Nógrád Megyei Hírlap, 1996. május (7. évfolyam, 102-126. szám)
1996-05-31 / 126. szám
6. oldal Riport - Hirdetés 1996. május 31., péntek Sikeresen szerepeltek a gyarmati Szondi György Szakmunkásképző Középiskola diákjai - Dicséret a felkészítő tanároknak Merre tovább gyarmati szakmunkásképzés ? Mind többet hallani: befellegzett a szakmunkásképzés jelenlegi formájának. Mert vajon mi értelme van munkanélkülieket „gyártani”. Az is kérdéses, az eddigi színvonal elégséges-e ahhoz, hogy megállják a helyüket az életben a fiatalok. Arató János, a gyarmati Szondi Szakmunkásképző Középiskola igazgatója szerint is megváltozott a szemlélet. Közel ezerháromszázán tanulnak az intézményben. Képeznek itt autószerelőket, ruhagyártókat, fodrászokat, kőműveseket.- Tagadhatatlan, mára sokan leírták a szakmunkás képzést - mondja Arató János. - Hosszú évek óta dolgozom ezen a területen, úgyhogy belülről ismerem a rendszert. Nemcsak könyvből ismerem az európai szakképzést, mert elmentem és a saját szememmel győződtem meg a külhoni állapotokról. Állítom, a tanulók szakmai felkészültséget illetően minden ösz- szehasonlítást kiállunk. Csak a gyakorlati feltételekben vagyunk gyengék.- Valóban így van?- A németországi nyári gyakorlaton Rüger úr volt az asztalos gyerekeim vezetője. Ő mondta: szeretne ő ilyen német gyerekeket magának, mint amilyen magyarokat én vittem hozzá a tanműhelybe, mert elméletben „hazavágják” a németeket. Az más kérdés, hogy a mieink a gyakorlatban sehol sincsenek, mert nekünk nincsenek automata megmunkáló gépeink. Németországban egy gyerekre tizenhat négyzetméter jut a tanműhelyből, és három gyereket tanít egy oktató. Itthon 16-an tanulják a szakmai fogásokat egy tanártól.- Mégis megkérdőjelezik a szakmunkásképzést.-Hangsúlyozom, a szakmában nem vagyunk rosszabbak az európai átlagnál. Senki ne próbáljon meg ránk olyan köpönyeget teríteni, hogy ami eddig volt, az egy nulla!-Az azonban aligha kérdéses, hogy újra kell gondolni a szakmunkásképzést.- Az oktatásnak meg kell adni azt a sanszot, hogy tényleg megfeleljen a stratégiai ágazat kritériumának. Mert hiába mondja a politika, hogy az oktatás stratégiai ágazat, ugyanakkor a sor végén kezeli gazdaságilag. Itt van például a város költségvetési hiánya. Honnan veszik el a pénzt: az oktatásból. Nem értek azzal egyet, hogy a magyar szakképzés úgy ahogy van rossz. Én csak a munkaerő- piac visszajelzéseinek hiszek. Ha azt mondja, hogy a gyerekeim el tudnak helyezkedni, benne maradnak a szakmájukhét valaki, ha leérettségizett. Jó ez, mert a Toyota Corolla tulajdonosa nem szívesen adja a kocsiját olyan kézbe, aki nem tud kommunikálni, nem tud gondolkodni, nem ismeri a korszerű motort.- De jó-e az, ha munkanélkülieket „gyártunk” ?- Gyereket nevelni annyit tesz, hogy távlatot adunk az embernek. Fel kell készítenünk a gyerekeket a jövőre, a harmadik évezredre. Sikerélmény feldolgozására alkalmas embereket kell nevelni, bármilyen rosszak az eredmények. Ennek függvényében a kérdés értelmetlen. Szerintem minden embert meg lehet és meg kell egy szakmára tanítani. Még a fogyatékosokat is. Ezért vállaltuk fel a fogyatékos képzést is.-Milyen képzés folyik jelenúj csarnokkal gyarapodott az iskola ban és érvényesülnek, akkor én jól tanítottam őket.- Mi változik majd a gyakorlatban? Csak a 16 évet betöltött, alapvizsgázott gyerekek jöhetnek be a szakképzésbe. Közel kilencszáz szakma közül több mint hatszázat érint az alapvizsga és az érettségi.- Jó lesz ez így?-Feltétlenül. Vegyünk egy példát: autószerelő csak úgy leleg az intézményben?-Mi 14—16 éves korig alapozó képzést és szakmai orientációs képzést folytatunk. Ami annyit jelent: megvan a lehetőség hogy megismerjenek a gyerekek néhány szakmát és eldöntsék, hogy melyik szakmát válasszák.- Tehát, hajrá szakképzés!- Mondom, a szakképzésre szükség van, és megreformálva a továbbiakban is szükség lesz. * * * A Szondi Szakmunkásképző Középiskola diákjai sikerrel szerepeltek a közelmúltban a megyei és országos versenyeken. Vasas Viktor sokat faragott gyermekkorában, megtetszett neki az asztalosszakma. A romhányi ifjú elindult az országos szakmai versenyen, s a budapesti döntőn 11. lett, ezzel elnyerte a szakma kiváló tanulója címet. Viktor kedvet kapott a tanuláshoz, később szeretne leérettségizni. Vereczki János a szécsényi általános iskola elvégzése után került a szakmunkásképzőbe. Nem tanult jól, így a betanított kőművesszakmát választotta. Jól döntött. Egy hónap múlva kimagasló eredményei egyenes következményeként átvették a hároméves osztályba. Ekkor már nem esett nehezére a tanulás sem. A rimóci fiatalember az országos versenyen nyolcadikként a szakma kiváló tanulója lett. Közeli terve a szakközépiskolai érettségi megszerzése. Szigeti Andrea mamája is varrónő. így adott volt a választás, hogy az általános iskola után ő is ezt a pályát válassza. Be is iratkozott a gépi varró speciális szakiskolába. A kétéves képzés után még egy évet marad az iskolában, hogy megszerezhesse a szakmunkás-bizonyítványt. A gyarmati kislány az országos szakmai verseny első helyezettje lett. Andrea már otthon is önállóan varr. Négy csapatot is indított a szakmunkásképző középiskola a megyei irodalmi versenyen. Klement Anitáék a salgótarjáni döntőn első helyezést értek el. Anita minden könyvet elolvas, ami a keze ügyébe akad. A becskei hölgy kedvence József Attila. Államigazgatási Főiskolára vagy az ELTE-re szeretne menni az érettségi után. A szécsényi Oláh Anita szintén a verLakatosokat is képeznek a nagy múltú intézményben senyző csapat tagja volt. Á másik csapat második helyezést ért el az irodalmi versenyen. Ennek tagja Csordás János, aki Terényből jár az iskolába. Mindig is szerette az irodalmat. Különösen Mikszáth és Móricz tartozik a kedvencei közé. Mint mondja: nem volt nehéz a verseny, de azért akadt egy-két rázósabb kérdés. Csordás János mindig jól tanult. Mire ezek a sorok megjelennek, túl lesz az érettségin, aztán, ha sikerül, következhet az egyetem. Oman Attila magyamándori diák szintén a faipari szakközépiskola végzőse, és szintén a második helyezett csapat tagja. Számára a tudományos könyvek jelentik a kikapcsolódást. A versenyről szólva elmondta: az első feladatot ugyan elrontották, ám a későbbiekben nem okoztak gondot a kérdések. Ha felveszik, a Rendőrtiszti Főiskolán tanul tovább. A csapat harmadik tagja Deák Péter Gergely szécsényi tanuló volt. Ő is a faipari szak- középiskola csapatát erősítette. Az irodalom a kedvencei közé tartozik. Különösen a történelmi témájú könyveket kedveli. Ősztől ő is a Rendőrtiszti Főiskolán szeremé folytatni majd tovább tanulmányait. Â harmadik csapat tagja Nyilas Sándor. Harmadikok lettek. Az Ostoroson élő fiatalember Heves megyében ruhakészítő- ruhagyártó szakmunkás iskolába iratkozott be. A kitűnő eredmény után megpróbálkozott a gyarmati szakközépiskolával is. Sikerrel. Ruhaipari mérnök szeretne lenni. Az irodalmi versenyen negyedik helyezett csapat oszlopos tagja Nagy Adrienn, ruhagyártó szakközépiskolás. Kedvence Arany János és Petőfi Sándor. Két éve látogatja a gyarmati kézműves szakkört. Meglehet, az érettségi után kerámia formázó lesz. Varga Anita szügyi diák szerint nem volt túlzottan nehéz a verseny. Ő az egri Vitéz János Római Katolikus Főiskola tanítói szakára jelentkezik. Földesi Anita Somoskőújfaluból jött. ő is szereti az irodalmat. A negyedik helyezett csapat tagja. Érettségi után nyelvvizsgát szeretne tenni. A sikerekben természetesen komoly szerepet vállaltak a felkészítő tanárok. így a nem mindennapi irodalmi versenyen elért bravúr részese: Pásztor Sándorné. (ádám) EGY JÓ ÜZLETI AJÁNLAT A McDonald's 90 országban több mint 18.000 éttermével a világ legnagyobb gyorskiszolgáló éttermi hálózata, melynek 70%-a franchise rendszerben működik. Hálózatunk újonnan nyíló vidéki éttermeihez keres tulajdonos és egyben üzemben tartó partnereket. Olyan önálló vállalkozó pályázók jelentkezését várjuk, akik jó üzleti tapasztalatukat, saját készpénztőkéjüket szeretnék kamatoztatni egy rendkívül biztonságos, hosszútávú vállalkozásban, és ezzel együtt hajlandók minden idejüket az étterem üzemeltetésének szentelni. Az éttermet kulcsra készen, felszerelve, betanított vezetőkkel és dolgozókkal adjuk át. Önnek a rendszer működtetését kell elsajátítania egy 12 hónapos tréning során. Ha úgy érzi, hogy ezt a kihívást kész elfogadni, és megfelel követelményeinknek, küldje el önéletrajzát az alábbi címre, illetve keresse telefonon a franchise osztályt. McDonald's kft. - Franchise 1097 Budapest, Gyáli út 3/b. Telefonul) 217-1041, (1) 216-1042, Fax:(l) 218-0213 Margaret Holt: Neked szól a dal cm , Megbeszélték, hogy szombaton találkoznak a klinikához közeli vendéglőben. Rose-nak sok gondot okozott Lynne Westbrook. A lánynak szülés után felszökött a láza, húgyúti fertőzést kapott. A harmadik napon transzfúziót adtak neki, hogy pótolják a vérveszteséget és feljavítsák az állapotát. Amint aggódó szülei megjelentek a betegágy mellett, Lynne féktelen zokogásban tört ki. A testi megpróbáltatások az idegeit is megviselték. Egyelőre senki sem hozta szóba az ikrek örökbeadását, Rose felajánlotta, hogy személyesen vezeti a Westbrook házaspárt a koraszülöttek termébe. Emlékezetes és sorsdöntő volt az a pillanat, amikor az újdonsült nagyszülők meglátták a piciket. Rögtön beleszerettek a két csöppségbe. El is határozták: magukhoz veszik őket. Lynne tehát befejezheti tanulmányait,aztán ha dolgozni fog, gondoskodhat a gyermekeiről. Rose-t nagyon boldoggá tette, hogy az ikrek sorsa ilyen módon oldódott meg. Ez a két apróság különösen a szívéhez nőtt. Szombaton Paul eljött Gilli- sékhez Rose-ért,ahogy megbeszélték. Üdvözölte Brigidet, aki fáradtan, sápadtan, szótlanul feküdt a heverőn. A sebész megijedt, látva mennyire megváltozott Rose édesanyja, amióta utoljára látta. Paul Sykes kínosan érezte magát. Nem éppen a legkedvezőbb időpont a szakításra, gondolta. Az orvosnő egyszerűen öltözött fel erre az alkalomra, mindenfajta nőies csecsebecse nélkül. Nem óhajtotta visszahódítani Pault. A sötétkék ruha kissé szigorúnak, rendkívül függetlennek és önállónak mutatta. A sebész még soha nem csodálta annyira, mint most. Az ebédnél Paul úgy lelkendezett Caroline-ról, mint egy tizennyolc éves fiú, aki életében először szerelmes. Rose már- már megsajnálta ezért a feltétel nélküli odaadásért. A férfi nyilvánvalóan teljesen a színésznőnek szentelte magát. Ebben a kapcsolatban a nő viseli a nadrágot, Caroline pedig természetesen a saját érvényesülését fogja mindennél előbbre helyezni. A fő témát most a színésznő lábának gyógyulása szolgáltatta. Paul részletesen beszámolt a fürdőkről, a gyógytornáról — és főleg jövendőbelije fáradhatatlanságáról, akaraterejéről. Rose unni kezdte a dolgot, és óvatosan másra terelte a szót.-Mondd csak, Paul, hány éves tulajdonképpen Caroline? Remekül néz ki. Idősebb, vagy fiatalabb nálam? - kérdezte álszent képpel.- Ha megígéred, hogy hallgatsz, mint a sír, elárulom - szólt az orvos, mint aki nagy kegyet gyakorol. - Tíz évvel idősebb, mint te. Tudom, hogy hihetetlen, de ez az igazság. Azért látszik fiatalabbnak, mert tele van életerővel, minden érdekli, és... A lány türelmesen hallgatta a véget nem érő dicshimnuszt. Titokban aggódott egy kicsit Paulért. Ha a férfi gyereket akar, jó lesz sietni...-Mikor tartjátok az esküvőt?- Remélem, jövő ilyenkorra már férj és feleség leszünk. - A férfi arca ragyogott. - Ő természetesen továbbra is a Trench nevet viseli, de a mi házasságunk úgysem lesz közönséges nyárspolgári papásmamásdi.- Az biztos - hagyta rá Rose.- Ezentúl is a hivatásomnak akarok élni - jelentette ki a sebész, de Rose erről egyáltalán nem volt meggyőződve. Paul úgy fog táncolni, ahogy Caroline fütyül, és ez talán nem tesz majd jót a pályafutásának. A lány azért rábólintott, s bizakodó mosolyt erőltetett az arcára.-A lakókocsit nem bériem tovább - folytatta Paul. - Caroline ugyanis nem rajong a természet lágy öléért.- Sejtettem - felelte nevetve Rose. - Nem annyira, mint te az övéért. (Folytatjuk) mit drágítana meg a szabad búzaexport • repül-e Keleti György, akár a vadászgépei • kiknek köszönheti Péter Gábor ex-ÁVO-fő- nök, hogy végül is megúszta • mekkora pénzt hoz a nyíltvégű be- fektetési alap? . , rcroicccoo ií i c k r. Mától megtudhatja.