Nógrád Megyei Hírlap, 1996. április (7. évfolyam, 77-101. szám)

1996-04-17 / 90. szám

1996. április 17., szerda SporTTüköR 11. oldal Dráma, dráma, dráma Idén Párizsban rendezték meg a Bajnokok Ligája Eu- rópa-bajnokságának „Final Four”-ját, azaz a négyes döntőjét. A fináléba a görög Panathinaikos és a spanyol Barcelona csapata jutott. Mindkét gárdában az ide­genlégiósok a főszereplők: a görögöknél Dominique Wil­kins a ponttermelő gépezet, aki közel ezer meccset húzott le az NBA-ban, és akkor még nem beszéltünk a horváth Vrankovicsról, aki 217 centi­jével egyeduralkodó a palán- kok alatt. A spanyoloknál is van egy „ami”: Don Godf- read, aki szintén az NBA-ban próbálgatta oroszlánkörmeit, és a litván Karnisovas, aki az elődöntőben 24 pontot dobott a Real Madridnak. Rendkívül ideges hangu­latban kezdődött a találkozó. Mindkét csapat játékára rá­nyomta bélyegét a nagy tét, ennek megfelelően kevés pont esett (10. perc: 12-11). Sajnos, a tévéközvetítés Jó­voltából” az első félidő má­sodik tíz percét nem láthattuk: pedig ebben az időszakban a görögök 10 ponttal elhúztak, így a félidőben ők térhettek nyugodtabban rövid pihenőre (35-25). A második félidő ott folytatódott, ahol az első ab­bamaradt. Az Athén őrizte előnyét, a spanyolok kapasz­kodtak. Öt perccel a vége előtt már 12 pont volt a görög előny, de ekkor beindult az elődöntőn megismert Barca-henger. Az utolsó perc elején már csak egy ponttal vezetett a Panath­inaikos, ráadásul a labdát is elvesztették. Az egyik spa­nyol játékos 3 másodperccel a vége előtt ziccerben tehette fel a labdát, de jött Vranko- vic... jött, és adott egy hatal­mas prakkert, hatalmas ta­karó. A kupát így az athéni Panathinaikos szerezte meg, második a spanyol Barcelona lett. A küzdelem drámai részeit talán maga Shakespeare sem tudta volna jobban „meg­komponálni”. A hatalmas csata után csak egy dolog mi­att volt hiányérzetem: Miért nem magyar volt a finálé egyik résztvevője? -bor Siklóernyőző tanfolyam indul Salgótarjánban Hat nap alatt Ikarosz lehetsz ! No nem arról van szó, hogy távolsági járatként soraiba állít a helyi volán, „mindössze” a salgótarjáni Club Rekreáció tagjai - élükön Rozmán Zoltánnal - gondoltak ismét nagyot. Tanfo­lyamot szerveznek a repülni vágyóknak. No persze nem lesz itt a Ferihegy 3, de gépkocsi mögül felhúzható paplanernyövel bárki megtanulhat repülni a Re-Club segítségével, s akár 500- 1000 méter magasból figyelheti meg maga vagy szomszédja ve­teményesének fejlődését. Szabadon lebegés élményét nyújtja a siklóernyő A siklóernyőzéshez tulaj­donképp csak az ernyő és egy autó szükséges. Az egész „cucc” nem több 10-15 kg-nál, és egy hátizsákban is elfér. Vi­szont az élvezet, az valami pa­zar! A szabad repülés élményét bárki kipróbálhatja, aki elmúlt 18 éves, és egészségügyileg rendben találtatott (egyszerű sportorvosi vizsgálat elegendő, mely akár a városban is besze­rezhető). A tanfolyam e hét végén in­dul a József Attila Művelődési Központban. Három hét vége (6 nap) után - sikeres elméleti és gyakorlati vizsga letételével - hivatalos vizsgát tehetnek az ifjú Ikaroszok, mely önálló re­pülésre jogosít. A tanfolyamra péntekig, áp­rilis 19-én 19 óráig lehet jelent­kezni a Józsiban, vagy a 30/533-499 telefonon és a 32/311—743-as faxon Rozmán Zoltánnál. A tanfolyam díja 15 000 Ft, az oktatás idejére felszerelést a klub biztosít. Minden szárnyalni vágyót szeretettel vár az ég és a Re-Club. - áki ­Játékvezető kerestetik A Nógrád Megyei Labda­rúgó Szövetség Játékvezetői Bizottsága játékvezetői tan­folyamot indít 1996. április 19-én, 16 órától. Jelentkezni személyesen lehet a szövet­ség székhelyén (Salgótar­ján, Játszó út 2.) pénteken 16 óráig. Óvott a Vasas Úgy tűnik, hétfőn este a Kom- jádi uszodában mégsem ért vé­get az idei férfi vízilabda-baj­nokság. Bár a döntőt 15-14-es összesítéssel a BVSC-Westel csapata nyerte, sőt, az ered­ményhirdetést is megtartották, a Vasas-Plaket vezetői nem nyu­godtak bele a vereségbe. Méhes Jenő, az angyalföldiek szakosztályvezetője már a mér­kőzés közben jelezte a verseny- bíróságnak, hogy megóvják a mérkőzést, mivel Gerendás György, a vasutasok vezető edzője, kiállítása után a szabá­lyoknak megfelelően nem fog­lalhatott volna helyet a lelátón, s a szünetekben sem adhatott volna tanácsot játékosainak. Labdarúgás, megyei második osztály - Mátrakeresztesen játszották az „évszázad mérkőzését”: Mátrakeresztes-Szurdokpüspöki 6-3 Bíróverésbe fulladt a mérkőzés Karancsalján Déli csoport Keleti csoport Nyugati csoport Jobbágyi-Szarvasgede 1-1 (1-1). Jobbágyi 200 néző, ve­zette: Juhász. Jobbágyi: Bangó II - Csordás, Bodor, Ruga, Pin­tér - Pusomi, Bangó I, Molnár, Váradi - Meggyesi, Csemer. Csere: Jancsó. Szarvasgede: Glózik — Fácán, Gyetvai, Bo- dobén, Gyetván - Makó, Mol­nár, Szabó, Baranyi - Ku- runczi, Jambrik. Csere: Benus, Csorba, Berki. GL: Meggyesi, ill. Kurunczi. Színvonalas mérkőzést ví­vott egymással a két csapat. Ifi: 1-4. * * * Mátrakeresztes-Szurdok­püspöki 6-3 (2-3). Mátrake- resztes, 100 néző, vezette: Zsiga. Mátrakeresztes: Nagy T„ - Kanyó I, Ispán, Kovács, Oláh - Stuller, Kántor, Pisák, Szénási - Szabad, Bazsó. Csere: Nagy P„ Homyánszki, Kanyó II. Szurdokpüspöki: Pintér, - Hepp J„ Deák, Odler, Kiss Z. - Bettes, Tamás, Ko­vács, Sándor - Juhász, Hepp Zoltán. Csere: Jakubovics, Kiss Sz„ Fónad. Gl.: Bazsó 3, Szé­nási 2, Homyánszki, ill. Juhász, Hepp Z„ Kovács. Fordulatokban gazdag mér­kőzésen a játékvezető játszotta a főszerepet. Ifi: 1-3. * * * Egyházasdengeleg-Tar 0-1 ((MO). Egyházasdengeleg 100 néző, vezette: Mihalovics. Egyházasdengeleg: Kotasz - Ladonivszki, Kiss, Laukó, Vincze, - Király, Szamosi, Dombi, Lőrincz, - Mátyási, Kárpáti. Csere: Kovács. Tar: Gáspár - Alapi, Molnár, Ső- regi, Szabó - Rózsa, Tari, Tóth, Ungi - Balogh, Bangó. Csere: Halász, Csépe. Gl.: Ungi. Bajnokesélyes szerencsés góllal nyert a lelkes hazaiak el­len. * * * Ecseg-Csécse 0-2 (0-0). Ecseg 100 néző, vezette: Tóth. Ecseg: Fokk - Szeles, Szuhánszki, Ke­lemen K„ Franciszti Baranyi E„ Baranyi Zs„ Bagyinszki, Kelemen J„ - Baranyi A„ Zsiga. Csere: Figura. Csécse: Mátrai - Pécsi, Csépe, Tóth, Kelemen, Nágel, Murányi Zs„ Fösvény, Hényel, - Forró, Aig­ner. Csere: Murányi J„ Oppre. Gl.: Hényel, Aigner. A csatát az esélyesebb ven­dégek nyerték. Ifi: 1-0. Mátraszőlös-Vanyarc 1-1 (0-1). Mátraszőlős 150 néző, vezette: Oláh. Mátraszőlős: Danyi - Győri Zs„ Kaszala, Dinka, Zagyi - Maksó, Hege­dűs-F„ Tóth, Szentes - Fügedi, Hegedűs L. Csere: Győri Sz. Vanyarc: Szlobodnyik Gy. - Nagy, Szlobodnyik J_„ Makó, Berczeli — Kálmán, Fehér A., Fehér Zs„ Mészáros - Li- tavszki, Bácskái. Csere: Koncz. Gl.: Győri Sz. ill. Makó. A szőlősiek ezúttal is ra­gaszkodtak az 1-1 -hez. Ifi: 2-2. * * * Buják-Szirák 5-1 (1-1). Bu­ják 100 néző, vezette: Kosik. Buják: Pásztor - Gál, Varga, Juhász, Sáfrány Gy„ - Jakubo­vics Z„ Jakubovics Zs„ Mega, Szilányi, Pásztor Sz., Sáfrány K. Csere: Bacsa. Szirák: Ber­kes, Alföldi, Jakub, Puporka, Molnár, - Baranyi, Falta, Ta- gaj, Ocsovszki - Matyók, Berki. Gl.: Sáfrány K. 2, Ju­hász, Jakubovics Zs„ Puporka (öngól) ill. Baranyi. Ifi: 9-0. * * * Kisbágyon-Felsőtold 1-3 (0-1). Kisbágyon 100 néző, ve­zette: Paulusz. Kisbágyon: Balga - Hegyűi, Koca, Zachar P„ Mátrai — Zachar T„ Tóth, Gulik, Szandai - Kajzinger, Bohus. Felőstold: Varró - Bo- gáti, Horváth, Czímer, Szabó - Fábián, Kántor, Szalai, Szabó II., Staar, Szeles L.. Csere: Rupp, Szeles, Gl.: Bohus, ill. Staar 2, Horváth. Ifi: 10-3. * * * A bajnokság állása 1. Tar 2. M,-keresztes 3. Jobbágyi 4. Csécse 5. Szarvasgede 6. Buják 7. Héhalom 8. Sz.-püspöki 9. M.-szőlős 10. Felsőtold 11. Vanyarc 12. Szirák 13. Kisbágyon 14. E.-dengeleg 15. Ecseg 18 14 2 19 12 5 19 116 19 12 3 19 11 4 18 10 2 18 10 1 19 9 2 2 55-16 41 2 64-34 41 2 53-26 39 4 43-22 39 4 64-21 37 6 44-31 32 7 38-26 31 8 49-34 23 8 37-35 23 6 2 11 36-40 20 3 8 7 22-26 17 4 5 10 29-55 17 3 3 12 2545 12 2 2 15 11-89 8 12 16 13-80 2 65 Tartól három, Szurdokpüspöki­től és Ecsegtöl hat-hat pont le­vonva játékos jogosulatlan sze­repeltetéséért! Kerekes Zagyvaróna-Mátramind- szent 1-3 (1-1). Zagyvaróna, 150 néző, vezette: Kiss Gyula. Zagyvaróna: Lehoczky T. - Klányi I., Szekeres Z„ Szeles G„ Mizse J„ Mag M„ Jánosi I„ Miklós F„ Bíró T„ Simon S„ Borbély T. Csere Simon Sándor fielyett »Angyal Zsolt. Edző: Nagy Károly. Mátramind- szent: Csohány Cs„ Oláh T„ Bertók B„ Kovács Z„ Gulyás I., Orosz T„ Bakos Cs„ Orosz Z„ Orosz A„ Szőke L„ Szabó L. Edző: Bozsik László. GL: Borbély ill. Orosz, Szőke (2). A vendégek jobban kihasz­nálták helyzeteiket. Ifi: 3-1. Földi László * * * Karancsalja-Kazár 1-2 (fél­beszakadt). Karancsalja, 100 néző, vezette: Kazinczi. Ka­rancsalja: Bogár - Bába, Pál, Kálmán, Zsíros, Tóth L„ Tóth T„ Hegedűs, Laurencsik, Menczel, Botos. Csere: Bocsi. Kazár: Handó - Szabó, Mil- csovics, Jeney, Balázs, Kovács, Bornai, Nagy F„ Berki, Bara­nyi, Nagy Sz. Csere: Hársi. Gl.: Laurencsik ill. Nagy F„ Baranyi. A 70. percben, a karancsaljai Pál Lajos és Tóth László a já­tékvezetőt tettleg bántalmazták, ezért a mérkőzés bírója lefújta a találkozót. * * * Mihálygerge-Ipolytarnóc 1-0 (0-0). Mihálygerge, 100 néző, vezette: Pisák. Mihálygerge: Mutter - Kicsiny, Szabó, Pal- lovics, Rácz, Gordos, Honti,László, Mizser, Marcsok, Oláh. Csere: Pál, Dobos. Ipoly- tarnóc: Petik F. - Berki, Bo- lyós, Gál, Oláh, Török, Ki­csiny, Botoss, Bóta, Petik P. Csere: Berki. Gl.: Mizser. * * * Vizslás-Nagybárkány 2-1 (1-1). Vizslás: Sifter - Jakab, Csík, Kakuk, Sándor D„ Sán­dor Ól, Benkocs, Tóth, Treiber, Bema, Sándor G. Csere: Kiss, Eigner, Imre. Nagybárkány: Adalne - Boros, Lőrincz, Godó, Zsélyi, Prezenszki, Bog­nár, Virányi, Géczi, Bankó, Bangó. Csere: Mikuska. Gl.: Sándor D„ Bankocs ill. Bognár. * * * Etes-Kisterenye 1-3 (1-0). Etes, 100 néző, vezette: Ludá- nyi. Etes: Kormos - Révai, Acsfalvi, Máté, Székely, Langa, Citor, Darvas, Balogh, Kerényi, Majoros. Csere: Lau­rencsik, Orosházi. Kisterenye: Földi - Szarka, Baranyi, Po- zsár, Komkódy, Szomora, Ka­szás, Zsemlyán, Kovács, Grif- faton, Lóle. Csere: Susán. Gl.: Citor ill. Susán (2), Kovács. A hazaiak egy órán át vezet­tek, ezután kiütközött az erőn­léti és tudásbeli különbség. * * * Ságújfalu-Bárna 1-0 (1-0). Ságújfalu, 120 néző, vezette: Hoffman. Ságújfalu: Bozó - Tarata, Márton I„ Godó L„ Godó Z„ Márton II., Berta, Csonka, Mánczos, Lakatos. Csere: Csonka A., Balogh. Bárna: Rátóti - Szabó, Kovács, Pusuma Sz., Torják, Répás Zs„ Répás E„ Pusuma R„ Berki, Oravecz, Répás R. * * * Mátraszele-Cered 2-1 (0-0). Mátraszele, 110 néző, vezette: Smelkó. Mátraszele: Rátóti T. - Gyenes, Klányi, Kelemen, Tóth, Radies, Gál, Kovács, Rá­tóti B„ Kaszás, Nagy. Csere: Farkas. Cered: Tajti - Kakuk, Bucsok, Bána, Budai, Simon Z„ Bódi Gy„ Kovács D„ Fülöp, Bódi Cs„ Kovács Gy. Csere: Horváth. * * * Nógrádmegyer-Somos 1-3 (1-2). Nógrádmegyer, 100 néző, vezette: Schreng T. Nóg­rádmegyer: Kormány - Princz, Hegedűs, Balázs, Sándor, Bo­tos, Berbói Gy., Belki, Kozma, Berbói Sz„ Berbói I. Somos: Manner - Tóth, Temóczki, An­tal, Molnár, Jakab, Orosz, Sze­rencsi, Angyal, Nagy, Póczos. Csere: Czékus, Maszál. Gl.: Kozma ill. Szerencsi, Nagy, Póczos. * * * A bajnokság állása 1. Kazár 18 13 3 2 47-18 42 2. Kisterenye 18 114 3 55-23 37 3. Som.-újfalu 18 11 3 4 50-18 36 4. M.-mindszent 18 113 4 51-26 36 5. M.-gerge 18 10 3 5 46-29 33 6. Cered 18 91 8 45-31 28 7. Karancsalja 19 84 7 43-39 28 8. Ságújfalu 18 84 6 20-29 28 9. N.-bárkány 18 75 6 32-29 26 10. Etes 18 65 7 3340 23 11. N.-megyer 18 65 7 24-35 23 12. Mátraszele 18 63 9 3246 21 13. Zagyvaróna 19 54 10 26-33 19 14. Vizslás 18 24 12 19-62 10 15. Ipolytamóc 18 23 13 2446 9 16. Bárna 18 30 15 22-65 9 Villtesz-Nógrádkövesd 3-1 (2-1). Diósjenő, 100 néző, ve­zette: Káposzta. Villtesz SE: Orbán - Máté, Bera, Schminin- ger, Sztupák, Farkas, Varga, Józsa, Sági, Gek, Auczki, Gerda. Nógrádkövesd: Sebes­tyén - Bagyal, Szilfai, Rubik, Jele, Kapuvári, Káplár, Filip, Sárközi, Sárközi B„ Brányik. Csere: Vemer, Molnár. Gl.: Fi- liczki, Józsa, Gere ill. Sárközi. A vártnál szorosabb küzde­lem volt. Ifi: 0-1. * * * Rimóc-Szendehely 0-1 (0-1). Rimóc, 150 néző, vezette: Pet- rás. Rimóc: Virág - Puruczki, Oláh, Vincze, Percze, Kiss, Percze Z„ Vincze J„ Bablena, Szoldatics, Rácz. Csere: Dúska. Szendehely: Bonafert - Bach, Germon, Reich, Szente, Bachp, Lehoczki, Virsinger, Kaszás, Bach, Fuchs. Csere: Bonatert G„ Balogh, Kurali. GL: Kaszás. Sárgalap: Oláh ill. Bach J. A vendégek menekülni pró­báltak a kiesési zónából. Ifi: 0-2. * * * Szanda-Ipolyszög 3-2 (1-1). Szanda, 100 néző, vezette: Bacskó. Szanda: Koplányi - Koplányi Cs„ Podmoloczki, Nagy, Pannon, Molnár. Koplá­nyi A., Gyurovics, Zólyomi, Grenye, Gál. Csere: Csonka, Fülöp. Ipolyszög: Ruzsin - Maglóéi, Záhorszki, Zagyi, Ja- kus, Trepinszki, Tóth, Beke, Szemesi, Selymes, Trepinszki Z. Csere: Erdélyi. GL: Gyuro­vics, Zólyomi, Fülöp ill. Tóth J. (2). Sárga lap: Molnár, Zólyomi ill. Beke. Kétszer vezetett, de az utolsó pillanatban 11-esel vesztett a vendégcsapat. Ifi: 6-0. * * * Őrhalom-Keszeg 1-1 (1-0). Őrhalom, 100 néző, vezette: Bátori. őrhalom: Oszoviczki- Bozány, Varga, Farkas, Ka­tona, Nagy, Tedás, Czibulya, Kmetti, Holes, Kalácska. Csere: Lázár. Keszeg: Gyar­mati - Petránszki, Godó, Duj- tár, István, Fidesz, Kaszai, Fi­lip, Karaba, Pudgi, Lakatos. Csere: Kiss, Petrik. GL: Katona ill. Filip. Sárga lap: Kmetti, Pe- lyánszki. Az utolsó másodper­cekben egyenlített a vendég­csapat. Ifi: 2-0. Nógrádsipek-Dejtár 0-2 (0-0). Nógrádsipek, 150 néző, vezette: Oláh. Nógrádsipek: Kelecsényi T. - Végh Sz„ Oláh, Kiss, Doman, Makovinyi Z„ Végh Sz„ Makovinyi R„ Guti, Csordás, Józsa, (Lenner). Dejtár: Nagy Z., - Pombszki, Kónya G„ Varga, Kónya T„ Zsiga, Hegedűs, Puruczki, Csejk, Semetke, Zsibrita (Sze- neczei). GL: Semetke, Kónya G. A dejtári nézők egy része nem tud viselkedni.///: 2-2. * * * Varsány-Berkenye 1-1 (0—0). Varsány, 100 néző, vezette: Ba­lázs. Varsány: Boláth - Percze Z„ Rigó B„ Bárány S„ Mó- csány, Fábián, Percze Zs„ Pet- rovics, Bárány B„ Bozsó, Le­hoczki. Csere: Janik és Szép. Berkenye: Fekete - Schmidt, Genzelman, Súlyán, Debze J„ Hugyecz L„ Hugyecz F„ Géczi, Lovas, Hőznyék, Or­szágit. Csere: Sipiczki, GL: Pecze Zs. ill. Hugyecz. Igazságos pontosztozkodás. Ifi: 1-4. * * * Nézsa-Szügy 3-0 (3-0). Né­zsa, 100 néző, yezette: Császár. Nézsa: Kucsera T. - Balogh, Pusztai, Pál, Bóbis, Maning, Zachar, Kucsera B„ Néma, Sárkövi Zs„ Sárkövi M. Csere: Kucsera J. Szügy: Tresó - Cservenák, Benedek, Szent- györgyi, Mahát, Tóth J„ Kop­lányi, Búzás, Naszály, Ocsovai, Róza. Csere: Urbán. GL: Ba­logh, Sárkövi zs„ Néma. Szomorú tavasz Szügyben! Ifi: 3-2. * * * Patak-Nagyoroszi 2-1 (1-1). Patak, 100 néző, vezette: Kal­már. * * * A bajnokság állása 1. Diósjenő 19 17 2 0 70-7 53 2. Nézsa 19 11 5 3 43-24 38 3. Keszeg 19 11 5 3 42-28 38 4. Szanda 19 10 4 5 37-22 34 5. Nagyoroszi 19 95 5 40-23 32 6. Rimóc 19 84 7 27-21 28 7. Berkenye 19 83 8 39-28 27 8. Varsány 19 76 6 30-29 27 9. Dejtár 19 83 8 35-50 27 10. Patak 19 8 1 10 25-33 25 11. Orhalom 19 8 1 10 40-55 25 12. Szendehely 19 5 3 11 2944 18 13. Szügy 19 5 2 12 2044 17 14. Nógrádkövesd 19 43 12 2340 15 15. Nógrádsipek 19 43 12 2145 15 16. Ipolyszög 19 32 14 29-57 11

Next

/
Oldalképek
Tartalom