Nógrád Megyei Hírlap, 1996. március (7. évfolyam, 52-76. szám)
1996-03-18 / 65. szám
Frissítő „zuhany” Hollókőre Hollókő, a világörökségek listáján szereplő falu legnagyobb gondja, hogy a látogatók csak néhány órát töltenek itt. Mit tehetnek a helyzet javítására? 3. oldal Fizetni kell a kényelemért Nemcsak a háztartások, hanem az ipari felhasználók is visszaszorítják a földgázfogyasztást, hiszen 25 százalékkal emelkedett az ára. Hogyan takarékoskodhatunk mégis? 4. oldal Olvasók fóruma - Ki a legrégebbi? Kik a legrégebbi olvasóink? Erre kerestük a választ, s lapunk immár fél évszázados története során bizony többen is magukénak érzik e kitüntető címet. 7. oldal NOGRAD MEGYEI Rendelje meg lapunkat, csak poy telefon* BALASSAGYARMAT, BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ, RÉTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNY VÁROSOK ÉS KÖRNYÉKÜK NAPILAPJA I üM 32/416-455 1996. MÁRCIUS 18., HÉTFŐ VII. ÉVFOLYAM, 65. SZÁM ARA: 24,50 FORINT ■H Újra sportmelléklet lapunkban Beindult a fociszezon Mint már korábban beharangoztuk: a tavaszi fociszezon kezdetével újraindítjuk Olvasóink által kedvelt sportmellékletünket, a Sporttükröt, amelynek idei első számában beszámolunk többek között az SBTC sikertelen rajtjáról, a kosarasok csepeli vereségéről és NB III-as labdarúgócsapataink bravúros pontszerzéseiről. Az aktuális tudósítások mellett olvashatnak egy exkluzív interjút Gasparin Jánossal, a Viktória Vívóegylet volt vezetőjével, edzőjével, aki immár egy éve az Egyesült Államokban él és dolgozik. Mellékletünkből - természetesen — nem hiányozhatnak a nemzetközi hírek sem, de a totóeredményekkel is szolgálunk. Éjszakai lövöldözés egy pesti diszkó előtt Pisztollyal vettek elégtételt Őrizetbe vett a rendőrség két személyt, akik összefüggésbe hozhatók a népligeti Jurta Színházban működő E-klub diszkónál szombat éjjel történt lövöldözéssel és gyilkossággal - közölte Garamvölgyi László, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője tegnap. Szombaton éjfél előtt egy baseball-ütőkkel felfegyverkezett társaság vonult a szórakozóhelyhez elégtételt venni a klub három alkalmazottján. Az incidens során egy személy a helyszínen meghalt; egy súlyosan, egy könnyebben megsérült. Gramvölgyi László elmondta: a szemtanúk elmondása szerint a társaság azért akart revánsot venni, mert a diszkó személyzete napokkal korábban kidobta őket a szórakozóhelyről. A támadó társaság tagjai közül egyik a dulakodás közben fegyvert rántott. A 9 milliméteres kaliberű pisztoly kioltotta a diszkó alkalmazottjának, egy 28 éves dorogi fiatalembernek az életét. Gyógyulnak a sziráki gázkazánhiba áldozatai Kritikus állapotban a családfő Néhány hete nemcsak a megyét, hanem az országot is megrázta a hír: Szirá- kon a gázkazán hibája miatt egy egész család kórházba került. A sérültek közül már csak Tari Gyula állapota kritikus - tudtuk meg a hírt a salgótarjáni kórház intenzív osztályának ügyeletes orvosától. Tari Gyuláné és G. Marianna visz- szanyerte öntudatát s már nincs szükség arra, hogy lélegeztető gépen tartsák őket. Ez viszont nem mondható, el a családfő esetében, akinek továbbra is kritikus az állapota. Kinek kedvezett a szerencse all. játékhéten? Lottószámok Az ötöslottó nyerőszámai a A jokerszám: 187 529. Szerencsejáték Rt. tájékozta- A hatoslottón a következő tása szerint all. játékhéten az nyerőszámokat húzták ki: alábbiak: 4; 5; 6; 8; 17; 23 18; 19; 61; 68; 72. A pótszám a 20-as. Március idusán, Petőfi Sándor és Kossuth Lajos nyomdokain - Megemlékezések megyeszerte Történelmi esélyeink: akárcsak 1848-ban? Salgótarjánban, a Múzeum téri emlékműnél tartották a március 15-ei megemlékezést. Puszta Béla, a megyei jogú város polgármestere mondott ünnepi beszédet. Felidézve a másfél évszázaddal ezelőtti történelmi eseményeket, arról beszélt, hogy a történelem ismerete elsősorban arra való, hogy feltárulkozzon előttünk mindaz, amit elődeink munkájából felhasználhatunk. Torz az a politika, amelyik a történelmi ismeretet csupán arra használja, hogy a jelen tanácstalanságában, cselekvés- képtelenségében elődeire mutogasson. Nem hamis történelmi párhuzam azt mondani, hogy a 148 évvel ezelőtti helyzethez hasonlóan most ismét lehetőség és feladat, hogy felzárkózzunk Európa élvonalához. Az igaz, hogy akkor március 15-ét október 6-a követte. Ma ez a veszély nem fenyeget, de a békétlenség, a széthúzás, és az, hogy több a szó, mint a tett, nehéz helyzetet teremt. Kossuth szavait idézve: „Csak azt mondom, annyi energiát a kivitelben, mint amennyi haza- fiúságot tapasztaltam a megajánlásban. Magyarországot a poklok kapui sem fogják meg- dönteni.” Ezek máig ható gondolatok! Szoboravatással ünnepelték március idusát Héhalomban. Nógrádban is mindenfelé megemlékeztek 1848. március 15-e évfordulójáról. Felvételeink Salgótarjánban, Somoskőújfalun, Héhalomban és Érsekvadkerten készültek. foto: gy. t. - r. t. Erdős István, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat ügyvezető igazgatója avatta fel Erdei Sándor szobrászművész Pe- tőfi-mellszobrát a polgármesteri hivatal előtt. A szónok ünnepi beszédében a magyarság 1100 éves történetének tükrében vizsgálta az 1848-as és az 1956-os eseményeket, mint a magyar polgárosodás útján történő két hatalmas lépést a nyugati civilizáció felé. v Balassagyarmaton, az Ipoly Szálló elől indult az ünneplők népes csapata. A Palóc Ligetben, a Petőfi-szobomál folytatódott a megemlékezés. Csábi István elszavalta a Nemzeti dalt, majd Tőzsér Zsolt méltatta az ünnep jelentőségét. Az alpolgármester elmondta, hogy ez a kis ország példát mutatott az egész világnak. Meg kell becsülni az örökséget, a kivívott szabadságot. Délután a Mikszáth Kálmán Művelődési Központban folytatódott a megemlékezés. A Szent-Gjter- gyi Albert Gimnázium és Szakközépiskola diákjai irodalmi összeállításukat, a balassagyarmati Pódium Színház a János vitéz című daljáték részleteit adták elő. Érsekvadkerten Torgyán József, az FKgP elnöke mondta az ünnepi beszédet. (Interjúnk a 3. oldalon) Nem foglalkozott a balassagyarmati bíróság az ajándékozási szerződéssel Tulajdonrészre áhítoztak a rádiósok - nem Hat évvel ezelőtt megszűnt a Magyar Honvédelmi Szövetség, vagy ahogyan közismert volt: MHSZ. Balassagyarmati székházának sorsa azonban még mindig nem rendeződött. Tavaly kezdődött a városi bíróságon annak a polgári pernek a tárgyalása, amelyben a Nyugat-nógrádi Rádiósok Egyesülete szeretné végre elérni, hogy a székházban megkapja az őt megillető tulajdonrészt, illetve, hogy a bíróság semmisítse meg a földhivatalnál bejegyzett tulajdonosok és a Közlekedésért Alapítvány között létrejött ajándékozási szerződést. Az első tárgyalás nagyon rövid ideig tartott: a rádiós egyesület által megnevezett alperesek közül mindössze négy képviselőjük jött el. A többi idézést „címzett ismeretlen” jelzéssel visszahozta a posta, jóllehet a címeket a földhivatali nyilvántartásból gyűjtötték ki. A tulajdonosként feltüntetett klubok vezetői a legutóbbi tárgyaláson többségükben meg is jehiába lentek. Valamennyien elismerték a rádiósok tulajdoni igényét. Ennek megfelelően a bíróság első fokon arányosan tulajdonhoz juttatta az amatőr rádiósokat, de az ajándékozási szerződéssel nem foglalkozott, miután a felperes egyesület a szerződés megszületésekor „birtokon kívül volt még”. IMagy-Hritannla a dunblane-i iskolásokat siratja - II. Erzsébet királynő is ellátogatott tegnap a skóciai kisvárosba, ahol szerdán 16 gyereket mészárolt le egy őrült. Az áldozatok emlékére játékok és virágok ezrei sorakoznak a tett színhelyén. fotó: feb/reuter Csirkéket ölt a vörös kakas Elszabadult a pokol szombaton hajnalban Balassagyarmaton, a bajtnerka- pusztai csirketelepen. A tűzoltók egy 550 négyzet- méteres, lángokban álló istállót, 12 ezer elpusztult naposcsibét, egy elégett fűtőberendezést és pár zsák tápot találtak a helyszínen. Az épület egyötöde égett, de végül sikerült megfékezni a lángokat. A becsült kár másfél millió, a megmentett érték tízmillió forint. A tűz okát a rendőrség és a tűzoltóság közösen vizsgálja. Salgótarjánban, a Kassai sori totózó előtt egy Mazda kisteherautó és három műanyag kuka égett porig. Hogy az autóról terjedt át a tűz a kukákra, vagy inkább fordítva, az még rejtély. A kár viszont ismert: másfél millió forint. Salgótarjánba látogat a frekvenciagyógyász Telefonvonalban (is) a csoda Gyurcsok József azon kevesek egyike, aki nem ígér felelőtlenül, ugyanakkor beváltott ígéretei után nem veri a mellét. Legutóbb Texasba hívták gyógyítani a sokak által csak Mesternek hívott frekvenciagyógyászt. Közel egy éve találkoztam először Gyurcsokkal Börzsönyligeten.- Mi változott ’95 óta?- Százszor rosszabb a helyzet azóta, és sajnos még tovább romlik. Az embereknek egyre kevesebb pénz jut, s ennek „megfelelően” egyre jobban romlik népünk egészségi állapota. Az egészségügy mai helyzete katasztrofális.-Mi foglalkoztatja leginkább a saját területén?-Tulajdonképpen a társadalmi helyzet által okozott megbetegedések. A daganatos megbetegedések, a rengeteg stressz, a depressziós problémák, és egy olyan terület, amely egyre nagyobb méreteket ölt, a gyerekek rákos megbetegedése.- Hogyan ítéli meg a természetgyógyászok és a frekvenciagyógyászok kapcsolatát?- Élesek a különbségek. Nemrégiben például megjelent egy cikk, hogy valahol egy maffia működik a természetgyógyászkörökben. Ez a kör - tíz-tizenöt ember - ki akarja sajátítani a természet- gyógyászatot, nem engedve beleszólást másoknak. (Folytatás a 2. oldalon)