Nógrád Megyei Hírlap, 1996. március (7. évfolyam, 52-76. szám)

1996-03-09-10 / 59. szám

1996. március 9., szombat SZÉCSÉNY Nógrád Megyei Hírlap Venesz Károly jegyzete Szociális háló ott és itt A rendszerváltás lelkes hangulatában egyik, még ma is eredményesen tevé­kenykedő gyárunkban meg­kérdeztem egy esztergályost: mit hozott neki az új demok­rácia. — A kommunistáknál, ha sokat jártattam a szám, annyit mondtak: - Jóska, állítsd ma­gad takarékra!-Akkoriban minden évben együtt nyaralt a- család, jutott ruhára, cipőre, kultúrára, ki­rándulásra. Mindig volt pén­zem. Most beszélhetek, amennyit akarok, senki sem figyel oda, ráadásul üres a zsebem, napi megélhetési gondokkal küszködöm. Ugyancsak emlékeimből bányásztam elő a pártállami időszakban megtörtént másik esetet. Brit szakszervezeti küldöttség érkezett Salgótar­jánba. A programban többi között szerepelt a szociális háló két intézményének, a bölcsődének és az óvodának a megtekintése. A látottakat értékelő megbeszélésen a de­legáció vezetője így zárta gondolatait: - Vajon mi mi­kor jutunk el idáig, vagy egy­általán reménykedhetünk-e? A témát és a két példát üt­köztettem több reálisan gon­dolkodó szakmai tekintélynek örvendő ismerősömmel, akik közül az egyik megütközve a következőket mondta:- Már te is foglalkozol poli­tikával? - Majd így folytatta: - Ne haragudj, leesett a húsz­filléres. Ezek szerint most fel­zárkózunk a fejlett nyugati vi­lághoz?” A volt szocialista orszá­gokban is kisebb-nagyobb ütemben épülő kapitalizmus kárvallottjai a szegények, a máról holnapra élők, az el­nyűtt, uraságtól levetett hol­mikban járó állampolgárok sokasága válaszol egyértel­műen e kérdésre. Állítólag a nyugati világ­ban azért alakult ki a viszony­lag szilárd szociális bizton­ság, mert a létező szocializ­musban megvalósított szociá­lis hálót nem lehetett leta­gadni. M ost pedig a világon min­denütt ennek erőteljes megnyirbálása folyik. Agrártanácskozás a szabályzókról Versenytárs a szláv málna Elkelt a 300. ”Kenderesi”-Opel Virágcsokorral és egy remek (1600-as, 16 szelepes, dupla vezérműtengelyes, 100 lóerős) Opel Vectrával köszöntötte 300. vásárlójukat Kenderesi Géza, a Kenderesi és Társai Kft. ügyve­zető igazgatója. A Vectrát természetesen a boldog tulajdonos, az Ariol-OB Kft. ügyvezető igazgatója, Bondor Imre és felesége választotta ki. fotó: gyurián Tibor Szendehelyen megszüntették a népszerű csatornát Szívbe markoló Szív TV Nagy a felháborodás a községben, mert a kábeltévé eztán nem sugározza a Szív TV műsorát. A társaság most egyéb megoldá­son töri a fejét: mozicsatornát indítanak. (Folytatás az 1. oldalról) agrárszabályozás programja ke­rült szóba. Rednágel Jenő, az FM állam­titkár-helyettese szerint az idei szabályozás előnye, hogy a rendszerbe visszakerült a vissza nem térítendő támogatás, az ül­tetvényeknél a fix összegű ál­lami segítség elérheti a beruhá­zás 50 százalékát, mindenütt érvényesül a 30 százalékos ka­matpreferencia, a kistérségi tá­mogatás a pályázati lehetősé­gekkel együtt hozzájárul a ré­tek, legelők javításához. A kormány újabb, 3,5 milli­árd forintot adott a már elfoga­dott reorganizációs pályázatok megvalósítására. Nógrád me­gyében ez harminc üzemet, Salgótarján - A megyei jogú város önkormányzatának tiszt­ségviselői márciusban az aláb­biak szerint tartanak fogadóna­pot: 13-án dr. Petercsák Zsolt gazdálkodót érint. Az időszerű kérdésekkel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy kukoricát nem lehet ex­portálni, a kenyérgabona elég lesz az újig, az exporttámoga­tásnál új sorrend alakult ki: termelő, integrátor, feldolgozó. A kérdésekre adott válasz után dr. Kocsondi Csaba, az FM főtanácsosa az élelmiszer- ipari pályázati lehetőségekről, dr. Institóriszné dr. Kozma Er­zsébet, az APEH megyei igaz­gatója az adózás és támogatás eljárási rendjéről, tennivalóiról, Urbán Imre, az FM megyei hi­vatalának vezetője a szabályo­zók megyei tapasztalataitól