Nógrád Megyei Hírlap, 1996. március (7. évfolyam, 52-76. szám)

1996-03-04 / 54. szám

4. oldal SALGÓTARJÁN BALASSAGYARMAT Megyei Körkép PÁSZTÓ 1996. március 4., hétfő Félmilliós alaptőkéből négyszázmilliós bevétel öt év alatt Színvonalas munka, néha döcögős fizetség Választanunk kellett, hogy elmegyünk munkanélküli segélyre, vagy kft.-t alakítunk. Az utóbbit választottuk. Huszonegyen adtuk össze a törzstőke felét, s megalakítottuk a vállalkozást, így született öt évvel ezelőtt, február végén a Salgo Tempo Kft. - mesél a múltról Juhász György ügyvezető igazgató. Noha kedvezőtlen évszakban történt az átalakulás, február­ban, amikor a mélyépítésnek éppen nem volt szezonja, a piac leült, az árak leestek, a meg­rendelők nem tolongtak, a csa­pat merész kihívásnak fogta fel a dolgot. A Salgo Tempo Kft. csapata - amely létszámban nem válto­zott az öt év alatt - mélyépítés­sel foglalkozik, vállalnak köz­műépítéseket, gáz- és vízveze­ték-, csatornaépítést, útépítést, járdák, térburkolatok, támfalak építését, s mindezek karbantar­tását. Készítettek már utakat a városban és a környéken. A ha­sonló munkákkal foglalkozó cégek között csupán ők készí­tenek öntött aszfaltutat. Vajon hányán tudják, hogy a salgótar­jáni Kassai sor díszburkolata is az ő kezük munkája? A kft. döntő részben a me­gyében vállal munkákat. Több gázvezeték építésében közre­működtek Salgótarjánban. Ők ásták fel az autóklub és a piac környékét, a Kassai sort, az Acélgyári utat, a Losonci utat és környékét. Természetesen a vezeték elhelyezése után szak­szerűen be is temették az árko­kat. Ebbe a munkába úgy bele­jöttek, hogy három hónap alatt 24 kilométernyi távvezetéket építettek, majd négy közeli te­lepülésen a belső elosztó háló­zatot készítették el. Az első időszakban kisebb munkákat vállaltak csak el, Juhász György ügyvezető hogy hamarabb pénzhez jussa­nak. Gyakori azonban, hogy ők gyorsak, ámde a pénzüket csak bírósági úton tudták behajtani. Juhász György elmondja, hogy az általános gyakorlat szerint, ha nem egy önkormányzat volt a megrendelő, mindig volt va­lamilyen gond a munka ellenér­tékének kifizetésével. Az eltelt öt évben mindig nyereségesek voltak. Több mint négyszázmillió forint árbevé­telre tettek szert, ami csaknem ezerszerese a pénzben bevitt törzstőkének. Nem volt köny- nyű, hiszen náluk tőkeerősebb cégekkel kellett, és kell állni a versenyt. Létezésüket és ked­vező helyzetüket több dolognak köszönhetik. Egyrészt annak, hogy ők akár néhány négyzet­méternyi aszfalt-helyreállítást is elvállalnak, mert számukra nincs kicsi munka. Viszont az eddigi legnagyobb munkájuk­nak, egy százmillió forintos megbízásnak a többszörösét is el merik vállalni. Azért, mert eddigi nyereségüket csaknem teljes egészében visszaforgat­ták a vállalkozásba. Földmun­kagépeket szereztek be, felké­szültek a közműépítésekre, az útépítésekhez például saját út­hengerük van. Ugyanakkor a számlájukat kezelő Budapest Bankkal meglévő korrekt kap­csolatuk alapján kellő segítsé­get kapnak a nagyobb munkák hitellel történő megfinanszíro­zásában is. A Salgó Tempo Kft. filozófi­ája szerint minőségi munkát kell nyújtani a megrendelőnek, akár a kevesebb nyereség árán is. Ugyanis azt megtanulták, hogy igen nehéz bekerülni a pi­acra, és jó hírnevet szerezni, ámde egy rosszul elvégzett munkával azonnal ki lehet on­nan kerülni. Az évfordulón esetleg egy csendes koccintást engednek meg maguknak, ugyanis erőtel­jesen dolgoznak az idei felada­tok előkészítésén. P. A. Ma már nem a szegénység, hanem az ésszerű energiafelhasználás jele a sparhelt Jövőre már biomasszával fíítünk ? Az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium szerint is van létjo­gosultsága a salgótarjáni SVT-Wamsler Rt. által kezdemé­nyezett „Korszerű fütés”-programnak. Dénes Mária Mag­dolna és Schilling Lajos folytatott megbeszélést a tűzhely­gyárban Gressai Sándor elnök-vezérigazgatóval. sére; ma csak le kell fújni a port a tanulmányokról. Jász- dózsán sikeresen működik például az egyetlen hazai szalmabrikettgyártó üzem, s folytak már kísérletek repce­A biomasszák, -brikettek, pel­letek, növényi olajok felhasz­nálása a háztartásokban nem új keletű ötlet, ám eddig ezek előállítási költsége igen magas volt. Azonban kimerülőben vannak a természet könnyen kiaknázható kincsei, ezért a Föld számos fejlett országá­ban megkezdődött az alterna­tív fűtési módok elterjedése. Másfelől divat is lett a kan­dallók, s a szilárdtüzelésű kályhák használata. Egy átla­gos német háztartásban egé­szen biztosan van egy ilyen berendezés, hogy a ház körül keletkezett száraz anyagot ab­ban égessék el, rásegítsenek a meglévő fűtési rendszerre. Ma már nem a szegénység jele a sparhelt, sokkal inkább az ész­szerű energiafelhasználásé. Hazánk legnagyobb fűtő- és főzőkészülék-gyártó cége, az SVT-Wamsler Rt. az utóbbi években jelentősen növelte exportját a szilárdtüzelésű be­rendezésekből, különösen a német, a francia és az osztrák piacon. Hazánkban is növel­hető lenne a piaci részesedés, ám a jelenlegi fosszilis energi­ahordozók árai miatt nincs igazi ösztönző erő. A gyár vezetői a gödöllői Ebben a kályhában már elégethető a biobrikett is agrártudományi egyetemmel közösen kidolgoztak egy programot, melyben a készü­lékgyártás és a tüzelőanyag­előállítás komplex egységet képez, nem utolsósorban kör­nyezetvédelmi megfontolás­ból. Gressai Sándor szerint ugyanis rendelkezésre állnak azok a brikettáló gépek, ame­lyek segítségével egy mező- gazdasági üzem is versenyké­pesen állíthat elő biotüzelőt. Evekkel ezelőtt kísérletek folytak energiaerdők telepíté­olaj üzemanyagként történő hasznosítására. Az eddigi pró­bálkozások azért haltak el, mert a szakemberek azt hitték, elég feltalálni az olcsó tüzelőt, a többit megoldja a piac. A minisztérium bekapcso­lása a programba azt sejteti, hogy hamarosan megjelenhet­nek az első tenderek, már csak azért is, mert az állam jelenleg 7 milliárd forintot költ a drága tüzelőolaj kiváltását célzó megoldások finanszírozá­sára. T. Németh László Élelmiszer, vegyi áru Salgótarján ÉVI ABC, Arany J. ú. 1. Tel.: 32/310-006. 5% SIPI-SUPI VEGYESKERESKEDÉS, Nyírfácska u. 1., 5 % Tel.: 32/317-926, Mindennap más élelmiszer, vegyi áru. 5 % DEMKÓ GYULÁNÉ, Ybl M„ ú. 104. Tel.: 06-30/433-548. 5 % Bátonyterenye FAVORIT FŰSZER, CSEMEGE, Irinyi ú. 4. 5 % Szurdokpüspöki ,,BOTOND-3 BT.,” Szabadság út 169. Mosóporok. 5 % Nagyoroszi STOP ÉLELMISZER, Petőfi ú. 4. Tel.: 35/374-317. 10 % Nógrádsipek OLÁH ZOLTÁNNÉ, Árpád út 2. Tel.: Varsány 36. Élelmiszer, vegyeskereskedés. 5 % Mátranovák GARAS ABC, Dózsa út 86. Tel.: 32/362-346 Élelmiszer, vegyeskereskedés 5 % Bércéi MOHÁCSINÉ ZSIGMOND PIROSKA, Kossuth tér Zöldség-gyümölcs. 5% Varsány ERZSI ABC, Petőfi ú. 19. Tel.: 06/60/344-115. Élelmiszer, vegyi áru 5% Ruházat Salgótarján ORIGÓ, Pécskő ú. 1.10 000 Ft feletti vásárlás esetén 5 % PRIMO, Rákóczi ú.13. Tel: 32/313-888,10 000 Ft feletti vásárlás esetén. 5 % TURKÁLÓ Gorkij kit. 21. Ruházat. 10 % KESZLER ÁRPADNÉ, Vásárcsarnok. Tel.: 32/317-051. Mini turkáló. 10% Balassagyarmat BABA PARADICSOM, Thököly ú. 3-5, Tel.: 35/314-544, 5 % Bátonyterenye PINGVIN TEAM, Ózdi ú. 3. Ruházat, játék, elektromos kisgépek, ajándéktárgy. 10 % Vendéglátás Salgótarján KARANCS SZÁLLODA, Fő tér 6. Tel.: 32/310-088, Fax: 32/314-994. Szállásár, étlap szerinti étkezés, 20 fő feletti rendezvények, minibár, terembérek. 20 % MEDVES HOTEL, Salgóbánya, Tel.: 32/311-966. Szállásár, étlap szerinti étkezés, 20 fő feletti rendezvények, terembérek, uszoda, szauna, tornaterem, teniszpálya, bérleti díjak. 20 % POLGÁR FERENC, Petőfi ú. 126. Italbolt. Tel.: 32/313-292. 10 % CZIKORA KISVENDÉGLŐ, Fő tér, Tel.: 32/311-384. 5 % HB SÖRÖZŐ ÉS ÉTTEREM, Mérleg ú. 5. Tel.: 32/317-222, _ 10% PIKOLÓ ÉTELBÁR, Hámán Kató-telep. Magyaros ételek, gyors kiszolgálás, szolid árak. 10% Balassagyarmat PIZZA GRAFITI, Kossuth ú. 1/a. Tel.: 06-30/407-534, 06-60/344-346 10 % TÜNDE PRESSZÓ, Rákóczi ú. 31., Tel.: 35/310-622, 5 % Pásztó HOLDFÉNY ESZPRESSZÓ, Fő út 29. 5 % Ipar, építőipar Salgótarján FORGÓ ERŐSÁRAMÚ CENTRUM, Rákóczi ú. 76. Tel.: 32/316-090. Villanyszerelési anyagok. 5% GENERAL BT., Kürtgyarmat út 21., Tel.: 06-30/538-343, Redőny, reluxa, szalagfüggöny, harmonikaajtó 10 % SALGÓTRANSZ KFT., Rákóczi ú. 13. Tel.: 32/411-622, 10% KESZTA TAPÉTABOLT, Ady E. ú. 1. Tapéta 5 % MERSZI FRANCIA ÁRUK BOLTJA, Arany J. út 15. padlószőnyeg, tapéta, PVC, ragasztók. 5 % Balassagyarmat TÓTH ANDRÁS, Szügyi u. 62. Tel.: 35/310-436. Aluradiátor. 5 % GLOBÁL COOP KFT., Rákóczi ú. 51. Tel.: 35/311-794. Barkácscikkek. 5 % Bátonyterenye KISPÁL RÓBERT, Irinyi ú. 4. Tel.: 32/353-619. Fuvarozás 10% Pásztó BLAGO KÉR. ÉS SZOLG. BT„ MESTER IPARCIKKBOLT, Kölcsey u. 12. Kéziszerszámok. 5% Nógrádmegyer IFJ. GÁSPÁR ÉS BEA KFT. Malom út 8/B. Tel.: 06-60/344-984., Magas- és mélyépítés, parkrendezés, lakberendezés, tervezés, kulcsrakész lakásátadás. 15 % Szolgáltatás Salgótarján SZÉPSÉG ÉS ELEGANCIA STÚDI 0, Medves krt 5. Tel.: 32/430-797. Kozmetika, pedikűr, szabóság. 5 % GERGELY TAMÁS, Fáy A. kit. 74. Tel.: 32/314-676. Kárpitozás 10 % BÁBEL LÁSZLÓ, Nyírfácska u.3„ Tel.: 32/440-054. Fotóriport 10 % ZENTRALE AUTOGLAS AUTÓÜVEGKER. ÉS BESZERELŐ KFT., Rákóczi u.103., Tel.: 32/310-995, Szél­védőbe gravírozás. Csere esetén a gravírozás ingyenes! 