Nógrád Megyei Hírlap, 1996. március (7. évfolyam, 52-76. szám)
1996-03-02-03 / 53. szám
6. oldal Hagyomány 1996. március 2., szombat Színházi estek Megértetés: a tanítás tudománya Akár három-ismeretle- \ nes egyenletnek is tűny hetett a salgótarjáni színházi bérletsorozat legutóbbi előadása. Hiszen vajon ki hallott korábban a nézők közül a darab szerzőjéről, Kovách Aladárról? S ki látta már játszani a fővárosi székhelyű Evangélium Színházat? Ezekhez képest némi fogalma már volt a közönségnek az előadás főhőséről, Apáczai Cseri Jánosról, de vizsgázni bizonyára kevesen tudtak volna sikeresen életrajzából, munkásságából. Az előadás végére aztán minden tisztázódott. Kiderült, hogy Kovách Zsolt mestere volt a tolinak, jól értett a drámaíráshoz. (Mellesleg nem csoda, hogy kevesen ismerik, hiszen a Nemzeti Színház egykori lektora, dramaturgja, igazgatója már 1947-ben emigrált.) A Téli zsoltár című művét 1941-ben mutatták be Budapesten, azóta nem játszották Magyarországon. Egyetlen előadás is bizonyította: mi végre is szerveződött a Magyar Protestáns Közművelődési Egyesület védnöksége alatt az Evangélium Színház társulata. Igényes, az apró részletekre is figyelő - már-már azt írtam, alázatos- szakmai munka jellemzi előadásmódjukat, a magyar kultúra legjobb hagyományainak továbbéltetésére, a nemzettudat erősítésére vállalkoztak. E szándékuk egybeesett a szerzőével, aki nem véletlenül választotta témaként azt a megalkuvás nélküli harcot, amelyet 17. századbéli erdélyi tudós férfi, az ízig-vérig pedagógus vívott a tudatlanság, az álnokság, az egyéni érdek ellenében a magyar nyelvű kultúra meggyökereztetéséért és elterjesztéséért. A darab -és természetesen az Udvaros Béla vezérelte előadás - kitűnően adja vissza a kor - sok tekintetben századok múltán sem változott- szellemét, Apáczai szív-lélek egyéniségét, rövidre szabott életpályája drámai fordulatait. Különösen megkapó az a mély érzelem, ragaszkodás, amely családjához, „idegen” feleségéhez és a buksi fejű, kisokos és nagyobb tanítványaihoz fűzi, oda-vissza alapon. O. Szabó Istvánt az Isten is Cseri Jánosnak teremtette. Beszédhangja, dialektusa csodálatosan zeng magyarul, a veretesen szép szöveg él a szájában. Alakítása megérteti - ahogy hőse a diákokkal a tudnivalót -, hogy milyen ember volt valójában a Magyar Enciklopédia „nép mélyéből jött” összeállítója, szerkesztője. A népes szereplőgárdából méltánytalan lenne bárki mást kiemelni, hiszen valamennyien tisztességgel teszik a dolgukat. Jó volt végre látni egy klasszikus drámát, s egy ahhoz igazodó előadást. - csongrády Bitskey Tibor (van der Maet), Létay Klári (Kát), O. Szabó István (Apáczai) és Forgács Szilvia (Aletta) fotó: p. Tóth László Eredeti üstcsipke helyett „sujtás” van a fejükön Gyöngyösre járt formás babákért Simon Károlyné egy mátranováki babával anyukám és a férjem is biztatott, hogy készítsek több babát is, mert ezt a gyönyörű népviseletet az utókor már másként nemigen láthatja meg.- Honnét került eredeti üstcsipke a babák fejére?- Az idősebbeknél talán még ma is van a fiókok mélyén. Eleinte így jutottam hozzá, később Salgótarjánban akadtam rá, az úgynevezett „suj- tásra”, ebből csináltam hasonlót, mint az üstcsipke. Végül még szebb is lett, mert az eredeti üstcsipkék fölött, bizony eljárt már az idő... Az emlékezetemben volt, hogy még nagyanyám hogyan csinálta a „fékötőt”, és Mátranovákon él Simon Károlyné, Juli néni, aki immár 67 éves. Az idős asszony arról nevezetes, hogy mátranováki népviseletbe öltöztet babákat. Ez azért is érdekes, mert Mátranovákon, még az 1920-as évek elején kivetkőztek a népviseletből. Bányászfalu lévén, az „iparosodás” háttérbe szorította a viselet hordását.