szólt. V. K. jegyző, 20-án Puszta Béla pol­gármester, 27-én Cserháti Jó­zsef alpolgármester várja az ál­lampolgárokat. A szerdai foga­dónapok 8-tól 12 óráig tarta­nak. Sokak álma vált valóra, amikor kiépült a községben a kábelte­levíziós hálózat. Hogy valós igényről volt szó, mi sem bizo­nyítja jobban: a kis faluban két­száz család élt a kínálkozó lehe­tőséggel. A havi előfizetési dí­jat 230 forintban állapították meg, időközben azonban húsz forinttal drágult a szolgáltatás. (Folytatás az 1. oldalról) A szobában talált eszközök kö­zül egy számítógép-klaviatúrát vettek magukhoz, meg azokat a lemezeket, amelyek a hivatal munkájához szükséges adato­kat tartalmazzák. A következő szoba ajtaját is vasrács védte, de ezzel is elbán­tak. Ebben a szobában találtak egy lemezszekrényt. Mivel na­gyobb szerszámot nem vittek magukkal, az egyik állófogas fémrúdjával feszegették, verték szét ennek és még két lemez- szekrénynek az ajtaját. A pol­gármester irodájában lévő le­Gyorsan megszerették a külön­féle csatornákat az emberek. Az egyik legnézettebb csatorna a Szív TV volt. A naponta sugár­zott esti film a képernyő elé csalta az előfizetőket. Aztán egyik pillanatról a má­sikra megszüntették a szolgálta­tást. A pesti szerkesztőség megszigorította a videokazetták mezszekrénynek még a zár­nyelve is elhajlott a barbár fe- szegetés hatására. Hozzá kell tenni, hogy minden fellelhető kulcsot összegyűjtöttek a hiva­talban, s megpróbálták ezzel nyitni a szekrényeket, de mind­egyikbe beletörték a kulcsot. Az iratok végképp nem tet­szettek az éjszakai hívatlan vendégeknek, bizonyára ezért is szórták szét azokat minden szobában. Pénzt kerestek, de néhány száz forinton kívül egy fillért sem találtak. Meglelték viszont a levelezéshez vásárolt postabélyegeket, s ezt elvitték. terjesztését. Csak komoly ösz- szegért adnak engedélyt azok lejátszására. Nagy felháborodás lett a do­logból, az emberek mérgelőd­nek. Az illetékesek keresik a megoldást. Úgy tűnik, sikerül megegyezniük az egyik mozi- csatorna gazdájával. Ezek sze­rint havi 150 forintért napi két filmet szállítanak a községbe a filmesek. Az előfizetők már alig várják az izgalmas filme­ket. Magukkal vittek egy kis mag­netofont, a kézi hangoshíradó­hoz szükséges két darab mikro­font, meg az erősítőt. Amikor a helyszínen jártunk Kozma László rendőrségi kör­zeti megbízottal, már csak az esztelen és megmagyarázhatat­lan vandalizmus nyomait lát­tuk. Az edzett rendőrök közül való kmb-s sötét arccal mutatta meg a szétforgácsolt ajtókat, a behatolók brutalitását, s csen­desen csak annyit mondott: - Addig nem nyugszom, amíg meg nem találjuk a betörőket. P. A. Hírek Hitelt vesznek fel Érsekvadkert - A költség- vetés tervezete szerint bér- fejlesztésre, felújításra nem jut pénz, sőt a működéshez is hitelt kell felvenni. Német festőművész Magyarnándor - A köz­ségi művelődési házban március 12-én, kedden 12.30 órakor nyílik Claus Caninenberg németországi festőművész tárlata. Földárverések Rétság - A városi művelő­dési központban a közeljö­vőben még három földárve­rést tartanak: március 11-én, hétfőn, 14-én, csütörtökön és 18-án, hétfőn várják a li­citálni szándékozókat. A kezdés időpontjáról helyben kell érdeklődni. Hadirokkantak fóruma Salgótarján - A hadirok­kantak, hadiözvegyek, hadi­árvák megyei szervezete közgyűlést tart a megyeháza első emeleti tanácstermében március 12-én, 1Ö órától. Munkanélkülieknek Bátonyterenye - Az ön­kormányzat közhasznú fog­lakoztatást hirdet a munka- nélküliek jövedelempótló támogatásán lévők részére április 1-jétől június 30-áig. A munkabér 15 ezer forint/ hó. A jelentkezőknek park- fenntartási, út-, járda-, buszváró- stb. karbantartási munkát kell végezniük. Ha­táridő: március 20-a. Jelent­kezni lehet hivatali fogadó­napokon Nagybakos István alpolgármesternél. Fogadónap Salgótarján - Szarka Zol­tán alezredes, a Nógrád me­gyei hadkiegészítő parancs­nok helyettese fogadónapot tart március 11-én, hétfőn, 12.30 órától 15.30 óráig, a parancsnokság épületében (Ady E. 3/c sz). Kétbodony máskor Mai lapunkba jelzett kétbo- donyi riportunkat - techni­kai problémák miatt- ké­sőbb közöljük. Városházi fogadónapok Vandál pusztítás a kishartyáni községházán Betörők jártak a hivatalban Az államtitkár szerint ’98-ban elképzelhető a tarjáni 21(0)-es befejezése KétszázmiUió forintos kár a nógrádi utakon Mind a szokatlanul kemény tél, mind a tervezett M3-as au­tópályadíj károkat okoz Nógrádnak - hangzott el Kovács Kálmán államtitkár minapi salgótarjáni sajtótájékoztató­ján. A Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium má­sodik embere váiialta, hogy a kereskedelmi és iparkamara kérésére részt vesz az M3-as autópáiyadíj fizetéséről tar­tandó nyílt fórumon. Az M3-as autópálya továbbépí­tése nagyrészt azon is múlik, sikerül-e előteremteni évente 30 milliárd forintot, ami a kü­lönböző hitelkonstrukciókat egészítené ki. A tárca szerint ez a pénz csakis a pályadíjakból szedhető be, hiszen a koncessziós kísér­let éppen azért bukott meg, mert a vállalkozók túl nagy ga­ranciát kértek az államtól. Idén elképzelhető, hogy Ukrajnával aláírható az az együttműködés, amely az M3-as pálya továbbé­pítését szolgálja, a Kijev-Buda- pest tengelyben. Ebben az eset­ben további nemzetközi forrá­sok mozdulhatnak meg. Salgótarjánban a rendszer- váltás idején maradt félbe a vá­ros központját elkerülő 21(0)- es út építése. Az államtitkár szerint 1998-ban elképzelhető a befejezés, megfelelő átcsopor­tosítás esetén. Súlyos károk érték a megye ezer kilométeres úthálózatát. A tél - az útüzemeltetés többlet- kiadásán túl - legalább 190-200 millió forint kárt tett az utakon, ennyit kell szánni kátyúzásra, javításra - tájékoz­tatták az államtitkárt.- Amennyiben pluszforrás nem érkezik, a nyári karbantar­tás szenved csorbát - véli Frá­ter István, a Salgótarjáni Közúti Igazgatóság vezetője. (németh) ^(SzenT 5cnedck Patika'" értesíti a város lakosságát, hogy 19%. nriáre. 11-től 18-án, reggel 8 óráig GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELETET TART, f Nyitva: hétfőtől péntekig, 8-17 óráig. Szombaton, 8-12 óráig. Salgótarján, Bartók Béla út 10 Telefon: (32) 316-424 INFORMÁCIÓTECHNIKÁI, IRODATECHNIKAI KIÁLLÍTÁS ÉS VÁSÁR 1996. március 8~tól! Irodagépek, számológépek, számítógépek, másológépek, faxok, telefonok, pénztárgépek, árazógépek, El mérlegek. INFOiROT KFT. MINTABOLT Salgótarján, Arany J. út 21A T..: 32/311-349 Rt.: 20/362-006 71 GAZ KÖZLEMÉNY A vezetékes földgáz árának változásával kapcsolatosan felhívjuk háztartási és a hóközben leolvasott "ÁC" díjszabás szerint fizető kommunális, ill. ipari fogyasztóink figyelmét néhány fontos tudnivalóra: Az emelt gázdíjat első alkalommal az április hónapban leolvasott fogyasztások számlázásánál alkalmazzuk, melyről a számlát május hónapban fogják kézhez kapni. Az árváltozás miatt fontos, hogy március hónapban a gázmérőkről az addig elfogyasztott gázmennyiség leolvasásra kerüljön. Kérjük tehát, könnyítsék meg dolgozóink munkáját azzal, hogy lehetővé teszik számukra a gázmérők leolvasását. Az üdülőikben elhelyezett gázmérők óraállásait kérjük akár telefonon, akár levélben március 25-ig szíveskedjenek megadni a számlán feltüntetett illetékes üzemigazgatóságunknál. Ugyanezt kérjük azon fogyasztóinktól, akikhez elfogadható körülmény miatt nem tudott bejutni óraleolvasónk. Amennyiben március 25-ig nem áll rendelkezésünkre fogyasztási adat, a számlát becsléssel készítjük el. Háztartási fogyasztóinknál 1996. március 9-én, “ÁC" díjszabás szerint fizető kommunális, ül. ipari fogyasztóinknál munkatársaink 1996. március 21-én kezdik meg a leolvasást. Tájékoztatásul közöljük, hogy a tényleges fogyasztási adatokat a későbbiek során ellenőrizni fogjuk, visszaélés esetén pótdíjat számítunk fel. s in Megértésüket és segítségüket előre is köszönjük! TIGÁZ Rt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom