Nógrád Megyei Hírlap, 1996. március (7. évfolyam, 52-76. szám)
1996-03-23-24 / 70. szám
6. oldal Hagyomány 1996. március 23., szombat Szlovákságuk megőrzésének egyetlen színtere Sámsonháza aprócska nógrádi falu, néhány kilométerre a 21. sz. fő közlekedési úttól. Egyike azon megyebeli településeknek, ahol szlovák ajkúak az emberek. A kis falut a Cserhát lankás dombjai ölelik körül oltalmazóan, nem véletlen talán, hogy századokkal előbb ide települtek a lakói. A késő téli hidegben fázósan húzódnak össze a görbe utca házai, de a kopasz kertek alól már érezni a készülődő tavasz friss illatát. Hirtelen benépesül a kora esti utca. Férfiak, nők igyekeznek a falu közepén lévő kultúrházba, ahol fontos megbeszélést tartanak Petró Gyula polgármestertől hallom, hogy ők a hagyomány- őrző együttes tagjai. Nem próbára jöttek, hanem szót váltani az éves programról és néhány konkrét elképzelésről. Amíg a csoport tagjai megvitatják a megyei közművelődés szakembereivel a terveket és soron következő teendőket, Ba- zsóné Pálik Ilona, a hagyomány- őrző csoport tagja, aki egyben a Sámsonházáért Alapítvány egyik kurátora is, beszél a csoportról. A sámsonházi hagyományőrző együttes, a Koleszo régebben alakult, ámde nemrégiben újra lelket kellett lehelni beléje. Ezt a falu egyetlen nagy hagyományos ünnepének, az augusztusi sámsonházi fesztiválnak a tisztes megrendezése sürgette. Erre a fesztiválra ugyanis rendszerint számos együttes látogat a faluba, hogy megtisztelje a házigazdákat szereplésével. A vendégek előtt bizony nem lehet szégyent vallani a házigazdáknak, hiszen nekik is be kell mutatni a tudásukat. A frissítést végeredményben a Sámsonházáért Alapítvány létrehozása mozdította elő, hiszen elsősorban talán nem is az akarattal volt gond a faluban, hanem az anyagiakkal. Ekkor többen csatlakoztak az együtteshez, a ruhákat is sikerült felújítani. A szlovák népi hagyományok felelevenítését szolgáló asszonykórus és tánckar majdnem harminc résztvevőből áll. Az utóbbiban férfiak és nők szerepelnek a 15 éves fiataltól a 65 éves komákig. A hagyományőrzők a tanulók mellett igen vegyes foglalkozásúak, fodrász, gyógyszerész asszisztens, postás, polgármester, nyugdíjas. A lelkes csoport szlovák népi hagyományokat próbál feleleveníteni és ébren tartani. A Sám- sonházán lejegyzett régi népdalokat adják elő szlovák nyelven. Ezek a dalok Bukván Pálnak, az együttes vezetőjének, koreográfusának a kutatásaiból és gyűjtéséből valók. A lelkes fiatalember által összegyűjtött dalokat más szlovák településeken nem igazán ismerik. Azonban nemcsak a helyi anyagot vette számba, hanem a szlovákiai származás vidékén ismerős dalokat, dallamokat, táncokat is. A sámsonháziak viseletére az egyszerűség a jellemző. Ez abból ered talán, hogy ez a Nógrádba települt szlovák közösség mindig csak robotolt, szórakozásra kevés idejük jutott. Ebben a faluban sohasem hordtak a nők sok szoknyát, sohasem voltak agyonci- comázva a ruhák. Itt nem az volt a szokás, hogy a lány csak akkor mehetett férjhez, ha 13 szoknyája van. Ebben a faluban csak két szoknyát hordtak. Egy alsószoknyát, meg egy fölsőt. Az alsó volt a díszesebb. A szokásaik szerint az alsószoknyából minél több látszott ki, annál fiatalabb volt a lány, s minél kevesebb lógott ki, annál idősebb. A sámsonházi Jánykák bőrből készült bocskorban, hosszú slin- gelt szoknyában - ami egy ujjnyira lóghat ki a fölső selyemszoknya alól - táncolnak. A blúzuk hímzett, fodorral díszített. A fölötte lévő mellényke azonban dúsan hímzett. A hajuk be van fonva, és színes hímzett szalagokat fonnak bele. Az asszonyokon ingváll van, s a lányokéhoz hasonló selyem- és alsószoknya. Rajtuk is mellény van és régi színes kendő. Az asszonyoknak különböző színű a kendője. A fiúkon és férfiakon fehér rojtos gatya és hosszú ing van, amely rálóg a gatyára. Felül fekete hímzett mellényt és hímzett fekete gangát, kötényt viselnek. A népviselet pótlása kemény feladat a csoport számára. Kevesen hiszik el, de úgy igaz, hogy egy ancug ruha a bocskortól a kalárisig kétszázezer forint értékű. Több idős helybeli őrizgeti még a viseletét, és a világért sem válna meg tőle. A fiataloknak tehát le kell utánozni, és megvarratni. A férfiaké sem olcsó, hiszen csak egy pár bőrcsizma majd húszezer forint. A beszélgetés derekán megérkezik Bukran Pali is, aki tüstént szabadkozik ÿ. késésért, de előbb nem jöhetett, mert a teheneket a világért sem bízná másra. Neki és családjának ugyanis ezek a jószágok fontos megélhetési forrást jelentenek ezen a'nagyon szép, romantikus, de igen mostoha vidéken. Bukran Pál öt esztendeje foglalkozik a hagyományőrző csoporttal a faluban. Korábban Szegeden, az egyetemen foglalkozott a népi kultúrával. Erről az időszakról azonban azt mondja, hogy inkább csak tanulmányozta a dolgokat, mintegy készülve a későbbi, a mostani feladatokra. A sámsonházi hagyományőrző csoportnak két évtizedes gyökere van. Pali emlékszik rá, hogy akkor; még hatéves volt, amikor kapott egy kis szerepet, s ez számára nagy megtiszteltetést jelentett. Most viszont ő irányítja a csoportot. Azt hitte, hogy nehezebb lesz a dolog, de a tagok nagyon lelkesek, és hallgatnak rá. A jelenlegi csoport a mostani összetételben két éve működik. A hagyományőrzők repertoárjában elsősorban az eredendő szlovák kultúrájukkal összefüggő dalok, táncok szerepelnek, azokat a szokásokat, játékokat viszik színpadra, amelyeket szüleiktől, nagyszüleiktől láttak, hallottak, tanultak. Bukran Pali szerint minden szlovák ajkú településnek jellegében eltérnek a hagyományai, éppen ezért nem elegendő, ha a sámsonháziak csakis a maguk kultúráját ismerik. Éppen ezért arra törekszik, hogy más szlovák települések hagyományait is megismerjék. Amikor egy másik településre utaznak vendégszereplésre, gondja van rá, hogy az ottani kultúrkörnek megfelelő népdalt vagy táncot megtanulják és bemutassák. Ezáltal sokkal közelebb kerülhetnek egymáshoz. Ez azért fontos, hogy a gyerekeik is tudják, hogy kik voltak a nagyszülők, honnan származik a család. Noha a gyerekek már magyar ajkúak, minden dalt, szöveget lefordítanak számukra. A gyerekek számára a hagyományőrző csoport az egyetlen színtere szlovák mivoltuk őrzésének, mivel a faluban oly kevés a gyerek, hogy lehetetlen szlovák iskolát működtetni. A csoport tagjai évente egyszer, augusztusban kötelezően fellépnek a falujukban, de bármilyen más rendezvényen is szívesen szerepelnek. A rárósi napok rendezvényein nem vesznek részt, a bánki rendezvény pedig ütközik a sajátjukéval. Többször jártak már más szlovák ajkú településeken, vendégeskedtek műsorukkal Szlovákiában, legutóbb pedig a fővárosi szlovák farsangi bálon mutatkoztak be sikerrel. A sámsonházi csoportnak az idén már két fellépése volt, s tizenhattal még számolniuk lehet. Ahhoz, hogy elmenjenek, a csoport nagyobb részének egyetértése kell, és természetesen az anyagiak. Hiszen maga az utazás felér egy vagyonnal. Igaz, az önkormányzat és az alapítvány nyújt némi támogatást, meg pályázaton is próbálkoznak nyerni anyagiakat, de főnyereménynek vennének egy-két kultúraszerető szponzort is. A beszélgetésünk befejezésére a hideg klubhelyiségben ülő lelkes kis csoport tagjai végül megegyeznek -a teendőkben, kezdődhetnek tehát a műsorpróbák az újabb kihívásokra. Pádár András 1996. március 23., szombat _____________Képzőművészet_____________________________________3. oidai H a feltámadna, egyetlen ember sem ismerné föl Erdei Sándor Petőfi Sándorról készített bronzportréját március 15-én avatták Héhalomban. A faluban és határában lévő feszületeken kívül ez Héhalom első köztéri alkotása. Az 1942-ben Salgótarjánban született, s jelenleg is itt élő művész az Iparművészeti Főiskola üveg szakát végezte el 1975-ben. Évtizedeken át üvegtervező iparművészként dolgozott. Tíz éve megszakadt üveges múltjáról azonban nem szívesen beszél, szobrászként tevékenykedik. Utoljára 1993-ban rajzaiból rendeztek kiállítást a salgótarjáni Madách gimnáziumban. Azt megelőzően 10-15 éve voltak egyéni üvegkiállításai Nógrád megyében. Azóta csak Tihanyban, Ajkán, Veszprémben rendeztek üveges tárlatokat műveiből.- Miért szakított az üvegtervezéssel?-Visszatekintve a 31 évre, úgy érzem, hiábavaló volt, elpazaroltam az életemet semmiért. Gyárban dolgoztam, elképzeléseimet nem tudtam megvalósítani. Nem tűrték a gondolkodást, márpedig egy üvegtervezőnek gondolkodnia kell. Aztán 1986-ban otthagytam a gyárat, gyakorlatilag a tervezőmunkát is. Inkább szobrász- Az üveggel is szakított?- Az üvegtervezéssel szakítottam, az üveggel nem. Saját műhelyen van, ahol olvasztással, ro- gyasztással foglalkozom, üvegplasztikákat készítek mind a mai napig. A plasztika és a szobrászat majdnem ugyanaz. Üvegből is szobrokat csinálok, csakúgy, mint kőből, bronzból, fából. Inkább szobrásznak tartom magamat. Az utóbbi években ebből éltem meg, úgy, ahogy. Most éppen sehogy.- Akadtak megbízások?- A salgótarjáni városháza fogadóterébe készítettem 1987- ben üvegplasztikát. Tarra készült 1994-ben egy Kodály-portrém, bronzból, ezt május 1-jén avatják. Tavaly kaptam megbízást Petőfiszobor elkészítésére Héhal ómnak, avatására március 15én került sor. Közben, 1992-ben rendezték meg Budapesten a szervátültetettek világbajnokságát, amelynek bronzérmeit csináltam, sportáganként, összesen hatszázat. Ezen kívül minden résztvevő kapott üveg ajándék- tárgyat. Ezeket is én készítettem. Most dolgozom a salgótarjáni Balassi Bálint Könyvtárba kerülő Bóna Kovács Károly-emlékmű tervezésén. Ez mészkőportré lesz, ami egy üvegposztamensen, színes üvegtáblák előtt áll majd, ha lesz rá pénz. Kodály és Petőfi- Gondolom, Petőfit könnyű volt megmintázni.- Nagyon nehéz volt.- Miért?-Mert mindenki, és azonnal fölismeri. Tehát olyan képet kellett mintázni, ami az emberekben él. A lektorátus és a polgármester azt javasolta, hogy az ismert Pe- tőfi-dagerrotípiát vegyem alapul, hiszen ez az egyetlen „hiteles” ábrázolás a költőről. Azért használom az idézőjelet, mert aki tudja, hogyan készül a dagerrotí- pia, az tudja, hogy megmerevített, legalább fél órát át merevségbe kényszerített ember látszik a képen. Ez tehát csak részben hiteles ábrázolás. A dagerrotípia nem hasonlít Petőfire, valójában torz grafikai kép. Mindenkihez hasonlít, csak nem Petőfire. Tehát olyan körplasztikát kellet csinálni, ami megállja a helyét a dagerro- típiával összehasonlítva, de profilból is. A szobrász ezt nyilván úgy éri el, hogy annyit torzít, ameny- nyit csak lehet, de azt a képzetet tudja kelteni, hogy Petőfit ábrázolja. Erdei Sándor: Petőfi (bronz) Az a véleményem, ha a költő feltámadna, egyetlen egy ember sem ismémé fel. A kép, ami kialakult róla, egészen más, mint amilyen a valóságban volt. Számunkra nagy költő, történelmi szerepe miatt pedig hős. Ez a nagyság él bennünk, joggal.-Szobrának készítése közben miben fogalmazta meg a maga számára a költő lényegét?- Petőfi lényege abban van, hogy nincs, nem létezik. A sors úgy eltüntette, hogy soha senki sem találja meg. Csak mint kép és képzet él, nem mint valóságos ember. Nem is lenne jó, ha emberré válna. A költő időszerűsége- Időszerü-e ma Petőfi??-Nagyon szeretem a verseit. Néha nyers és durva volt, de volt valami célja ezen a világon. Konkrétan ma nincs időszerűsége. Az a polgári forradalom, amit végül is nem tudtak végigcsinálni, soha nem zajlott le Magyarországon, és ma már nincs is rá szükség. Maga a polgári forradalom vesztette el az időszerűségét. Ma - minden ellenkező híresztelés ellenére - nincs szükség polgárságra. Az informatika uralja el a világot, ami egy szűk elit érdekeit szolgálja, s feleslegessé teszi a valóságos tudást. Nem kell tudni, csak használni kell az adatokat. Azokat pedig egy szűk gazdasági, pénzügyi, politikai uralmi csoport állítja elő, hovatovább az egész világon, a maga csoportérdekeit szolgálva. Ez igénytelenséget szül önmagunkkal, másokkal, környezetünkkel szemben. Ha úgyis megtalálható minden az adatbázisban, akkor soha nem tudjuk meg, mi a szép, mi a csúnya, mi az élmény? Nem is lesz élményigény. S ha nincsenek az embernek élményei, elveszíti a kapcsolatát mindenkivel, még önmagával is. S mire esetleg rájönne, hogy semmit sem élt át, késő lesz. Ez a jövő útja. Szerintem nem járható. Viszont kényszerpálya. -mér Erdei Sándor: Kodály Zoltán Sámsonháza hagyományőrzői vagyont érő viseletűkben
