Nógrád Megyei Hírlap, 1996. június (7. évfolyam, 127-151. szám)
1996-06-05 / 130. szám
1996. június 5., szerda Nógrád Megyei Hírlap Erdős István jegyzete Mesezajlás gy dél-szlovákiai kisváros magyar gimnazistái az érettségi tablójukra, a fényképeik fölé Ady Endrétől választottak nagybetűs idézetet. „Mese zajlás volt. Meghalt a mese." A tablófelirat szíven üti az embert. Tizennyolc éves ifjú emberek panaszolják: meghalt a mese. Ezt tartják legfontosabb megörökítendő üzenetnek arról a korszakról, amelyben felnőtté váltak, amelyben érettségiztek. Az igazi baj alighanem az, hogy az Ady által eredeti értelmükben használt szavak, tartalmak súlyos fenyegetésén túl az érettségizők a kilencvenes évek közepére a század legveszedelmesebb félrevezetéseinek, hazugságainak lelepleződését szenvedték el a mesezajlás sodrában. Döbbenten kellett tapasztalniuk, hogy a világháborúkat szülő ideológiák után a kiagyalt és Moszkvából Kelet-Európára erőltetett szocializmus-eszme is szemétdombra került, s az úgynevezett szocializmus bukása után, a kilencvenes évekre sem sikerült bölcs, vagy legalábbis tudományosan meghatározott nemzeti célokat kitűzni. Minden megmaradt az „ahogy esik, úgy puffan kaotikus állapotában, a mesezajlás változatlan szédülésében. Negyven év beidegzett szokásai, erkölcsi, egyeduralmi reflexei hosszú ideig megmaradtak, és feltűnő erővel hatnak. Az új, vezető elitek, politikus csoportok tanácstalanul lesik egymás kudarcait át a határokon, hogy legyen hivatkozási alap: itt meg itt még bénultabban, még feltűnőbb tehetetlenséggel dolgozik az irányítás. A polgárszerepre vágyó milliók, a kisemmizettek, a megalázónak, a kárpó- tolhatatlanok értik ugyan, mi történik velük, de az óvatosság, a megrögzött félelem rossz reflexei minden kezdeményezést lebénítanak: mondják meg felülről, mint régen, kinek mit kell csinálni. S a mesezajlás, mesehalál öt-hat esztendeje után gátlástalanul özönlenek az új megváltó mesék, mindent eltömítő hazugságok privatizációról, kedvezményezettségről, bankokról, titkosszolgálatokról, és a maffiákról. Pozsonytól Moszkváig, Varsótól Szófiáig más nem képes nemet mondani a fuldokló hazugságokra, csak azok a tizennyolc évesek, akik a fényes tablókra most teszik fel fényképeiket. Ők kell, kimondják: elég. \Jem kérünk több mesezaj- 1V lást! Vissza akarjuk adni a szavak eredeti jelentését. Vissza akarjuk kapni a racionális jövőhöz szükséges reményt . . . Fotó, divat, bútor, tapéta, szőnyeg a város szívében Gyarmati üzletház-avató Tíz méterrel odébb, tízszer nagyobb területen nyitott ki a gyarmati Canada Üzletház. A Canada Üzletház öt éven keresztül állt a vásárlók rendelkezésére. Tupcsa Gusztáv tulajdonos a privatizációban megvásárolta a tíz méterrel odébb fekvci, egykori Délker épület- együttesét. A fotórészleg kiegészült egy műteremmel és óriási kedvezménnyel kínálnak három napon keresztül Kodak fényképezőgépeket: 4990 és 5990 forintért lehet venni automata és dátumozós masinákat! A lakberendezési osztályon erdélyi konyhabútorokat, a kesztölci tapéta teljes választékát kínálják. Padlószőnyegek 40 százalékos kedvezménnyel! A divatosztályon szép blúzok és fehérneműk között válogathat a szebbik nem. Búcsú Tóth Lászlótól Ma 16 órakor búcsúztatják a balassagyarmati temetőben, az autóbalesetben, 51. életévében elhunyt Tóth László mérnököt, a Nógrád Megyei Növényegészségügyi és Talajvédelmi Állomás volt igazgatóját. Húszéves munkássága alatt az intézmény jól szolgálta a termelő üzemeket, sokrétű tevékenységével kaput nyitott a mezőgazdaságban tevékenykedők számára az új, hasznos eljárások, ismeretek megszerzéséhez. Tóth László jó barátságban állt az atlétikával és a teniszszel is. Utóbbi sportágban vezetőként, szervezőként is kiemelkedő munkát végzett. Évek óta aktív tagja volt a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat megyei és helyi egyesülete elnökségének is. Megyei Körkép 4 IBI BÁTONYTERENYE Nem tiszteljük a villogó pirost Fokozott vasúti átjáró ellenőrzésre került sor Salgótarjánban május 15-30-áig. Tapasztalat, hogy a vasúti átjárókban a tilos jelzés viszonylag rövid ideig tart, de az átjárók biztonságosak. Ez nem mondható el a Kossuth úti átjáróról, ahol a hosszabb tilos jelzést figyelmen kívül hagyva a gépkocsivezetők az átjárón négy esetben áthajtottak. Az akcióban kétszáz rendőr, három polgárőr és tizenegy MÁV-alkalmazott vett részt. „Csak két csobbanást hallottunk és kiabáltunk: segítség!”- őrzi titkát az Ipoly „Bendzsót” elragadta a folyó Tűzoltók, rendőrök, falubeliek keresték a kislányt (Folytatás az 1. oldalról) azon a részen eléri az öt métert.- Két csobbanást hallottunk, azután kiabáltunk, hogy segítség - idézi a baljós epizódot a testvér. Család, rokonság, falubeliek, később a szécsényi rendőrkapitányság forrónyomos csoportja, a balassagyarmati határőrség katonái és tűzoltók is a helyszínre vonultak. A szécsényi rendőrség felkérte a kutatásra a Különleges Mentőszolgálatot és a búvármentőket is. A búvárcsoport kétezerötszáz méteres szakaszon hajnalig kereste a kislányt, de nem sikerült rábukkanniuk. Elemlámpákkal felszerelkezve a családtagok, rokonok is kutattak a parton, hajnali kettő és három óra között elkeseredetten tértek haza. Tegnap reggel reményt vesztve újra kezdték. Kilenc és tíz között mint a riadt madarak, már fáradtan gubbasztottak a parton. Az anya feketében, az apa a kislány irataival a zsebében. Á türelmetlenségtől pattanásig feszült fiatal nő toporogva mondogatta: jöjjenek már a rendőrök, a búvárok, találják meg végre a kicsit. A másik rokon asszony pityeregve szorongatta tenyerében az ominózus csörgőt, melyre rászáradt már az Ipoly iszapja.-Délután a forrásnál voltak vízért, úgy jöttek ide, hogy nekünk nem szóltak - magyarázza komoran D.-né, az édesanya. Az apa újra és újra az örvényt kémleli. Mintha kislánya hollétéről faggatná a szótlan mélységet. Többen azt gyanítják, hogy a letört ágak, a felgyülemlett hordalék alá szorulhatott a gyerek teste. Fél tizenegy körül újra indult a kutatómunka. A tűzoltók és a búvárok csáklyákkal mentek a vízbe. A mederbe érő hosszabb fákat is eltávolították, hogy átvizsgálhassák a területet, ám nem lelték meg az eltűntet. A szécsényi rendőrkapitányság tájékoztatása szerint fél öt körül abbahagyták a kutatást a rendőrök, a tűzoltók, határőrök és a búvárok. Vajon meddig őrzi minden gyermek féltéséért kiáltó, szörnyű titkát a könyörtelen folyó? (M.J.) Eddig nem jártak eredménnyel a búvárok sem RÉTSÁG 3- oldal Hírek Könyvbemutató Salgótarján - Németh János István A kultúra üzenete 1.0 című kötetének bemutatóját tartották tegnap este a Balassi Bálint Könyvtárban. Az új könyvet Földiák András, a Magyar Művelődési Intézet igazgatója ajánlotta a közönség figyelmébe. Tábomyitás Somoskőújfalu - Az általános iskolában ma nyílik meg a hagyományos képzőművészeti stúdió. A 14- éig tartó táborban elméleti és gyakorlati kérdésekkel ismerkednek meg a résztvevők Földi Péter festőművész, Molnár Péter szobrászművész, Tomka István és Kiss György grafikus valamint Molnár Zoltán festő vezetésével. Ifjúságkutatás Salgótarján - Település és ifjúság címmel ma 10 órától, a polgármesteri hivatalban tanácskozást rendeznek, amelynek keretében összegzik a salgótarjáni ifjúságkutatás tapasztalatait. Téma: a közoktatás Salgótarján - Ma 10 órától a Népjóléti Képzési Központban Báthory Zoltán, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium helyettes államtitkára tart előadást a közoktatási törvénymódosításról. 