Nógrád Megyei Hírlap, 1996. január (7. évfolyam, 1-26. szám)
1996-01-13-14 / 11. szám
1996. január 13., szombat Interjú 7. oldal „Van olyan csapat, amelyikben nem szívesen játszom, és van olyan csapat, amelyik engem nem lát szívesen” Becsapni a közönséget ? Azt nem lehet ! Hofi. Csak így emlegetik, hiszen az ország legismertebb emberei közé tartozik. Ha a politikusokat, a közélet szereplőit időről időre rangsorba állító népszerűségi listákra felvennék, biztosan előkelő helyre sorolnák őt a közvélemény-kutatók.- Nem is szeretem, ha művész úrnak szólítanak. Sőt, az emberek többsége tegez. Előfordult már, hogy egy szemetesautóról köszöntek rám az utcán: „Szevasz, Géza!” És ez nekem nagyon jólesett, hiszen szeretet sugárzott a hangból - meséli Hofi Géza, a budapesti Madách Kamara Színház egyik öltözőjében, ahová 1983 óta a társulat tagjaként már szinte hazajár. Egyelőre még nem fellépésre készül, hiszen a betegsége miatt hosszabb kényszerpihenőre fogták az orvosok. A jegyszedőnéniktől a színészekig mindenki örül, hogy látja. Várják már, hogy visszatérjen a színpadra. Ezeregy este-Ön mit vár ’96-tól?-Remélem jobb lesz, mint az előző! Almomban ne jöjjön elő, olyan szörnyű évem volt. A sok betegség, a műtétek ... De most már, remélem sikerült végre ötről hatra jutni, ahogy a naptár is '95-ről ’96-ra váltott. Bízom abban, hogy rövid időn belül újra színpadra léphetek. Mert itt az elmúlt évben szerencsére történtek velem jó dolgok is.- Nagy sikerekben volt részem. A jubileumi, ezredik előadás alkalmából óriási ünnepséget rendeztek a színpadon, hiszen 1983 óta ötszázadszor ment a „Hofélia” és ugyancsak ötszázszor az „Élelem bére” című előadás. Kerényi Imre, a színház igazgatója rendkívül szellemesen kiszámolta, hogy összesen hány néző fordult meg a nézőtéren, mennyi időt töltöttem a színpadon, hány órán és hány percen át fogadtuk a tapsokat. Ez így összeadva megdöbbentő számokat eredményezett. Persze mindez nem csupán a színháznak és nekem jelentett kellemes pillanatokat.-Az igazgatónk azt is kiszámolta, hogy az ezer előadás mennyi bevételt hozhatott a BKV-nak, a taxisoknak és a színházi büfének. Természetesen ezt a sikerszériát - amit remélem hamarosan az ezeregyedik előadással folytathatunk - nem egyedül értem el.- Bár a színpadon csak én látszom, de a díszletezőktől a zenekaron, a hangosítókon, a világosítókon és a jegyszedőnéniken keresztül az öltöztetőig közösen, csapatmunkában dolgozunk.- Ebben a színházban csodálatos, szeretetteljes, családias légkör uralkodik. Itt még a vidám műfajokban sem szokás a fegyelmezetlenség, a késés. A komoly mókázás soha nem fajul hülyéskedésbe. Kell a közönség-Már két éve nem láthattuk a televízió szilveszteri műsoraiban, pedig tudtommal hívták.-Éz összetett dolog. Van, amikor az ember megválogatja a csapatot, hiszen nem mindegy, hogy milyen az összhang, milyen körülmények között születik a felvétel. Ahhoz hasonlítanám ezt, ahogyan focizás előtt gyerekkoromban a grun- don csapatot választottunk. Volt olyan csapat, amelyikben nem szívesen játszottam volna, és volt olyan csapat, amelyikben engem nem láttak szívesen.-Nos a tévészilveszterekkel kapcsolatban mindkettő egyszerre érvényesült. Talán idén, ha beindul a színház, újra lesz televízió- és rádiófelvétel is. A műsorok, a poénok ugyanis a színházban születnek. Ott, ahol a közönséggel közvetlen a kontaktus.-Én ugyanis nem úgy dolgozom, hogy otthon az íróasztalnál elkezdem írni a szöveget: „Kedves közönség...” Szükségem van arra a hőfokra, amit csak a közönség jelenléte nyújthat. Bennem többnyire „élesben” születnek a poénok és hiába tetszik nekem egyikmásik rettenetesen, ha senki nem nevet rajta. Mindig aktuálisnak kell lenni, és éppen ezért minden előadás más és más. A televízió, a rádió, a lemez csak egy színházi körülmények között megszületett és kiforrott műsor megörökítésére alkalmas.-Hiszen, amikor elhangzik stúdióban a rendező szájából, hogy „Csend legyen! Felvétel. Tessék!”, akkor már nincs helye a kísérletezésnek.- Ha például most gördülne fel a függöny, akkor mi adná a műsor aktualitását?-Többek között az ideiglenesen hazánkban állomásozó amerikai csapatok körüli visz- szásságok, amelyekről már eddig is épp eleget tudnak az emberek. Aztán persze a szegénység ... Az ország nevéből már eltűnt az, hogy „nép”. Egyszerűen köztársaság lettünk. Sajnos azért fennmaradt ez a szócska más kifejezésekben, mint például: népkonyha, népbetegség.- Gondolom, a kórházban szerzett személyes tapasztalatai is felbukkannak majd az előadásokon...- Természetesen. A sors úgy hozta, hogy a szegedi szemészeti klinikán kezeltek, és egy csodálatos orvos, dr. Hammer Helga professzor asszony operált. Azért kerültem oda, mert előzőleg hirtelen az egyik szememre elsötétedett a világ. Kissé morbidnak tűnhet, amit mondok, de nagyon jól éreztem magam Szegeden. Nemcsak a gyógyító munkával voltam maximálisan elégedett, hanem emberileg is csodálatos miliő vett körül. Természetesen a bőrömön éreztem én is az egészségügyi ellátás minden gondját, baját. Csoda, hogy egyáltalán működnek még a kórházak, és vannak emberek, akik reggelente ilyen feltételek mellett beállnak a műtőbe operálni.- De úgy gondolom, hogy mindezzel gusztustalan lenne viccelődni. Ellenben rengeteg jó sztori kerekedhet a bete- gek-orvosok, a betegek-nővé- rek és a betegek egymás közti viszonyából. Hiszen humor nélkül a betegágyon sem lehet kibírni... A huszár és a Hold- Vidéken is régen járt. Számíthatnak-e a fővárostól távolabbi településeken is arra, hogy újra színpadon láthatják?- Persze. Számomra a közönség egységes és nagyon fontos éltetőelem. Nem fővárosiakból és vidékiekből áll. Feledhetetlen élményeim fűződnek azokhoz a vidéki előadásokhoz, amelyeket hatalmas, zsúfolt sportcsarnokokban rendeztek.- Teljesen egyedül, konferanszié nélkül álltam ki a közönség elé. Nem lehet elmondani, hogy milyen érzés az, amikor a teljes sötétségben feláll az ember a színpadra és egyszer csak kigyulladnak a rá irányított reflektorok.- A vidéki szereplések fontosságának illusztrálására elmesélnék egy kedves kis történetet. Az egyik barátom papája valamikor huszár volt. Abban az időben, amikor a holdraszál- lás megtörtént, mondta a fiú az apjának: -„Papa, meghódítottuk a Holdat!” Az öreg huszár erre így válaszolt: - „Édes fiam! A Hold meghódításáról csak akkor beszélhetünk, ha ott lesz már a gyalogság is!”- Tehát a vidéket sem lehet a televízión, a rádión, a lemezeken keresztül meghódítani. Egy szemen oda kell menni! A televízión keresztül egyébként sem adatnak meg olyan élmények, amelyek a közvetlen emberi kapcsolatokból fakadnak. Egyszer például egy parasztnéni odajött hozzám, megszorította a kezemet és csak ennyit mondott: „Nem is gondoltam, hogy maga ilyen magas!” Olyan is előfordult, hogy egy idős asszony az előadás alatt egyetlen szem szaloncukrot dobott fel nekem a színpadra. Aki ilyesmit nem élt át, az nem is tudja, hogy milyen nagy dolgok ezek. Önmagát adja-Hallani olyan véleményeket is, melyek szerint ön magánemberként meglehetősen távolság- tartó, sőt kissé öntelt...- Én magánemberként is pontosan olyan vagyok, mint a színpadon. Mert ha más lennék, azt a rivaldán át rögtön meg- éreznék, hiszen nem lenne őszinte, amit csinálok. A közönséget nem lehet becsapni! Nem állok szóba akárkivel, és nem adom ki magam inkorrekt újságíróknak. Nem fogadok el meghívást a mostanában divatos „garden party-ra”, flancos fogadásra és „rongyrázós” báli vacsorára sem.-Van egy kedves, csendes kis vendéglő, ahová időnként betérek. Hiába ülök a „legeldugottabb” asztalhoz, időnként felismernek és akadt olyan is, aki pezsgőt küldött a pincérrel. Az ilyesmit nem szeretem! Érdekes, hogy akkor, amikor még téglagyári munkás voltam, senki sem hívott meg sem pezsgőre, sem vacsorára, pedig elfogadtam volna.- Sokan vádolják azzal is, hogy a „régi rendszer embereként” azért bírálhatta a kormányt, hogy ezáltal társadalmi feszültségeket vezessen le.- Meg kell hallgatni a lemezeimet, rajtuk a válasz. Azt is érdemes megnézni, hogy kik mondanak ilyeneket. 1990 óta eltelt néhány év. Az én műsoraimon azóta is telt ház van, pedig senki nem kötelezi az embereket, hogy váltsanak jegyet.- Azt sem igazán értem, hogy az elmúlt öt évben miért nem vették elő a fiókokból a korábban „letiltott” műsorszámaikat az akkortájt politikailag elnyomott zsenik. Nem tetszem mindenkinek, de nekem sem tetszik mindenki. Megsértődik a céltábla Egyébként ennek a műfajnak sajátossága, hogy még a kulturált, mocskolódásoktól mentes humor „céltáblái” is időnként megsértődnek. Persze ezzel csak azt bizonyítják, hogy igencsak velejébe találtam a dolgoknak.- Sok barátja van?- Szerencsére nem. De aki van, az van. Egyszer egy rádióriportban beszéltem már arról, hogy számomra a barát olyan, mint az esőkabát az előszobában. Amikor nincs szükség rá, „csendesen” meglapul a polcon. De amikor esik, a sötétben is megtalálom, hiszen OTT VAN. Remélem, a barátaim életében én is betöltőm az „esőkabát” szerepét. Felszínes, érdekkapcsolatokra pedig a mai világban sincs szükségem.- Van olyan vágya, ami nem teljesült?- Ami számomra a legfontosabb, az irgalmatlan népszerűség, azt elértem. Van néhány kitüntetésem is az „átkosból” - amire oly divatos manapság köpködni -, de számomra mégiscsak a legnagyszerűbb érzés az, ha a hétköznapi találkozások alkalmával érzem az emberek szeretetét. Ha bejönnek az előadásomra, utána nem azt mondják, hogy színházban ezt vagy azt játszották, hanem azt, hogy a „Hofi azt mondta ...”- Sikerült „kitalálni és megcsinálni” önmagamat néhány nagyon barátom segítségével, akiket név szerint csak azért nem említek, mert hallatlanul szerény emberek. Én vagyok a HOFI és ez nem nagyképűség, hanem olyan tény, amit szerénytelenség lenne nem vállalni. Egyetlen vágyam az, hogy mielőbb újra színpadra léphessek, és valami kis örömet okozzak a közönségemnek. Csodálatos irigység- A munkája mellett mi az, ami szórakozást, kikapcsolódást jelent önnek?- Zenét hallgatok. Kedvenc műfajom a dzsessz, de a komolyzene is közel áll a szívemhez. Különösen a három tenorista koncertfelvételét hallgatom gyakran. De szívesen járok színházba is. Legutóbb Tolnay Klári és Sinkovits Imre közös játéka ejtett bámulatba. Alapvetően szeretek bámulatba esni. Irigykedni a csodálatos teljesítményekre. Mert: a fene egye meg, de jól csinálja! Számomra öröm és doppingszer ez az irigység. Egyébként szórakozni, társaságba nem szívesen járok, mert az egyfajta viselkedés. Inkább magamnak való vagyok. A színpadról lelépve már nem szeretek szerepelni.- Most év elején, amikor az áremelések hírétől szinte bódultak az emberek és sokak számára kilátástalan a jövő, tud-e valami biztatót mondani?- Kívánom mindenkinek, hogy csak a szemöldöke legyen bokros...-Jó lenne, ha mindenkinek lenne humora! Nemcsak azért, hogy képesek legyenek túlélni a gondokat, hanem azért is, mert a humorérzékét senkitől sem lehet adó formájában levonni! Ez lehet az egyetlen magántulajdon, amit senkitől nem vehetnek el! N. Zs. Hofi műsorai a közönség előtt születnek Magánhadsereg tizennyolc esztendős tábornokkal Már több mint negyedszázada, hogy egy salgótarjáni lakásban megütközött a Magyar Néphadsereg a Winnetou által vezetett egyesített cszak-amerikai indián törzsekkel. A Magyar Néphadsereg hadvezérének árulása miatt (amit erősen befolyásoltak J. F. Cooper és Kari May könyvei) az indiánok fölényes győzelmet arattak. Szőke Péter FOTÓ: GY. T. Gyerekkori emlékképeim úgy megragadtak, mint a lándzsás indián technokol ragasztóval helyrehozott tolikoronája. Ezért emlékszem vissza szívesen arra a bizonyos játékkatonás ütközetre, melynek során bizony sok jó derék vitéz és irokéz harcos harapott szőnyegbe. Beletelt fél évi zsebpénzbe, amíg legalább a tiszteket és a törzsfőnököket pótolni lehetett (a háború már csak ilyen.) De vajon mi indította el a 18 éves, salgó- taijáni középiskolás, Szőke Péter fantáziáját, aki csodálatos mo- dellfigurák készítője?- Először ötéves koromban keA modellek hű másai egyes korok jellegzetes ka tonáinak rültem modellközelbe - emlékezik Péter. -A Centrum Áruházban megpillantott miniatűr repülőgépek egyenesen a modellezés közepébe repítettek. Nyolcéves koromban már le is festettem az addig összeállított 20-30 repülőt. Később jött a LEGO-korszak, amikor a pisztolytól a harckocsiig mindenfajta fegyvert összeállítottam. Aztán meguntam, mert rájöttem, hogy nem tökéletes ...-Mitől nem az?- Sokrétű, de szögletes, nélkülözi a valósághű vonalakat. Az én katonáim olyanok, mintha miniatűr emberek lennének. Még az arcmimikájuk is jelentést hordoz, talán még a gondolataikban is lehet olvasni.- Ruha teszi az embert - és ezeket a modelleket?- Egy belga cég dobozolja a műgyantából készült alapot, a lábakat, karokat, fejet, törzset és a többi építőelemet. Mindez persze élettelen anyag. A kombinálható összeszereléstől, az apró csiszolásoktól és főként a festéstől kelnek életre. Speciális modellfesték és rengeteg finom ecset a rejtély nyitja, no, meg az, hogy van, amikor tízszer is lehígítózom a testet, ha nem tetszik a megjelenítés.- Másra is marad időd?- Egy figurára általában két hetet szánok, de belefér egykét mozi vagy diszkó is. Ter- mészétesen tanulmányozom a szakirodalmat, s részt veszek a modellezők versenyein.- Szereinél modellező lenni?-A kereskedelemmel akarok foglalkozni, de ha egyszer lehetne, egy modellezőboltnak nem tudnék nemet mondani. Akkor talán még tökéletesebb modelleket szerelnék.- Ezek nem tökéletesek?- Akkor lesznek azok, ha például a kezük melegét is lehet majd érezni.-.. Erre már nem tudok mit kérdezni, sok sikert, Péter! Benkő Mihá
