsú­csának elérésekor, Frede­ricks esetében viszont 0.4 m/mp-es ellenszelet mértek. Weah az USA-ban? George Weah, akit 1995- ben a világ legjobb labdarú­gójának választottak, az Egyesült Államokban sze­retné befejezni pályafutását. A libériái játékost három­éves szerződés köti az olasz AC Milánhoz, annak lejárta után a New York/New Yer- sey MetroStars csapatához kíván igazolni. Tyson hörghurutja Elmarad július 13-án Mike Tyson és Bruce Seldon ösz- szecsapása a WBA-szerve- zet profi nehézsúlyú ököl­vívó-világbajnoki címéért. A két amerikai bokszoló ta­lálkozójára azért nem kerül sor, mert a kihívó Tyson hörghuruttal bajlódik, ezért lemondta a mérkőzést. Érte­sülések szerint az esemény új időpontja szeptember 7. Graf menetel Wimbledonban A németek üdvöskéje, a Szeles Móni­kával megosz­tott világelső Steffi Graf egyre-másra aratja győzel­meit az angol nemzetközi bajnokságon, Wimbledon­ban. Felvéte­lünk a cseh Jana Novotna ellen két szett­ben, fölénye­sen megnyert mérkőzésén készült. Graf legközelebb a japán Date el­len játszik. Olimpia-történeti különlegességek (65. rész) - 1984. Los Angeles Dráma az első női maratonin Fehér sapkás, furcsán mozgó, imbolygó járású alak tűnt fel a stadion bejáratánál. A nézősereg megdöbbent a látvá­nyon. A hölgy alig állt a lábán, kezei ernyedten csüngtek alá. A közönség már csak öt figyelte. Mindenki neki szur­kolt, azt kívánták, csak érjen célba. Gabriela Andersen-Schiess az Alpokban nőtt fel. A telente síoktatással foglalkozó ifjú hölgy nagy reményeket fűzött a Los Angelesben bemutatkozó női maratonhoz. Pontszerző helyre szeretett volna beérni, ám végül annak is örülhetett, hogy életben maradt. A har­minckilencedik kilométer táján napszúrást kapott. De nem ad­hatta fel a versenyt. Célba kell érnie. Csak ez lebegett egyre homályosuló szemei előtt. A stadionba érve mozgása már alig hasonlított futóéhoz. Mintha egy többnapos sivatagi hajsza végén, bokáig érő ho­mokban bandukolt volna, úgy vonaglott. A rendezők tudták, nem se­gíthetnek neki. Az orvosok azon nyomban ott termettek mellette, ám egy ujjal sem értek hozzá. A gyengébb idegzetűek elfordultak, az újságírók szor­galmasan jegyzeteltek. Ilyet még nem láttak. A történet már ismerős. Do­ra ndo Pietri, az olasz cukrász hetvenhat esztendővel azelőtt ugyanúgy támolygott. Őt, az emberséges rendezők besegítet­ték a célba. Az a mozdulat, a londoni olimpián a kis tálján bajnokságába került. A hölgy, aki most csigalassúsággal köze­ledik a cél felé, már a harmin­cadik sem lehet. De be kell ér­nie. Akkora szégyen nem eshet meg vele, hogy feladja. A közönség vastapsa kíséri az utolsó métereken. Már csak négy :.. három ... kettő ... egy lépés. Beért! Svájc, Teli Vilmos és, ki tudja, hány nemzeti hős után újabb héroszt ünnepelhet. Gab­riella mindent legyőzött: ön­magát, a negyvenkét kilométe­res távot, a szörnyű kínokat. Ennek a maratonnak két győz­tese volt: a bajnok Benoit és a helvét hölgy.

Next

/
Oldalképek
Tartalom