Nógrád Megyei Hírlap, 1996. június (7. évfolyam, 127-151. szám)

1996-06-25 / 147. szám

1996. június 25., kedd Nógrád Hegyei Hírlap Baráthi Ottó jegyzete Párbeszéd nélkül salgótarjáni garzonház­ban nem lehet unatkozni, ott mindig történik valami, a ház többnyire olyan, mint egy megbolydult méhkas. Egyszer azért, mert a „városházáról akarják igazítani" az itt lakók magánéletét, máskor meg azért, mert levegőnek nézik őket: megkérdezésük és előze­tes bejelentés nélkül egekbe emelik a lakbért. De, ha nincs helyi ügy, ak­kor az országoson is fel tud­nak háborodni az itt lakók, többnyire joggal. Itt volt legutóbb a nyugdíjemelés, ami borzolta a kedélyeket, nem csoda, hiszen maradt a fél százalék, amiről az volt a sommás vélemény, hogy inkább ne adták volna. Most nem a városházán dön­töttek róluk nélkülük, hanem az ország házában. Egyik, amolyan jó beszélőkéjű, idő­sebb nénike a minap azt fejte­gette a liftben, hogy most az­tán végképp bebizonyították ott „fenn”, hogy halvány-lila gőzük sincs, mennyi egy nyugdíjas havi járandósága, ezért nem tudhatták azt sem, mennyi annak a fél százaléka. Végül lemondóan hozzáfűzte még: a képviselő uraknak meg fogalmuk sincs, mit érez­nek belül a szegény emberek. Ez utóbbi „kinyilatkoztatá­sán” magam is elgondolkod­tam, s igazat kellett adnom lakótársamnak: valóban, mintha kiveszőben lenne az emberekből, még a politiku­sokból is az a készség, hogy a másik ember szemszögéből is szemléljék a dolgokat, mások helyzetébe képzeljék magukat. A beleérzőképesség hiá­nyának példáit a közelmúlt­ban számtalanszor megfi­gyelhettük: a szerzői jogdíjak tervezett „ tébésítése", a nem­zeti „fogatlanítási akció öt­lete kapcsán. Pedig az empátia hiánya súlyos zavarokat okozhat a politika és a társadalom kö­zött is. Megfigyelhető: az emberek csak mondják a magukét, hosszan és többnyire mélyen elkeseredetten monologizál- nak, paralel futkároznak vé­get nem érő mondataik, sor­jáznak valós vagy vélt súlyos sérelmeik. De nem figyel rá­juk senki, választ nem kapnak, dialógus nem alakul ki. rvf könyörgöm, hogyan Lefogjuk így megérteni egymást? Megszűnő és létesülő új fiókok Nógrád megyében Kárpótlási jegy - máshol A kárpótlási jegyet forgalmazó szervezet változása miatt június 24-étől július 9-éig szünetel azok kiszolgálása, akik 1996. április 23-a előtt vették kézhez a kárpót­lási jegy felvételére jogosító hatá­rozatukat, és az eddig fel nem vett jegyük kiszolgálásának he­lyéül OTP- vagy BÉB Rt.-fiókot jelölt meg a határozat. Megszűnő fiókok: OTP, Salgó­tarján, 3100 Rákóczi út 22. Tel: (32) 310-611; OTP, Balassa­gyarmat, 2660 Rákóczi fej. u. 44. Tel.: (35) 313-384; OTP, Pásztó, 3060 Nagymező u. 12. Tel.: (32) 360-268; OTP, Salgótarján, Di­mitrov út 2. Tel.: (32) 317-788; BBRT, Rétság, 2651 Rákóczi út 29-31. Tel: (35) 350-589. Új fiók: K & H, Salgótarján, Fő tér 4. Tel.: (32) 311-202. Amíg mások pihentek - Már újra megindult a terme­lés a Salgótarjáni Acélárugyár Rt. szögverő üzemében. A karbantartási szünetben Ötvös Ferenc és Kiss Zoltán az egyik huzalegyengető görgőit cserélte ki. fotó: gyurián tibor Megyei Körkép * BATONYTERENYE Itt a. Hírlap! - Mint sokan tapasztalni fogják, a nyár folyamán lapunkat utcai árusoknál is meg lehet vásárolni. Salgótarjánban diákok lelkes csapata igyekszik még közelebb vinni a Nógrád Megyei Hírlapot olvasóinkhoz. fotó: rigó tibor Platánfa, aranyhal és földgyalu - Alaposan elkésett a felújítás Befürdött a strandfürdő ? (Folytatás az 1. oldalról) Önkormányzati tulajdonban van az egri strand, így ami a felújítási munkálatokat illeti, meg kellett várni a költségve­tési viták végét. Amint a szükséges anyagi fedezet ren­delkezésre állt, megkezdődött a munka. A szakemberek a közeljövőben kicserélik az összes vezetéket, új, csú­( F oly tatás az 1. oldalról) A továbbiakban ismertette a hallgatóság előtt azokat a leg­fontosabb távlati terveit az is­kolát illetően, amelyeket a pá­lyázatában is megfogalmazott. Órszággyűlési képviselői tisztét fenntartja a ciklus hátralévő ré­(Foly tatás az 1. oldalról) A társaság természetesen felje­lentést tett a rendőrségen. Bagoly úr azonban cseppet sem optimista: - Még nem is­merjük a nyomozás eredmé­nyét, de nincsenek illúzióim. Azt hiszem, ezúttal is azzal zá­rni majd a vizsgálat: a tettes is­meretlen. A tapasztalata mondatja ezt a vállalkozóval: - Tőlünk már el­vittek annyi mindent, hogy azt szásmentes burkolatok kerül­tek a medencék köré, most is készülnek az új virágágyások. Az ígéretek szerint még ezen a hétvégén átadják rendelteté­sének a felújított intézményt, s a június 29-ei Egri Strand­fesztivált minden nehézség nélkül megrendezhetik. Megtudtuk továbbá, hogy rövidesen kinyit az egyelőre szében, és kapcsolatait addig is megpróbálja az iskola érdeké­ben kamatoztatni. Az új igaz­gató az intézményben folyó te­vékenységet igényes pedagó­giai munkaként értékelte, de ugyanakkor több olyan területet is megnevezett (például a szá­hosszasan sorolhatnám. Az ese­tek túlnyomó többségében nem sikerül elfogni az elkövetőket. Lopnak itt mindent, ami nincs lebetonozva és nem izzik. Arra a kérdésünkre, hogy szerinte kik tolvajkodnak a környékek, rezignáltan vála­szolt: - Van nekem elég dol­gom, nem lehetek ott éj­jel-nappal az állatok mellett. Aki vállalkozik, annak együtt kell élnie az ilyen dolgokkal. zárva tartó melegkonyhás ét­terem, a téli öltöző felújítá­sára pedig 12 és fél millió fo­rintot terveznek. Ennek a téli szezonra kell elkészülnie. Mindenesetre megnyugta­tónak tűnik, hogy míg az or­szág más, nagy múltú strand­jai egymás után zárnak be, addig az egri létesítmény vi­rágzik. mítástechnika fejlesztését, az idegen nyelven történő szakmai oktatást), ahol belátható időn belül előrelépést szeretne el­érni. (Az új igazgatóval készült inter­júnkat szombati lapszámunk­ban közöljük.) Sajnos ez van, ilyen világot élünk. Hogy kik lehetnek az el­követők? Nem vagyok én nyo­mozó, meg aztán nem akarom magam agyonüttetni... Adjanak több pénzt ezeknek az embe­reknek, és akkor nem csinálnak ilyesmiket. A segélyt egy nap alatt elköltik. Hát, amit azzal a kocával is csináltak... Szóltak volna, hogy kell nekik, akkor inkább odaadtam volna, hadd vigyék. (eszen) RÉTSÁG 3-0,dal Hírek Képviselői előadás Szécsény - Június 27-én, csütörtökön, 18 órától a Vá­rosi Ifjúsági és Művelődési Centrumban Gyimóthy Géza országgyűlési képvi­selő (Független Kisgazda- párt) tart előadást az idő­szerű politikai és gazdasági kérdésekről. Elő zene falun Pásztó - A Rajeczky Ben­jamin Zeneiskola pedagó­gusai az elmúlt években 13 Pásztó környéki falusi isko­lában 55 élő zenei bemuta­tót tartottak. A sorozatokhoz szükséges pénzt részben pá­lyázaton nyert összegből te­remtették elő. Teadélután Salgótarján - A Vöröske­reszt belvárosi szervezete június 26-án, szerdán 16.30 órakor a vásártéri orvosi rendelőben teadélutánt ren­dez. Téma: orvosi tanácsok nyárra. Ápolási díj Pásztó - A városban a leg­elesettebbek sem maradnak segítő támasz nélkül. Ápo­lási díjban jelenleg három állampolgár részesül, mivel méltányossági alapon vi­szont havonta, 18-22-en kapnak ilyen címen szociá­lis támogatást. Földkiadó bizottság Szécsény/Ludányhalászi/ Nagylóc/Hollókő/Nógrád- szakál - Az öt község rész­arány-földtulajdonosainak közgyűlését június 27-én, csütörtökön 16 órára össze­hívták a Szécsény Városi Polgármesteri Hivatal nagy­termébe Kertmozi Kétbodony - A Bodonyi Nyár keretében üzemelő kertmozi kéthetenkénti, szombati filmvetítését rossz idő esetén a művelődési házban tartják, este 9 órától. Fogadónap Salgótarján - Szarka Zol­tán alezredes, a Nógrád me­gyei hadkiegészítő parancs­nokhelyettese fogadónapot tart június 28-án, pénteken, 8 órától 15 óráig, a megyei parancsnokság épületében; Salgótarján, Ady Endre út 3/C. Beiktatták dr. Rozgonyi Józsefet, a salgótarjáni főiskola új igazgatóját Visszatért az egykori tanársegéd Halásziban és Szakáiban (is) mindent lopnak, ami nincs lebetonozva Sonkák nélküli koca az ólban Törvényjavaslat készül a harci kutyákról - Salgótarjánban is vannak pitbullok Nem szabad megvárni a tragédiákat Ismét napirendi kérdés lett országosan a harci kutyák ügye. A téma Nógrádban nem váltott ki eddig nagy érdeklődést, kivéve talán a megyeszékhelyet, ahol hónapokkal ezelőtt néhány pit­bull felszította a kedélyeket. Akkor azonban kiderült, hogy ez az egyébként kifejezetten állatviadalok céljára kitenyésztett kutya valójában kezes bárány. A kutyaügyben illetékesek -szabálysértési hatóság, rendőr­ség- csak annyit mondhatnak, hogy Nógrád megyében nem tör­téntek olyan tragédiák, mint egy­két helyen az országban. Ez azonban nem a rendelkezések visszatartó erejének köszönhető, hanem a szerencsének, hiszen nincsenek kellő jogszabályok a vérengzővé keresztezhető, nevel­hető ebek megfékezésére. Most képviselők arra készül­nek, hogy beterjesszenek egy olyan törvényjavaslatot, amely megtiltaná a pitbull terrier jellegű veszélyes ebek és ezek keveréké­nek tenyésztését, az országba való behozatalát, elidegenítését, reklámozását, hirdetését, bármi­lyen formában történő versenyez­tetését. A törvényjavaslatban fog­lalt tilalom szempontjából te­nyésztésnek kell tekinteni a vélet­len szaporulat keletkezését és a más fajtákkal történő keresztezést is. A törzskönyvezéstől függetle­nül is pitbull terrier jellegű ebnek kell tekinteni azt az állatot, amely a rendeletben foglalt jellemzők­nek jelentős mértékben megfelel. Salgótarjánban látni pitbull terrier jellegű kutyákat, s arról is beszélnek, hogy akadnak olya­nok, akik a tenyésztésükkel is foglalkoznak. Ázt mondják, megéri, mivel egy harci kutyáért nagy pénzeket megadnak, figye­lembe véve az állatviadalokat is. Ezekre azonban egyelőre nincs bizonyíték. Az ilyen kutyák jelenlétére azonban igen, hiszen nemcsak a Gorkij-lakótelepen, vagy a Ge- dőc-tető környékén találkozni ve­lük, hanem a belvárosban is. Igaz, ezekre azt mondják, hogy Staffordshire terrierek. Csak hát a megyei jogú város önkormányza­tának az állattartásról szóló ren­deleté szerint ez a kutya is tá­madó természetű ebnek minősül. Múlt héttől a megye tíz településén Hírlap-láda panaszoknak, javaslatoknak Várjuk kedves olvasóink leveleit! Fotónkon egy teljesen hétköz­napinak tűnő ládát látnak. Egy közönséges láda lehet szemetes-, szennyes-, de kin­cses- és varázsláda is. Ilyen vi­szont nincs több, mint a Nóg­rád Megyei Hírlap ládája! Ez a megye legnagyobb példányszámú és olvasott­ságú napilapjának hasznos ajándéka Önöknek! Sokan bizonyára gyakran gondol­ják, vagy tán mondogatják is, „ezt kellene megírni!”, de itt legtöbbször abba is marad a tenni akarás, mert el kell menni a postára bélyegért, borítékért, azután elvinni, bedobni. És addigra már fe­ledésbe is merül a dolog. Nos, itt a megoldás! Csak pa­pírra kell vetni információi­tMüirmutívi iv.wftw 1CHKTMK «HMMNt, MU> KözvEae+ttt, és jkcwííí ■'■■l'l-MTKllMK tÜMflUKtlUI 1M IKWUaUt. •: M i.x <•:'!:» u>‘.u>#t. *•*»81 WI'tHX l'.YA»i,*ÍWK MPCJ« 'c: h xi ••t'Mrrr i^uEomccr »Miiítiíwí nvraxn • ixI*«» kát, megfigyeléseiket, gond­jaikat, örömeiket és be kell dobni a ládába. Nem kell bé­lyeg! Szállítóink naponta el­juttatják szerkesztőségünkbe üzeneteiket. Gyors, pontos és ingyenes! Egyelőre tíz, alább felsorolt településén található és használható június 20-ától: Rétság, Börzsöny Afész, élelmiszerosztály. Mátranovák, Garas ABC, Dózsa Gy. u. 46. Szécsény, Palóc Skála. Bércéi, Élelmiszerbolt, Pe­tőfiül 25. Érsekvadkert, COOP ABC. Karancslapujtő, Dugó Dani boltja, Kossuth út 4. Cered, pékség. Mátraszőlős, Veniker Kft. 12. sz. bolt, Felszabadulás út 77. Nagybátony, zöldség-gyü­mölcs bolt, Pl 11 pavilon. Romhány, Börzsöny Rt. 4. sz. bolt, Zrínyi út 6. Várjuk más községek igé­nyeit is, hogy velük is köze­lebbi kapcsolatba kerüljünk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom