Nógrád Megyei Hírlap, 1996. április (7. évfolyam, 77-101. szám)

1996-04-29 / 100. szám

1996. április 29., hétfő t­Nógrád Megyei Hírlap Mórocz Károly jegyzete Vizsgánk 1100 évből A Jem mindegy, hogyan em- 1V lékezünk a honfoglalásra, a magyar nép ezerszáz éves történetére a Kárpát-meden­cében. Az már biztos, hogy szerényebben, mint éppen száz évvel ezelőtt, illetve, amint azt sokan tervezték, hi­szen kevés a pénz. De nem ez a legfontosabb. A millecentenárium kiváló alkalom arra, hogy az óvo­dástól a nyugdíjasig, kétkezi munkástól a tanárig mindenki elgondolkodjon azon: ki a magyar? Honnan jöttünk, hová megyünk? Milliónyi vá­lasz született ezekre a látszó­lag egyszerű kérdésekre. Ezek között találhatunk tudomá­nyosat és költőit, magyarázót és belemagyarázót. Van miből válogatni, de elfogadni nem kell feltétlenül. Mindenki ta­lálja meg a saját, maga szá­mára érvényes válaszokat. Vizsgázunk, amikor em- lékmüsort, ünnepséget, sza­való- és tanulmányi versenyt, konferenciát, kiállítást szer­vezünk, vagy ezeken részt ve­szünk. Akarva-akaratlan vá­laszolunk, illetx’e választ kere­sünk arra: ki (mi) a magyar? Önértékelésünkhöz, Európá­ban elfoglalt helyünk és sze­repünk megítéléshez nélkü­lözhetetlen tanulságokkal szolgál a múlt. A tanárok és a kutatók, az újságírók és a filmkészítők fe­lelőssége rendkívül nagy e sa­játos vizsgákon. A hétköznapi gondok óceánján sokan csak a végtelen ürességet látják, nem kíváncsiak a szigetekre, kikötőkre, ahol megpihenhet­nek, és megújulva folytathat­ják útjukat. Segíteni kell, tu­datosítani, hogy érdemes kö­rülnézni, felfedezni az érté­kest, a példaadót. A legnagyobb rendezvény­től a legkisebbig átgondoltan, pontosan és szépen kellene beszélni-írni a Kárpát-me­dencében ezerszáz éve történ­tekről. A mostani programok elindítói lehetnek egy folya­matnak; serkentői annak, hogy kialakuljon, avagy for- málódjon-erősödjön a ma­gyarságtudat. Éppen ezért nem mindegy, mit nevezünk millecentenáriumi rendez­vénynek. Nem lenne szabad visszaélni ezzel, és rockkon­certtől a polkapartiig mindent ide sorolni. Értéküket veszít­hetik így az igazi megemléke­zések is, ami nagy kár lenne. V izsgáznak ebben az évben Magyarország polgárai és a Felvidéken, Erdélyben, Kárpátalján, Vajdaságban, Nyugaton élő magyarok tör­ténelmünkből. Remélhetően sokan kapnak jelest. . . Ünnepeltek a balassagyarmati óvodák Másfél század a gyerekekért Megyei Körkép * BATONYTERENYE RS A rendőrség nagyarányú tisztelettétele a salgótarjáni Fő téren Őrizetbe vették a rossz időt is Rendőrségi hatalomátvétel volt Salgótarjánban, a Fő téren, va­lamint környékén szombat délelőtt. A „beavatkozást” békésen szemlélte a lakosság, sőt beszélgetésre, illetve a rendőrség tech­nikájának civilek általi használatára is sor került. Nógrád megye első kisded- óvójá alakult meg százöt­venöt esztendeje Balassa­gyarmaton. Csütörtökön este ünnepség keretében emlékez­tek a régiekről a mai óvodák. Az ünnepségre kiállítást ren­deztek be a művelődési köz­pont kistermében. Régi és új gyerekjátékok, dokumentumok és sok-sok fotó látható a gyar­mati óvodák múltjából. A kiál­lítást Juhász Péter polgármester Lelkes sportbarátok szor­galmának köszönhetően szombaton végre elkészült a salgótarjáni Volán-Baglyas Sporttelep új dróthálója. Il­letve már nem is új, mivel még aznap éjjel ellopták. Reggel vették észre, hogy a felszerelt dróthálót az éj leple alatt ellopták, és plusz három köteggel a hónuk alatt távoztak az ismeretlenek. A sportbarátok szentül elhatározták: mindent megtesznek azért, hogy a rend­nyitotta meg, míg a keresztény óvoda apróságai verses-dalos műsorral kedveskedtek a ven­dégeknek. Az emlékezést tanácskozás zárta az intézmény nagytermé­ben. Havasi Jánosné, Fodor Imréné és Czudar Sándorné előadásában beszámolt az el­múlt három és fél évtizedben történt óvodai fejlesztésekről, az óvónők gyakorlati képzésé­ről és a felügyeleti rendszerről. őrséggel együttműködve kézre kerítsék a tetteseket. Több mint húszán kezdték a felderítést, ehhez segítséget adott egy helybeli lakó, aki az éjszakai szokatlan zajra feléb­redt, és sok mindent látott... Minderről Cserháti József, a terület képviselője tájékoztatta lapunkat, aki - szavai szerint - ki sem tudja fejezni azoknak az embereknek a felháborodását, akik napokon keresztül dolgoz­tak Baglyasalja sportjáért. A taxiállomás környékén ezút­tal katonai sátrak várták a sal­gótarjániakat. Az érdeklődők a marokfegyverektől, a pajzso­kon keresztül a legnagyobb „pajzsokig”, a rendőrségi ro­hamjárművekig sok mindent megcsodálhattak. A rossz időtől való szoron­gást valószínűleg az a rendőr­ségi helikopter oszlatta el vég­(Foly tatás az 1. oldalról) Megnyitó beszédet Dr. Sel- meczi Kovács Attila, a néprajz- tudomány doktora, a Néprajzi Múzeum főigazgató-helyettese mondott. A kis kápolnát Koza József kanonok és Vagyóczky József plébános szentelte fel. Limbacher Gábor muzeoló­gus az ötlet szellemi atyja el­mondta: a kápolna a palócok, tágabban a magyarság archai­kus vallási kultúrájának tárgyi emléke. Az ismert palóckutató, Pintér Sándor az ilyen „kápon­(Foly tatás az 1. oldalról) jelzővel illethető a leginkább. Úgy tűnik, teljesen hiábavaló az a sok egészségnevelő kam­pány. De nem adjuk fel! Juhászné Kincses Helén, a Nógrád Megyei Vöröskereszt titkára közben a résztvevő csa­patokat látta el feladatokkal. A tudás a helyes életvitel megteremtésén túl természete­sen jutalmakban is kamatozott. A kategóriák első helyezett A templomban misét celebrál­tak Tessedik Sámuel emlékére pénteken reggel 8 órakor. Vers- és prózamondóverse- nyen, valamint műveltségi ve­télkedőn mérték össze tudásu­kat a nyolc intézmény diákjai. A legjobb versmondók: az 1­2. osztályosok között Lukács Rita (Herencsény) győzött Pis- tyur Máté (Cserhátsurány) és leg, amelyik háromnegyed tíz­kor szállt le a tér mellett a Rá­kóczi útra. A derék rendőrök valamilyen különleges intézke­dést foganatosíthattak odafent, röptűkben (valószínűleg letar­tóztatták a rossz időt), mert a továbbiakban csakis az esemé­nyekkel kellett törődnie a rend- őmapi forgatagnak. A lézerespisztoly-lövészet kákát” ősvallási jelentőségűnek tekintette, ahova a keresztelet- lenül meghalt csecsemőket is temették. Egy Szandáról nősült fiatal­asszony 1883-ban álombéli lá­tomást élt át. Összeégett szobor alakjában a Boldogasszony Mária jelent meg neki. Elpana­szolta, hogy a szomszéd telepü­lés plébániatemplomának sek­restyéjében a ministránsláda al­ján található a szobor, és öltöz­ködés közben a ministránsok lökdösése fájdalmat okoz neki. csapatai egyhetes luxemburgi utat nyertek, a másodikok az Ofotért ajándékát, fényképező­gépet és filmeket, a harmadikok pedig a népszerű Túlélés című könyvet. Az országos vetélkedő vég­eredménye, az általános isko­láknál: 1. Árpád Fejedelem Ál­talános Iskola (Vác), 2. Zrínyi Ilona Általános Iskola (Dorog), 3. Bem József Általános Iskola (Kiskőrös). A középiskoláknál: Pisszka Natália (Surány) előtt. A 3-4. osztályosoknál: Bőgős András (Magyamándor), Ba­lázs István (Balassagyarmat, Szent Imre Ált. Iskola), Ben- diák Anikó (Surány) volt a sor­rend. Az 5-6. oszt. közül Pod- holiczki Edina (M.-nándor) bi­zonyult a legjobbnak Móricz Gábor (Surány) és Horák Kinga (Surány) előtt. sokakat ejtett ámulatba, de a klasszikusnak tekinthető kutyás bemutató is tudott újat mutatni. Néhányan a helikopter kezelé­sére is vállalkoztak. KRESZ- tesztlapok is megmozgatták a lakosságot, pontosabban az agysejteket, a tábori konyha pedig ízletes meglepetéssel szolgált, nagy sikert aratott a tűzoltók oltási bemutatója. A rendőrnap ezúttal is jól szolgálta azt a folyamatos kap­csolatépítést, amely a szolgáló­védő szerv törekvéseinek kö­zéppontjában áll. Ezért Mária a fiatalasszony se­gítségét kérte, hogy helyezze őt nyugalmasabb helyre. Jellemző módon a család az álmot való­ságnak tekintette, és meg is ta­lálta az addig ismeretlen szob­rot. Rendbe hozatták, ruhát varrtak és „káponkát” építettek számára. A szandai „káponka” bádog­gal fedett, immár démonikus népművészeti vonatkozás nél­kül. A múzeumi épületre az eredeti zsindelyfedél került. Á. T. 1. Kossuth Lajos Gimnázium (Cegléd), 2. Borbély Lajos Műszaki Szakközépiskola (Salgótarján), 3. Lehel Vezér Gimnázium (Jászberény). Az egészségügyi szakközépisko­láknál: 1. Padányi Bíró Márton Római Katolikus Gimnázium és Egészségügyi Szakközépis­kola, 2. Boros Sámuel Közgaz­dasági és Egészségügyi Szak- középiskola. 3. “Vas megye (pontos adat ninc^). A műveltségi vetélkedőt az ünneplő iskola 7. osztálya (osz­tályfőnök: Sztancsik József) nyerte. A győztesek: Dropka Jácint, Fazekas Zoltán, Kiss Gábor, Szalai Tamás. Második helyezett lett a Marjainé Glózik Éva vezette 8. osztály: Horák Adrienn, Kelemen Mária, Ho­les Nóra, Mizera Eszter. Har­madikként végeztek a Tessedik hatodikosai, Mátraházi Tamás csoportja: Móricz Gábor, Lu­kács Katalin, Bacskó Orsolya, Jusztin Anett. RÉTSÁG 3-0,dal Hírek Olajról, templomról Pásztó - A város képviselő­testülete ma 14 órai kezdet­tel tartja soron következő ülését. Programjában tizen­négy téma megtárgyalása szerepel. Köztük egyes in­gatlanok értékesítése, a költségvetés teljesítése, az 1995. évi intézmény-ellen­őrzések tapasztalatai, a ró­mai katolikus plébániatemp­lom felújításához való hoz­zájárulás. Rendeletet hoz­nak a lakossági tüzelőolaj­felhasználók támogatására. Kiállítás Somoskőújfalu - Losonczy Ildikó alkotásaiból nyílik ma kiállítás az általános is­kolában. A tárlatot Ispán Tibor nyitja meg 11.40 óra­kor. Fásítási akció Jobbágyi - Nagyszabású fásítási akcióra került sor a, településen. Az öreg, kor-, hadttá vált fákat kivágták, majd helyükre új facseme­téket ültettek a Magyar Honvédség központi anyag­raktár és javítóüzem segít­ségével. Az akció keretében hársfákat ültettek a teme­tőbe vezető út mentén, va­lamint a ravatalozó köré. Egyháztámogatás Kalló - Az önkormányzat ötvenezer forint támogatást szavazott meg a helybeli római katolikus egyháznak, melynek felhasználása az egyház hatájkpfg, , ^ ,o j r Majális á suliért Karancsalja - Délelőtti sportprogramokkal, tizen­négy órától kabaréműsorral, szabadtéri bállal majálist rendeznek május elsején a Tavasi-stadionban. A tom­bola fődíja egyhetes üdülés az Alacsony-Tátrában. i Megégett emberek Kétszáz mázsa lucerna égett el vasárnap éjjel Doroghá- zán. A becsült kár 200 ezer forint, a tüzet nyílt láng használata okozta. Sóshar- tyánban, a Kossuth úton va­sárnap délben kigyulladt egy pajta. A tűz során egy férfi másod- és harmadfokú égési sérüléseket szenve­dett, egy nőt a helyszínen láttak el a mentők. A kár 200 ezer forint, a tűz oka elektromos zárlat. Amit este felszereltek, reggelre valaki(k) elvitte(ék) Napokig dolgoztak - hiába ? Gazdagodott a Palóc Múzeum - Összeégett szobor alakjában megjelent Mária Felszentelték a szandai kápolna mását Országos egészségnevelési vetélkedő Salgótarjánban - hazai ezüstéremmel „Egészségépítés” - népszerűén Tessedik-iskolanap Surányban - Vers- és prózamondók, focisták, horgászok találkoztak Nyolc iskola tanulói versenyeztek A cserhátsurányi Tessedik Sámuel Általános Iskola harmadik alkalommal ünnepli névadóját. A kétnapos iskolanapon nyolc intézmény diákjai versengtek egymással. Jehova tanúinak körzetkongresszusa Salgótarjánban - Keresztelkedés és bibliai tanítás Új emberként jönnek fel a víz alól Telt ház a sportcsarnokban fotó: gyurián Nógrád, Heves és Pest me­gyéből érkeztek azok, akik részt vettek a Jakab István körzetfelvigyázó és Rammer József kerület-felvigyázó által felügyelt kétnapos kongresz- szuson. Az első napon, április 27-én keresztelkedésre is sor került, amikor is a keresztel­kedés alanyát teljes egészében a víz alá merítik. Erről és Je­hova tanúiról kérdeztük Ka- bany Géza sajtófelelőst. — Azok a személyek, akik érdeklődést tanúsítanak a Je­hova tanúinak tanításai iránt, egy előzetes tanításban vesznek részt. Amikor már alkalmazni is tudják a tanultakat, kérik fel­vételüket a szervezetbe - ma­gyarázza Kabany Géza. - A ke- resztelkedés során egyik testvé­rünk meríti a víz alá a jelentkezőt úgy, hogy azt a víz teljesen el­lepje. Ez a szimbólum azt jelenti, hogy az il­lető meghalt a korábbi gondolati stílusa szá­mára. Ahogy feljött, tu­lajdonképpen újjászüle­tett annak az irányzat­nak a számára, amit el­fogadott és követni kí­ván, ugyanakkor meg­őrizve egyéniségét. Űj emberként, új egyéni­ségként merül fel. Szombaton mintegy negyvenen keresztelkedtek így.- Országosan hány tagja van a Jehova tanúinak?- Pontosan 17 317 hírnökünk van jelenleg. Ez azt jelenti, hogy ők aktívan tevékenyked­nek, találkoznak és beszélget­nek az emberekkel a bibliai igazságokról.-Milyen korosztályok talál­hatók meg önöknél?- Volt olyan ke­resztelkedés, ahol a legfiatalabb 8, a leg­idősebb 80 éves volt. Olyan is volt, hogy valakit tolóko­csival együtt keresz­teltek meg.- Szponzorálja, támogatja önöket valaki?-A Jehova tanúi önkéntes adomá­nyokból tartják fenn magukat. Ha valaki azt mondja, hogy szeretné támogatni ezt a világ­méretű munkát, akkor mi azt a csekély összeget elfogadjuk. De a felénk irányuló kapcsolat­nak ez nem feltétele. Rendőrségi fórumot rendeztek az Ipoly partján Vonalban: a főkapitány A város jelenlegi közbizton­sága jóval az elvárt szint alatt van - jelentették ki a rendőrség képviselői azon a péntek esti lakossági fóru­mon, melyet a gyarmati rendőrkapitányság szerve­zett. S amelyen megjelent dr. Hanti Ferenc megyei fő­kapitány is. Alig tucatnyian gyűltek össze a művelődési központ nagytermében rendezett fó­rumra. A polgárok többsége - a városig televízió közvetítése jóvoltából - inkább otthon, a kényelmes fotelből nézte, ho­gyan válaszolnak a feltett kérdésekre a szakemberek. Dr. Bánfi Ferenc elmondta: az egyre erősödő bűnözés megfékezésére társadalmi összefogást kell életre hívni. Ennek érdekében a közel­múltban kidolgoztak egy programot, „Nógrád bizton­ságáért” címmel. László Sándor városi rend­őrkapitány beszámolt Balas­sagyarmat jelenlegi közbiz­tonsági helyzetéről, kiemelve, hogy az közel sem olyan jó, mint amilyennek szeretnék. Ezután a vendégek - Kovács György alezredessel kiegé­szülve - válaszoltak számos, telefonon feltett kérdésre. Szóba került többek között a csendháborítók elleni komo­lyabb fellépés, a polgárőrség szerepe, a jelzőlámpákkal kapcsolatos több gond, s a posztoló rendőrök csatasorba állításának lehetősége.

Next

/
Oldalképek
Tartalom