Nógrád Megyei Hírlap, 1996. április (7. évfolyam, 77-101. szám)

1996-04-22 / 94. szám

2. oldal S» g SALGÓTARJÁN BALASSAGYARMAT Megyei Körkép 1996. április 22., hétfő Kilencedik kongresszusára készül a Magyar Vöröskereszt - Egyes helyeken emberfeletti munkát végeznek Támogatókat várnak a balassagyarmati segítők A Magyar Vöröskereszt a IX. kongresszusára készül. Az alapszervezek a nehéz helyzetben megújulást várnak az összejöveteltől. A kongresszus előkészítő időszaka a számvetések ideje is. A balassagyarmati területi szerve­zetben is elemezték az elmúlt évek munkáját. Böhm Sán­dor helyi vezetővel beszélgettünk.-Nehéz időben vette át az irányítást.- Szerencsétlen időpontban neveztek ki, nem vitás. A Ma­gyar Vöröskereszt válságban volt és ezt a gyarmati szervezet is megérezte. Területünkön ak­kor mintegy hétszáz tagunk volt. Egyes alapszervezeteink vezetői az ellehetetlenülés idő­szakában is emberfeletti mun­kát végeztek például Hugya- gon, Galgagután, Nógrádmar- calon, Szügyben. De említhet­ném a csecsemőotthonban mű­ködő alapszervezetet is. Űj tagkártya- Közben bevezették az új tagkártyákat.-Való igaz, az év közbeni tagkártya-kibocsátás sem könnyítette munkánkat. De a nehézkes tagnyilvántartás sem ment egyszerűen .. .-Szűkös lehetőségeik beha­tárolják munkájukat. Mégis, hogyan tudnak segíteni a rá­szorulóknak?- Sokaknak már az is segít­ség, ha türelemmel végighall­gatják. Az embereknek fogy a türelmük. Gondjaikat meghall­gatva útbaigazítjuk őket. Egy tál étellel, néhány ruhadarabbal is próbálunk segíteni. Valljuk, hogy az emberség nem pénz kérdése. Ám ezt sokan elfelej­tik. Nagy öröm például, ha az elesett, idős emberek, családok életébe egy kis fényt vihetünk. Kevés az adomány- Munkájukhoz az önkor­mányzatoktól nem kapnak se­gítséget?- Sok önkormányzat csak vegetált az elmúlt évben. Idén még rosszabb a helyzet. Tavaly például Becskén, Hugyagon vagy Nógrádkövesden még tud­ták segíteni az idősek napjának megrendezését, vagy a véradók köszöntését. Idén talán már ők sem tudják vállalni a támoga­tást. Balassagyarmat önkor­mányzata ötszázezer forinttal járult hozzá a népkonyhánk működéséhez. A város költség- vetési hiánnyal küzd, tehát idén már erre sem lesz lehetőségük. Személyiségek- A munka szervezéséhez egyéniségek kellenek.-Minden településen akad­nak meghatározó személyisé­gek, akiket a közösség elismer, hallgat a szavára. Okét kell megnyerni az ügyünknek. Ők sokat segíthetnek a taglétszám növelésében, véradók vagy szponzorok szervezésében. Ilyen személyek lehetnek pél­dául a hitközségek vezetői, pe­dagógusok, önkormányzati tisztségviselők.- Eredményesnek ítéli szoci­ális munkájukat?- Szerintem eredményes volt az elmúlt időszak. Például Őr­halomban a pályázaton nyert másfél millió forintból az ön­kormányzat, a plébánia és a termelőszövetkezet segítségé­vel idősek napközi otthonát lé­tesítettünk. Gyarmaton nappali melegedőnk és népkonyhánk működik. Sajnos, egyre na­gyobb az igény rá. Sok honfi­társunk már a lakása fűtését sem tudja kifizetni. A házi be­tegápolásban is segítünk. Terü­letünkön tavaly nyolcán vé­gezték el sikeresen a házi be­tegápoló tanfolyamot. A rászo­rulóknak vérnyomásmérőket kölcsönöztünk. A Colonia- pharma Rt. segítségével a cu­korbetegeket alkoholos törlő­kendőkkel láttuk el. De említ­hetném a legújabb példákat is. Patakon két betegnek hallóké­szüléket szereztünk. Remélem sikerül egy balassagyarmati fia­talasszonynak az általa megfi­zethetetlen rákellenes szer megvásárlásában is segítenünk! Aktív véradók- Milyen más munkát végez­nek még?- Megemlíthetném az egész­ségvédelmi vetélkedőinket, rajzpályázatainkat vagy a szer­vezés alatt álló természetbarát társaságunkat is.- Országos tendencia, hogy csökken a véradók lelkesedése. Önök, hogy tapasztalják?-Nálunk nem annyira tragi­kus a helyzet. A lakosság számá­hoz viszonyítva magas az önkén­tes véradók száma. Az országos sorrendben a második, harmadik helyen állunk. Sajnos, a kórház rákényszerült, hogy a váradó ál­lomáson több, mint ötven száza­lékos létszámleépítést hajtson végre. Még a léte is bizonyta­lanná vált. A véradók és a szer­vezők nagyobb erkölcsi esetleg anyagi megbecsülést érdemelné­nek! Ez sajnos, nem a Vöröske­reszten múlik. Bajor adományok- Elsősegély-tanfolyamokat is indítanak?- Természetesen felvállaltuk az oktatást. A lakosság elsőse­gélynyújtó ismeretei siralma­sak. Jó lenne, ha ez változna.- Külföldiek nem segítenek a szervezetnek?-Területünket a Bajor Vö­röskereszt támogatja. Adomá­nyaik nagy segítséget jelente­nek. így kaphatott a csecsemő- otthon gyógyászati segédesz­közöket.- A területi szervezet gazdál­kodását többször bírálták az elmúlt években .. .- A nehéz év ellenére stabil a helyzetünk. Tavaly rentábilis volt a szervezetünk gazdálko­dása. Ez főleg a balassagyar­mati önkormányzat segítségé­nek és a pályázaton nyert pénz­eszközöknek köszönhető, de a kórház is támogatott bennün­ket. A szociális árusítás kocká­zatos, nem elég a biztonságos működéshez. Terveink között szerepel szponzorok megnye­rése, de a vállalkozói réteg egy része fokozatosan elszegénye­dik, maguk is segítségre szo­rulnak. Pedig nekünk is fontos lenne a segítség. Helyi jelölt- A kongresszuson újravá­lasztják a Magyar Vöröskereszt országos vezetőségét. Önök kit javasolnak a vezetőség tagjai­nak sorába?- A jelölő bizottság dr. Ró­zsa György bőrgyógyász főor­vost, a városi önkormányzat tagját ajánlotta. Véleményünk szerint tudásával és emberi hozzáállásával vezetőségi tag­nak alkalmas. Úgy érezzük, hogy nemcsak a területünknek, hanem az egész Magyar Vöröskeresztnek a munkáját is segíteni tudná megválasztása. Élelmiszer, vegyi áru Salgótarján ÉVI ABC, Arany J. ú. 1. Tel.: 32/310-006. 5 % SIPI-SUPI VEGYESKERESKEDÉS, Nyírfácska u. 1., 5 % Tel.: 32/317-926, Mindennap más élelmiszer, vegyi áru. 5 % DEMKÓ GYULÁNÉ, Ybl M„ út 104. Tel.: 06-30/433-548. 5 % Bátonyterenye FAVORIT FŰSZER, CSEMEGE, Irinyi út 4. 5 % Szurdokpüspöki „BOTOND-3 BT.,” Szabadság út 169. Mosóporok. 5 % Nagyoroszi STOP ÉLELMISZER, Petőfi út 4. Tel.: 35/374-317. 10 % Nógrádsipek OLÁH ZOLTÁNNÉ, Árpád út 2. Tel.: Varsány 36. Élelmiszer, vegyeskereskedés. 5 % Mátranovák GARAS ABC, SZOÓ ELEMÉR, Dózsa út 86. Tel.: 32/362-346 Élelmiszer, vegyeskereskedés 5 % Bércéi MOHÁCSINÉ ZSIGMOND PIROSKA, Kossuth tér Zöldség-gyümölcs. 