-Már az én időmben, amikor még lány voltam, akkor sem nagyon jártak népviseletben. Igaz, a szekrények mélyén még ott volt a nováki asszonyok és lányok gyönyörű ruhája. A szedett szoknyát és a „kázsmérkendőt” nagy ünnepekkor a templomba felvették, de az üstcsipkét már nem hordták oda sem. Az idős asszony az ötvenes évek elején határozta el, hogy népviseletbe öltöztetett babát fog készíteni. Bevallása szerint az elején kinevették érte, így éjszaka, amikor senki se látta, akkor varrta a babának a mhát.- Az eredetiségre törekedtem, és ugyanolyan ingvállat és pen- delyt varrtam a babákra, mint amilyent az életben hordtak az asszonyok. Elég nehezen ment, mert a babának nem hajlott olyan rugalmasan a teste, és sokat kínlódtam vele, amíg sikerült, de végül sikerült!- Amikor aztán elkészült, és valóban nagyon szép lett, az én is aszerint jártam el. A leszedett szoknyát is nagyon szerettem, saját részre is varrtam, és abban jártam a határba dolgozni. Simonné a régi divatjamúlt cipőket, csizmákat, táskákat sem dobja el, mert ezekből készülnek a babák csizmái.- Gyöngyösre jártam el formás német babákért, mert azon állt jól a viselet is, aki karcsú volt. Természetesen érdekes esetre is emlékszik Juli néni.-Rákosi idejében másodma- gammal fölvittek Budapestre fölvonulásra. Mátranovákot képviseltük. Csodaszép felvonulás volt, mert minden falu képviseltette magát, és mindenki a sajátját tartotta a legszebbnek. Mi is nagyon büszkék voltunk a nováki népviseletre!- Hová, és kiknek csinált már népviseletes babát?- Főleg rokonoknak, de vittek már tőlem Esztergomba és Kazárra is. Egerbe, a bazilikába, egy bérmálkozás alkalmával az egri érseknek készítettem mátranováki népviseletbe öltöztetett babát. A parókián adtuk át, és bemutattak neki, hogy én készítettem a babát. Az érsek úr nagyon megdicsért, és biztatott, hogy ápoljam és folytassam ezt a ritka szép dolgot, mert ez érték, és meg kell őrizni. Nagyon jólesett akkor ez az elismerés. Cserhalmi Adél 1996», március 2., szombat 3. oldal KÉPZŐMŰVÉSZET Akár kétszer is megtölthetnék a Fő teret Utoljára négy évvel ezelőtt, 1992-ben volt szabadtéri szoborkiállítás Salgótarjánban. Ekkor népesült be a városi Fő tér köztéri alkotásokkal, akkor - a korábbiaktól eltérően - kicsit rendhagyó művekkel, a Fáskör alkotóinak munkáival. Úgy tetszett, ha megváltozott elképzelések jegyében is, de folytatódik ez, a város kulturális életében meghatározó kiállítás-sorozat. Nem így lett. Most júliusban és augusztusban ismét lesznek szobrok a téren, a József Attila Művelődési Központ megrendezi a huszonkettedik salgótarjáni szabadtéri szoborkiállítást, amely a millecentenáriumi országos eseménysorozatnak is része. Egyebeken kívül erről beszélgetünk Tóth Csabával, az intézmény igazgatójával és Papné Kovács Évával, a központ munkatársával. Egy kis tárlattörténet: az eddigi 21 szabadtéri szoborkiállításon a kortárs magyar köztéri szobrászat csaknem valamennyi jeles képviselője megjelent szobraival, összesen félezer szobrász alkotásait ismerhette meg a közönség. A tárlatot évenként körülbelül 20-30 ezren látták, mindenki, aki megfordult a nyári hónapokban a téren. Város- és szobortörténet A salgótarjáni városépítés legutóbbi szakasza a hatvanas évek elejétől a nyolcvanas évek végéig tartott. Úgy tetszik, az ekkor kialakult épített környezet hosszú időre meghatározó lesz az itt élők számára, sajnos évről évre kopot- tabb, pusztuló