Nógrád Megyei Hírlap, 1996. július (7. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-02 / 153. szám
1996. július 2., kedd SZÉCSÉNY Megyei Körkép Nógrád Megyei Hírlap Benkő Mihály jegyzete MÁV-love you! A mikor politikáról esik szó, még mindig sokan mondják, hogy Európa messze van. Hát még Magyarország! - mondom magamban, amikor a Salgótarján-Hajdúszo- boszló közötti vonatközlekedés menetrendjét a tudomásomra hozza a tarjáni állomás készséges alkalmazottja. Szinte elnézően mondja az időbeli, helybeli csatlakozási pontokat, hátha legalább 20 perccel rövidebbnek érzem az utat. Két variáció közül is választhatok. Az első: felkelek hajnali fél négy felé, hogy kiérjek a 4 óra 40-kor induló vonathoz. Ez a vonat (minek az a nagy száguldás ...) hét perc híján két óra alatt ér Hatvanba! Ott közel egy órát a tempó okozta fáradság kipihenésével tölthetek, majd zö- työgés, tovább, Szolnokra. Szolnokon újabb egy órán keresztül meditálhatok a honi vonatközlekedésen, aminek, úgy tűnik, csak múltja van. Aztán végre 10.52-re megérkezhetek a célállomásra. A másik variáció - csak röviden: 7.02-kor indul a vonat és 12.52-re érkezik Hajdúszoboszlóra. Őszintén bevallom, nehéz dönteni. Az egyik „ezért” rossz, a másik „azért” rossz. Jó megoldás nem létezik. Ráadásul a közlekedési- stb. miniszter sem kísér el, hogy ne a háta mögött szidjam. A „fürdővonatot", ami mentesítette az utazókat az átszállástól és a várakozásoktól, leállították. Csak az az érdekes, hogy pont a nyári szezon előtt. Logikus, nem? Ha ez így megy tovább, felszedhetik a talpfákat, a síneket - a vezetők meg a jutalmat. Utóbbiak (ez is a magyar logika részévé vált) akkor veszik fel a jutalmat, ha foganatosították megszorító intézkedéseiket. De miért kell ehhez vezetőket választani? Ha egyszer fölszedik majd a talpfákat a sínekkel és a helyüket behintik MÁV-sóval, talán újra lovasnemzetté válhatunk. Bár a ló sem olcsó lóerő, de az egy élet árán megszerzett 48 négyzetméteres lakások eladásából talán már az egész családnak jut egy- egypaci. T Ttána meg jöhet a vándor- kJ lás, nyaralásra sem lesz többet szükség. Addig azonban marad a vonat. Mert ha ló nincs, jó a MÁV is. * BATONYTERENYE K3 Továbbképzés: először a pedagógusok ülnek az iskolapadba Élni tudni kell - Előtte meg tanulni Úgy a felnőttek, mint a fiatalok, egyének és családok nem, vagy csak nagyon nehezen tudják kezelni, megoldani, a munkanélküliségből adódó gondokat, az anyagi helyzet kilátástalannak tűnő rosszabbodását, ellehetetlenülését. Patikusok, orvosok ünnepe Idén is megrendezi a Semmelweis napi ünnepségét a gyarmati dr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézet. Tegnap a gyógyszerészek ünnepeltek a Coloniapharma Gyógyszerkereskedelmi Rt. nagytermében. A rendezvényen részt vett Kovács Gábor, a megyei közgyűlés alelnöke is. A július negyedikén, délután két órakor kezdődő rendezvéMátraszőlősön, a Rózsaszál utcában egymás mellett lakik K. úr és K. úr. Róluk elmondható a mondás, hogy rossz szomszédság török átok, mivel már hosszú ideje kutyamacska barátságban élnek. Áldatlan kapcsolatuknak régi telekvita az alapja. A múlt pénteken ismét ösz- szeszólalkoztak, aminek dulakodás lett a vége. Ám, de az egyik K. úrban nem csillapodtak le az indulatok ... Úgy gondolta, hogy valamit tennie kell. Sötét gondolataiban megfogalmazott elhatározását tett követte: előkerített egy nyen több díjat is átadnak majd. A beérkezett pályamunkák győzteseinek járó jutalmakat - közöttük a Bartha Elemér-díjat - dr. Szabó Géza, kórházigazgató-főorvos adja át a kitüntetetteknek. Az intézmény legkiválóbb dolgozóit is megjutalmazzák. A díjátadáson a gyarmati zeneiskola tanárai és a helyi rézfúvós kvintett szórakoztatják a vendégeket. másfél literes műanyag palackot és megtöltötte nitrohígító- val. Elhatározta, hogy ezt meggyújtva bedobja a szomszédja lakásába. Már szombat hajnali két óra körül járt az idő, amikor meggyújtva a „Molotov-kok- télnak” készített palack tartalmát, az egészet a szoba nyitott ablakán akarta behajítani. Szerencsére a dobás rövidre sikerült, mert a palack kívül hullott le, s a falon végig folyt az égő nitrohígító. A rendőrség K.-t őrizetbe vette, s közveszélyo- kozás kísérlete bűntettének alapos gyanúja miatt vele szemben megindította a nyomozást. A helytelen kiútkeresés számos következményes baj - drogfogyasztás, bűnözés, egészségi állapot romlás - forrása. A konfliktushelyzetek azonban a leszűkült mozgástérben is lényegesen javíthatók, a „hogyanra” meg kell tanítani az embereket. Erre a célra vezették be és ajánlják az „Életvezetési ismeretek és készségek” című programot általános iskolákban. Szélesebb körű alkalmazására, megismertetésére Nógrád megyei, általános iskolai tanárok, védőnők, családsegítők részvételével háromnapos továbbképzés kezdődött tegnap a salgótarjáni Népjóléti Képzési Központban. Szervezői: az Észak-magyarországi Régió Mentálhigiénés Programirodája, a Népjóléti Képzési Központ, a Nógrád Megyei Pedagógiai IntéEgyütt ünnepelhettek ezen a napon azok a gyermekek is, akik egyidősek a pénzintézettel. Családias ünnepséget rendeztek kilenc nógrádi kisgyermeknek, akik szüleik kíséretében részt vettek a salgótarjáni Karancs Szállóban megrendezett szülinapi bulin. Erdős Pálné dr., a Hungária Biztosító Rt. Nógrád megyei igazgatója szólt a megalakulás körülményeiről, s az elmúlt tíz esztendő sikereiről. A Hungária díjbevétele ezen időszak alatt 5,5- szeresére növekedett, miközben a kárrendezésre összesen 160 milliárd forintot fordítottak. Nógrád megyében több, mint ötvenezer biztosítási szerződést (Folytatás az 1. oldalról) Sisák Imre az egyesület elnöke az eddig tett út fontosabb állomásairól adott tájékoztatást, s szólt a jövő feladatairól. Ezek közé tartozik a tűzoltószertár tetőtér-beépítése, ami 11-12 millió forintba kerül, s egy középkategóriájú fecskendő beszerzéséről. A hatvan egyesületi tagból huszonötén rendelkeznek alapfokú képzettséggel. A nap bármely órájában hívzet és a megyei tisztiorvosi intézet egészségvédelmi osztálya.-Az adott objektív körülmények között nagy a felelőssége annak, aki a problémamegoldás mikezelnek, vagyis szinte minden itt élő családdal kapcsolatuk van. Ám amíg a kezdeti időszakban nagyrészt * gépjármű-biztosításokkal foglalkoztak, ma már valamennyi, a piacon létező konstrukció megköthető a Hungáriánál - bár babakocsira ma sincs CASCO, de a benne ülő gyermek számos módozat előnyét élvezheti. Akik egy napon születtek Nóg- rádban a Hungáriával, - legalábbis kilencen közülük - nem mindennapi ajándékot vehettek át. A társaság 100-100 ezer forintos Família életbiztosítási kötvényt nyújtott át a kicsiknek, melynek hozadéka a tízéves lejárat után meghaladja a ható a „felségterületükön” lévő Pásztó, Csécse, Ecseg, Hasznos, Jobbágyi, Kozárd, Mátra- keresztes, Mátraszőlős, Mátra- verebély, Tar, Szurdokpüspöki, Szarvasgede, Alsótold és Sám- sonháza településekről. Dr. Dobrovoczky István, Pásztó polgármestere szerint a mostani elismeréssel nagyszerű, új dolog születik, de a feladatok mellé állami támogatás is szükségeltetik. kéntjét oktatja. A változások tükrében ez bizonyos mértékű átértékelést jelent önmagunkon is - mondta a rendezvény céljáról szólva dr. Hantos Agnes, a Népjóléti Képzési Központ szakoktatási főosztályvezetője. A továbbképzés résztvevői csoportos foglalkozásokon, módszertani bemutatókon sajátítják el a tudnivalókat. (mj) félmillió forintot. Három kislány - Károsi Kitti, Mikula Zita és Molnár Mónika -, valamint hat kisfiú - Balogh Adám, Holecz Adrián, Petre László, Ispán Szabolcs, Molnár Péter és Pintér Dániel - örülhetett a szerencsés szünnapjának. A Károsi család Magyargéc- ből érkezett, s mint az anyuka lapunknak elmondta: gondolkodnak, hogy egy újabb 100 ezres Família biztosítást kötnek a kislányuknak, segítve őt az életkezdésben. Molnárék Horpácsról érkeztek, ezt megelőzően is rendelkeztek „hungáriás” kötvénnyel, hiszen személyautójuk kötelező felelősségbiztosítását a jubiláló társaságnál kötötték. További módozatokra egyelőre nem gondolhatnak, hiszen három fiú is van a családban, ám legalább Péternek könnyebb lesz az életkezdése! T.N.L. Csór József százados, az önkéntes tűzoltóegység parancsnoka elmondta, hogy az egyesület tagjai az első fél évben 110 tűzhöz vonultak ki, s 84 esetben érkeztek elsőként. Mennyire felel meg az egyesület a mostani előléptetésnek? Ez két hónap múlva derül ki: ha jó osztályzatot kapnak, jövőre önálló egységként védhetik a vonzáskörzetükbe tartozó területet. RÉTSÁG 3*0,dal HIrek Nyugdíjasvetélkedő Bátonyterenye - A Városi Művelődési Ház és Könyvtár nyugdíjas klubja július 3-án, szerdán 16 órától a népkerti könyvtárban tartja foglalkozását, amelyen Vörösmarty Mihály munkásságát, műveit ismerhetik meg a résztvevők rejtvényes formában, egymással versenyezve. A legeredményesebbek értékes díjakat nyerhetnek. Térségfejlesztők Rétság/Drégelypalánk Rétságon július 3-án, 10 órától a Nógrád Megyei Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány szervezésében térségfejlesztési tanulmányt készítő szakértői csoport a környék gazdasági és önkormányzati vezetőivel tart konzultációt. Délután, 14 óra 30 perctől Dré- gelypalánkon lesz hasonló rendezvény. Minkét rendezvény helyszíne a polgármesteri hivatal. Burgonyavédelem Ipolytarnóc - A burgonya növényvédelméről tart bemutatót és előadást július 4- én, 9 óra 30 perctől a Ciba Hungária Kft. a polgármesteri hivatalban. Véradás a suliban Karancsberény - Július 8- án, hétfőn 11-16 óráig az általános iskolában tartanak véradást. Népdalbarátok Bátonyterenye - A Palóc Népdalkor próbáit ezentúl keddenként, 16 óra 30 perctől tartja a mozgalmi házban. (Kisterenye, Csentei út 4.). Jó hangú érdeklődők jelentkezését is váiják. Aranykagyló Siófok/Salgótarján - Július 3-a és 7-e között ötödik alkalommal rendezik meg a Balaton partján az Aranykagyló Nemzetközi Néptáncfesztivált, melynek 13 vendégegyüttese között ezúttal ott lesz a Nógrád Néptáncegyüttes is. A hazaiakon kívül a nemzetközi esteken önálló műsorral mutatkoznak be a mexikói, olasz, török, görög, thaiföldi csopor-1 tok. A rendezvény a népek báljával és szépségkirálynő- választással zárul. Vegyszerrel töltött, lángoló palack csapódott a falhoz Molotov-koktél a szomszédba Kiúttalanul - a koncertlátogatás nem lehet életcél Születésnapját ünnepli a Hungária - A kék kenguru ajándéka Babakocsira nincs biztosítás! Mi a közös a tízévesekben? Aki tegnap tette fel e kérdést, annak egyértelmű a válasz: a Hungária Biztosító Rt. Július elsején ünnepelte megalapításának tízéves évfordulóját hazánk piacvezető biztosító társasága, miután megszűnt az állami biztosítás monopóliuma. Mátrakeresztestől Alsótoldig, Szarvasgedétől Tarig verekednek a vöröskakassal Tűzüldözők, saját területtel Gazdasarok a Hírlapban Szomjazó szántóföldek Melegebb volt június első fele a sokéves átlagértéknél (19,2), kerek 4 fokkal. A csúcshőmérséklet 22-34 fok között változott, és hét esetben 28 fok feletti volt. A száraz, meleg idő vízháztartási vonzatáról érdemes most szólni, mivel jelentősen megcsappant a művelt talajréteg víztartalma. A talajvizek mennyisége főleg az Ipoly- völgy adottságai mellett jelentősen csökkent, s ez már kevés az intenzív fejlődés kezdetén levő kapásnövényeknek. A vízforgalom zavartalanságát biztosító napi vízigény 2-4 liter négyzetméterenként pl. kukoricánál vagy a napraforgónál. A szabadföldi zöldségfélék esetében most a zöldbab, karfiol, uborka számára alapvető jelentőségű a jó vízellátás, mert ez is befolyásolja a fejlődésük ütemét. A júniusban eddig lehullt kevés csapadék nem változtatta lényegesen a talaj víz- háztartását. Egy-egy esős periódust követő száraz, meleg időben többnyire gyorsan elpárolog a nedvesség a talaj felső, sekély rétegéből, illetve a növények párologtatása útján. Ennek üteme és a talajkiszáradás mélysége alapvetően függ a léghőmérséklettől és a páratartalomtól. Továbbá a növény faja (fajtája) és fejlődési időszaka határozza meg a vízforgalom intenzitását. Vontató alá esett az idős ember - Felelőtlen fiatalok Egyetlen nap, hat baleset (Folytatás az 1. oldalról) Éppen az Sz. L. karancskeszi lakos által vezetett pótkocsis vontató mellett haladt, amikor a kocsisor megindult, és az idős ember a pótkocsi alá esett, amelynek a hátsó kereke átment rajta. S. T. súlyos, életveszélyes sérülésekkel kçrült kórházba. (A rendőrség az ügyben a szemtanúk jelentkezését kéri.) Néhány órával később, 23.50- kor Salgótarjánban, a Kemerovo lakótelepről a Losonci úton közlekedő Lada az egyik kanyarban kisodródva egy garázsnak, majd kőfalnak ütközött. A húszéves salgótarjáni H. L. által vezetett gépkocsiban öten ültek: a négy utas közül L. B. 23 éves salgótarjáni lakos súlyosan, életveszélyesen megsérült. (A rendőrség annak a két lánynak várja a jelentkezését, akik együtt utaztak a fiúkkal, de a baleset után elhagyták a helyszínt.) Alig három órával később, június 29-én, hajnali 2.30 órakor Hasznos belterületén egy Skoda közlekedett Mátrakeresztes felől. A fiatalkorú H. R. pásztói lakos által vezetett autó váratlanul áttért a szemközti sávba, s egy betonhídnak ütközött, majd felborult. A baleset következtében a gépkocsi 17 éves leány utasának bokája törött. A fiatalkorú nem rendelkezik jogosítvánnyal, s a gépkocsit is „kölcsön” vette a romantikus éjszakai úthoz. Vasárnap délután 17 óra körül Mátrakeresztes és Szuha között segédmotoros kerékpárral közlekedett B. J. szuhai lakos. Balra kanyarodás közben nem adott elsőbbséget a vele szemben szabályosan közlekedő személygépkocsinak, s összeütköztek. A figyelmetlen motoros súlyosan megsérült. Természetvédelmi terület lesz a tavacska Cserkészek a Csanálosban Helyi védettség alá óhajtja helyeztetni a közigazgatási területén lévő Csanálos-ta- vat a mátraszelei önkormányzat. Az „elöregedett” erdei tó nem ok nélkül kapta nevét a csalán palócos változatáról: a sásos, tocsogós területet ez időre is vállig érő csalán nőtte körül. Debreceniné Gál Gabriella, körzeti építéshatósági ügyintézője elmondta: az erdei tavat a salgótarjáni Dor- nyay Béla Cserkészcsapat térképezte fel, s indítványukra kezdődött a védettségi eljárás. Különleges természeti értéket kölcsönöz a tó környékének az ott élő növények és madarak kiemelkedő fajtagazdagsága. Az út közelsége azonban nem tesz jót az élőhely érintetlenségének, ezért szükséges a természeti védettség, amely magában foglalja a környezet tisztítását, a közeli erdők védelmét, valamint az erdei szállítások szabályozását is. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Nógrád megyei helyi csoportjának titkára, Drexler Szilárd lapunk kérdésére elmondta, hogy a környék iskolásai egy érdekes mintaterületen tanulmányozhatják majd a természet világát. A tó feltöltődés alatt áll, s egyre jobban benövi a növényzet. A diákok így megismerkedhetnek a végbemenő változásokkal is.