Nógrád Megyei Hírlap, 1996. június (7. évfolyam, 127-151. szám)

1996-06-27 / 149. szám

1996. június 27., csütörtök Hazai Körkép 5. oldal Előtérben a sok munkáskezet foglalkoztató beruházások Közmunkák, jelentős támogatással Az idén egymilliárd, jövőre pedig ötször ennyi jut azok­nak a munkanélkülieknek támogatására, akik közpén­zekből finanszírozott beru­házásokon dolgoznak. A Közmunka Tanács a nyár végén dönt a pályázatok kiírá­sáról. A feltételekről és lehe­tőségekről Pulay Gyula, a Munkaügyi Minisztérium köz- igazgatási államtitkára nyilat­kozott lapunknak.- A március végén alakult tanács általában az elmaradot­tabb régiókban megvalósuló beruházások támogatására fordítja a figyelmet. Elsősor­ban olyan helyekre, ahol a munkanélküliek nagyobb cso­portját foglalkoztatják. Pulay Gyula fotó: feb/diósi- A beruházó - támogatás­ként - a költségek 30-40 szá­zalékára számíthat, munkabér formájában. Két tárcaprogra­mot már elfogadott a tanács. Augusztusban Szabolcsban és Békésben megkezdődhet az árvízvédelmi töltések megerő­sítése, míg Borsod, Nógrád, Somogy és Heves megyében erdőtelepítések lesznek.-A pályázatok tartalmára számos elképzelés van. Szíve­sen fogadunk terveket szociá­lis lakásépítésre - tehát in­gyentelekkel rendelkező ön- kormányzatok előnyben! -, Duna-Tisza közi csatornázá­sokra, vagy éppen kerékpár­utak kiépítésére. Az önkor­mányzatoktól várják az újabb ötleteket, ősszel pedig majd a pályázatokat. Takács Mariann Szeptembertől várható a pedagógusok óraszámemelése Hatszáz módosító javaslat étkezett A közoktatási törvény módosításához beérkezett csaknem 600 indítványból mintegy kétszázat támogat a kormány - közölte Szabó Zoltán művelődési államtitkár a közoktatás je­lenéről a fővárosi Pallas Páholyban tartott tegnapi fórumon. A kabinet egyetért azzal a ja­vaslattal, hogy az ágazat költ­ségvetési támogatása az adott évben nem lehet kevesebb, mint a két évvel korábbi köz­oktatási összköltség 80 száza­léka. Ez áz eddiginél több, jö­vőre például 160 milliárd fo­rint feletti összeget jelenthet. Az államtitkár szerint a je­lek arra utalnak, hogy az Or­szággyűlés a kötelező óra­számemelés bevezetésének lehetséges - ez év szeptember 1-jei, 1997. február 1-jei, il­letve augusztus 1-jei - idő­pontjai közül az elsőt támo­gatja majd. Az egyházi iskolák támogatásával kapcsolatban Szabó Zoltán elmondta: a tör­vénymódosítás következete­sen képviseli az úgynevezett szektorsemleges finanszírozás elvét a nem állami, tehát az egyházi, az alapítványi, illetve a magániskolák esetében. Ez azt jelenti, hogy minden isko­lafenntartó alanyi jogon jogo­sult a „fejkvótára”. Ebből a pénzből nyilvánva­lóan nem lehet működtetni ezeket az intézményeket - je­gyezte meg az államtitkár -, lehetőség nyílik azonban arra, hogy a fenntartók a kiegészí­tő támogatásról közoktatási megállapodást kössenek az önkormányzatokkal. A rendezvényen Schiffer János Budapest főpolgármes­ter-helyettese a finanszírozás­sal összefüggésben arra hívta fel a figyelmet, hogy a fővá­rosban a következő tanévben 6 ezerrel kevesebb diák lesz a középiskolákban, a végzősök mintegy 60 százaléka pedig nem tud elhelyezkedni. Borsány György, a Balol­dali Önkormányzati Közös­ség elnöke, a VI. kerület pol­gármestere annak a vélemé­nyének adott hangot, hogy