formában. Nagyjából ez volt az a korszak, amikor a városépítéssel szoros kapcsolatban benépesült köztéri szobrokkal, emlékművekkel, belső építészeti tereket meghatározó murális alkotásokkal a Karancs aljában megbúvó város. E városépítészeti aranykor, amelynek koncepcionális hiányosságait, hibáit utólag - esetenként jogosan - lehet vitatni, azzal is járt, hogy létrejött a szabadtéri szobortárlat, amely mind a mai napig egyedülálló az országban. Igaz, ezekben az évtizedekben a magyar köztéri szobrászat szintén virágkorát élte, egymást érték a megrendelések. Salgótarján pedig alkalmat jelentett arra, hogy az elkészült köztéri alkotásokat itt mutassák be először a szakmának és a nagy- közönségnek. Ez a korszak véget ért, a kortárs köztéri szobrászat ugyancsak nehéz időket él át, megrendelések, mecenatúra hiányában. Félszáz szobrász 70 műve Annál érdekesebbnek ígérkezik az idei szabadtéri szoborkiállítás.- Mi annak idején két leghangsúlyosabb rendezvényünkkel, a Tarjáni Tavasszal és nemzetközi dixieland-fesztivállal, valamint a szabadtéri szoborkiállítással pályáztunk az expóra. Ezek a város legjelentősebb kulturális eseményei közé tartoznak - mondja Tóth Csaba, a József Attila Művelődési Központ igazgatója. - Az expo elmaradt, e programjaink azonban átkerülte a millecentenári- umi országprogramba. Eredetileg úgy volt. hogy a programok jelentős központi támogatást fognak élvezni.-Nem így lett?- Nem. Múlt év szeptemberéig így látszott, de aztán kiderült, semmi sem lett az egészből, egyetlen rendezvényünk sem kapott központi támogatást. Mi azért tavaly novemberben és decemberben fölmértük, egyáltalán van-e a szakma részéről érdeklődés a kiállítás iránt. Vagyis kíváncsiak voltunk arra, hogyan reagálnak a művészek és azok az intézmények, amelyeknek legalább erkölcsileg illik támogatni egy ilyen tárlatot, amely egyedülálló az országban. Kiderült, óriási az érdeklődés, több mint ötven művész 70 művel jelezte részvételi szándékát. Ez meny- nyiségileg any- nyi, hogy akár kétszer megtölthetnénk a teret alkotásokkal. Támogatók kerestetnek A művészeti intézmények is támogatják a tárlat megrendezését, ami mintegy 3,5 millióba kerül. Az intézmény 2.5 milliót pályázatokkal és szponzoroktól szerez meg, a városi önkormányzatnak kellene adni körülbelül egymilliót. Ilyen léptékű városi rendezvény ugyanis nem nélkülözheti a helyi városi mecenatúrát- Idén változtattunk a korábbi tárlatok gyakorlatán, most három kategóriában vártuk a műveket - tájékoztat Papné Kovács Éva. - Természetesen vártuk az új köztéri alkotásokat, ezekből hat érkezett be. De lehetőséget kaptak a művészek arra is, hogy a már kivitelezett, de föl nem állított műveiket is bemutassák, illetve a Képző- és Iparművészeti Lektorátussal szakmai egyetértésben díjnyertes, de meg nem valósult pályázati terveket, maketteket is kiállítsanak. A díjalapítók között lesz a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete, de reméljük, hogy mások is jelentkeznek majd díjakkal, hiszen fölkértük erre például a Képző- és Iparművészeti Lektorátust, a Művelődési és Közoktatási Minisztériumot, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségét is.-mér mm ■ Remélhetőleg ezeket az alkotásokat is láthatja majd júliusban és augusztusban a nagyközönség a huszonkettedik salgótarjáni szabadtéri szoborkiállításon: Mihály Gábor: Olimpia, Lausanne, NOB Olimpiai Múzeum (balra fent), Nagy István: Halkirály és alattvalója (balra lent), Mátyássy László: Szent István király (jobbra fent), Seres János: Szent István (jobbra lent). t
