Nógrád Megyei Hírlap, 1996. április (7. évfolyam, 77-101. szám)
1996-04-12 / 86. szám
GOIM Sztrájkot termel a szala; A bátonyterenyei Hammer Hungária Bt. varróüzemében tegnap délelőtt 7 és negyed 10 között az ügyvezető igazgató szerint munkamegtagadás volt. 3. oldal Neked szól a dal Történetünk kezdetén Észak-nyugat Angliában kivételesen hosszú és forró nyár tombolt. . . Ma kezdjük közölni Margaret Holt regényét. 4. oldal Itt a tarjáni rali „lexikonja” ! A mai naptól újabb ereklyével bővíthetik gyűjteményüket a „raliőrültek”: megjelent az egy hét múlva kezdődő 23. Nemzetközi MOL-Salgó Rallye műsorújságja.7.oldal NOGRAD MEGYEI HÍRLAP BALASSAGYARMAT, BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ, RÉTSÁG, SALGÓTARJÁN. SZÉCSÉNY VÁROSOK ÉS KÖRNYÉKÜK NAPILAPJA 1996. ÁPRILIS 12., PENTEK VII. ÉVFOLYAM, 86. SZÁM ARA: 24,50 FORINT Hétvégi lapunkból A vámügyi bűnözés újabb fejleményeiről adunk tájékoztatást, bemutatjuk a MOL-Salgó Rallye részletes programját. Palócvilág magazinunkban színes képekkel illusztrált írások kapnak helyet. Ipolyvölgyi Németh József atya több mint kétszázezer forint értékű kárpótlási jegyét az egyházmegyének ajánlotta fel. Hírturmix A Pásztói Polgármesteri Hivatal tőszomszédságában áll, a volt állami gazdaság épülete, amely úgy tűnik, hogy kalandos sorsra ítéltetett. Egyelőre a kaland egyik nem kívánt főszerepét a pásztói önkormányzat játssza. A vámtörvényről lesz szó Az új vámtörvény értelmezésének, végrehajtásának aktuális kérdéseiről tart előadást dr. Arnold Mihály altábornagy, a Vám- és Pénzügyőrség országos parancsnoka ma 11 órától Salgótarjánban, az APEH Nóg- rád Megyei Igazgatóságán a Magyar Pénzügyi-Gazdasági Ellenőrök Egyesületének tagjai számára. Belobbant a Siesta Kilenc ízben riasztották tegnap a megyei tűzoltókat. Etesen raktár tetőszerkezete kapott lángra, Ludányhalásziben pedig palackcsere közben lobbant be a Siesta kályha. Gazdája arcán és kezén elsőfokú égési sérülést szenvedett. Pásztói telefonunk: 360-199 A Kelet-Nógrád Com szakembereinek köszönhetően pásztói kirendeltségünkbe beszereltek egy önálló telefonvonalat. Ottani szerkesztőségünk 360-199-es telefonszámon hívható. Olvasóink észrevételeit, közérdekű felvetéseit a jelzett számon, vagy személyesen (a Deák F. út 7. sz. alatt, a posta épületétől ötven méterre) fogadjuk. Apróhirdetéseiket, hétköznapokon, szintén a fenti címen 8-12 óra között, vagy telefonos egyeztetés után délután is feladhatják. Aki olvassa, hallja, adja át ! Az állami gazdaság épülete legutóbbi tulajdonosának, egy vállalkozónak meggyűlt a baja a szakhatóságokkal. Vagy azoknak a vállalkozóval? Attól függ, honnan nézzük, annyi viszont biztos, hogy az adóssági probléma rá eső részét, a Nógrád Megyei Illetékhivatal az épület árverezésével kívánta megoldani. Ez év februárjában már a második árverezést hirdették meg, amelyen a pásztói ön- kormányzat is részt vett. Mondhatjuk, sikerrel, hiszen a huszonhárommillió-ötszázezer forintos kikiáltási ár feléért sikerült megszerezniük az épületet. A teljes összeg 10 %-át ki is fizették, a fennmaradó összeg kiegyenlítésére pedig 60 nap haladékot kaptak. Az önkormányzat már élére is állította a milliókat, amikor március 11 -én a pásztói ügyészség zárolta a vállalkozó teljes vagyonát, újabb probléma, ez esetben az illető vámtartozása miatt. Az ügy tehát a levegőben lóg, akárcsak a pásztói ön- kormányzat milliói, az a 10 %, amelyet előlegként fizettek ki. A jelentős maradékot, a kilencmillió-négyszázezer forintot április 16-ig kellene kifizetniük. Azonban ha a továbbra is fennálló komoly vételi szándékukat nem erősíthetik meg az ügyészség megnyugtató válaszával, akkor az előleg visszakérésétől sem zárkóznak el.- Jóhiszemű vevők voltunk, senki sem tájékoztatott bennünket az előző tulajdonos körüli problémákról. Az épületben szeretnénk elhelyezni a városi könyvtárat, de más elképzeléseink is vannak, a kihasználhatóság szempontjából. Várjuk az ügyészség válaszát, hogy tovább tudjunk lépni - foglalta össze a fentiek lényegét, s az önkormányzat szándékát Tari István, alpolgármester. Pásztó vezetői tehát szívesebben lapoznának könyveket, mint periratot. A kilencmilliónégyszázezer forintot egyelőre a perselyben tartják. B. M. A városi ügyészség megnyugtató válaszára vár a pásztói önkormányzat Zsákbamacska tizenkétmillióért Jótékonykodó szépségkirálynők A Miss Universe Hungary elmúlt öt év győztesei vettek részt Salgótarjánban, a minap rendezett jótékonysági esten. (Képriportunk a szombati számunkban) FOTÓ: GYURIÁN TIBOR Tűzgyújtási tilalmat rendeltek el Stop a parlag- és gazégetésnek is Április 11-től tilos tüzet gyújtani az ország területén fekvő erdőkben és azok kétszáz méteres körzetében. A Földművelésügyi Minisztérium által kiadott rendelkezés szerint a tilalom a tűzrakó helyekre, közúti és vasút menti fasorokra is vonatkozik. Ugyancsak ettől az időponttól kezdve tiltott a parlag- és a gazégetés. A földművelésügyi tárca felhívja a kirándulók valamint a mezőgazdaságban dolgozók figyelmét, hogy ne dobjanak el égő cigarettát és gyufát, mert a Szárazság következtében az avar hamar lángra kap. Ugyancsak körültekintésre és nagyobb gondosságra intik a vonaton és személygépkocsival utazókat is. Varsányban tönkrementek a háztartási gépek „Törpék” a magasfeszültségben Eötvös Cirkusz Nógrádban - Eötvös Gábor világhírű zenebohóc is nagy sikerrel lépett fel a megyei körút premierjén Balassagyarmaton. (Képriportunk a 2. oldalon) fotó: rigó Ez már mégiscsak sok! - fakadt ki az egyik varsányi fiatalasszony. - Tönkrement a húszezres szivattyúm, mert nem volt elég „erő” az áramban. Az émászosok meg csak mosolyogtak. Többször előfordult az utóbbi időben, hogy pislákolt a lámpa a községben. Hol halványabban, hol erősebben égett az izzó. A gyertyákat szerencsére nem kellett elővenni, mert egy idő után abbamaradt a játék. Ezt a kellemetlenséget még csak-csak elviselték volna a polgárok, ám több családot (Folytatás a 3. oldalon) Önnek is lehet szerencséje, ha a Nógrád Megyei Hírlap előfizetője Holnap keresse nevét a nyertesek között ! Számos nyeremény gazdára talál a sorsoláson Ön olvasója lapunknak. Ha győződhetett arról, hogy rendszeresen vásárolja meg- mellékleteinkkel, játékainkkal gazdagítjuk, színesítjük kínálatunkat. Az előfizetés előnyeiről viszont lehet hogy nem tud. Például már reggelije mellett olvashatja az újságot. Többszörösen megtakarít, mert negyedéves előfizetéssel egy lap ára csak 18,20 Ft. Előfizetői klubhálózatunkban számlájával kedvezményesen vásárolhat. Februártól pedig havonta egy-egy sorsolást tartottunk, ahol csaknem félmillió forint értékben nyerhettek ajándék- tárgyakat előfizető olvasóink. Ma mindenki, aki a Nógrád Megyei Hírlap előfizetője automatikusan, kódszámával vesz részt sorsolásunkon, amelyen - a februárihoz és a márciusihoz hasonlóan - értékes ajándékokat lehet nyerni. Amennyiben Ön három havi előfizetéssel rendelkezik akkor most a fődíj - a 150 000 forint értékű BAJ AJ SUNNY robogó, a Transzport Hyundai Kft. ajándéka - vagy a különdíjak valamelyike - négytagú család éves kenyérszükségletének biztosítása a Palóctáj Kft. ajándékaként, valamint a Lívia Kft. óriás csokitojása - is az öné lehet! Holnapi lapunkban keresse nevét a nyertesek között! A vállalkozásfejlesztési alapítvány támogatásával Kedvezményezett kiállítók Huszonhét megyei vállalkozó jelentős kedvezménnyel vehet részt az április 17-én nyíló Palócország ’96 kiállításon. A zömében mikrohitel révén elindult iparosok, kereskedők pályázatot nyújthattak be a Nógrád Megyei Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítványhoz, amelyeket egy bizottság bírált el. Ennek értelmében heten anyagi támogatásban részesültek, húszán pedig a NMRVA által megvásárolt standon jelentős kedvezménynyel állíthatnak kiMinderről Géczy Gyula, a vállalkozásfejlesztési központ ügyvezető igazgatója és Gazsi Ferenc, a kiállítás főszervezője számolt be tegnap a megyeházán. A kedvezményezett kiállítók így összesen 120 négyzetméternyi területet kaptak gyakorlatilag térítésmentesen. Géczy Gyula szerint ma ez a leghatékonyabb módja annak, hogy ösztönözzék a vásárokon való részvételt, amit a vállalkozók sokszor felesleges kiadásnak ítélnek. Előre vetítette, hogy a jövőben saját kezdeményezésű rendezvényeket is felvállalnak, annak érdekében, hogy a régió gazdálkodói jobban megismerjék egymást, ezáltal bővítve a helyi kooperációs lehetőségeket is. A Nógrád Megyei Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány munkatársai egyébként április 19-én mutatkoznak be a vásári közönség előtt szakmai programjukkal, a kisvállalkozásokat segítő konstrukcióikkal. T. N. L.