11.30 órakor Pőcze Gábor, az Oktatáskutató Intézet igazgatóhelyettese szól oktatáspolitikai kérdésekről. Balassi-díj Salgótarján - Június 6-án, csütörtökön 14 órakor a salgótarjáni könyvtárépület megnyitásának évfordulóján adják át az idei Balassi-dí- jakat. Az ünnepségre várják a megyében dolgozó könyvtárosokat, a nyugdíjasokat és hozzátartozóikat. Részvényjegyzés Salgótarján - Az áram- szolgáltató vállalatok részvényjegyzési folyamatában június 13-áig tart az Émász Rt. részvénycseréje. Az ÁPV Rt. megyei ügyfél- szolgálata június 7-én, pénteken 10 órakor a Technika Házában (Rákóczi u. 11. sz.) tart tájékoztatót. Főként a kárpótlási jegytulajdonosokra számítanak. Az Amstel Kereskedelmi Kft. Magyarország, a Holland központú Heineken International leányvállalata, megnövekedett feladatai ellátásához keres munkatársakat, salgótarjáni munkahelyre. KIRENDELTSÉG VEZETŐ Elvárásaink:- raktározási, szállítási területen szerzett tapasztalat- középfokú végzettség,- vezetői adottságok,- számítógépes felhasználói ismeretek. RENDELÉSFELVEVŐ ADMINISZTRÁTOR Elvárásaink:- középfokú végzettség,- számítógépes felhasználói ismeretek. Angolnyelv-ismeret előnyt jelent. A fényképpel ellátott pályázatokat az alábbi címre kérjük: Samu Zsolt 2922 Komárom, Tűzoltó u. 2. Kétbodonyban randevúztak a hagyományőrzők Remekül ropták a romák Több mint félezer ember kísérte figyelemmel a másodszor megrendezett Kétbodo- nyi nyár nyitónapját. Megyénk hagyományőrző csoportjai randevúztak egymással az elmúlt hét végén. Brunda Gusztáv, a megyei közművelődési központ vezetőjének megnyitója után léptek színpadra az együttesek és szólisták. Nógrádsáp gyerekjátékokkal szerepelt, és Matyó Anika folk-beatet adott elő. He- rencsény, Bércéi népdalokkal, Szendehely német népdalokkal lépett fel. A szügyi Gyöngyszem cigányegyüttes nagy sikert aratott roma táncaival. Nóg- rádmarcal mezőségi. domaházi és szatmári táncokat ropott. A szünetekben Pál István, hazánk legidősebb, 78 esztendős dudása szórakoztatta a nagyérdeműt. A bodonyi születésű, Tereskén élő népművészet mestere furulyán és tilinkón is játszott, pásztordalokat is énekelt. A mihálygergeiek szájharmonikáztak. Fellépett még a hollókői és szügyi népdalkor is. A vendéglátó bodonyiak gyermekcsoportja játékokkal szerepelt, míg a helyi hagyomány- őrző népdalkor a bearatási szokásokat elevenítette fel. A Cserhátvidéke Takarék- szövetkezet igazgatója, a község polgármestere, Holes Imre valamennyi fellépőnek pénzjutalmat adott át. Hutyánszki Ferenc, helyi vállalkozó emlékvázát adományozott a mihályger- gei együttesnek és a szügyi Gyöngyszemnek. Közönségdíjat kaptak a hollókőiek. Kiszámíthatóságot és folyamatosságot garantálnak Lendületben az Ipolyhús (Folytatás az 1. oldalról) év novemberétől a pultokon vannak, az üzemben folyik a termelés, ám Balassagyarmaton mégis rendszeresen szárnyra kapott a hír: megszűnik a cég. Gyulai Gábor, a társaság egyik tulajdonosa mosolyog a szóbeszéden. Mint mondja, nem foglalkoznak a rosszindulatú pletykákkal. Fontosabb dolgokkal törődnek. Fejlesztik a termelést, lendületbe hozzák az üzemet. A kft. öt teherautója m folyamatosan járja hazánk útjait, Nógrádban és Budapesten is többtucatnyi boltban terítik az árut. Percze lst\>án ügyvezető igazgatótól megtudtuk, jelenleg ötven féle terméket gyártanak az Ipoly-parti vállalatnál. Ezzel azonban még nem elégedtek meg, a közeljövőben bővíteni kívánják a kínálatot. Az Ipolyhús vezetői mást is elárultak lapunknak. Nagyszabású akciókba kezdenek. Rendszeresen kóstolókon látják majd vendégül a polgárokat egy-egy forgalmas helyen vagy üzletben, megyénk több településén is. Jelenleg hatvanötén keresik kenyerüket a társaságnál. A tulajdonosok fejlesztenek és nem leépítenek. Senkinek nem kell tehát féltenie a munkahelyét. Ezért nem foglalkoznak a rosszindulatú pletykákkal. Hiszen - mint tudjuk - akinek halálhírét keltik ...