5% Varsány ERZSI ABC, Petőfi út 19. Tel.: 06/60/344-115. Élelmiszer, vegyi áru 5% Ruházat Salgótarján ORIGÓ, Pécskő út 1.10 000 Ft feletti vásárlás esetén 5 % PRIMO, Rákóczi út 13. Tel.: 32/313-888,10 000 Ft feletti vásárlás esetén. 5 % TURKÁLÓ Gorkij kit. 21. Ruházat. 10 % KESZLER ÁRPÁDNÉ, Vásárcsarnok. Tel. : 32/317-051. Mini turkáló. 10 % Balassagyarmat BABA PARADICSOM, Thököly út 3-5. Tel.: 35/314-544, 5 % Bátonyterenye PINGVIN TEAM, Ózdi út 3. Ruházat, játék, elektromos kisgépek, ajándéktárgy. 10 % Vendéglátás Salgótarján KARANCS SZÁLLODA, Fő tér 6. Tel.: 32/410-088, Fax: 32/314-994. Szállásár, étlap szerinti étkezés, 20 fő feletti rendezvények, minibár, terembérek. 20 % MEDVES HOTEL, Salgóbánya, Tel: 32/311-966. Szállásár, étlap szerinti étkezés, 20 fő feletti rendezvények, terembérek, uszoda, szauna, tornaterem, teniszpálya, bérleti díjak. 20 % POLGÁR FERENC, Petőfi út 126. Italbolt. Tel: 32/313-292. 10 % CZIKORA KISVENDÉGLŐ, Fő tér. Tel.: 32/311-384. 5 % HB SOROZÓ ÉS ÉTTEREM, Mérleg út 5. Tel:: 32/317-222, 10% PIKOLÓ ÉTELBÁR, Hámán Kató-telep. Magyaros ételek, gyors kiszolgálás, szolid árak. 10% Balassagyarmat PIZZA GRAFITI, Kossuth út 1/a. Tel.: 06-30/407-534, 06-60/344-346 10 % TÜNDE PRESSZÓ, Rákóczi út 31. Tel.: 35/310-622, 5 % Nemti SZAMÓCA CUKRÁSZDA ÉS CUKRÁSZÜZEM, Bozsik László. Tel: 365- 197. Kossuth út 6 500 Ft felett 5 % Pásztó HOLDFÉNY ESZPRESSZÓ, Fő út 29. 5 % Ipar, építőipar Salgótarján FORGÓ ERŐSÁRAMÚ CENTRUM, Rákóczi út 76. Tel: 32/316-090. Villanyszerelési anyagok. 5 % MERSZI FRANCIA ÁRUK BOLTJA, Arany J. út 15. padlószőnyeg, tapéta, PVC, ragasztók. 5 % GENERAL BT., Kürtgyarmat út 21. Tel.:06-30/538-343.Redőny, reluxa, szalagfüggöny, harmonikaajtó 10 % SALGÓTRANSZ KFT., Rákóczi ú. 13. Tel.: 32/411-622, 10% KÉSZT A TAPÉTABOLT, Ady E. út 1. Tapéta S % FRÁTER ÉS TÁRSA BT., Pécskő út 12/B. Tel.: 60/480-390, fax: 32/217-157. EUROPOL MEDENCE 5% TERVEZÉS FŐVÁLLALKOZÁS 10% Balassagyarmat GLOBÁL COOP KFT., Rákóczi út 51. Tel.: 35/311-794. Barkácscikkek. 5 % Bátonyterenye KISPÁL RÓBERT, Irinyi út 4. Tel.: 32/353-619. Fuvarozás 10% Pásztó BLAGO KÉR. ÉS SZOLG. BT., MESTER IPARCIKKBOLT, Kölcsey út 12. Kéziszerszámok. 5 % Nógrádmegyer IFJ. GÁSPÁR ÉS BEA KFT. Malom út 8/B. Tel.: 06-60/344-984., Magas- és mélyépítés, parkrendezés, lakberendezés, tervezés, kulcsrakész lakásátadás. 15 % Nemti SZAMÓCA CUKRÁSZDA ÉS CUKRÁSZÜZEM, Kossuth út 6. 500 Ft felett 5% Szolgáltatás Salgótarján GERGELY TAMÁS, Fáy A. krt. 74. Tel.: 32/314-676. ' Kárpitozás 10 % BÁBEL LÁSZLÓ, Nyírfácska út 3., Tel.: 32/440-054. Fotóriport 10 % ZENTRALE AUTOGLAS AUTÓÜVEGKER. ÉS BESZERELŐ KFT., Rákóczi út 103., Tel.: 32/310-995, Szél- védőbe-gravírozás. Csere esetén a gravírozás ingyenes! 50 % ÉVA F'ODRÁSZAT, Gorkij krt. 21., Hajmosás. 5 % GLAS ÜVEGIPARI KERESKEDELMI BT., Rákóczi út 103. Tel/Fax: 32/310-171. Tűzoltókészülékek ellenőrzése, javítása, filmnyomás, tűzvédelmi eszközök, oktatási és egészségügyi intézmények, magánszemélyek részére. 10 % BOSCH SERVICE, Füleki út 120. Tel.: 32/316-658. Motordiagnosztika, műszaki ellenőrzés, karosszéria­javítás, autóvillamosság, gumiszerelés, centírozás. 5 % NÓGRÁD SZESZÁM, Rákóczi út 36. Tel.: 32/310-295. Számítógépek szervizelése, számítógépes rendszerek fejlesz­tése, terjesztése, betanítása. Kiadványszerkesztés, keres­kedelmi tevékenység, oktatás, szakmai tanácsadás. 3 % SZOLÁRIUM, Gorkij krt. 21., Bérletvásárlása esetén 10 alkalom helyett 11. 10 % KAKUK TOYOTA SZERVIZ, Tóstrand. Tel.: 32/311-922, 5 % TORJÁK JÓZSEF, Fáy A. kit 90. Tel.: 32/315-459, Fuvarozás. 10% ZSEMLEMORZSÁK BT., Fő tér. Ifjúsági kártyaváltás. 20 % BALÁZSNÉ BUCSEK KATALIN, Vásárcsarnok. Műsoros kazetta, CD. 5% JÓZSA ÉVA, Epeijestelep, Katona út 14. Tel.: 32/317-075,32/421-374. Szőnyeg- és kárpittisztítás. 40% VARTIK GYULÁNÉ, Vásárcsarnok. Tel.: 32/316-574. Függönyáru. 5% TV-SZER BT. Videoton márkaszerviz Kassai sor 4. Tel.: 32/311-750, fax: 32/311-021. Thomson, Samsung, Sony, Hitachi, Grundig, Quelle garanciális, és bármilyen elektronikai termék fizető javítása. 10% Balassagyarmat SUBA KATALIN, Rákóczi út 29., Tel.: 35/311-177. Fotó, video. 10 % ÍRISZ VIRÁGBOLT, Szügyi út 5% Dejtár Z. HORVÁTH REKLÁMSTÚDIÓ, Kossuth út 19. Tel.: 35/346-157. Reklámgrafika, számítógépes szerkesztés, szitanyomás. 6 % Bátonyterenye DUAL TRADE, Irinyi út 4. Autógáz-beszerelés. 5-10 % VINCZE SÁNDOR, Bajcsy-Zs. út 11. Tel.: 32/353-113. Ingyenes halottbeszállítás. DINAMIK HORGÁSZBOLT, Mátra-lakótelep. Tel.: 32/353-505. 2000 Ft-ig 5% 2000 Ft felett 10% Pásztó FELNI BT., Mátraszőlősi út 1/a. Tel.: 32/360-745. Gumiszerelés, -javítás. 10 % PASTELLA KFT., Deák út 10. Festmények. 10 % Magyarnándor VIDÓ PÉTER, Kossuth út 30. Tel.: 35/372-379. Élelmiszer, virág. 5-10 % Drégelypalánk PÁLMAI ISTVÁN Fő út 88. Tel.: 35/367-163. Faiskolai áruda, gyümölcsfák, örökzöldek, rózsatövek, sziklakerti évelők. 10% Ságújfalu DÉNES LÁSZLÓ Kossuth út 49. Lakodalmas kellékek kölcsönzése. 10% Salgótarján VÁROSI SPORTCENTRUM, 5 % VÁROSI TANUSZODA, Pécskő út 3. Tel.: 32/311-660. 5 % SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA KLUB. Belépőjegy. 20 % Kiadó, nyomdaipar Salgótarján NÓGRÁD MEGYEI HÍRLAP, Erzsébet tér 6. Tel.: 32/416-455. Lakossági apróhirdetés. 20 % MÉDIAMIX KIÁDÓ, Május 1. út 72. Tel.: 32/314-295. ’96.évi asztali és menedzsernaptárak, szórólapok. 10 % Pásztó FELNI BT. Mátraszőlősi út 1/A. Tel.: 32/360-745, Papír, írószer, nyomtatvány. 10 % Szécsény INDUSTRIA-SZÉCSÉNY NYOMDA, Ady E. út 10. Tel.. 32/370-083, Névkártyák, szórólapok, meghívók. 10 % Bútor Salgótarján NELLY BÚTORDISZKONT, Állomás út 4. Tel.: 32/311-588. Bútor, lakberendezés. 5 % Műszaki cikkek Salgótarján VILHIR B. BT., Losonci út 26. Ellenállások, kondenzátorok, koax kábelek, integrált áramkörök, modulok, védősisakok. 5 % K+K ELEKTRONIKA, Pécskő út 11. (Uszoda előtt) Tel.: 32/315-846. Elektronikai alkatrészek, antennaszerelési anyagok, audió, videó, TV alkatrészek ipari elektronika, kábelek, szerszámok. 5% Vizslás GÁZKÉSZÜLÉK ÉS SZERELVÉNY BOLT, Kossuth ú. 42. (Műv. Ház.) Tel.: 420-151. 5% Állattartás Salgótarján KUTYÁS CENTRUM, Arany J. út 19/a /óvoda mellet Kutya-, macska- eledel és -felszerelés. 5% > ' fi

Next

/
Oldalképek
Tartalom