Nógrád Megyei Hírlap, 1996. január (7. évfolyam, 1-26. szám)
1996-01-12 / 10. szám
1996. január 12., péntek SZÉCSÉNY Megyei Körkép é BATONYTERENYE RETSAG 3. oldal Egyházi megrendelésre - A szécsényi Industria Kft. pösténypusztai nyomdájában Némedi Gábor (jobbról) és Gyüre Lajos könyvkötők á szécsényi ferences templom számára készítenek liturgikus füzeteket. fotó: r. t. Nógrád Megyei Hírlap Bodor Pál jegyzete Országos házimulatság A zt már hírül adták a hazai sajtóban, hogy január 12- én, 13-án és 14-én országos házimulatság lesz a Budapest Sportcsarnokban. Az viszont nem annyira közismert, hogy a rendezvénysorozaton a szokásosnál több külföldi vendég lesz. De ezúttal nem a Torino közeléből érkező zászlós bandériumra gondolok, sem a baszk maszkásokra, akik ugyancsak eljárják a maguk kedves játékát, nem is a szlovákiai hejgetökre. Inkább arra a mintegy száz amerikai katonára, akiket Ta- szárról hívtak meg a rendezők. Ha majd nagypapa korukban arról mesélnek, hogy jártak életükben Magyarországon, ne csak a taszári drótkerítés jusson eszükbe, hanem káprázzon föl emlékezetükben az a pillanat, amikor a színpadon egyszerre százhúsz táncos, például a Honvéd Művészegyüttes és az Állami Népi Együttes (most első ízben egyszerre föllépő) tagjai gyönyörű magyar népviseletben ropják legszebb táncaikat. No, persze nemigen hiszem, hogy egyetlen találkozás a magyar közönséggel és a magyar kultúrával maradandó nyomot hagyna a messziről érkező békefenntartók lelkében. Hacsak nem arra spekulálnék, ami világpolitikai ízléstelenség, hogy a mi békés nézőterünkről hová utaznak tovább a katonák: egyenesen a hidegbe, a veszedelembe, a még mindig vérző Boszniába. És ki tudja, hányán sebesülnek meg, hogy rosszabbra ne is gondoljak. Ma este magyar és külföldi maszkások lépnek fel, holnap, szombaton délelőtt a picik bálja, majd az említett népdal- és néptáncműsor, aztán pop és rock, este farmeros bál, vasárnap opera és operett, magyar nóta, cigányzene. S körben (és közben) kis pénzért finom falatok, például disznótoros kóstoló . . . M ondhatják azt, hogy ezek a hétvégi rendezvények csupán a fővárosra szorítkoznak, de a tervekből kiderült, hogy a budapesti összejövetel a ' 96 Magyarország-program mintegy kétezer falusi, városi eseményét felölelő (s lelkem szerint a millecentenáriumot ünneplő) nyitó szertartása. Téli szünet néhány múzeumban Megújul a kúria Csesztvén a Madách Imre Emlékmúzeum, Bánkon a Szlovák Nemzetiségi Tájház április 15-éig zárva tart, csoportokat bejelentésre fogad. Horpácson a Mikszáth Kálmán Emlékház 1997 májusáig zárva, felújítás és új állandó kiállítás rendezése miatt. A többi múzeum és kiállítóhely a szezonra érvényes nyitva tartás, illetve állandó nyitva tartása szerint működik. Január 22-én, a magyar kultúra napján Salgótarjánban a Nógrádi Történeti Múzeum nyitva tart, a belépés díjmentes. Ez alkalommal Mikszáth Kálmán relikviáiból mutatnak be néhányat. Múzsák, ha találkoznak - Salgótarjánban, a Pefőfi iskolában tegnap nyitották meg a Gelencsér János festményeit bemutató tárlatot. A megnyitóünnepségen közreműködött iskolai énekkart Márkusné Kovács Nelli vezényelte. fotó: gyurián tibor Nincs még pontos kimutatás, de leáldozott az átalányadózók csillaga Most rossz lenni vállalkozónak? (Folytatás az 1. oldalról)- Azt lehet mondani, hogy háromévente teljesen kicserélődik a vállalkozói kör, bár természetesen szép számmal akadnak kivételek is - közölte.- Jelenleg leginkább azok adják vissza a vállalkozói igazolványukat, akik eddig másodállásban folytattak valamilyen gazdasági tevékenységet, hiszen az adózás változásai most őket érintik a leghátrányosabban. A bátonyterenyei polgármesteri hivatal kereskedelmi főelő- Nógrád megyében az Agro- banknak egyetlen pásztói irodája az elmúlt év december 31- ével megszűnt. Az ottani ügyfelek többsége az Egri Mezőbank Rt.-hez tartozik. Ettől függetlenül nyitottak vagyunk a volt és reménybeli ügyfeleink irányába.-Január 15-étől foglalkozunk az eddig az Agrobank által forgalmazott és megmaradó értékpapírok forgalmazásával, elszámolásával, beváltásával is. Az ésszerűség és a célszerűség diktálta követelményeknek adója, Bócsóné Szabó Olga elmondta, hogy új vállalkozói igazolványokat is kiadtak az elmúlt időszakban.- Lényeges változás azonban nem következett be, hiszen tizenkettővel többen adták vissza a vállalkozói igazolványt, mint ahányan kiváltották - mondta. A pásztói városháza vállalkozási főelőadója, Pásztoráé Szőllősi Margit szerint az év végén szokásos a megszüntetések száma, s a pontos statisztika egyelőre még nem készült el.- Jellemző azonban, hogy megfelelően végezzük e munkát, s hogy ügyintézés céljából ne kelljen senkinek Egerbe utaznia, foglalkozunk még betétgyűjtéssel, hitelezéssel is. Azaz teljes körű banki tevékenységet végzünk, mint korszerű -a fúzió révén pedig-, mint univerzális kereskedelmi bank.- Egyébként az egyesülés során mindkét bank gyakorlatából a legjobb, legsikeresebb üzleti, üzletági konstrukciókat megtartottuk.- Elsődleges feladatunknak sok a módosítás: a vállalkozók közül többen megszüntetik egyes tevékenységi köreiket - mondta.- Hoznak egyébként olyan nyilatkozatokat is, amelyek szerint az elmúlt év december 31-én megszüntették az adott vállalkozást. Az esetleges módosításokat és a vállalkozás megszüntetését január 15-éig kell bejelenteni, így elképzelhető, hogy az elkövetkezendő napokban még sokan gondolják meg a dolgot... Faragó Zoltán tartjuk az élelmiszer-gazdaság és a mezőgazdaság finanszírozását, s ebben a keretben a legszélesebb körű kereskedelmi banki szolgáltatások nyújtására törekszünk. — Okozott-e valamilyen nagyobb gondot az átállás? — A technikai, tárgyi feltételek nem okoztak gondot. Úgy is fogalmazhatok: zökkenőmentes volt az átállás.-Jelenlegi és leendő ügyfeleik kényelmesebb, olcsóbb kiszolgálása érdekében közelebbi vagy távlati terveikben szerepel-e a megye más részén ügyintézői iroda nyitása? — Erről nincs tudomásom. Ilyen fajsúlyú kérdés egyébként is a központi döntési hatáskörbe tartozik. V. K. Hírek Gáz az iskolában Jobbágyi - A gázhálózat bevezetésével az általános iskolában is átálltak a kényelmes, tisztaságot biztosító új fűtési módra. A munkálatokra 2 millió Ft-ot fordított az önkormányzat. Vállalkozó gyermekorvos Szécsény - A napokban vált véglegessé, hogy dr. Bártfay Márta gyermekorvos február elsejétől vállalkozásban látja el a körzetében adódó feladatokat. Fásítást terveznek Szarvasgede - Tavaly 15 ezer forintot nyert az általános iskola fásításra, amit el is végeztek a gyerekek a felnőttek segítségével. Az idén a tavaszi fásítási akcióra ismét ugyanennyi ösz- szeget kértek az e célt szolgáló pályázatukban. Lába kelt a tűzhelynek Tar - Csütörtök reggelre virradóra eddig ismeretlen tettesek ajtóbefeszítés módszerével behatoltak egy, a lakástulajdonos által nem lakott lakásba és onnan a gáztűzhellyel távoztak. Fogarasi-koncert Balassagyarmat - Fogarasi Béla gitárművész ad koncertet január 14-én, vasárnap 19 órától a zeneiskolában. Műsorában több ismert szerző alkotása csendül fel. Átadták a tározót Magyarnándor - A közelmúltban megtörtént a község víztározójának műszaki átadása. Várhatóan az év közepén helyezik üzembe. Fogad a képviselő Salgótarján - Boldvai László országgyűlési képviselő (MSZP) ma 10 órától tart fogadónapot a városháza 109. sz. helyiségében. Traffipax Január 12-én, pénteken 14- től 22 óráig Salgótarjánban és környékén, a 21. sz. főúton a város belterületén, a Füleki út, Bajcsy-Zs. út, Rákóczi út útvonalon, majd Vizslás-Újlakpuszta belterületén, és a 22. sz. úton Kis- hartyán belterületén várható sebesség-ellenőrzés. Üjabb irodák nyitása a megyében még várat magára Egyesült a Mező- és az Agrobank A legnagyobb tulajdonos az állam (illetve képviseletében a Pénzügyminisztérium) döntése értelmében ez év jánuár 3-ával a Mezőbank Rt. és az Agrobank Rt. teljes körű jogutódlással fuzionált és Mezőbank Rt. néven működik tovább. Mivel ez az átalakulás megyénket is érinti, megkértük Elekes Józsefet, a Mezőbank Megyei Területi Igazgatóságának igazgatóját, hogy tájékoztassa a közvéleményt a változásokról. Levelüket megírták a gyarmati vállalkozók Vásárra viszik bőrüket (Folytatás az 1. oldalról) Már megfogalmazódott az újabb írás, amelyet hamarosan eljuttatnak Juhász Péter polgármesternek. A piacosok képviselője, Filyó Lászlóné ’89-től működteti társával a Duó virágboltot. — Egyáltalán nem túlzók, amikor azt mondom: balkáni állapotok uralkodnak a piacon! Az önkormányzat mindezt figyelmen kívül hagyva, ugyebár, duplájára emelte a helypénzeket. Ezt még csak- csak tudomásul vesszük, hiszen nem tehetünk ellene semmit, de az újabb intézkedés már igazán feldühíti az embert. Mindannyian kaptunk egy határozatot, mely szerint a piac területén nem parkolhatunk gépjárműveinkkel. A bírság összege nyolcezertől húszezer forintig terjedhet. Hol álljunk meg kocsijainkkal? Hogyan pakoljuk ki és be az árukat? Az önkormányzat azt is tervezi, hogy 14 órakor bezárja a piacot. Milyen nyitva tartása lesz a piacosoknak? A kereskedő asszony szereti a békességet: - Mi visz- szük vásárra a bőrünket, ezért szeretnénk elérni, hogy az önkormányzat ne a fejünk felett, véleményünk ismerete nélkül döntsön rólunk. Párbeszédre van szükség. Merthogy a jelek szerint a képviselők sajnos nem sűrűn járnak a piacra. (eszen) Régi-új szervezet a megyében Nyomoznak az ügyészek (Folytatás az 1. oldalról) Ezzel párhuzamosan működött a Katonai Ügyészség, mely arra volt hivatott, hogy a rendőrök, katonák, határőrök által elkövetett bűncselekményeket felgöngyölítse. A nyolcvanas évek végén a rendszerváltás magával hozta a struktúra megváltozását. Az emberi jogok előtérbe kerülése, a nyilvánosság súlyának átértékelése miatt a Katonai Ügyészség feladatköre módosult. A rendőrök és katonák által elkövetett azon bűncselekmények, amelyek közvetlenül nem kapcsolódnak a hivatásokhoz, kikerültek hatókörükből. A legutóbbi időkig működtek a nyomózó csoportok. A nógrádi a Fővárosi Főügyészség irányítás? alá tartozott. Vagyis a törvényességi felügyeletet ez a főügyészség gyakorolta. Ugyanakkor a költségek a nógrádikat terhelték. Ezen kettősség feloldására jött létre a Nógrád Megyei Ügyészségi Nyomozóhivatal. S mit nyomoznak az ügyészek? Például az országgyűlési képviselők által elkövetett bűn- cselekményeket, a hivatalos személy elleni erőszakot, amennyiben a cselekményt a bíróság, ügyészség vagy rendőrség állományába tartozó személy ellen követték el, az igazságszolgáltatás elleni bűn- cselekményeket. Mint dr. Tol- vay Őrs Csaba megyei főügyésztől megtudtuk: a nyomozóhivatal székhelye Salgótarjánban található. A személyi feltételek adottak. Á. T. Gárdonyban belevágnak Hazánk több megyéjében nagy sikert aratott a „Start Up” (Vágj bele!) vállalkozást segítő program. Most Nógrád megye vállalkozóin a sor. Január közepétől április végéig öt hétvégén találkoznak a résztvevők Nógrádgárdonyban. A Nógrád Megyei Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány gyarmati irodája szervezésében induló bentlakásos tanfolyam során jogi, marketing, pénzügyi és készségfejlesztő ismeretekkel halmozzák el a jelentkezőket. Január 15-éig fogadják el a jelentkezéseket. ■■ 2. HÉT ■i ■ wtmmmumm Ah IET 1 NYEREMÉNY; válltáska [—-J A MAI NYERŐSZÁM: ítiö] ioi ifi [ftft