Nógrád Megyei Hírlap, 1996. április (7. évfolyam, 77-101. szám)
1996-04-13-14 / 87. szám
6. oldal Hagyomány 1996. április 13., szombat Miért kárhoztatott ládafiára a nemti viselet? Vajon egy negyedszázad múlva lesz-e még hírmondója a nemtiek szép színes népviseletének? Félek, hogy alig. Ezt a félelmet erősíti a mai gyakorlat, amely egyre sivárabb. A háromszázéves múltra visz- szatekintő mátraalji település, amely a bányászkodás révén az ötvenes-hatvanas években gyarapodott a legtöbbet anyagilag, most megállni látszik a materiális fejlődés útján. Nem a lakói változtak meg, hiszen az emberekből nem veszett ki a „kaparko- dás”, az igyekezet. Ám most sokuknak nincs hol igyekezni. Az anyagi fellendülés éveiben - amikor ennek a feltételei is megvoltak - megnőtt az érdeklődés saját múltjuk iránt is. Sokat jelentett ebben a Röpülj páva népdalverseny-mozgalom, amelynek hatására Nemtiben is megelevenedtek a nótás ajkú asz- szonyok. Közöttük is talán elsőként Sípos Józsefné, Mancika, aki abban az időben egyike volt a legjobb hangú énekeseknek a faluban. Mancika szervezete Mancika 1951-ben filmiskolára is járt a fővárosban. Látta filmezni még Bajor Gizit és Som- lay Artúrt. Kapacitálták, hogy képezze a hangját, s állást kínáltak neki. Őt azonban visszahúzta a szíve a faluba. Állást kapott a megyei tanács népművelési osztályán, ahol filmekkel foglalkozhatott. Közben kitanulta a filmvetítést is, de férjhez ment s befejezte „filmes” pályafutását. Amikor azonban „felröpült” a páva, megdobbant a szíve. Ösz- szebeszélt a barátnőivel és megalakították Nemtiben az asz- szonykórust. A férje még biztatta is, hogy csak menjenek és énekeljenek. Nosza előszedték a ládafiából az egykori szegénységre emlékeztető kincseket, a ruhákat, a hímzett vánkosokat, és készülődtek, hogy jól szerepeljenek. Nem volt hiábavaló a készülődés, mert sikert sikerre halmoztak. Olyannyira, hogy Svédországba is kaptak meghívást. A dologból azonban végül semmi sem lett, addig egyeztettek az ügyben, amíg vagy a svédek unták meg a dolgot, vagy más utazott ki helyettük. Akkoriban gyakran adták elő a nemti lakodalmast, ezt a mindennapi életből vett, sokszereplős játékot. Viselete volt majd mindenkinek, hiszen ezt mindig a szülők őrizgették a gyerekek számára. A lakodalmas szokás menetének leirata, a táncok koreográfiája sokáig megvolt - időközben azonban eltűnt -, de a betanításban segítettek az idős emberek, így azután a sokszereplős eseményt - amely a valóságban igénybe vehetett több napot is - alkalmassá formálták a színpadi bemutatásra. Kiosztották a szerepeket, előkészítették a ruhákat, és mintegy varázsütésre csodálatos színekbe öltöztek a szereplők. A nemtiek viselete a kazáriak- éhoz hasonló. A fejdísz azonban sok dologban eltér. Nemtiben rakott ingváll van az asszonyokon. Kazáron ez viszont bíborral van fedve. A nemtieké erősen ki volt keményítve és. szépen le volt szegve. Itt selyemkendő volt a nyakban, a kazáriaknál a „kázs- mér”. A jellegzetes rövid szoknya Kazáron általában „kázs- mér”, Nemtiben viszont inkább a selymet kedvelték, meg volt valamikor az atlasz. Vastag, selymes felületű, virágos mintás. Ezt azonban nem lehetett jól kivasalni. Ez, meg a selyem volt az ünneplő. Később használatos volt a gyapjúszövet. Egyszínű, de színes szalagokkal díszítették. A fiatalok a nagyon színeset hordták. Piros, zöld, kék ,Jkázs- mér” ruhákat. Amit most vesznek fel az asszonyok, azt valamikor csak a nagyon fiatal asszonyok hordták. A csipkét régen az első babával hordták, utána már nem, csak esztendős ünnepeken, karácsonykor, meg húsvétkor a templomba. A korral együtt változott a ruhák színe is. Csipkét csak két gyerekig volt illő viselni, utána csak szolidabbat, ami harmonizált a korral. Feltámad a lakodalmas Az egykori szereplési kedv néhány éve ismét kibuggyant a nemtiekből. Először 1992-ben, majd tavaly a második alkalommal. Mancika néni ismét útra kelt a faluban, és megkérte mindazokat, akiknek van öröklött ruhájuk, hogy a régebbi palóc napok mintájára rendezzék meg a lakodalmast. Mindkét alkalommal majd több volt a tartózkodó, mint a segítő. Vannak azonban sokan, akik elismerést érdemelnek. Itt van a Szabó család,' Matesán Pé- temé (özvegy) Szabó Kálmánék. Szabó János ma is a Nógrád táncegyüttes tagja. Ők hetedma- gukkal szerepeltek a palóc napon. A vőlegény Szabó Gábor, ifjabb Szabó Kálmán fia, Petöné Szabó Piroska lánya a Szabó Veronika. Valóságos dinasztia. Egyre nehezebb azonban megrendezni a lakodalmast. Az idősek kihalnak, a fiatalabbaknak pedig - ha csak nem öröklik - nincs viseletűk. Nehéz a viselet anyagait beszerezni. Manapság arany csipkét sem lehet találni sehol, hát még velencei csipkét, amit egykor is csak a módosabbak vettek. A csipke sárgaréz fémszállal volt szőve s amelyik pókos volt, az volt a velencei csipke. Sáfrányban tisztították, hogy csillogjon. Kalárist még lehet venni. À régi selyemkendő anyaga sincs, talán a „kázsmért” lehet vásárolni külföldön. A gyerekeket sem érdekli a dolog, a szülők pedig nem törődnek vele. Valamikor Szent Iván éjszakáján a közeli dombon rakott tűz körül ülve, az ősi szokás szerint énekelték ki tréfás rigmusokban egymás gyarlóságait. Manapság viszont már csak a „bumbum” zene dívik. A lányokat még rá lehet venni az emlékek felelevenítésére, a szokásokra, a fiúk azonban már nem törődnek vele, hogy mi volt régen. A pitykés lajbit sem kedvelik, hát még a rámás csizmát? Egyre nehezebb a hagyományőrzés. Sokan nem figyelnek az értékekre, sőt vannak a faluban olyanok, akik el nem ítélhető furcsa tartózkodással inkább megszabadulnak az emlékektől. Hiányzik a támogató Talán az iskolában meg lehetne menteni még a dolgot. A pedagógusok fogékonyabbak erre, mint maguk a szülők, de nekik is jó lenne a viselet, ami igazán nem olcsó dolog. Siposné Mancika néni a faluszépítő egyesületen belül pályázatokkal próbálkozik pénzt szerezni, de ez nem sok. Szponzor kellene, aki legalább az évi egyszeri megmutatkozást támogatná. Erre azonban kevés a remény, sokkal inkább van arra esély, hogy Nemtiben továbbra is a ládák mélyén alusszák örök álmukat a csodálatos viseletek. Pádár András 1996. április 13., szombat 3. oldal Palóc világ a fölszálló füst mögött A balassagyarmati Mikszáth Kálmán Kereskedelmi, Élelmiszer-ipari, Vendéglátó és Idegenforgalmi Középiskola április 10-12-én rendezte meg iskolai névadó ünnepélyét és a KÉVI-napokat. Ez alkalomból avatták fel Réti Zoltán: Mikszáth palóc világa című, nagyméretű, 120x120 centiméteres olaj- festményét, s kiállítást nyitottak a művész Mikszáth-sorozatából. Réti Zoltán akvarelljeiből és olaj- képeiből a közelmúltban nyílt tárlat a bátonyterenyei Erkel Ferenc Általános Iskola galériájában is, ahova elsősorban tájképeit vitte el a a Balassagyarmaton élő festő. A szomszédos Szlovákiában, az ipolysági Honti Galériában pedig március végén zárult az a kiállítása, ahol szintén akvarelljeit és olajképeit mutatta be igen nagy közönségsikerrel. Réti Zoltán a Palócföld szülötte és festője. Eddigi - szerencsére napjainkban is tovább gazdagodó - életműve a táj és a benne élő ember sorsát mutatja föl, mindazt a színt, ami innen sugárzik a világba, mindazt a történelmet, ami innen szól az emberről, a különösből - a palóc világból - kiindulva egyetemes érvénnyel. Páva, Ipoly-világ A bátonyterenyei Erkel iskola galériájában elsősorban maga a táj, a Börzsöny, a Cserhát, a Mátra, az Ipoly vidéke tárult a közönség elé, teljes színpompájában, történelmi, sőt szociológiai változatosságában. Hiszen az olajképek között ott van a Kuruc jobbágy- katona 1711 után, a jellegzetes Szamaraskocsi vaskos és lírai realizmusában, a Patvarci pincék, az Arvalányhaj, a Kiöntés, a Nádas, az Öregek. Az akvarellek pedig szinte vizuális költeményekként ragyogtatják föl ezt a világot: Kétbodonyi utca, Szé- csényi park, Ipoly-világ, Tavaszi felhők, Törökmogyorófa, és így tovább. A nagyméretű, Páva című akvarell akár festői ars poeticaként is szemlélhető. A páva tündöklő tollai a palóc táj színeibe olvadnak, mintegy az örökkévalóság jelképeként. Ez a páva akár a balassagyarmati vármegyeházára is fölszállhatott volna, a keserű, nehéz történelem reményt hozó madaraként.- A nyírjesi tó mellett volt egy halőr, udvarában járkált egy hatalmas páva - emlékezik a művész. - Gyakran jártam én is arra, bennem maradt ez a színes, különös kép. Mindez már emlék, amelyben a pávatoll összekeveredik a fákkal, a tündöklő vidékkel. Mikszáth palóc világa A balassagyarmati Mikszáth Kálmán Kereskedelmi, Élelmiszer-ipari, Vendéglátó és Idegen- forgalmi Középiskola április 10-12-én rendezte meg iskolai névadó ünnepélyét és a KÉVI- napokat. Ez alkalommal avatták föl Réti Zoltán: Mikszáth palóc világa című, 120x120 centiméteres olajképét, egyúttal bemutatták a művész Mikszáth Kálmán műveinek ihletésében született alkotásait is.- Hogyan jelenik meg a palóc táj e nagyméretű olajképen?-A festmény középpontjában Mikszáth áll, pipát tart a kezében. A finoman fölszálló pipafüst mögött megjelenik a palóc dombvidék, s a dombokon föltűnik például Lapaj, a híres dudás, juhnyájjal körülvéve. Ott ágaskodnak a meredély szélén szegény Gélyi János lovai. Az Az a fekete folt című elbeszélésből megjelenik a vásznon a bacsa, vagyis több szereplő is ott van a képen, akiket az író elbeszéléseiből oly jól ismerünk. A nyáj és az ember, a sajátos színű földhullámok fölött kavargó égbolt összetartoznak. A képen nemcsak a mennybolt, hanem a föld is tengerként hullámzik. A hullámzás ritmusa akár az idő örök ritmusa komoly meditálásra csábíthatja az embert, aki a létezés titkaira is oly szívesen kifürkészné, ha tudná. Látszik, Mikszáth palóc világában a festő is otthon van, ez az ő palóc világa is. Nem véletlenül ragadta meg a Réti-képek, a Réti-akvarel- lek mikrokozmosza Londontól Tokióig a nézőket, akik ottani tárlataiban áz egyetemesség sugallatát is megérezhették, jóllehet valószínűleg nemigen tudhatták, hol van például Nagyoroszi, a festő szülőfaluja, Érsek- vadkert, a gyermekévek színtere, vagy éppen Balassagyarmat, s benne a Nagy Iván utca. De érezhették a művek távlatosságát, a sok-sok gyötrelem által kiérlelt belső harmóniát, a létezés bölcsességének fölkavaró, ám mégis megnyugtató jelenlétét. Azt, hogy bármennyire is sok a nyomorúság, a értelmetlen szenvedés, a társadalmi igazságtalanság az ember világában, az élet mégis szép, mert megismételhetetlen. Akvarellalbum Réti Zoltán Akvarellek Mikszáth Kálmán elbeszéléseihez címmel akvarellsorozatot készített. A sorozat 35-40 lapból áll.- Mi lesz a sorsa?- Szeretném, ha legalább egy része albumban is megjelenhetne. Ha így lesz, akkor körülbelül 22-23 lapból áll majd az album. A Mikszáth-évben, 1997- ben látna napvilágot, a Petőfi Irodalmi Múzeum adná ki. Azért fogalmazok feltételes módban, mert egyelőre nem tudni, lesz-e rá pénz. Igaz, nem ez lenne az első ilyen albumom, hiszen Madách Imre Az ember tragédiája című műve alapján született, s a Komjáthy Jenő versei jegyében fogant akvarellalbumot kiadták. Sajnos, a Madách Mózeséhez készült album nem jelent meg. A Mikszáth-akvarellek kiadása azonban nemcsak azért szívügyem, mert az utóbbi években velük foglalkoztam, hanem azért is, mert Madách Imrét már ismeri a világ, ami Mikszáthról nem mondható el. -mér Réti Zoltán művei: Mikszáth palóc világa (balra fent), Ünnep (jobbra fent), Akvarellek Mikszáth Kálmán elbeszéléseihez: Szegény Gélyi János lovai (balra lent), A fekete asszony (Jobbra lent) Viszik az asszonyok a stafírungot a nászágyba