50 % ÉVA FODRÁSZAT, Gorkij krt. 21., Hajmosás. 5 % GLAS ÜVEGIPARI KERESKEDELMI BT., Rákóczi út 103., Tel/Fax: 32/310-17Í. Tűzoltókészülékek ellenőrzése, javítása, filmnyomás, tűzvédelmi eszközök, oktatási és egészségügyi intézmények, magánszemélyek részére. 10 % BOSCH SERVICE, Füleki ú.120., Tel.: 32/316-658. Motordiagnosztika, műszaki ellenőrzés, karosszéria­javítás, autóvillamosság, gumiszerelés, centírozás. 5 % NÓGRÁD SZESZÁM, Rákóczi ú. 36., Tel.: 32/310-295. Számítógépek szervizelése, számítógépes rendszerek fejlesz­tése, terjesztése, betanítása. Kiadványszerkesztés, keres­kedelmi tevékenység, oktatás, szakmai tanácsadás. 3 % SZOLÁRIUM, Gorkij krt 21., Bérletvásárlása esetén 10 alkalom helyett 11. 10 % KAKUK TOYOTA SZERVIZ, Tóstrand. Tel.: 32/311-922, 5 % TORJÁK JÓZSEF, Fáy A. krt. 90. Tel.: 32/315-459, Fuvarozás. 10% ZSEMLEMORZSÁK BT., Fő tér. Ifjúsági kártyaváltás. 20 % BALÁZSNÉ BUCSEK KATALIN, Vásárcsarnok. Műsoros kazetta, CD. 5% JÓZSA ÉVA, Eperjestelep, Katona ú. 14. Tel.: 32/317-075. Szőnyeg- és kárpittisztítás. 40% VARTIK GYULÁNÉ, Vásárcsarnok. Tel.: 32/316-574. Függönyáru. 5% TV-SZER BT. Videoton márkaszerviz Kassai sor 4. Tel.: 32/311-750, fax: 32/311-021. Thomson, Samsung, Sony, Hitachi, Grundig, Quelle garanciális, és bármilyen elektronikai termék fizetőjavítása. 10% Balassagyarmat SUBA KATALIN, Rákóczi ú. 29., Tel.: 35/311-177. Fotó, video. 10 % ÍRISZ VIRÁGBOLT, Szügyi út. 5% Dejtár Z. HORVÁTH REKLÁMSTÚDIÓ, Kossuth Ú.19., Tel.: 35/346-157. Reklámgrafika, számítógépes szerkesztés, szitanyomás. 6 % Bátonyterenye DUAL TRADE, Irinyi u. 4. Autógáz-beszerelés. 5-10 % VINCZE SÁNDOR, Bajcsy u. 11. Tel.: 32/353-113. Ingyenes halottbeszállítás. Pásztó FELNI BT., Mátraszőlősi u.l/a. Tel.: 32/360-745. Gumiszerelés, -javítás. 10 % PASTELL A KFT., Deák út 10. Festmények. 10% Magyarnándor VIDÓ PÉTER, Kossuth u. 30. Tel.: 35/372-379. Élelmiszer, virág. 5-10 % Drégelypalánk PÁLMAI ISTVÁN Fő u. 88. 35/367-163. Faiskolai áruda, gyümölcsfák, örökzöldek, rózsatövek, sziklakerti évelők. 10% Salgótarján VÁROSI SPORTCENTRUM, 5 % VÁROSI TANUSZODA, Pécskő u.3. Tel.: 32/311-660. 5 % SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA KLUB. Belépőjegy. 20 % Kiadó, nyomdaipar Salgótarján NÓGRÁD MEGYEI HÍRLAP, Erzsébet tér 6. Tel.: 32/416-455. Lakossági apróhirdetés. 20 % MÉDIAMIX KIADÓ, Május 1. u.72„ Tel.: 32/314-295. ’96.évi asztali és menedzsernaptárak, szórólapok. 10 % Pásztó FELNI BT. Mátraszőlősi út 1/A. Tel.: 32/360-745, Papír, írószer, nyomtatvány. 10 % Szécsény INDUSTRIA-SZÉCSÉNY NYOMDA, Ady E. ú. 10. Tel.. 32/370-083, Névkártyák, szórólapok, meghívók. 10 % Bútor Salgótarján NELLY BÚTORDISZKONT, Állomás út 4., Tel.: 32/311-588. Bútor, lakberendezés. 5 % Műszaki cikkek Salgótarján VILHIR B. BT., Losonci út 26. Ellenállások, kondenzátorok, koax kábelek, integrált áramkörök, modulok, védősisakok. 5 % Vizslás GÁZKÉSZÜLÉK ÉS SZERELVÉNY BOLT, Kossuth ú. 42. (Műv. Ház.) 5% Tel.: 420-151. Állattartás Salgótarján KUTYÁS CENTRUM, Arany J. u. 19/a /óvoda mellet. Kutya-, macska eledel és felszerelés. 5 % b h , z .

Next

/
Oldalképek
Tartalom