Nógrád Megyei Hírlap, 1996. június (7. évfolyam, 127-151. szám)

1996-06-11 / 135. szám

4. oldal Mozaik - Hirdetés 1996. június 11., kedd Június 17-étől Salgótarjánban rendel a csontkovács Gerincbetegségek és a görnyedt hát Egyetemen szerzett ismereteit önszorgalomból egészítette ki néhány régi orosz, angol, kínai szakkönyv tanulmányozásá­val, de azt vallja, az igazi tu­dást a gyakorlat adta számára. Jurij Nazarovics Csisztjakov moszkvai természetgyógyász, csontkorrektor („csontko­vács”), reflexológus, ideggyó­gyász. Egy alkalommal pedig azt nyilatkozta: a kezelésekből én is tanulok, a betegek nem­csak kapnak tőlem, hanem ad­nak is nekem. Az 5-6 ezer éves múltra visszatekintő csontkorrekciós (gyógyszer és eszköz nélküli) gyógymódok sikeres alkalma­zásával vált ismertté Magyar- országon, főleg Kecskeméten, Békéscsabán, Gyulán, de járt már Salgótarjánban is. Csisztjakov szerint a ge­rincbetegségek bölcsője a görnyedt hát, s az emberek többsége gerincferdüléssel él. Az utóbbi számos további baj okozója. Ezért például külön figyelmet kíván fordítani a ge- rincferdült gyerekekre, s egyebek mellett azt ajánlja a szülőknek, hogy ezzel a prob­lémával mielőbb keressék fel. Ugyanis minél fiatalabb kor­ban kezdik el a kezelést, annál rövidebb a gyógyulási folya­mat. Ez azért nagyon fontos, mert bekövetkezhet az elde­formálódott gerinchez kapcso­lódó belső szervek elválto­zása. Nem egy esetben a csi­golya elmozdulása váltja ezt ki, ezért lehet sikeres a med­dőség csontkorrekciós gyógyí­tása, melyre Salgótarjánban is volt már példa. Egy fiatal lánynak az egész testét ekcéma borította be, a kezelések után nyomtalanul rendbe jött. Gyógyít allergiás, asztmás, migrénes alacsony, magas vérnyomással, gyulla­dással járó betegségeket, meg­szünteti az alvászavarokat, s a dohányzásról való leszokásra is van terápiája. A csontkovács ebben a hó­napban, június 17-étől 21-éig ismét Salgótarjánban, a József Attila Művelődési Központ­ban rendel, az előzetes jelent­kezéseket a 76/325-319 vagy a 06-30/430-168-as telefonon lehet megtenni. Ha kedd, Kiskegyed! • Első nyaralás az ősök nélkül • Az elfeledett gézengúz • A gengszter maradjon is gengszter • Tolókocsin a Nap felé • Rejtvénymelléklet 1 millió és 444 444 forint nyeremény Kiskegyed a legolvasottabb női magazin B DÖNTSÖN!; Mindig voltak nagy pillanatok A JELEM NAGY PILLANATAI­BAN ÖN IS RÉSZT VEHET. Az 1996. május 17-én kibocsátott 1998/1 elnevezésű államkötvényt a Kibocsátó 1996. június 13-án újból felajánlja. Az államkötvény kibocsátása auk­ció útján történik. Az aukciót követően az államköt­vény újabb mennyiségét jegyzés útján értékesíti a kibocsátó. MAGYAR ÁLLAMKÖTVÉNY 1998/1 2 év futamidő, évi fix 23,5% kamat. A kamatfizetésre félévente, a tör­lesztésre a futamidő végén egy összegben kerül sor. Aukció időpontja: 1996. június 6. Értékesítés módja: jegyzés, 1996. június 10-14. Jegyzési árfolyam: 101,55% Elérhető éves hozam: 25% ELSŐDLEGES FORGALMAZÓK 1996. január 3-tól létrejött az ál­lampapírok elsődleges forgalmazói hálózata. Ezen a széles forgalma­zói hálózaton keresztül a befekte­tők bármikor hozzájuthatnak az éppen kibocsátott vagy a forga­lomban lévő állampapírokhoz és az ország egész területén lehetővé válik az állampapírok lejárat előtti értékesítése. Az elsődleges forgal­mazók a befektetőknek teljes körű letéti szolgáltatást nyújtanak és le­járatkor kifizetőhelyi feladatokat látnak el. Befektetése mindig biztonsá­gos - pénze mindig elérhető. Magyar Államkötvény MA0m Mamruéi A TÖBBSZÖRÖS BIZTONSÁG 1998/1 AZ ÁLLAM ELSŐDLEGES FORGALMAZÓI: OTP Bank Rt. 3101 Salgótarján, Rákóczi u. 22., Balassagyarmat, Pásztó, Rétság, Szécsény • Magyar Hitel Bank Rt. 3100 Salgótarján, Rákóczi u. 15., Pásztó VALAMINT: MNB Nógrád Megyei Igazgatósága Salgótarján, Rákóczi u. 15. Margaret Holt: Neked szól a dal (46.) Az édesanyád is így lehetett ezzel, ezért beszélt velem. Gyere, menjünk az anya­könyvi hivatalba, essünk túl a formaságokon! Brigid titkát meg kell őriznünk. Kettőnkön és a tisztviselőn kívül nem tudhatja meg senki. Csak Naylor atya, gondolta Rose. Ezért látszott a mama tegnap olyan nyugodtnak, megkönnyebbültnek. Soha nem felejtem el az arcát...- Igazad van - szólalt meg. - És köszönök mindent. Egy héttel a temetés után Roise bement dolgozni a kli­nikára. Úgy érezte, nem lenne értelme otthon szomorkodni az üres házban. A munka a legjobb orvosság minden lelki fájdalomra. A gyászmise és a temetés csendesen, ünnepé­lyesen zajlott le. Az orvosnő értesítette barátait, ismerőseit, az orvosokat és a nővéreket. Horsfield professzor, néhány kolléga, szülésznők és ápoló­nők jöttek el a szertartásra. Valamennyien felálltak, ami­kor Rose Warren McDowie- val és Maurával lassan az oltár elé járult, ahol a virágokkal elborított koporsót felravata­lozták. Később néhány ven­dég jött el a kis házba. A fá­radhatatlan Maura teával, sü­teménnyel kínálta a részvétlá­togatókat. Rose végtelenül há­lás volt neki, hiszen nélküle nem tarthatta volna otthon édesanyját élete utolsó hetei­ben. Jelenlétével Maura visz- szahozta Mrs. Gillisnek íror­szági hazája meghitt hangula­tát. Olyan odaadással, gon­doskodással vette körül nővé­rét, amire Rose egyedül nem lett volna képes. Amikor a nagynéni néhány nap múlva visszautazott, nehéz szívvel búcsúzott el tőle. Elkísérte a liverpooli kikötőbe, és addig integetett a kifutó hajó után, míg az el nem tűnt a távolban. Ettől fogva Rose még többet dolgozott. Nemegyszer vette át az ügyeletet McDowie he­lyett, aki a színdarab próbáira járt.- Menj csak nyugodtan, Warren! - mondta ilyenkor, mert a férfi nem szívesen fo­gadta el a helyettesítést. - Örülök, ha itt lehetek, ahol hasznomat veszik. Semmi kedvem hazamenni az üres házba. Warren mostanában nem érezte magát jól a bőrében. Egyre növekvő aggodalommal figyelte Tanját. A szőke lány fülig szerelmes volt belé. és azt remélte, a férfi viszonozza érzelmeit. Warrent bűntudat gyötörte valahányszor meg­látta Tanja diadalittas moso­lyát, csillogó szemét. A lány az első pillanattól kezdve vilá­gosan értésére adta feltétel nélküli ragaszkodását. Az or­vosnak jólesett a csodálat, amely enyhítette csalódott szí­vének fájdalmát. Warren ugyanis már rég szerette Rose- t, de Sykes megelőzte őt. Sykes aztán látványosan átpár­tolt Caroline-hoz, s Warten kapcsolata Rose-zal szoro­sabbá, barátibbá vált. A férfi azonban nem ámította magát. Tudta, hogyha nem értették volna meg egymást olyan jól Mrs. Gillisszel, soha nem sike­rül közel kerülnie a tartózkodó orvosnőhöz. Azon töprengett, mit tegyen. Rose volt az első nő az életében, akit igazán sze­retett. Mi lenne, ha egyszerűen szerelmet vallanék neki? War­ren sóhajtva vetette el ezt a gondolatot. Akármilyen jó ba­rátok, bármilyen szívesen dol­goznak együtt, nem sejthette, vajon Rose érez-e iránta vala­mit ^ barátságon kívül. Az időpontot sem találta megfele­lőnek. A lány nemrég vesztette el az édesanyját, és talán Paul Sykes hűtlensége is fáj még neki. A másik gond: Tanja. War­ren úgy tett, mintha nem venné tudomásul a lány közeledési kísérleteit. Soha nem vitte ma­gával a szobájába, pedig Tanja félreismerhe tétlenül jelezte hajlandóságát. Néhányszor meghívta vacsorázni, táncolni, legtöbbször más párok társa­ságában. Utána persze elcsat­tant a szokásos búcsúcsók... Amióta mindennap próbálták a színdarabot, a szőke lány szemlátomást valóságosnak tekintette színpadi szerelmü­ket. Úgy viselkedett, mintha az orvos jegyese lenne. A férfi morcosán ráncolta a homlokát. Kénytelen leszek megmondani neki az igazat, nehogy hiú ábrándokba rin­gassa magát, gondolta. Amint vége a színjátszásnak, tisztá­zom a helyzetet. November­ben tele voltak a lapok a nagy szenzációval: Caroline Trenc és Paul Sykes eljegyzésével. Leközölték a fényképeiket, és elárultak néhány apróságot a színésznő múltjáról is. írtak első házasságáról, amelyből egy gyermek szár­mazott. A fiú most tizenkilenc éves, és apjánál él, aki rendőr­tiszt. Warren átfutotta az újsá­got.- Örülj neki, hogy megsza­badultál Paultól! - pillantott Rose-ra. (Folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom