Nógrád Megyei Hírlap, 1996. március (7. évfolyam, 52-76. szám)
1996-03-22 / 69. szám
1996. március 22., péntek SZECSENY Megyei Korkép Nógrád Megyei Hírlap Ádám Tamás jegyzete Nagyapám is tévedett A Tagyapám hosszú estéken 1V üldögélt a masinának nevezett tűzhely mellett. Időnként a zsebébe nyúlt és elővett egy csomag cigarettadohányt, melléje papírt. Utánozhatat- lanul csavarta a cigarettákat. Időnként a körmére égett a füstrudacska. Néha dobott a tűzre tüsköt, gallyat, hasított akácot. Hallani lehetett, ahogy megadja magát a lángoknak a száraz fa. Nem sok szó hangzott el, csak ha nagyon muszáj volt, akkor szólt az öreg. Eleinte azt hittük, semmitől nem jön ki a sodrából. Szaladgálhattunk, vihorászhattunk, ő csak egyre csavarta a cigarettáit és táplálta a tüzet. Mi mégis rájöttünk felbosszantásának módszerére. Történt egyszer, hogy elejtettünk néhány mondatot. Véletlenül. Az egymás mellé rakott szavakból kiderült, vagyis nem derült ki semmi. Nem tudtuk eldönteni, mit akarunk játszani. Mindannyian azt feleltük arra a kérdésre, hogy mit akarunk játszani: mindegy. Se igen, se nem. Tartózkodtunk az állásfoglalástól. Erre aztán felfigyelt az öreg. Ránk is mordult: belőletek sem lesz ember, ha nem tudjátok mit akartok. Később, amikor az öreget magával ragadta a kaszás, gyakran eszünkbe jutott intelme. Soha többé nem volt mindegy. Az embernek végül is döntenie kell. Vagy így vagy úgy, de állást kell foglalnia. A gyarmati városatyák nem ismerhették nagyapát. Akkor talán ők is jobban megfontolnák tanácsait. Legutóbb, a testületi ülésen számtalan módosító javaslatot terjesztett elő néhány képviselő. Pontonként szavaztak a városatyák. Tizenhatan voltak jelen, s igen sokszor tíz tartózkodott közülük. Nehezen érthető és nehezen védhető meg ez az álláspont. Mégiscsak kellene, hogy legyen véleményük derék szavazóinknak. r\e lehet, tévedek. Az öreg IS is tévedett, amikor azt mondta: az ember nem kerülheti meg a lényeget. Van, hogy le kell tenni a voksot. Mondom, az öreg nagyot tévedett. Pécsett szerepelnek a gyarmati gimnazisták Tragédia francia nyelven * BATONYTERENYE Kiállítás a könyvtárban - Balogh Erzsébet festőművész (jobbról) alkotásaiból nyűt tegnap kiállítás a salgótarjáni Balassi Bálint Megyei Könyvtárban. A tárlatot Bihary Lajos, a Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet igazgatója (jobbról a második) nyitotta meg. fotó: gyurián Buktatnak vagy megbuknak? - Szécsényi taggyűlés a jövő feladatairól Kisgazdák hatalmas tervei Összhangban a párt célkitűzéseivel, a szécsényi kisgazdák is aláírásgyűjtésbe kezdtek. Céljuk az előrehozott választások kierőszakolása, nem titkolt vágyuk a kormány megbuktatása. Legutóbb taggyűlésen vitatták meg a legsürgetőbb feladatokat. Tizenöt gyarmati balassis gimnazista a hét végén felkerekedik, s Pécsre utazik, ahol egy színjátszó fesztiválon francia nyelven adnak elő részletet Madách művéből, Az ember tragédiájából. Néhány hónappal ezelőtt érdekes ötletet vetett fel tanítványainak dr. Fábri Miklós, a Balassi Bálint Gimnázium tanára, aki „civilben” a Magyar-Francia Baráti Társaság vezetője: Tizenhat év hűséges, bár az utóbbi időkben akadozó szolgálat után nyugállományba helyezték a Balassagyarmati Határőr Igazgatóság távbeszélő központját. Másfél évtizeddel ezelőtt korszerűnek számított az a berendezés, amely biztosította az Ipoly-parti határőrség telefon- beszélgetéseit. Az idő múlásával és a technika fejlődésével azonban egyre nehezebbé vált a kapcsolatteremtés. Gyakoriak voltak a félrekapcsolások, rendszeresen megszakadtak a beszélgetések. A határőrség anyagi lehetőségei sokáig megálljt parancsoltak a sürgető leRobespierre nyelvén adjanak elő színdarabot, mégpedig Madách Imre Az ember tragédiája című művéből választott részletet. A műsort a balassis iskolanapon be is mutatták a diáktársak előtt. A „nagy dobásra” most, a hét végén készülnek. Pécsett rendezik az országos francia nyelvű színjátszó fesztivált, melyre huszonöt perces előadásukkal a gyarmati harmadik „bések” is beneveztek. cserélésnek. A régi központot nem lehetett fejleszteni, ezért új berendezést bérelt az igazgatóság. Az új központ a későbbiekben akár különleges szolgáltatások, például videotelefon igénybevételére is alkalmas. Az új - MD 110-es - központ lehetővé teszi, hogy a munkatársak ne kapcsolásra várakozással és a vonal minősége miatti idegeskedéssel, hanem érdemi munkával töltsék idejüket. A központ átadásán a nemzeti színű szalagot az országos parancsnokságról Nagy László mérnök-ezredes, informatikai főosztályvezető vágta át. A napokban lezajlott taggyűlésen részt vett Betz József, az FKgP megyei elnöke is, aki a párt előtti politikai feladatokról és saját ellenzéki munkájáról adott tájékoztatást. Pohánka Sándor, a párt szécsényi elnöke pedig a megyei küldöttgyűlésen tapasztaltakat osztotta meg kisgazda társaival. Szóvá tett visz- szaéléseket, bírálta a kárpótlás lassúságát, a termelési, értéke1996-ban, József Attila 91. születésnapjának köszöntéséhez ünnepi keretet kínálnak a honfoglalás 1100. évfordulójának eszméi, programjai. Ebben az évben - immár ötödik alkalommal — a hazafi- ság és európaiság gondolati egysége jegyében hirdetik meg az MSZP és a BIT-NODISZ (Folytatás az 1. oldalról) munkálataihoz, 5000 forintot juttatott a Szent Imre tér lánckorlátjának kiépítéséhez. Deák Kálmán a 7-es körzetben 100 000 forinttal támogatta a Nagymező úti járdaépítést. Sisák Imre a 8-as körzet lakosságát képviseli. A tari útszakaszra ' átereszvásárlásához 16 000, a Május 1. úti vízelvesítési bizonytalanságot...- Mi a város politikai életében szeretnénk meghatározó erő lenni - szólt a tervekről a párt városi elnöke. - Ehhez viszont a taglétszámot kell növelni, ma 35 tagunk van és nagyon magas az átlagéletkor. A kisgazda eszmeiség jelen van a városban és a képviselő-testületben is. Pohánka Sándor közvetlen Nógrád megyei szervezetei a vers- és prózamondóversenyt. Azoknak a fiataloknak a jelentkezését várják, akik József Attila vagy a kortárs magyar költők, írók verseinek, kisprózáinak bemutatásával hozzájárulhatnak az ünnep és az emlékezés méltóságához. A rendezvényt Salgótarjánzetési árok építéséhez 63 700 Ft-ot biztosított. Sánta Kálmánné a 9-es körzet (Hasznos) lakóinak egyetértésével a rendelkezésre álló 100 000 forintot a sportpályához vezető út építésére költötte. Gubola Károly a 10-es választókörzet (Mátrakeresztes) képviselőjének támogatási listája gazdag: a 2-es számú óvopolitikai célként az idő előtti választások kierőszakolását említette.- Mire készülünk még ez évben? Már gyűjtjük az aláírásokat a kormányzó pártok és a kormány megbuktatására. Május elsején hagyományosan ünnepiünk, augusztusban a szentkúti nagybúcsúra megyünk, ősszel a betakarítások után lakossági fórumot szervezünk ... Szükség lenne egy városi pártirodára is, remélem, létrehozásában segítségünkre lesz Szécsény város vezetése is. Rácz András ban, április 12-én (pénteken), a költészet napján tartják. Jelentkezni lehet: személyesen, írásban vagy telefonon a BIT-NO- DISZ megyei irodájában, Pálinkás Bojánánál, 3100 Salgótarján, Kossuth u. 8., Tel.: 32/310-069. A jelentkezőket levélben tájékoztatják a verseny technikai részleteiről. dát 20 000 forinttal, a mátrake- resztesi sportklubot 25 000 forinttal támogatta. A Dózsa György Általános Iskolának 15 000 forintot juttatott. A mát- rakeresztesi ravatalozó világításának kialakítását 31 500 forinttal támogatta. A mátrake- resztesi óvodának és iskolának szivattyúvásárlásra 8 500 Ft-ot juttatott. RÉTSÁG 3-0,dal Hírek Döntőben Salgótarján - Az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny Budapesten tartott elődöntőjén elért eredményeik alapján Gordos Norbert, Angyal Zoltán, Pádár Tamás, Végh Péter és Kovács Zoltán, a Stromfeld Aurél Műszaki Középiskola diákjai biztos résztvevői az április 10-12-ei salgótarjáni döntőnek. Húsvét előtt Bátonyterenye - A közelgő húsvéti ünnepekhez fűződő népszokásokat elevenítik fel legközelebbi - az Ady Endre Művelődési Központban - március 23-án 9 órakor kezdődő foglalkozásukon a játszóház résztvevői. A programot Ráduly Krisztina vezeti. Jehova tanúinak Salgótarján - Manapság komoly veszély fenyegeti a családokat. Ezért a gyülekezet előadássorozatának legközelebbi programja „Biztosíts jó kezdetet a házasságoknak!” címet viseli. Az előadást március 24-én, vasárnap 10 órakor tartják a Rákóczi u. 13. sz. alatti épület III. emeletén. Csak szlovákul Erdőkürt - Heti három órában, tanulócsoportonként 34 alsós és felsős általános iskolás tanulja a szlovák nyelvet és az irodalmat. A gyerekek ezeken az órákon kizárólag szlovákul be-1 szélnek, felelnek, társaádg- í nak, kérdeznek. Versek kedvelői Salgótarján - Mécs László költő és a salgótarjáni Verticil József estjét rendezi meg március 25-én, 17 órától a salgótarjáni Múzeumbaráti Kör. Közreműködnek színjátszó-versmondók és a költő verseinek kedvelői. Áramszünet Az Émász Rt. közlése szerint az alábbi időpontban és helyeken tartanak áramszünetet: Március 25-én és 26- án: Baglyasalja területén lesz részleges áramszünet, 27-én Salgótarjánban az Eperjes telepen, 28-án és 29-én Forgáchon. A kikapcsolások 8 és 15 óra között szakaszosan történnek. Lecserélték az elavult telefonközpontot Gyarmaton Halló, itt a határőrség ! József Attilára emlékeznek a hazafiság és az európaiság jegyében Költészet napi versszemle Mire költötték képviselői alapjukat a pásztói városatyák? Tele az ötös körzet tárcája Tanácsköztársaság 77. évfordulóján Kazinczi János, a Munkáspárt megyei frakció-vezetője, mondott beszédet tegnap, a párt salgótarjáni szervezete által rendezett megemlékező koszorúzáson, Salgótarján főterén. FOTÓ: GY. T. KÍVÁNCSISKODÓ -ELÓVONAL Mihalik Júlia rovata - Telefon: 32-416-455 / Érzékeny pont a túlóradíj - Titkok nélkül, ingyen Rovatunk naponta várja kedves olvasóink közérdekű vagy egyéni gondokkal kapcsolatos kíváncsiskodó kérdéseit, észrevételeit. A 416—455-ös telefonon naponta, 10-től 13 óráig kereshetik szerkesztőségünket, de személyesen és levélben is fordulhatnak hozzánk. Túlóra Pálfalván A vezetői pótlékkal rendelkező iskolaigazgató és helyettese vállalhatnak-e helyettesítést akkor, ha más beosztott nevelő is el tudná látni ezt a feladatot. Pálfalvai kérdezőnk úgy tudja, csak indokolt esetben fizethető ki a túlóra azoknak, akik pótlékot kapnak. - A felvetett probléma etikai síkról közelíthető meg, mert általános szabályozása nincs. Mondhatnánk, ahány iskola, annyiféle az eljárás, szerencsére azonban akadnak olyan vezetők és helyettesek, akik az íratlan szabályokat is betartják. Közgyógyellátás Tarjánkul Az utóbbi időben egyre többen kerülnek olyan helyzetbe, hogy nem tudják kiváltani gyógyszereiket, ugyanakkor arról is sokat hallunk, hogy az önkormányzatok támogatást adnak a rászorultaknak, illetve a köz- gyógyellátási igazolványokkal lehetővé teszik, az ingyenes beszerzést - írja salgótarjáni olvasónk, aki úgy véli, a helyi önBolhából elefánt Kerekes István (Bátonyterenye) a Torgyán-jelenségről: a kisgazdavezér amióta feltűnt, színjátékaival időről- időre megpróbálja magára vonni a figyelmet. S addig produkálja ezt, amíg közönsége lesz, s bolhából elefántot csinálnak azok, akik szóra méltatják kirohanásait. kormányzat titokban tartja az ezzel kapcsolatos döntéseit. Levélírónk állítását a következők cáfolják: a törvény szerint bizonyos betegségekben szenvedők alanyi jogon jutnak az igazolványhoz. Mások kérhetik, a kérvényeket a gyógyszerszükséglet, jövedelmi viszonyok, egyebek alapján bírálják el. Fellebbezésekről első fokon a közgyűlés (mely nyilvános) határoz. A hozzájutás feltételeiről a szociális és egészségügyi osztályon - ügy- félfogadási időben - készséggel tájékoztatják az érdeklődőt.