az óraszámemelést a pedagógu­sok tudomásul veszik majd, és „túl fogják élni”. Táblabíróságok alakulnak A reform tovább már nem halasztható A hegyként torlódó akták, az elavult technikai felszereltség és a bírák leterheltsége miatt már nem halogatható tovább a bírósági reform, amelynek az előkészületeiről számoltak be tegnap az Igazságügyi Mi­nisztériumban. A peres ügyek gyorsabb és szakszerűbb intézése érdekében a jelenlegi háromszintű igaz­ságszolgáltatás helyébe - a ter­vek szerint - négyszintű lépne. A helyi, a megyei és a legfel­sőbb bírósági testületek mellett az országban három táblabíró­ság kezdené meg működését, amelyek kizárólag fellebbviteli ügyekkel foglalkoznának. A bírói függetlenség biztosí­tékaként azokat a bíróságok igazgatásával kapcsolatos fel­adatokat, amelyeket jelenleg az igazságügy-miniszter lát el, egy újonnan alakuló országos igaz­ságszolgáltatási tanács veszi át. Szigorítani kívánják a bírák ki­nevezésének feltételeit és mun­kájuk minősítését is. (németh) Személye elválaszthatatlan a forradalomtól Nagy Imre-törvény 167 igennel Egy igaz ember tartása előtti tisztelgés Nagy Imre mártír­halált halt magyar minisz­terelnök emlékének tör­vénybe iktatása - mondta Donáth László MSZP-s hon­atya a kedd esti parlamenti végszavazás után. A szavazás eredménye 167 igen, 77 nem, 64 tartózkodás volt. A törvényjavaslatot az el­lenzék szinte teljes egészében elutasította, az SZDSZ - két képviselő kivételével - tartóz­kodott. A szocialisták, vissza­utasítva azokat az ellenzéki vé­leményeket, amelyek taktiká­zással, kegyeletsértéssel vádol­ták a kormánypártot, megsza­vazták az indítványt. A most már törvénybe iktatott jogsza­bályban egyebek közt ez áll: „Az Országgyűlés kinyilvá­nítja, hogy Nagy Imre szemé­lyisége, államférfiúi magatar­tása, erkölcsi helytállása elvá­laszthatatlan az 1956-os for­radalomtól és szabadságharc­tól, a demokrácia és a nemzeti függetlenség eszméjétől”. (t) Százhetvenmilliós fejlesztés az onkológián Gyógyító sugárnyaláb Hazánkban évente 33 ezren halnak meg daganatos betegsé­gekben, s 45 ezer új megbete­gedést regisztrálnak. A legkor­szerűbben felszerelt kórházban, az Országos Onkológiai Inté­a fej- és nyaksebészeti beavat­kozást igénylő elváltozások száma emelkedik. Gyógyításu­kat szolgálja a népjóléti tárca 170 millió forintos támogatásá­val felújított és korszerűsített Lézerágyú, bevetésre készen FOTÓ: FEB/DIÓSI IMRE zetben dr. Kásler Miklós fő­igazgató tájékoztatása szerint az ágyak kihasználtsága 94 százalékos. Itt aztán nincs is szó leépítésről. Kórtermeikben évente 12-14 ezer rászorulót ápolnak az ország minden ré­széből. A rosszindulatú dagana­tok között a legdinamikusabban épület, amelyben a felvételün­kön látható nukleáris medici­naosztály is helyet kapott. Dr.Rácz Jenő minisztériumi fő­tanácsos lapunk érdeklődésére megerősítette: az anyagi gon­dok ellenére e mostanihoz ha­sonló ésszerű fejlesztésekre a jövőben is lesz pénz. (cs) Amire a piaci standokon feltétlenül figyelni kell Se hurkát, se disznósajtot! Ha a hőmérő higanyszála rendre 20 fok fölé kúszik, a szoká­sosnál is jobban fontoljuk meg, milyen élelmiszert veszünk a piacokon, vásárokon - tanácsolja Walter Viktória, a Fo­gyasztóvédelmi Főfelügyelőség főosztályvezetője. A vásár- és piactartás feltéte­leit, az árusítás szabályait kormányrendelet rögzíti. Meg­tartását - a fogyasztók védel­mében - számos szervezet el­lenőrzi. Ennek ellenére elég sokan nem tartják tiszteletben az előírásokat. Még az alkal­manként kiróható 5-30 ezer forint pénzbírság sem riaszt vissza egyeseket újabb sza­bálysértések elkövetésétől. Ajánlatos tehát a lehetősé­gek szerint vigyázni ma­gunkra. Érdemes például meg­jegyezni, hogy a mezőgazda- sági kistermelő csak maga termelte zöldséget, gyümöl­csöt, abból előállított - és nem hőkezelt - savanyúságot, aszalt gyümölcsöt, illetve mé­zet, virágot árusíthat. Ugyanez vonatkozik a saját nevelésű tehén tejére, az abból készült tejtermékre, továbbá a tojásra, a vágott baromfira. Kizárólag sertéshúsból előállított füstölt húst, étkezési szalonnát, ol­vasztott étkezési zsírt hozhat forgalomba. Mindebből egye­nesen következik, hogy kis­termelőtől se kolbászt, se disznósajtot, se hurkát ne ve­gyünk, ilyen árut csak hűtő­pultokkal felszerelt üzletekben vásároljunk. A szakember elmondotta: a kormányrendelet értelmében gomba csak ott árusítható, ahol ellenőrzésére és az árusí­tási engedély kiadására a piac teljes nyitvatartási ideje alatt szakellenőr működik. A főfel­ügyelőség munkatársa figyel­meztetett arra is, hogy ismeret­len eredetű, azaz magyar tanú­sító címke nélküli, a minőség megőrzési idejét fel nem tün­tető élelmiszert, például cso­koládét, kávét, konzervet rendkívül kockázatos venni. Az olcsóbb piaci áru ugyanis néha többe kerülhet, mint a va­lamivel drágább bolti. (cs. b.j.) Ez igen, ez gomba, és nem mérgező fotó: diósi imre ftRNÓ Szerencseposta A múlt héten Fortuna felkeresett egy férfit, aki épp a fogorvosi székben szenvedett, és megkér­dezte tőle... ötös, hatos renények Lovasi Gyula ráckevei lakos épp a fogorvosi székben ült, amikor fel­tették neki az e testhelyzetben igen szokatlan kérdést: van önnél érvényes lottószelvény? Volt, és Lovasi úrnak, mivel ült, meg sem kellett állnia egymillióért. És még a szája is előre nyitva volt. A 26. játékhéten az ötös lottó várható nettó főnyereménye 162 millió forint, ennyi üti az egyedüli szerencsésen tippelő markát. A hatos fottón a telitalálat 50 millió forintot, a Joker 8 milliót ér. Extra a Jokerek között A Négy keréken jön a Joker akció egész évben tart, ám júliusban há­romszor is 4x4 keréken jön! A 27., a 28., a 29. játékhéten 4-4 autót sorsolnak ki azok között, akiknek az adott hétre érvényes ötös vagy hatos lottójuk van és a Jokert is megjátszották. Aki júliusban öthe­tes játékra vállalkozik, összesen négy sorsoláson vehet részt. Atlanta ajándékba 27. és a 35. játékhét között he­tente 600 forint értékű nyeretlen ötöslottó-szelvényt kell össze­gyűjteni. Ezt megteheti a család bármely tagja, a lényeg csupán az, hogy a szelvények nyugdíja­sok nevére szóljanak, mert a nyertes kizárólag nyugdíjas le­het. A kilenc hét alatt össze­gyűlt, legalább 5400 forint ér­tékű szelvénycsomagot szep­tember 9-ig kell elküldeni név­vel, címmel és Lottónyugdíj jel­igével ellátott zárt borítékban a Lutri 496, 1373 Budapest címre. A szeptember 13-ai sorsoláson 10 nyugdíjas 10 éven át havi nettó 20 ezer forintos nyugdíj­kiegészítést nyer. Álomotthon a hatoson 72 milliós mázli! A Telemázli 24. adásában a három játékos 480 ezer forinttal kurtította meg Fortunát. A 72 millió 260 ezer forintot érő Jackpot azonban nem talált gazdára. Az otthonma­radt játékosok 100-100 ezer forint­tal lettek gazdagabbak. A kenó játékosai közül az el­múlt héten 147 779-en nyertek. Nulla találatot összesen 90 ezren értek el, tehát ennyien vissza is kapták a játékra szánt pénzüket. A Szerencsejáték Rt. területi igaz­gatóságai a múlt héten kisorsolták annak a hat szerencsés pályázónak a nevét, akik az olimpia ideje alatt közel két hetet tölthetnek Atlantá­ban. De azoknak sem kell búsla­kodniuk, akik itthon maradnak, mert a nyárra tartogat még bőven meglepetést Fortuna nagyasszony. Lottónyugdíj az ötösön A tavaly osztatlan sikert aratott akció az idén július 1-jén indul újra és szeptember 1-jéig tart. A Július elsejétől a rendes húzást követően újabb hat számot sor­solnak ki a hatos lottón. Aki elta­lálja a plusz hat számot, álomott­hont nyer. Ha a szeptember 7-ig tartó akcióban senkinek nem kedvez a szerencse, akkor azok indulhatnak eséllyel a szeptem­ber 13-ai fősorsoláson, akik a szeptember 7-én kihúzott plusz számokból öt találatot értek el. Valamelyikőjük biztosan meg­nyeri az álomotthont. (X) Ígéretes idénykezdet. A je­lek szerint az idén jóval több külföldi keresi fel hazánkat, mint a múlt évben. Az év első négy hónapjában már csaknem 200 millió dollár aktívum ke­letkezett az idegenforgalmi pénzügyi mérlegben. Ez a tava­lyi passzívumhoz képest több mint 300 millió dolláros javu­lást jelent. Levél a koalícióhoz. A par­lamenti ellenzéki pártok frak­cióvezetői levélben fordulnak a kormánypártokhoz, hogy az MSZP és az SZDSZ jövő hét­főig tegye meg új javaslatait a házszabály módosításának ügyében. Ha a két kormányzó párt mégis egyoldalúan módo­sítja a házszabályt, akkor az el­lenzék, korábbi elhatározásá­nak megfelelően, kivonul a szavazásról - jelentették be az öt ellenzéki párt frakcióvezetői szerdai közös sajtótájékoztató­jukon. Polgármesterek randevúja. Kuncze Gábor belügyminiszter nyitotta meg tegnap Gödöllőn a magyar polgármesterek első vi­lágtalálkozóját. A négynapos konferencián több mint 1100 hazai és határainkon túli telepü­lés vezetője vesz részt. Jön az ingatlanadó? Va­gyonhoz kapcsolódó adó beve­zetésének mérlegelését java­solta az Érdekegyeztető Tanács gazdasági bizottságának mun­kavállalói oldala a testület teg­napi ülésén. A kormányzati ol­dal tájékoztatása szerint a kor­mányzat nem vagyonadót, ha­nem ingatlan jellegű adót kíván bevezetni, de nem jövőre, csak két-három év múlva. Az elkép­zelések szerint az átlagos ér­tékű és az üzemi ingatlanokat nem terhelné adó. Halasztás. Nem született ér­demi döntés a magyar-orosz olajszállítások és az orosz ál­lamadósság hasznosítása során felvetődött összeférhetetlensé­get, valamint a politikai dön­téshozók és a gazdasági élet résztvevőinek esetleges össze­fonódását vizsgáló országgyű­lési bizottság szerdai ülésén. A kormánypárt képviselői ugyanis azt kérték, hogy az el­készült jelentések áttanulmá­nyozása után, jövő csütörtökön üljenek ismét össze. Az HNB hivatalos valutaárfolyamai (1 egységre, forintban) (középárfolyamok) Angol font 236,27 Görög drachma (100) 63,47 Német márka 100,29 Olasz líra (1000) 99,77 Osztrák schilling 14,25 Spanyol peseta (100)119,14 USA-dollár 153,39

Next

/
Oldalképek
Tartalom